Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-28 / 150. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 28., péntek Miskolci macskakövek Sárgán hunyorgó lámpák láttán Sárgán hunyorog mostanában Miskolcon jó néhány forgalmas kereszteződésben a rendőrlámpa, a villany- rendőr. Az útépítési munkák teszik szükségessé ezt a megoldást, ami eleve nagyobb figyelmet kíván, sőt követel minden járművezetőtől, meg gyalogostól is. A minap tájékoztatást olvastam lapunkban a város forgalomirányításáról. és ebből tudom, hogy napjainkban negyvenhét csomóponton villanyrendőrre bízatott a biztonságos forgalom, s ezek közül a belvárosban tizennyolc helyen központi számítógépes irányítás szabályozza a lámpák működését. Amikor én Miskolecal ismerkedtem, azaz életem elején, meg amikor Miskolc utcáit naponta járó gimnazista lettem, a villany- rendőrről mit sem tudtam, s Budapesten jártamban csodálkozva néztem a legforgalmasabb útkereszteződések felett függő és színeket váltó lámpát, amelynek parancsára leállt, meg megindult a forgalom. Miskolcon viszont akkoriban kardos, csákós, fehér man- dzsettás és fehér karszalagot viselő rendőrök vezényelték a járművek mozgását. A fehér karszalagon nagy fekete K betű jelezte, micsodák: közlekedési rendőrök. Villanyrendőrt még nem bámulhattunk kisdiákként. néztük hát, mit csinál az élő. Az egyik legforgalmasabb hely már akkor is a Széchenyi—Kazinczy—Szemere utcai kereszteződés volt, természetes hát, hogy ott állt a kereszteződés közepén a rendőr. A forgalom- irányítást a tényleges forgalom befolyásolta, azaz a rendőr akkor adott szabad utat, ha jött valamilyen jármű. Mert a forgalom nem volt túlzottan nagy. Figyelte, jön-e a villamos, nem jön-e társzekér, vagy konflis, fiáker, hintó, esetleg homokfutón, csézán nem közeleg-e valamilyen helyi hatalmasság. A polgármesteri és főispáni fogatokat messziről illett megismerni, mert a bakon, a kocsis mellett cifra ruhás huszár, illetve hajdú ült, de a jó rendőr talán a löpatkók csattogásából is felismerte az urak fogatait. Az autókat meg a pöl'ögé- sükről, s számukat tekintve nem is volt ez olyan nehéz. Közlekedési rendőr állt a Palóczy—Werbőczy— Kun József utcák és a Városház tér kereszteződésében, pedig az áramszolgáltató behemót, vöröstéglás tömbje még nem vette el akkor a kilátást, egy kis patika állt a helyén, de megyeháza, városháza, bíróság volt a közelben, kiemelt forgalommal. Ezen a kereszteződésen most igen élénk a forgalom, busz is jár, villog is a régi rendőr mechanikus utóda. Egyébként ez most a Palóczy—Dózsa György—Szabó Lajos utcák és a Tanácsház tér találkozása. Nagyon tetszett hajdan nekünk, ifjoncoknak a Búza tér, illetve a Zsolcai kapu és a Király, majd Lichtenstein József utca (most Ady Endre utca) sarkán álló rendőr munkája. Ber- zy László kávé-tea szakboltjából — most a Villanyszerelőipari Vállalat munkálkodik ott — mindig a frissen pörkölt kávé illatozott ki, az egyébként más szagoktól terhes környékre. a rendőr meg éberen figyelt, elsősorban a villamosra, mert az a vásárcsarnok élői nagy lendülettel és ívvel jött át a Király utcába, átlósan szelve át a kanyart. Már a Gö- möri-sorompótól látni lehetett, egészen addig, amíg el nem tűnt az újabb kanyarban a Király hídon a Széchenyi utca felé. Erre nagy volt a teherforgalom, sok volt a nagykereskedő, a város és a környék boltjaiba innen vitték a hatalmas társzekerek a fűszerárut, a vasárut, mindent. Többségben még vasalt kerekű stráfkocsik nyikorogtak, nem volt könnyű a sokféle „sebességgel” közlekedő járgány között rendet tartani, s közben elsőséget biztosítani azoknak, akiknek illett. Mesélik, de persze ez nem igaz. hogy itt szolgált az a rendőr is, aki a villamostól elgázolt ló tetemét áthúzta a Lichtenstein József utcából a Búza térre, merthogy azt könnyebb volt a jelentésbe beírni. Ha hiszik, ha nem. ifjabb olvasóim, az egyik legnehezebb forgalomirányító-rendőri poszt volt a Munkácsy utca sarka. Ott. ahol most minden fel van bontva. A Munkácsy utca. amely akkor a Szirma utcában folytatódott és a kis- piacnal érte el az akkori Vörösmarty utcát, s kiágazott belőle az Arany János és Zöldfa, a másik irányba meg a Belgrád, majd Hadirokkantak, Bors vezér, Jósika utca és tucatnyi zsákutca, roppant forgalmas vidék volt. A Baj- csy-Zsilinszky utca még nem létezett, a rendőrnek a Lichtenstein József utca, a Széchenyi és Munkácsy utcák kapcsolódására kellett figyelni, a kanyarodó villamossal, s a beláthatatlan kanyarral a híd előtt. Látványos koreográfiával dolgozott az itteni rendőr, mint a többiek is. Karjelzéseit illett komolyan venni, mert ő intézkedni is tudott a renitenskedővel szemben, nem úgy, mint a napjainkban figyelembe se vett villanyrendőr. Emlékszem az első villanyrendőr munkába állítására. Ma ez „a miskolci villanyrendőr” a Szemere utca sárkán. Budapesti gyakorlott közlekedési rendőrt hoztak le a helyiek betanítására. mert akkor még a rendőr kapcsolta a lámpákat, először csak a járda széléről, később a nemrég lebontott „minaretből”. Most már negyvenhét helyen van rendőrlámpa, s miközben nézem a sárga villogással járó bizonytalanságot, sokféle torlódást, ügyeskedést, veszélyes szabálysértést. néha eszembe jut, talán nem is lenne rossz ma is olykor egy- egy nemcsak mutogatni, hanem beleszólni is tudó. élő közlekedési rendőr a szenvtelen gépek mellé. (bcncdck) Az országban egyedülálló Erdészeti múzeum Sopronban Sopronban, a belváros legszebb részén működik az ország egyetlen erdészeti, faipari és geodéziai gyűjteménye, amelynek fenntartója a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem. A múzeum gyűjtőkörébe erdészeti, faipari és földméréstörténeti tárgyi emlékek, iratanyagok, fotók és könyvek tartoznak. Erdészeti múzeum megalapításának gondolatát már több mint száz évvel ezelőtt, 1883-ban az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlésén felvetette Pisó Kornél, állami faraktárkezelő tiszt. Az 1885. évi mezőgazdasági kiállításon az ott elhelyezett erdészeti anyagból egy bizottság — Bedö Albert, neves erdész szakember vezetésével — kiválogatta a megalapítandó múzeumba szánt tárgyakat. Az értékes anyaggal bíró múzeum 1892- ben — pénzügyi nehézségek miatt — sajnos feloszlott. A soproni főiskolán az 1920-as évek második felében létrehozták az úgynevezett „fejlődéstörténeti gyűjteményt”. Ez a gyűjtemény a bányász-, a kohász- és az erdészszakmák anyagát is gazdagon képviselte. Ám ia II. világháború eseményei, majd az azt követő évek sűrű átszervezései ✓ szétzilálták ezt a gondosan őrzött és- gyarapítóit anyagot. A múzeum gondolata azonban a legutóbbi évekig eleven volt az egyetemen. Az Erdészeti és Faipari Egyetemen a szakmai tanszékek mellett főleg a Központi Könyvtár gyűjtötte és őrizte a szakmatörténeti emlékeket, dokumentumokat. E gyűjtőmunka és szakmatörténeti kutatómunka eredménye, hogy az egyetem 175 éves jubileumára megnyílhatott e muzeális gyűjteményi kiállítás. (Az egyetem könyvtára 250 éves, s mint szervezeti- egység az egyetem jelenlegi felépítésében a legrégebbi.) A múzeum erdészeti szobája a közös bányász-erdész múlt emlékeit, botanikai ás zoológiái könyveket mutat be. (Megemlékezik a hajdani főiskola (Selmecbányái, illetve soproni) színes, diák- hagyományoktól gazdag életéről, és a régmúlt magyar erdőgazdálkodásáról. A faipari szoba fűrész- ipari, asztalos és kárpitos emlékeket tár elénk. A bemutatott gattermodell az 1900. évi párizsi világkiállításon is szerepelt. A geodéziai szoba a régi földmérő eszközök és műszerek tára. Teodolit, busz- szola, planiméter, pantográf található itt többek között. A gyűjtemény becses darabja a Klippel .Móric professzor által szerkesztett szögfelrakó. A kiállítás helyszíne a volt Esterházy-palota — jelenleg a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság otthona. Ez a középkori eredetű ház (1612 —1945 közölt birtokolták az Esterházy-család fraknói ágának leszármazottai) Sopron egyik legszebb műemléképülete. Valószínűleg örökösödés révén 1591-ben Derssfy Ferenc főpohárnok, sárosi alispán birtokolja a házat, aki 1604-ben 10 évre bérbe adja Helyei Bálintnak. Derssfy 1608-ban meghal, s az özvegyen maradt Derssfy Orsolya (aki a korabeli feljegyzések szerint igen mutatós asszony volt) 1812. szeptember 12-én megy feleségül Esterházy Miklóshoz. Az Esterházy-család 1945-ig nemzedékről nemzedékre birtokolta a palotát. A palota első osztályú műemléknek számít, és teljes felújítás előtt áll. A felújítás tervei készülőben vannak és a közeljövőben várhatóan egy megszépült épületben fogadhatja a látogatókat az ország egyetlen erdészeti, faipari és geodéziai szakgyűjteménye. Rubindiploma 40 év a pályán Családias, bensőséges hangulatú gesztus tanúi .voltunk a minap, a Kom- mün utca 2. számú házban. Abban a házban, amelynek :— egyik — első lakója volt Wilhelmb Margit, a ház gyerekeinek is „Margit tanító néni”. Van még ennek a fogalomnak súlya, értéke, zamata? Wilhelmb Margit szobájában üldögélve, derűs nyugalmát látva, visz- szaemlékezéseit hallgatva — nagy szeretettel beszél hajdani és bizony már (soksok) néhai tanítványairól — újra átérezheltük a szó tartalmát, megható — sőt megrendítő jelentését is. Mert nagy idők tanúja volt Margit tanító néni. Átélt két világháborút, több rendszer változását — összeomlását, s — noha számtant tanított — kiszámítani se tudja, hány gyereket vezetett be a számok (és a természet) tudományába. 95 év nyomja a vállát. 1908. június 14-én. a Nagyszebeni Tanítóképző Intézetben szerzett tanító oklevelet, majd (1911-ben) Kalocsán polgári és felsőnépiskolai tanári diplomát, matematika és természet- tudomány szakon. Barcson kezdett tanítani, innen Ma- gyarkanizsára, majd Göl- nicbányára került. A háború, az országhatárok változása miatt innen is el kellett jönnie. 1919-től él Miskolcon, 1928-tól (megépülésétől) az előbb említett házban. Hat évig a diósgyőri polgáriban, 1925- től 1951-ig a Dayka Gábor utcai polgáriban, illetve általános iskolában tanított. Ezek a száraz adatok, életének keretei. Milyen ez az élet? Margit néni arról panaszkodott, hogy már nem olyan jó a memóriája, nem emlékszik minden névre, adatra, s eközben több évtizeddel ezelőtti epizódokat elevenített fel élethűen, ízesen, derűsen. Jóban voltam a gyerekekkel — mondja, s ezt pedagógiai ars poeticának is örökül hagyhatja más kollégáinak. A rubindiplomái és érmet, a tisztelet virágait a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola nevében dr. Földy Ferenc igazgató, a megyei Pedagógus Szak- szervezet nevében Pásztor József adta át. (Az évfordulókra alapított diplomákat a legközelebbi főiskolában adják át.) Ilyenkor az újságíró valami frappáns közhelyet kérés — leplezendő meghatottságát. Ehelyett azt kívánjuk Margit néni. hogy 5 év múlva újra találkozhassunk, törjék addig a fejüket az illetékesek, hogy a rubin után milyen fémről, kőről elnevezett diplomával fejezzék ki tiszteletüket. H. S. Könyv - természetbarátoknak A természetjáró, természel- szeiető emberéknek bizonyára nagy örömöt szerez (de hasznos tudnivalókat kaphatnak belőle azok is, akik puszta érdeklődésből veszik kézbe) az a könyvecske, amelyet a napokban jelentetett meg a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Idegenforgalmi Hivatal, a Herman Ottó Múzeum Igazgatósága és az OKTH Észak-magyarországi Felügyelősége. A könyv címe: Védett természeti értékek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Készült a Borsodi Nyomdában, az impresz- szum tanúsága szerint még 1984-ben. Nem véletlenül említettük a dátumot. Gyulai Iván (a kötet szerzője) nem kevesebb, mint három évvel ezelőtt fejezte be a könyv írását, s a hazai nyomdai átfutás idejének hosszúsága miatt, nyilvánvalóan már nem naprakész ez az ismertető. Itt még csak utalásként van szó például a Zempléni Tájvédelmi Körzetről. amely napjainkra már valóság. Mindazonáltal alapvetően hiánypótló könyvecskét tarthat kezében az olvasó természetbarát, olyat, amelyet akár útitársként is érdemes magával vinnie bükki, borsodi barangolásaihoz. Az 1982-ig védetté nyilvánított természeti értékek bemutatására. leírására vállalkozott Gvulai Iván, a Herman Ottó Múzeum munkatársa. Az ő írott kalauzolásának segítségével a természetjáró, a kíváncsi ember- könnyebben eltalálhat a védett természeti ritkaságokhoz, geológiai, faunisztikai látnivalókhoz, mintha a véletlen tájékozódásra, odata- lálásra bízná magát. Mert ahogyan a szerző saját tapasztalásából írja, a könyve készítése közben az egyik nehézséget a védett helyek felkutatása jelentette. Személyes élményeket almit szerezni minden védett helyről. de sokszor a helybeli lakosság sem tudott pontos útbaigazítást adni. Nehezítette munkáját, a természet- védelmi tábla — a védett érték megjelölésének — hiánya is. Sokszor a „titokban tartás” persze védelmet jelent, vannak olyan természeti értékeink — ilyen például a rudabányai őshominida lelőhely —. amely csak korlátozottan, szakvezetéssel látogatható. A legtöbb ritkaságot, különleges tájképi együttest azonban megközelítheti, szemlélheti a magányos természet iáró is. S ahhoz. hogy butaságból, tudatlanságból nehogy kárt tegyen (nem minden rongálás szándékos!), .nem árt, ha felhívják a figyelmét arra. ami megnézésre érdemes. Gyulai Iván igen olvasmányosan és szemléletesen kalauzol minket a Bükki Nemzeti Parkban, az Aggteleki Tájvédelmi Körzetben, és az akkor még. csak várhatóan megalakuló Zempléni Tájvédelmi Körzetről is hasznos tudnivalókat ad közre. Segítségével megismerhetjük a kelemén Mohos-tavak ritkaságait, a Piroska-hegy oldalában levő két kis lápszem növényvilágát. A Mohos-tavak. egyike legértékesebb természeti kincseinknek és csak korlátozottan látogatható. A szomolyai kaptárköveket sokan keresik fel. Kevesen tudják, hogy nemcsak a Bükk alján, de Abaújszán- tó környékén is bukkantak hasonlóra. Az országos jelentőségű védeti értékeken túl. a megyeieket is sorra veszi a szerző. A zilizi, ötszáz éves kocsányos tölgy, a Boldogkőújfalu község közelében levő kőtenger, vagy a boldogkőváraljai kastélypark, a füzérkajatai kovásodott latörzsek említődnek meg többek között, hogy ezúttal valóban csak néhányat emeljünk ki a szerző által bemutatottakból. A kötetet egyébként viszonylag gazdag (képanyag egészíti ki. (Kár, hogy a színes felvételek egyike-másika nyomáshibás!) Így látható is, amitől részletesebben szól a könyv. Nemcsak a tájat, hanem néhány védett virágot, lepkét is bemutat. Ugyancsak hasznos információkkal is szolgálnak a természetjáróknak, amennyiben az étkezési. szállási lehetőségekről is közölnek listát. A kötet végén rövid angol és orosz nyelvű ismertetés is olvasható. A megyei Idegenforgalmi Hivatal forgalmazza a könyvecskét, amely, mint mondottuk. hiánypótló a .maga nemében szűkebb pátriánk természeti értékeinek bemutatásával. Ezért is gondoljuk, hogy szívesen veszik kézbe mindazok, akik járják az erdőket, a réteket, akik látni is akarnak, nemcsak nézni. S talán nemcsak abban segít, hogy ráleljünk a látnivalókra, hogy többet tudjunk róluk (egyáltalán felismerjük őket és megértsük, miért különlegesek, védettek), hanem talán a figyelmet is felhívja, hogy jobban kell vigyázni rájuk, ha azt akarjuk, hogy unokáink is gyönyörködhessenek bennük. (cs. a.)
