Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 21., péntek Mint valami újfajta va­rázsszó, úgy bukkan fel lép- ten-nyomon közművelődési és művészeti életünkben egy fogalom: a video. Ahol csak arról beszélnek, miként le­hetne a filmet, illetve a filmre rögzített szórakozta­tást, művészetet, látványt, ismeretterjesztést, oktatási anyagot, egyebeket mind szé­lesebb tömegekhez eljuttat­ni, a gondolatcserék legelső perceiben már szóba kerül a video, mint ami mindent megold, mint ami művésze­ti tömegmunkánk, közműve­lődésünk igen égető gond­jainak leghatásosabb megol­dása. Már-,már szinte fetisi­záljuk a videót, amelyet a közművelődésben még — el­sősorban drága beszerezhető­sége miatt — viszonylag ke­vés helyen alkalmazhatnak, a film tömegkinccsé tételé­ben is még szerény eredmé­nyeket mutathat fel, magán- vendéglők és egyéb magán jellegű közösségi helyek ke­zelésében viszont sokszor olyan célokra használják, amelyek nem éppen közmű­velődési értékűek. A május elején Miskolcon tartott IV. országos közmű­velődési filmfórumon is igen sokszor szóba került a video használata, mondhatni központi téma volt, s el­hangzott, hogy a technikai eszközök térhódítása a köz­művelődésben alapvetően új helyzetet teremt, új felada­tokat hoz, mindenképpen kulcskérdéssé válik ezek al­kalmazása. de természetesen f a technikai eszközök térhó­dításának tartalmi vonzatai . is vannak és elsősorban azok a fontosak és értéke­sek, mert bármennyire fon­tos is a video, bármennyire sokat áldozunk is rá, mégis csak a közművelődés és a művészet tömegesítését, nép-- szerűsítését segítő eszköz és semmiképpen sem cél. Nem azért kell a video-berende- zés, hogy valamely közösség, vagy intézmény annak tu­lajdonosaként tudhassa ma­gát, és mint sokféle módon használható játékkal elját­szadozzék, hanem azért kell a video, hogy a maga sok­féle lehetőségeivel segítse a közművelődést. Napjainkban elsősorban már kész játék­filmek, ismeretterjesztő fil­mek, egyebek videokazettára történő átmásolása és e .ka­zetták forgalmazása jelenti a videózást. Holott, éppen ez új és a közművelődésben is jól használható eszköz szak­embereinek már fel kellene készíteni a különféle tudo­mányágak ismeretterjesztőit, a közoktatás szakembereit arra, miként készítsenek elő olyan ismeretterjesztő és ok­tatási anyagokat, amelyek alkalmasak a videokazetlás rögzítésre, és arra is fel kel­lene készíteni őket, miként lehet az e célra készült sza­lagokat alkal.mzani, a köz- művelődési munkában fel­használni. Az említett tanácskozás sokféle tanulsága között az is szóba került, hogy a vi­deózásról még nem alakult ki a valós kép, többségben csak részkérdéseket ismer­nek a közművelődés dolgo­zói. Különféle téveszmék is élnek a videóval kapcsolat­ban. A legveszedelmesebb az. hogyha van rá pénz, csak be kell szerezni, akkor már használható. minden megy szinte magától. Mesz- sze nem így van. A video nem könnyen mozgatható felvevő- és vetítőberende­zés, mint azt nem egy he­lyen vallják és realizálják. Sajnos nem kevés helyen még valóban valamiféle vál­lalati játékszernek, státus­szimbólumnak tekintik _ a megvásárolt videoberende- zést, okkal, ok nélkül hasz­nálják ki technikai lehető­ségeit. igen kevés haszonnal. Viszont tudunk már olyan nagyvállalatról — például a Borsodi Szénbányák Vállalat —. ahol kialakították a vál­lalati videózást, amely a több településen szétszórtan működő dolgozó közösség azonos tájékoztatását segíte­ni hivatott létesítmény. A vi­deo használatának, forgalma­zásának jogi szabályozása fo­lyamatban van, de az sem old meg semmit, csak lehe­tőségeket teremt; például olyat, hogy a magán és a közületi videózás közé be­csatlakozik egy harmadik, a kisközösségi, amely szemben a kölcsönkönyvtár-szerűen működő videotékákkal, csak a kisközösségen belül for­galmazható videokazettákon rögzíti majd a terjeszteni kí­vánt ismereteket, szórako­zást. művészeti értékeket. Valójában hát a közműve­lődés és a művészeti isme­retterjesztés. egyáltalán a művészetek népszerűsítése éidekében alapvetően a tar­talmi munkára van szükség: közművelődési és művészeti értékeket kell létrehozni, produkálni, azokat a video eszközeivel rögzíteni, adott esetben sokszorosítani, és így tenni mind nagyobb tö­megek közös kincsévé, se­gíteni annak a közönséggel való mind hatékonyabb ta­lálkozását, megkönnyíteni a befogadást. Alapvetően azért kell szaporítani a videobe- rendezések számát, hogy ezt •i feladatot tudjuk mindin­kább ellátni. Azaz a video műveltséget közvetítő eszköz leeven mind több kézben, mind több művelődési intéz­ménynél. Ez a „mind több kéz.” nem azt jelenti, hogy szétaprózzuk az erőket, szét­forgácsoljuk a lehetőségeket, gomba módra szaporítsuk a kis videostúdiókat, vagy -műhelyeket. Bizonyos jófaj­ta centralizálással kellene e technikai lehetőséget, e fej­lett eszközt' mind hatéko- nvabban a művelődés szol­gálatába állítani. A video csak az ily módon történő szolgálatba állítással válhat művelődési életünk hasznos segítőjévé, jó eszközévé. Csak úgy. ha eleve eszköznek tart­juk. nem pedig közművelő­dési célnak. Benedek Miklós Kalevala-hasonmás Ez év tavaszán volt száz­ötven esztendeje a finn nem­zeti eposz, a Vanha Kaleva­la (Régi Kalevala) megjele­nésének. Ez alkalomból, va­lamint a helsinki szerződés tizedik, a magyar demokra­tikus társadalom megterem­tésének negyvenedik évében, a hetedik magyar—finn ba­rátsági hét alkalmából a Ha­zafias Népfront és az Aka­démiai Kiadó és Nyomda hasonmás kiadásban, igen szép kivitelben, 2150 szá­mozott példányban megje­lentette A Régi Kalevala elő­szava című kötetet. Az Elias Lönnrot által Kajaniban. 1835. február 28-án aláírt előszó eredeti finn szövege után találjuk a kötetben Ko­vács Magdolna szövegfordí­tását. Az eredeti műből a Magyar Tudományos Akadé­mia könyvtára féltett kincs­ként őriz egy példányt, amely valószínűleg 1874-ben került az itt járt E. A. Ingman finn orvos és irodalmártól aján­dékként barátjához. Bugát Pál természettudóshoz, tőle pedig Budenz József tulaj­donába. (Az ő névaláírása egyébként olvasható is a kö­tet egyik lapján.) A kötethez Pozsgay Imre. a Hazafias Népfront főtitkára írt elő­szót. Anno 1985 Díszes (ampa Fotó: Pásztor Károly Vasárnap Dalostaliozó Harmadik alkalommal ren­dezi meg a Borsod Megyei Rónai Sándor Művelődési Központ, a KÖTA megyei szervezete, a Füzérkomlósi Községi Közös Tanács, a fü- zéri pávakör (nemzetiségi), a Sátoraljaújhelyi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­gának művelődési osztálya, valamint a Sátoraljaújhelyi Városi Művelődési Központ a füzéri dalostalálkozót. A program vasárnap, dél­előtt 10 órakor kezdődik a történelmi hírességgel bíró vár tövében (rossz idő ese­tén a művelődési házban). A nagyszabású találkozóra 20 megyei csoportot várnak, ötszáz dalosra számítanak. Két évvel ezelőtt „elmos­ta az eső” a vári találko­zót, akkor a művelődési házba zsúfolódtak, akik ko­rán igyekeztek. Reméljük, e vasárnapon megkegyelmez az ég! Csak hármán szándékoz­nak továbbtanulni a huszon­nyolcból. A többi munkába áll. Ki a Lenin Kohászati Művekben, a Diósgyőri Gép­gyárban helyezkedik el, ki meg hazamegy, mert a falu­jában is akad végzettségé­nek megfelelő munka. A ter­melőszövetkezetek mellék­üzemágaiban, gépszerelő műhelyeiben is szívesen fo­gadják a géplakatosokat. Ezek a fiatalemberek pedis; az érettségi bizonyítvány mellé ilyen szakmunkás-ké­pesítést szereztek. A munkával nem állnak hadilábon. A szakmával se ámbár egy-két esztendő be­letelik. amikorra igazán be­gyakorolják magukat, s be­hunyt szemmel is megcsinál­ják, ami kell. Dolgozni sze­retnek — s ez nemcsak szó­lam, mint utóbb meggyőződ hetek magam is, végigpász­tázva a gyakorlati vizsga eredményein. Ötös, négyes, csak el-elvétve egy-egy hár­mas, szóval amit az iskolá­ban. a tanműhelyben mc'”. lehetett tanulni, azt igyekez­tek elsajátítani. Ezt mondja a gyakorlati oktatás vezetője, s ezt az érettségi vizsga bu­dapesti társelnöke is. Ko­rántsem ilyen elégedett vi­szont a szakmai elméleti is­meretekkel. Ott bizony sok­szor gyenge lábon áll a tu­dás. Bujdos László, a 100-as Számú Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatója azt mondja, a fi­atalok többsége elsősorban szakmát tanulni jött hozzá­juk. Tisztességes, becsületes gyerekek. Szorgalmasak. A tanulmányi eredményük r"' akkor sem volt a legjobb, amikor ide pályáztak. Mi több, nagyobbrészt nem is első helyen jelölték sem a szakmát, sem az iskolát, a másik lehetőségtől elutasít­va ragadtak meg itt. Ha megtanulták, megszerették — az már eredmény. Siker. Jó manuális készségek, s az elmélet iránt kisebb affi­nitás. Valahogy így summá-' hatnám. S ezt látszik igazol­ni nemcsak a vizsgajegy, de a vizsga idején az iskoláK" vagy a környékén szurkoló szülök szava is. Otthon is lurnak-íaragnak, „bütyköl­nek” — így azután adott a remény, hogy a munkahelyen is — a betanulás után — tisztességgel végzik majd el a rájuk bízott munkát. A szakközépiskolai érett­ségi viszont annyival több a sima szakmunkás-bizonyít­ványnál, hogy továbbtanu­lásra is jogosít. Bár bizo­nyára nem mindenki ért egyet: a közismereti tár­gyak jelentősége éppen ezért itt is nagy. Legalábbis el­viekben. Mert a gyakorlat azért mégiscsak az (s nem ennek az egyetlen osztály­nak a tapasztalata mondat­ja ki velem), hogy az iro­dalom. a történelem iránt nem mély a tanulók érdek­lődése. Igaz, a tanterv sem kedvez például annak, hogv a szakközépiskola négy esz­tendeje alatt pótolják a rekek hiányos helyesírási is­mereteit, amely a szakkö­zépiskolákban még éleseb­ben mutatkozik, mint a gim­náziumokban. Egyenesen el­keserítő. hogy mennyire nem tudnak helyesen írni! A tanár persze sokat tehet (sokszor a tanterv ellenAr • azért is, hogy szűkös szó­készletüket gyarapítsa ~r" sorban a memoriterekkel, a versek, versrészletek szó sze­rinti megkövetelésével. Ebben azonban — bár hivatalosan is megnőtt a memoriter-ter­jedelem — még mindig el­sősorban a tanáré a kezde­ményező szerep. Az érettsé­gi követelményei szerint a tanulónak olyan szintre kell eljutnia, hogy a tényanya­gokból következtetéseket tud jón levonni, általánosítani le­gyen képes, folyamatot lás­son. Az ilyen felkészültségű tanuló azonban nagyon rit­ka. Többnyire a megtanult anyagot adják tovább a gye­rekek — jól-rosszul. A szak­középiskolában még rosz- szabb a helyzet. Viszont épp ennél az osztálynál tapasztal­hattam; a tanár igenis el­Miskolcon, a Dolgozók Gimnáziumában június 24- én és 25-én tartják a be­iratkozást. Az iskola a Dé­ryné utca 11. szám alatt ta­lálható. Beiratkozhat min­den tanköteles koron túli személy, aki elvégezte az ál­talános iskola nyolc osztá­lyát. Felső korhatár nincs. A régebben megszerzett bi­zonyítványok nem évülnek el, a folytatás lehetősége mindenki számára biztosí­tott. Azok, akik már ren­delkeznek érvényes bizonyít­vánnyal a gimnázium vala­melyik osztályából, a követ­kező osztályba iratkozhatnak be. Második osztályba irat­kozhatnak be azok, akik szakmunkásképzőt, gyors- és gépíróiskolát vagy egészség- ügyi szakiskolát végeztek, ha az első osztályos biológia és juttathatja gyengébb képes­ségű osztályát, annak tagjait odáig, hogy érdeklődjenek, olvassanak. Hogy ne csak képregényeket vegyenek a kezükbe, esetleg egy-két M i­mit, hanem Kafkát. A pél­da valódi: az egyik érettsé­giző fiatal Kaíka-művet vá­lasztott elemzésre, pedig an­nál könnyebben érthető kis­regényekből is tehette vol­na. Mögötte nyilván az is ott volt, hogy a négy év alatt sokat jártak könyvtár­ba. sokszor kaptak irodalmi összeállításra feladatot. Nem a humán beállításom miatt szenteltem erre na­gyobb figyelmet. Roppant kevés — s még kevesebb lesz! a jövőben —, ha a szakmunkás (akár érettségi­zett. akár nem) csak a mun­káját tudja precízen elvé­gezni. Persze ez az első! De ahhoz, hogy tudja, mit, mi­ért csinál, hogy jobban tud­ja csinálni, amit kell —szé­lesebb látókörre (szakmaiak­ra és nem szakmaiakra) van szüksége. Arra, hogy el tud­ja mondani, meg tudja ma­gyarázni, ha változtatni akar. Hogy véleményt tudjon mon­dani. ha a maga vagy a kö­zössége ügyes-bajos dolgairól szól. Értelmesen, szabatosan, kifejezően. S kell, hogy ol­vasson. és ne a pohár után nyúljon, ha szabad az ideje. Ezért fontos, hogy ne csak a szakmai ismereteket suly­kolja beléjük az iskola, ha­nem a szakközépiskola is a teljesebb emberi életre ne­veljen. (csutorás) földrajz tantárgyakból kü­lönbözeti vizsgát tesznek. Harmadik osztályba iratkoz­hatnak be az emelt szintű szakmunkás-végzettségűek, ha az. első és a másodikos biológia és földrajz tárgyak­ból leteszik a különbözeti vizsgát. Aki bármikor, bár­milyen s za k Közé p i s ko 1 á t (technikumot) félbehagyott, különbözeti vizsgával a kö­vetkező osztályban folytat­hatja tanulmányait. A különbözeti vizsga idő­pontja 1985. augusztus 26. A Dolgozók Gimnáziumá­ban esti és levelező tagozat működik. Esti tagozaton a tanítás heti három alkalommal (hétfő, szerda, péntek) dél­után fél 4 órakor kezdődik; levelező tagozaton pedig he­ti két alkalommal, du. fél 3 órai kezdettel. Beiratkozás a Dolgozók Gimnáziumába Az óra reggel fél nyolcat mutat. Elindulunk özvegy Turbucz Berta­lanná szerencsi házi gondozóval a délelőtti körútra. Persze neki nem most kezdődött a napja, már meg­járta a boltot, friss reggelit készített az őt már nagyon váró öregeknek. Szűk kis utcán jutunk el az első „állomásra”. Ahová belépünk, kis szoba, öreg bútorokkal. Kotolics Já- nosné ágyban fekszik. — Már nagyon vártalak, Sárika — kászálódik fel az ágyban a néni... Majd a vendéghez fordulva folytat­ja. — Csak jót tudok mondani Sá­rikáról — mutat ráncos bőrű kezé­vel ápolója felé, aki elkészíti, oda­adja neki a reggelit, a napi tea­adagba citromot csavar. — Ö min­dent megcsinál nekem. Az asztalon levő vázában friss vi­rág. Az ágynemű patyolat-tiszta, a félig nyitott szekrényben példás rendben sorakoznak a fehérneműk. Miközben a gondozónő tesz-vesz a szobában, néhány szót váltunk a né­nivel. — Jól aludtam, kedveském, csak a lábaim fájnak nagyon ... A tél... az nehéz lesz. Szenes­kályha húzódik meg a sarokban. — Attól rettegtem egész télen, hogy Kotolics néni ráesik a kályhá­ra. Fájós lábaival nehezen, bizony­talanul mozog — mondja Sárika né­ni. Párnát, takarót igazít, majd meg­fésüli az idős asszony haját, s be­köti a fejét. Felhúzza az asztali órát. — Aztán ne lessék kimenni, mert el tetszik esni! — mondja búcsúzó­ul. Innen nem messze lakik Szemen Jánosné, ő nem szorul gondozásra, de .segélyt, s ebédet kap. Nyolcvan- éves, de nem látszik többnek, mint hatvan. Ö segít Turbucznénak, s hogy milyen, korát meghazudtoló erőben van, arra csak egy példa: a kis udvaron farönkök állnak, me­lyeket ő hasogat télére tűzifának. Mutatja a fáskamrát is, ahol már egymásra rakva tornyosodik az ap­rított fa. Utunk a kiinduló helyre, Turbucz- né lakására visz, ahonnan ételhordó­val megyünk tovább. A közvetlen szomszédban lakik a Pető házaspár, akik szintén ideadják az alumínium edényeket: ők is megkapják napon­ta az ebédet. Régi ház hosszú gangján kopogta­tunk egy ajtón. A 88 éves özvegy Kisvárdai Jánosné a konyhában ül. Inkább csak a hangról ismeri meg gondozóját, ugyanis nagyon erős szemüvegén keresztül csak elmosód­va látja az embereket, arcokat, tár­gyakat. — Nagyon korán ébredtem, nem tudok aludni — mondja az idős asszony, aki csak nyáron van sze­rencsi házában. Tizenhét (nem el­írás: 17!) gyermekei szült, akik kö­zül jelenleg öten élnek. Télen hol az egyiknél, hol a másiknál tartóz­kodik. Majd délben hozom az ebédet — búcsúzkodik Turbuczné. Mikor el­érünk a lehajló ágú fa alá, kiált utánunk Kisvárdai néni: — Jaj, hát meg sem kínáltam magukat! Jöjjenek már vissza! Sietnünk kell, bizonyára nagyon várja már Mizsér néni is a gondo­zónőt. A 78 esztendős, immáron ti­zenhét éve jobb oldalára lebénult asszony szeméből öröm sugárzik, mi­kor meglát bennünket. — Öt mindennap mosdatom. Tel­jes segítségre szorul. Hétfőn én is olyan beteg voltam, hogy ágyba kel­lett feküdnöm, nem tudtam jönni. Másnap sírva fogadott, hogy miért nem jöttem, mi volt velem?... Özvegy Turbucz Bertalanná főál­lásban végzi az öregek gondozását. Vasárnap is. Gyógyszert vált ki, or­vost hív, vizet, tüzelőt készít, ágy­neműt mos. felolvas újságból, be­szélget, erőt, hitet önt az elesett öregekbe . . Ezt a munkát csak pén­zért nem lehet csinálni. A legna­gyobb fizetség talán abban a mon­datban rejlik, .amit az egyik gondo­zott mondott róla: „Ö a mindenem!” Mészáros István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents