Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-12 / 85. szám
1985. április 12., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A radiátor ébresztett A Diósgyőri Papírgyárban Nyáródi István I. segéd jegypapir gyártásához állítja be a 32. számú gépet. Fotó: Csákó Gyula Amikor bérbe vették, sokan irigyelték őket. Amikor mínusz húsz tokokkal köszöntött rájuk a január, sajnálkozva, kárörömmel gondoltak a testvérekre. Ma, Németék annyit mondanak: sikerült túlélni ... Gondolom, ennyi előzményből az olvasó nem sokat éri. Ezért kezdjük a legelején. Az elmúlt év tavaszán három fiatalember gondolt egy merészel, s kibérelte megyénk egyetlen nagyüzeminek nevezhető üvegházát, a sa jóhídvégi Rákóczi Termelőszövetkezet körömi hajtatóját. A korszerűnek aligha nevezhető, az elmúlt évtizedek kézjegyét annál jobban magán viselő telepet a gazdaság a lehető legnagyobb örömmel adta bérbe, hiszen legtöbbször csak veszteséget termelt. Német József: — Ügy gondoltuk, hogy a termálvízre alapozott virágtermesztés biztos jövedelmet teremt. A számítások szerint nem kellett volna a vállalkozáshoz más, mint egészséges szegfűállo- mány, üzemelő kút, s viszonylag enyhe tél. Minden fordítva sült el. — A legjobb helyről szereztük be a szegfűpalántákat, s mégis harminc százalékuk volt fertőzött. A kút ráadásul bedöglött, csak kompresszorral tudtuk felszínre hozni a vizet, A télről meg hadd ne mondjak semmit, hiszen mindenki a saját bőrén érezte... — Vagyis elúszott minden? — Hát majdnem! — Német József nevet: — Most könnyű beszélni róla, de volt olyan nap, amikor a hajam az égnek állt, mert pei'cek választottak el attól, hogy megsemmisüljön az egész szegfűállomány. Az az igazság, hogy megpróbáltunk felkészülni a télre. Több mint százezer forintot költöttünk arra, hogy bepelenkázzuk, fóliával borítsuk az üvegházakat, a meleg így nem szökhetett el, a hajók alatt maradt. Bálával szigeteltük a fűtőcsöveket is. vagyis mindent megtettünk, ami emberileg a hideg ellen megtehető. Német László, a középső testvér: — De ki gondolhatott arra, hogy éppen a legkeményebb télben nem ad vizet a kút. A szövetkezet vezetői felhívták ugyan figyelmünket erre a veszélyre, de mi úgy ítéltük meg, érdemes a kockázatot vállalni. Majdnem ráfizettünk ... Vadas József, a szövetkezel elnöke: — Elég sok pénzt költöttünk arra, hogy üzemképessé legyük a kutat. Minden erőfeszítés ellenére a hozama csökkent, egyes vélemények szerint a rétegenergia mérséklődése, mások szerint az utóbbi aszályos évek okozzák az. időszakonkénti apadást. Csak sajnálni tudom a három testvért, hogy ilyen probléma mellett kifogták a legkeményebb telet. Én csak a legnagyobb dicséret hangján tudok szólni emberfeletti munkájukról, hogy nem jutottak csőd be... Német László: — Minden éjszaka ügyeletet tartottunk, s érzékeink annyira kifinomodtak. hogy a radiátor hő- csökkenésére azonnal felébredtünk. Ugyanis, ha elromlott a kompresszor, s leállt a kút. mindössze négy óránk maradi arra, hogy elhárítsuk a hibát. (Különben szétfagynak a vezetékek.) Éppen a legnagyobb hidegben, amikor napok óta mínusz húsz fok alá süllyedi a hőmérő higanyszála, robbant le úgy a kút. hogy a felső negyven- méteres szakaszát (!) a felszínre kellett húznunk. A követ kalapáccsal kiverve, ismét visszasüllyesszük. Négy óránk volt rá. Német József: — Ha a szövetkezet szerelői nem segítenek, pedig hányszor és hányszor kopogtattunk az éjszaka kellős közepén náluk, már lehúztuk volna a rolót. így életben maradtunk ... Hogy újból próbálkozzanak! Német István ebben a családi vállalkozásban a legfiatalabb : — Három éve csak a hitelállomány urak nő, s ha nem akarunk ebből a vállalkozásból vesztesen kimászni, bizony nyáron újból gyakori vendégek leszünk az OTP- nél. Minden kívülállónak nagy üzletnek tűnik a virág .. . ... de — szakította félbe Német József — már szintén harmadik éve nem fizetünk SZTK - hozzá já ru lást, mert havi jövedelmünk nem éri el a háromezer forintot! Így ezek az évek nyugdíjunkba "nem számíthatók be. A virágkertészetről a szakemberek azt tartják, hogy öt év közül csak kettőben lehet számolni jövedelemmel. Igaz. akkor jelentőssel, amely biztosítja a ráfizetéses esztendők veszteségének kiegyenlítését. — Bárcsak már ott tartanánk. Ehelyett legjövedelmezőbb növényünknek, a szegfűnek csökkenteni, kell a területét, a talaj elfertőződése miatt száműzzük az üvegházból a fóliasátrak alá. Megpróbálkozunk rózsa, alstro- méria, gerbera, cála, s örökzöldek termesztésével, de a kultúrák számának növelésével arányosan nő a munka, s kockázat mértéke is. Megtanultak alkudni. Vadas József, a tsz elnöke nevet: — Soknak találták a bért. javasolták, csökkentsük a felére. Jól számolnak. Mert a gazdaság ezt a kérési csak úgy fogadhatta el, ha a kút karbantartását átveszik. Vállalkoztak erre, így megtakaríthatnak százezer forintot. Az igazsághoz még hozzátartozik.' ha nem a saját szemünkkel láttuk volna, hogy milyen emberfeletti munkát végeztek, akkor ezt az ajánlatot elutasítottuk volna. A tavasz magasabb virágárai visszaadták a reményt, hogy a családi vagyoni, amit ebbe a vállalkozásba befektettek. egyszer majd kamatostól vissza lehet nyerni. A . visszatért remény kedvet teremtett. — Az asszonyok úgyis görbe szemmel néztek ránk, hogy havi négyezer forintot adunk csak haza. (Sók olyan hónap volt. amikor ezt a „fizetést” is csak hitelből biztosították.) Ideje lenne, hogy ránk mosolyogjon a szerencse, hiszen akárki néz körbe, a telepen, láthatja: ide még minimálisan egymillió forint értékű eszköz hiányzik. Ezek nélkül a biztonságos termelést garantálni nehéz. Ez az egyetlen üvegház a megyében, amelynek szivárvány színeiben pompázó virágai konkurrenciát jelenthetnek a fővárosi kereskedők által diktált drága áraknak. — kármán — A l.'i ezer dolgozót foglalkoztató Papíripari Vállalat egyedül reprezentálja a hazai papíripart. Termelési értéke ebben az évben várhatóan eléri a 23 milliárd forintot, tehát bővül a termelés, ami azért is fontos, mert a papírtermékek fogyasztása, ha szerény mértékben, de ebben az évben is növekedni fog hazánkban. Tavaly 72 kilogramm papírt „fogyasztottunk” fejenként. A Diósgyőri Papírgyár történetében először érte el a bűvös 7000 tonnás író-nyomó papírtermelést. A vezetők szerint ez korszakos jelentőségű eredmény, még akkor is, ha néhány év óta nem tonnákban gondolkodnak a Bükk lábánál levő gyárban. — Gyárunk a vállalat középmezőnyéhez tartozik. Nem kilóban, hanem termelési értékben jelentős a munkánk — mondta dr. Lend- vai Mihály, a gyár igazgatója. — Tavaly a 370 dolgozónk több, .mint félmilliárd forint termelési értéket produkált, Jobb is lehetett volna az eredményünk, de néhány körülmény megzavarja a munkánkat. — Tucatszámra olvashattuk a papírgyárak munkaerőt kereső hirdetéseit. Önök is létszámgondokkal küszködnek? — Furcsa helyzetbe kerültünk. A hatvanas évek közepén a megye harmadik legjobb bérszínvonallal rendelkező gyára voltunk, azután évről évre lejjebb csúsztunk a listán. Ennek következtében a nyolcvanas évek elején már létszámgondjaink voltak egészen a kísérleti bérszabályozás bevezetéséig. Mire megoldódtak a gondjaink, újabbakkal kellett szembe néznünk, ugyanis az új szabályozók a létszámcsökkentést ösztönzik. Nemcsak kényszerűségből, hanem a munkafegyelem javítása érdekében is múlt év decemberében tizenöt dolgozónak kerestünk új munkahelyet. — A gyár híres a minőségi papírjairól, ami iránt viszont csökkent a kereslet... — Ez a másik probléma, ami ma is foglalkoztat bennünket. A szabályozók hatására ugyanis csökkent a könyvkiadók központi támogatása, ezért visszafogottabb, meggondoltabb lett a könyvkiadás. Csökkent a minőségi papír iránti kereslet is. Mi azonban nagyon reméljük, hogy nemcsak tartalmában, de küllemében is továbbra is kell a jó könyv. Sokszor leírtuk már: alkalmazkodni kell az új körülményekhez. A gyár vezetése most lázasan kutatja a piacot, belátta, hogy a marketing tevékenység mennyire fontos, s bizony a papíriparban is fordult a világ: a gyár lesi a nyomdák kívánságát. — Minden fillér számít — hangsúlyozta az igazgató. — Rugalmasan alkalmazkodunk az igényekhez. Várjuk a kiadók, de a magánemberek igényeit is. Tavaly hatvanféle terméket gyártottunk, ám ha kell, növeljük a választékot. Mindent vállalunk, ami számunkra üzlet. Ma már nemcsak tonnában számolunk, hanem mázsában, de esetenként ívben is. Legutóbb egyik magánmegrendelőnk egyetlen ív, saját monogramos, kézi merítésű papírt rendelt. Nyolcezer forintért elkészítettük neki. — Ha növekszik az ilyen extra megrendelések száma, képesek lesznek kielégíteni az igényeket? — Ez attól függ, hogy tudunk-e fejleszteni? Elsősorban nem új beruházásokra gondolok, hanem a meglevő berendezéseink felújítására, korszerűsítésére. Eddig is végeztünk fejlesztéseket. Ennek köszönhető, hogy az új címletű bankjegyek kopás- állóbbak, jobb lulajdonsá- gúak. A jövőben számítanunk kell arra, hogy esetleg csökken a mennyiségi termelés, ugyanakkor a vevők sokkal jobb minőségű terméket várnak tőlünk. Rekonstrukcióra van tehát szükség, ami lehetővé teszi a szebbnél szebb vízjelekkel ellátott papírok gyártását is. A gond azonban az, hogy nálunk a felújítás is milliókba kerül. — Akkor érdemesebb lenne új, korszerű berendezéseket vásárolni. < — Anyagi lehetőségeink csak lassú fejlődést tesznek lehetővé. Nem dobjuk el a százéves berendezéseinket sem, de igyekszünk modem gépsort is beszerezni. Remélem sikerül megvennünk egy svájci cégtől azt a gépsort, amellyel magas színvonalon leszünk képesek bélyegpapírt, öntapadós címkéket és matricapapírt gyártani. Foglalkoztat bennünket a gondolat, hogy jövőre beszerzőnk egy szárazpapír-gyártó gépsort. Meg is kezdtük a tárgyalásokat, mert nagy üzletet sejtünk benne, ugyanis a felmérések alapján nagy kereslete lenne a papírterí- tőknek, a szűrőpapíroknak és a textilhatású papírtermékeknek. — Tehát új termékeket is igyekszik meghonosítani a nagy hagyományokkal rendelkező gyár. — Nem ragaszkodhatunk mereven a régi hagyományainkhoz. A mai papír- gyártás alapvetően más, mint a harminc-negyven évvel ezelőtti. Modern automata gépek „álltak” a régi mesterek helyébe. Mondják is az öregek, hogy újra kellett tanulniuk a szakmát, hiszen a mai technológia eltünteti a papírt az ember szeme elől. A megrázkódtatást, azonban az öreg szakik és velük együtt a gyárak is túlélték. Fónagy István Hárman wmmímSi "■•' i 11 lÉpilII H Petruska Istvánná Fotó: Szabados György Még fiatal a gyúr. Néhány hónap híján harmincéves. Elődje, egy hosszú, sokablakos, nyeregtetős épület Miskolcon, a mai Selyemréten működött, ahol abban az időben szabad terület, füves rét kínálta magát a labdát kergető, játékra éhes fiataloknak. Azóta beépült ez a terület, bérházak, kényelmes lakások, üzletházak nőttek ki a földből. .. Az utód az elmúlt három évtized alatt, közvetlenül a Sajó partján kezdett munkához, mind több elismerést, az ország határain túl is nevet szerzett magának, s legfőképpen a szakmának, a hivatásnak, a fonóipar munkásainak. A Pamutfonóipari Vállalat Miskolci Gyáráról van szó, ahol a vállalati létszám 1200. S közülük 900 nő. Jó egyetértésben dolgoznak a kisebbségben levő férfiakkal, akik tisztelettel és szeretettel beszélnek róluk, azokról, akik a gépek, gépsorok mellett nap mint nap bizonyítják: avatott művelői a szakmának. Egy olyan szakmának, amelynek fogásait, kulisszatitkait ismerni nemcsak feltétele a sikernek, de elsőrendű kötelesség is. Ezt nem az újságíró mondja, hanem az arra legilletékesebbek egyike, Petruska Istvánná. Amikor 27 évvel ezelőtt munkára jelentkezett, szívélyesen fogadták, de csak előjegyezték — felvételre. Egy kicsit el- kenődött, viszont, türelmesen várt. S nem hiába. Nemsokára jött a „behívó”, a távirat, s ő késedelem nélkül ment. — Egy nagyon kedves, aranyos fonónő mellé kerültem — mondja —, aki türelmesen foglalkozott velem, hogyan közeledjek a gépekhez, amelyektől eleinte féltem. Nem ok nélkül. Itt minden forog, minden mozog. Egy elhibázott mozdulat, s már ott is a nyoma az ember kezén. Nem tagadja: bármennyire is vigyázott, néhányszor összeégette az ujjait, amikor az elszakadt fonalat össze kellett kötni, vagy éppen orsót kellett cserélni. — Néha már azon voltam — mondja —. hogy hagyok csapot-papot, s megyek másfelé. Társai látták bizonytalankodását, vigasztalták, még több figyelemmel segítették. S ahogy telt-múlt az idő, ő maga is úgy gondolta: meghátrálni nem szabad. — Nem bántam meg, hogy maradtam. Az évek során sok-sok tapasztalat, szakmai ismeret birtokába jutott, amit nem rejtett véka alá. Ma már ő is azok közé tartozik, aki — ha úgy adódik — tanít, nevel, átadja ismereteit azoknak, akik majd átveszik tőle is a stafétabotot. Bosszantó, de el nem kerülhető tulajdonsága a fonalnak, hogy szakad. — Nem mindegy, hogyan kötjük össze: durván-e, vagy úgy, ahogy az elő van írva. Egy rosszul összeillesztett fonal leronthatja a minőséget, s ez nem jó a számunkra. A minőségre úgy vigyáznak, mint ahogy a becsületre szokás ügyelni. Hiszen az általuk gyártott termék sokfelé eljut. Békéscsaba, Vác, a Budapesti Lenfonó, Szeged. Mosonmagyaróvár várja — többek között — rendszeresen a miskolciak által gyártott fonalat, hogy ott, a feldolgozóipar gépsoraitól a legkülönfélébb formában jelenjen meg újra a piacon, most már a nagyközönség, a vásárlók számára. A múlt évben, s azóta sem jött reklamáció, ami azt tanúsítja: nemcsak Petruska Istvánnéék 15 tagú brigádja, de a gyár egész kollektívája nemcsak hirdeti és vallja, de a gyakorlatban is bizonyítja: a minőség elsőrendű követelmény. A brigád mind a 15 tagja nő. Olyan emberek mindannyian, akik a munkában nem ismernek pardont. Ennek is szerepe volt, s van a kiváló teljesítményeikben, amelyeknek alapján elnyerték a szocialista brigádmozgalom arany fokozatát. Tóth Ferenc
