Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-04 / 129. szám

1985. június 4., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 L apunk rendszeres olvasói nyilván ta­pasztalják, hogy a megyei tanács üléséről mindig a következő meg­jelenési napon, nagy terjedelemben tudó­sítunk, igyekszünk hűen közzétenni az ott napirenden szereplő jelentések, be­számolók lényegét, a felszólalásokban el­hangzottakat, az interpellációkat, az ezek­re adott válaszokat, az állásfoglalásokat, határozatokat. Időnként vissza-vissza té­rünk cikkeinkben a megyei tanács ülésé­re, hivatkozási alapként hasznosítva az ott elhangzott kérdést, észrevételt, meg­állapodást. fentebb már elhangzottak ellenére kilenc­ven százalék igennel válaszolt. Sikerél­mények is vannak ugyanis. Kézzelfog­ható, szemmel látható eredmények. Meg zavarba ejtő esetek is, amikor szinte nem lehet megelőzni a köszönésben az embereket. Az idősebbeket sem. Meg az a bizsergető érzés: megkedveltek. Becsül­nek. És a tudat: a falunak, a városrész­nek ehhez az eredményéhez közöm van. A gyarapodás, a szépítés, a csinosítás, a fejlesztés azért ilyen, amilyen, mert én is tettem érte. Én kezdtem el, én szorgal­maztam. Meg ilyenek. Mindezt tesszük: okkal, céltudatosan. Hiszen megyénk legmagasabb állami fó­rumáról van szó, Borsod-Abaúj-Zempicn megye legfőbb népképviseleti megnyilvá­nulásáról. Ezen a fórumon gyűlnek össze döntési, határozathozatali joggal azok az emberek, állukét — elnézést a triviális fo­galmazásért — többszörös rostálás után alkalmasnak találtak erre a nagy fele­lősséggel bíró tisztségre. Arra a tisztség­re, melynek birtokában dönthetnek me­gyénk legfontosabb Icérdéseiben, határo­zatot hozhatnak, megváltoztathatnak, ja­vasolhatnak, kérdezhetnek, ellene szavaz­hatnak, helyeselhetnek, egyáltalán: bele­szólhatnak gyakorlatilag valamennyiünk ügyébe, életébe. Egyáltalán nem mindegy hát, kikből áll ez a testület! Egyáltalán nem mindegy, kiket jelö­lünk — választunk meg megyei tanács­tagnak, kik .lesznek azok — a lót ember, ez a maximum, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsa az új ciklusban ennyi em­berből áll —, akik majd valamennyiün­ket képviselnek. (Minderről azért esik most szó, mert június 8-ának, a választás napjának közeledtével erre is gondolnunk kell. Igaz, hogy a helyi tanácsok június végéig alakulnak meg, igaz, hogy a vá­lasztójogi törvény értelmében a megyei tanácstagokat általában a helyi tanácsok alakuló ülésein jelölik, majd választják meg, de nyilvánvalóan azokból a tanács­tagokból, akiket majd most mi, valameny- nj)ien a június 8-i választás napján ta­nácstaggá érdemesítünk. Milyenek is (legyenek; hát a mi tanács­tagjaink? Nem lehet véletlen, hogy a megyei ta­nács elnöke a ciklus legutóbbi ülésén nagy tisztelettel köszönte meg munkáju­kat, egyebek között azt is megemlítve, hogy bizony, ezért a funkcióért, mármint a megyei tanácstagságért nem kapkodnak két kézzel. Ennek a „nem kapkodásnak” okaiból sok mindent megtudhattunk a népfront által tavaly szervezett tanácstagi beszámolókból, beszélgetésekből. A kis létszámú — egymás között vagyunk — összejöveteleken minden jelenlevő kerte­lés nélkül mondta el az elmúlt ciklusban tapasztaltakat, és bizony nem mind volt kedvező. (Hogy mi mégis óvatosan fogal­mazzunk.; Például, a helyi vezetőktől nem mindenütt kapták meg a szükséges tájékoztatást, ismeretanyagot, nem hívták meg egy-egy eseményre, nem támogatták a munkáját, legyintettek elképzeléseire, szóval elő-előfordultak betartások, itt- ott mély ütések. Gond van az utazással. (Saját kocsi használatáért nem kaptak té­rítést. Jegyük, azaz utazási lehetőségük persze adott, de csak tessenek megpróbál­ni a mi aprócska falvacskáinkban utaz­gatni busszal, vonattal! Néhánynak a be­járáshoz — az intézkedés igényével — néhány napocska bizony kell.; Gond van itt-ott a hivatali apparátus (a fizetett al­kalmazottak; és a nép képviselőjének (a tanácstagnak; kapcsolatában is. Egysze­rűbben fogalmazva: az apparátus némely alkalmazottja elfeledkezik kötelességéről, nem veszi figyelembe — nem tudja, vagy nem akarja figyelembe venni — misze­rint a tanácstag a választópolgárok sze­mélyes képviselője, akivel beszélve any- nyi. mintha az egész választókörzettel íté­széivé. (Ha még így sem lenne érthető: tisztelettel kell fogadni a tanácstagot, nem megvárakoztatni a folyosón, és nem le- gyintve mondandójára.; A gondok közé tartozik az is, hogy sajna, némely embe­rek úgy vélik, a tanácstag majd „kijár" nekik valamit. Akármit. Saját érdeket. Ha nem intézi el az ügyét, akkor megszólja, becsmérli. Az említett, népfront által szervezett tanácstagi beszámolókon mindenütt el­hangzott kötelezően a kérdés: ha újra je­lölnék, vállalná-e ismét ezt a munkát? A A már megválasztott helyi tanácstagok jelölik ki maguk közül, választják meg a megyei tanácstagokat. Ügyeljenek rá, fi­gyeljenek rá, kiket! A javasoltak mellé ők maguk, bármelyikük is javasolhat va­lakit, valakiket. A jelölés nyílt lesz itt is, a választás titkos. Felelősséggel, körülte­kintéssel tegyék, amit tesznek! A megyei tanácstagok többsége megfe­lelően látta el munkáját. Tette, amit lel­kiismerete szerint tennie kellett. Nemcsak az ő hibájuk, de mindenképpen hiba, me­lyen az új ciklusban föltétlenül változtat­ni kell: az élő, érdemi vita kevés a ta­nácsüléseken. Időnként bizony a kelleté­nél jobban letisztult, sterilizált légkör­ben múltak el ezek az ülések. Számos fórumon szó volt már erről a káros je­lenségről. A vb-üléseken csak-csak van egy kis jó értelemben vett veszekedés, vi­tatkozás, de a tanács elé kerülő anyagok lekerekítettek, késszé formáltak, Icizárják a választási lehetőséget, alternatívákat nem tartalmaznak. Jó lenne elérni, hogy az új ciklusban érvek, ellenérvek össze­csapásáról is tudósíthatnánk, ellenszava­zatokról is számot adhatnánk. A mi vilá­gunk, közvetlen környezetünk sem egysí­kú, nem magától értetődő. Ellentmondá­saink, súrlódási felületeink — szikrázásig, tüzesedésig súrlódó felületeink — létez­nek, ezeket kellene megfelelően tükröznie a megyei tanács üléseinek is. (Egyáltalán: minden testületi ülésnek, összejövetelnek, értekezletnek.; Az apparátus dolgozói nyilvánvaló jó szándékkal elkészítik a ma­guk jelentéseit, előterjesztéseit, időnként sajnos, eléggé érthetetlen nyelven és nem hagynak választási lehetőséget, mivel más alternatívát nem is dolgoznak ki, nem is terjesztenek be. Ez a „készre tá­lalás” sehogyan sem jó! Viszont: (mert valóban ellentmondásos, egyáltalán nem sima ez a világ; a leg­utóbbi megyei tanácsülésen az egyik ta­nácstag azzal dicsekedett, hogy nem ol­vassa a helyi lapokat, csupán az egyik központi újságot, annak is csak a deviza- árfolyamot közlő részét, amit viszont nem ért. No már most! Ha egy ember nem tartja szükségesnek, hogy a saját környezetéről tájékozott legyen — ennek a tájékozottságnak pedig egyik, nem is elhanyagolható forrását éppen a helyi la­pok képezik — hát ez az ő dolga. Addig, amíg nem tanácstag, különösen pedig nem megyei tanácstag. Innen kezdve viszont, a tanácstagságtól kezdve, már egyáltalán nem mindegy, és nem csupán az ő dolga. (Álljon itt: nem alkalmas erre a mun­kára.) Más: (de ide tartozik; kérdez valamely megyei tanácstag a tanácsülésen, kemé­nyen, bátran. Némelyek megbökdösik, fel­tehetően azt mondva, hogy ha az írásos anyagot elolvasta volna, nem kérdezne, hiszen benne van a válasz. Ismét más: (szintén idevaló; felszólal valaki, de fél óráig semmit nem mond. csupán szereti hallani a saját hangját. Hetet-havat összehord, a többiek elnéző­en. türelmesen hallgatják, esetleg meg­mosolyogják. Ismerős ugye? Vagy: ül-ül a tanácstag, végig üli a ciklust csendben, szerényen, senkit sem háborgatva, senki­hez sem szólva. Semmiről nincs vélemé­nye. Csak szavaz. Minek? M indez minek, minderre mi szükség? Nyilvánvaló, hogy semmi, miként az is nyilvánvaló, hagy a tanácsok egészére nem ezek jellemzők, hanem a fentebb már megírtak. Naiv elképzelés lenne, miszerint a tanácsokban, különö­sen a megyei tanácsban ott levők vala­mennyien tökéletesen megfeleljenek a kí­vánalmaknak, de mindenképpen töreked­ni kell rá a kiválasztásnál. A jelölésnél, a megválasztásnál. De hát ugye, mondani sem kell, a választóké a felelősség ebben is. A miénk. Priska Tibor Kemping a Tisza partján Új kempinget avattak fel a napokban a Tisza partján. A Saturnus Idegenforgalmi Le­ányvállalat az olcsó turizmus lehetőségeinek gazdagítása, bővítése érdekében nagysza­bású beruházást kezdett meg Sarud községben, a Tisza II. víztározó jobb partján. A munkálatok befejeződtek. így június elsején megnyíl­hatott egy új, kétcsillagos kemping, ahol sátras és la­kókocsis vendégeket fogad­hatnak. A létesítmény feladata a vízi sportot, horgászatot, pi­henést kedvelők, igénylők el­látása. A kempingben egyéb­ként kölcsönzőbolt is műkö­dik, ahol sátrakat, gumimat­racokat, hálózsákokat, kerék­párokat és sporteszközöket bérelhetnek a vendégek. A felsőoktatás - a számok Érében E tanévben 14 500-an fe­jezik be tanulmányaikat a hazai felsőoktatási intézmé­nyekben, 325-tel keveseb­ben, mint az előzőben. A nappali tagozatos hallga­tóknak jelenleg több, mint a fele egyetemre, 44,2 szá­zaléka főiskolára jár: a tu­dományegyetemeken 13 624- en, a műszaki egyetemeken 8377-en, a műszaki főisko­lákon 6643-an, az orvostu­dományi egyetemeken pedig 7S87-en tanulnak. A végző­sök között csaknem ötezren kapnak pedagógus-oklevelet: eszerint 1260 középiskolai ta­nár, 1680 általános iskolai tanár, 1470 tanító és 520 óvónő kezdheti meg munká­ját. A nők száma 32 509, ará­nyuk 0,8 százalékkal emel­kedett a hallgatók között, kivéve a műszaki egyeteme­ket és főiskolákat, az orvo­si és az agrártudományi egyetemeket, ahol 1.2 száza­lékkal csökkent. Az ország minden tízezer lakosa közül 57 hallgatója valamelyik fel­sőoktatási intézmény nappa­li tagozatának. F. L. fel». Szavazás szülés előtt... Ámulok és gyönyörkö­döm; mennyi szép kisma­ma! Ápolt frizurák, fino­man festett szemek, a dú­san redőzött ruhák divatszí­nekben tarkállanak, ha nem volna a domborodó has. a jellegzetesen rajta nyugvó kezek és az a tipikus fél­oldalas ülés ... Ady Endre Művelődési Ház, péntek délután öt óra. Kint a város napfényes, lük­tető forgalma, bent hűvös félhomály, várakozó pusmo­gás, kérdezősködés: „Te mennyit híztál? Nem dagad a lábad? iMit mutatott az ultrahang . ..? Fel-feltünik egy-egy gondos, fiatal kísé­rő férj is. Az előadás témá­ja örökérvényűen izgalmas — a fájdalommentes szülés. Tartja dr. Hardonyi András, a Vasgyári Kórház szülésze­ti osztályának adjunktusa. Az emeletre menet, a lép­csőn csinos, jól öltözött, ám itt feltűnően „lapos” asz- szonyka mellé keveredem. Pfaff Béláné védőnő, s mint mondja, a kíváncsiság és a munkaköri kötelesség hozta ide, neki ezt propagálnia is kell. Behúzzák a függönyöket. Csönd, megkomolyodott ar­cok, áradnak az informáci­ók. Megtudjuk, a világon hol alkalmazták először az új módszert (Angliában), me­lyek a kritériumai (a leg- őntosabb, hogy sem az anya, sem a magzat épsé- gét-egészségét ne veszélyez­tesse), és hol tartanak most Miskolcon, pontosabban az ebben úttörő tevékenységet végző Vasgyári Kórházban. Szó esik az eddigi kísérle­tekről, majd a két legutolsó, már bevált módszerről: a nitralginos (gázos belélegez- tetés) és az epidurális (ge­rincen keresztüli érzéstelení­tés) eljárásról. A sötét te­remben kattognak a diaké­pek. Mutatnak kismamát gáz­palackkal a száján. Az epi­durális résznél dr. Hardonyi András belemerül az anató­miába. Agyvelő, gerinccsator­na, idegpályák... a módszer veszélytelen, hibás tévhit az, mely szerint megsérthető a gerincvelő, hiszen ágyéktáji szakaszon ez már nem le­hetséges. A kismamák feszülten fi­gyelnek, néha összehajolnak a szomszéddal... Statisztikai adatok: 1981- lől a Vasgyári Kórház osz­tályán több, mint 2500-an szültek gázzal, 1983-tól több mint 600-an peridurális el­járással. A nitralgin lassan elveszíti primátusát, jóllehet ez utóbbi drágább és na­gyobb felkészültséget is kö­vetel. Szövődmények eddig nem voltak! Aztán a technikus feláll (a csanyiki 'KISZ-iskolával ké­szítettek közösen egy filmet néhány hónapja), és lágy zene kíséretében peregni kezdenek az események. Mint­ha a véletlen rendezte vol­na így — amint feltárul a szülőszoba ajtaja (sokaknak máig is a purgatórium), a filmzenébe belekondul kint­ről a diósgyőri templom ha­rangszava. A filmen a falióra este hatot mutat, s a gyerekarcú kismama nehézkesen feltá- pászkodik a szülőágyra. Az apparátus hozzákezd. Zöld műtősruhák, szemig befedő maszkok, ... megfestik há­tul a kismama ágyéktáji ge­rincrészét, ... az érzéstelení­tő injekció következik ... utána lassan ... bevezetik a tűt.... A közönség felmorajlik. Az adjunktus „veszi a la­pot”; meggyőzően magya­ráz: „Az anyuka csak az ér­zéstelenítő tűszúrást érzi, ami tizedannyi fájdalommal sem jár, mint például egy ujjbegy szú rás.” Pereg tovább a film, hall­juk az andalító zenét, s köz­ben többször felvillantja a kamera az óra számlapját... éjjel fél 12-kor a gyerekar­cú anyuka még nyugodtan fekszik, a közönség itt is, ott is felsóhajt: „Szegény­ke!” Végül csak elkövetkezik a nagy pillanat! A leánybaba már szakértő kezekben fe- cereg, s az anyuka — arcán valamicske fáradtsággal, de nem meggyötörtén — bol­dogan mosolyog. Kész. Függönyök szét, a terembe beomlik a délutáni napfény, a művelődési ház előadója üdítőket hord kör­be; jöhetnek a kérdések. A közönség felélénkül, egyre több kéz lendül a magasba. — Nem húzódhat el „mi­atta” a szülés? (Nem, mert a tágulási időt lényegesen lerövidíti.) — Mindenkinek megcsinálják? (Igen, akinél nincs semmi ellenjavallat.) Egy rövid szőke hajú asz- szony elölről: — Hogy lehet „közben” ilyen nyugodtan feküdni? (A tű bevezetését mindig fájás-szünetben vég­zik.) — Mit érez a mama táguláskor, ami a legfájdal­masabb? Netán Fülest ol­vas? (Semmit. Tehát olvas­hat éppen Proustot is ...) — Hol csinálják még Miskol­con? (Egyelőre csak itt, és a megyei kórházban is meg­tették már a lépéseket.) — Első kerületi lakos szülhet a harmadik kerületben? (Vé­gül is mindenkinek joga van eldöntenie, hol szeretne szül­ni.) — Mi a helyes légzési technika a gáznál?... és így tovább. A szapora kérdések jel­zik, nagy az érdeklődés, de a vélemények is eltérnek. Egy többször is szót kérő anyuka ugyanis leszögezi; ő most várja a másodikat, és megszenvedett ugyan az el­sővel, mégsem vetné alá magát egyik módszernek sem. Ágaskodni kezd bennem a kíváncsiság. Végül is ho­gyan hatott akkor ez az elő­adás az ittlevőkre? Én nem szót, hanem engedélyt ké­rek arra: szavazzanak a je­lenlevők, ki vállalná az itt bemutatott eljárásokat? — Melyiket? — kottyant közbe egy kismama. — Mert nem mindegy ám! Jó, legyen hát külön-kü- lön szavazás. A nitralginra több, az epidurálisra vala­mivel kevesebb kéz emelke­dik fel. De ölben alig ma­rad néhány. És ez valami­képpen eldöntötte a mai nap eredményességét. Gra­tulálok Hardonyi András­nak, és mint kiderül, két­szeresen is tehetem, mert megtörli izzadt homlokát és szaporán pislogva közli: fe­lesége 13 év után éppen teg­nap éjjel szült még egy kis­lányt. — Melyik módszerrel? — Semelyikkel... — le­gyint. — A körülmények úgy hozták, hogy császározni kel­lett. Keresztény Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents