Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-10 / 83. szám

1985. április 10., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 a műszaki haladásért Pártszervezet Bizonyára vannak olyanok — és feltételezhetően nem is elhanyagolható számban —, akik a címet is valamiféle két­kedéssel fogadják. Egyfelől, mert úgy tartják, ha valami, akkor a műszaki fejlesztés az a terület, ahol kizárólag a műszaki szakemberek (azok közül is a legmagasabb képe- sítésűek) számára osztható kártya. Mindenki más csak lai­kus, jobb esetben, élvezője a kvalifikált emberek produk­tumainak. Nem lehetünk bizonyosak azonban abban sem, hogy egyes pártszervezetek nyilván más megközelítésből, de ugyancsak rendkívül szerénynek tartják azokat a lehető­ségeket, amelyeket a politikai eszközök nyújthatnak a mű­szaki haladásért. Ezek amolyan pozícióhoz kötött féligazságok, s már önmagukban is indokolják, hogy egy-egy gondolatot fel­vessünk: hogyan fogható fel a műszaki haladás és a po­litikai tevékenység, legfő­képpen is a mindennapok gyakorlatában. Az egyik, ta­lán legfontosabb éppen az, hogy egyértelmű legyen, ki­nek a feladato a gyártmá­nyok fejlesztése, a technikai berendezések, gyártási eljá­rások korszerűsítése, a ter­melési, gazdálkodási folya­matok szervezettségének fo­kozása, az emberek általá­nos és szakmai műveltségé­nek növelése. Vagyis a mű­szaki fejlesztés különböző elemeinek olyan irányú fel- használása, amely végső so­ron biztosítja, hogy anyagi, szellemi erőforrásainkkal ver­senyképes termékeket állí­tunk elő, megkönnyítjük a nehéz fizikai munkát, s nem kevésbé környezetünket, éle­tünket. Egyszerű lenne, ha a mű­szaki haladás ügyét kizáró­lag a tudományos kutatókra lehetne osztani. Éppen a fejlesztés, korszerűsítés komp­lexitásából adódik, hogy ez aligha vezetne célhoz. A tár­sadalom minden tagjá­nak megvan a munkameg­osztásban vállalt, és a kellő­en körülhatárolt felelőssége. Kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés nélkül a leg­ragyogóbb találmányok, újí­tások, elképzelések sem vál­nak versenyképes termékké, értékalkotó tevékenységgé. Napjainkban a pártszerve­zeteknek szembe kell nézni­ük azzal, hogy a tudomá­nyos-technikai forradalom követelte szervezeti, techni­kai változásokért, minden új alkalmazásáért a szó nemes és jó értelmében valóságos harcot kell folytatni. A mai szinten a technikai korszerűsítés a dolgozó em­ber alapvető érdekeit is érinti. Olyan kérdéseket vet fel, hogy szükség lesz-e az adott helyen a munkájára, elegendő-e a szakmai tudá­sa az új feladatokhoz? Meg­annyi kérdés és gond, amely­re éppen a dolgozók támo­gató magatartása elnyerése érdekében időben választ kell adni. Mindez jelzi egy­ben azt is, hogy a műszaki fejlődés társadalmi hatásá­nak reális felmérése és számbavétele egyenrangú fontosságot kap azzal, amit a technika, technológia te­rén elérni vagy megváltoz­tatni szándékozunk. A párt- szervezetnek ezzel és ezál­tal kell eljutni arra a kö­vetkeztetésre, hogy a mű­szaki haladással egy időben növekszik az érte és javára kifejtett politikai tevékeny­ség szerepe is. A társadalmi, műszaki ha­ladás kölcsönhatásából és mélységes összefüggéseiből következik, hogy a pártszer­vezeteknek élen kell járniok az újért, a jobbért való küz­delemben. Sok-sok példája van annak, hogy az egyes pártszervezetek hogyan se­gítik a munkahelyeken a műszaki fejlesztési koncep­ciók kialakítását, az ennek megfelelő szakmai átkép­zést, az emberek esetleges pályakorrekcióját, a teljesít­ménycentrikus értékrendek megteremtését, a szakmai hiúság és féltékenység kü­lönböző megnyilvánulásának visszaszorítását. Nem hat az újdonság ere­jével, mégis idekívánkozik, hogy a műszaki fejlesztés — bár az emberi munka örök kísérője —, nem vá­lasztható el az ország álta­lános helyzetétől, gazdaság- politikájától. Az adott idő­szak lehetőségei ugyancsak behatárolják a műszaki ha­ladás lehetséges irányát, cél­ját, szintjét, vagyis mozgás­terét. Ennek tudata és tuda­tosítása kiváltképpen azért fontos, hogy tértől, időtől függetlenül, esetleg éppen hangulatunktól vezérelve ítél­jük meg elért eredményein­ket, és főképpen mai, hol­napi teendőinket. Hozzá kell rögvest tenni: a lehetőségek gyaníthatóan mindig kiseb­bek, nemcsak látszatra, ha­nem a valóságban is, mint amit célszerűnek, sőt annál is, amit esetleg reálisan szükségesnek tartanánk. A mindennapok tapaszta­latából tudható, hogy eléggé szűkén értelmezzük a fej­lesztés lehetőségeit. Többnyi­re az adható-kapható pénz­alapokra gondolunk. Ezt le­becsülni nem volna bölcs dolog. Ám a műszaki hala­dás lehetőségei minden idő­szakban igen sokfélék. Így az adottságokat nem helyes csupán korlátként felfogni. Mi több, a kérdések kérdé­se éppen az, hogy a rendel­kezésre álló anyagi-szellemi adottságokat miként használ­juk fel gazdasági erőink nö­velésére, társadalmi fejlődé­sünk elősegítésére? A jelen műszaki fejlesz­tésnek velejárója a tegnapi túlszárnyalása. Ami a gya­korlatban azt jelenti, hogy az elavulttól, az erőforráso­kat ésszerűtlenül emésztő tevékenységektől meg kell szabadulni. Különben olyan naggyá válhat a visszahúzó erő, hogy a haladás is egy helyben topogássá válik, il­letve olyan aránytalanságok születnek, amelyek terheit sem a vállalat, sem a nép­gazdaság nem viselheti el. Az új és régi küzdelmé­ben jó szolgálatot tesz — mondhatni nélkülözhetetlen a minőségi munka elisme­rése, a szaktudás becsülete, az ember aszerint! megíté­lése, hogy tevékenységével, teljesítményével hogyan se­gíti elő a termék és a mun­ka versenyképességét. A műszaki haladás lehetősé­geinek bővítését ezeken a területeken érdemes keresni a pártszervezeteknek is. 1933-ban születtem. Az egész famíliám diósgyőri ipari munkás volt. Nagyon rossz idők voltak ezek. Nem volt semmivel jobb és rosz- szabb dolgunk, mint sok ezer gyáristának Magyaror­szágon. Negyedik osztályig gyakran és hosszú ideig hiá­nyoztam az iskolából. Ami betegség volt, az engem megtalált. Mindent elolvas­tam, amin betű volt. Ké­sőbb a történelem-, a föld­rajz-, majd a társadalomtu­domány érdekelt. Igazság­talannak tartottam a kínt, a szenvedést, a betegséget. Szerettem az embereket. De jó lenne ezeket a beteg­ségeket megelőzni, de ho­gyan? Nem volt nekem még tervem, egy kis munkásgye- reknek. Édesapám szakszer­vezeti funkcionárius lett és az ő irodájában tanultam gépelni, segítettem, mert be­tanultam az adminisztráció titkaiba. SZÍT-, majd DISZ- tag lettem. 1950-ben Miskol­con, a Szeles utcában volt a 4 1. Helyőrségi Kórház, oda mentem dolgozni, majd át­költöztünk a Qsa'bai kapui új kórházba. A munkahelyemen más légkör fogadott. „Mindent az emberért, a katonákért',’. Sok beteg volt, személyzet kevés, munka sók. 1951-ben sok sérült tűzszerészt hoztak a kórházba a szomszéd lakta­nyából. Percek alatt műkö­dött a műtő. a labor, az egész kórházat átrendezték. A parancsnoktól az őríkato- náig mindenki tudta, mi a dolga. A személyzettől vet­ték a vért, amíg a lakta­nyákból jöttek vért adni. Akikor szegényes volt a fel­szerelés. Estére igencsak el­fáradt a'z egész személyzet. A jó munkához olyan veze­tők kellettek, mint dr. Csa­thó alezredes, dr. Csizi al­ezredes és beosztottjaik ... 1951 májusában kerültem Budapestre, tanfolyamra. Az első női beiskolázott század­hoz. Ott mindent tanultunk, a hadipuska kezelésétől kezdve az irattárolásig. Ka­tonaként a kiegészítőre ke­rültem. Sókat kellett tanul­ni. dolgozni, bizonyítani. Én voltam a legfiatalabb női katona. 13 évesen. Ám. én egészségügyes akartam len­ni, elvégeztem az egészség- ügyi tiszthelyettesi tanfolya- mot Miskolcon. Megtanultam a csapat egészségügyi ellátását, bizto­sítását. gyógyítását, gondo­zását, minden fegyvernemre. Részt vettem a különböző fegyvernemek gyakorlatain is, sok tapasztalatot szerez­tem. Megtanultam például, ha a katonát rendesen ok­tatjuk 'ki a ka peat ekerés re, menetgyakorlaton kevés fá­jós lábú emtber lesz. Hol volt akkor „surranó” és zokni? Megtanultam a tapasztal­taikat a munkában alkal­mazni, az idővel bánni. Ma is azt mondom: „amit ma megtehetsz, ne halaszd hol­napra". Aki nem ér rá ma ; Tállyán, a Tokaj-hegyaljai Borkombinat kádárüzeméber. Tóth András kádár - aki már több mint 30 éve dol­gozik a szakmában - egy 600 literes hordó felújítását végzi. Fotó: Pásztor Károly Szarvasmarha-hizlaló Gazdasági Társaság Eredményes év után Úgy látszott, a megtörtént események ellen nem tud tenni semmit. Mint bővizű folyó, mely sodrásába rángat minden mozdíthatók úgy áradt ki a megyéből a kis súlyú borjak sokasága. Vit­ték azt Dunántúlra, Csong- rádba. szerte az országba a hizlalásra vállalkozó gazda­ságok, mert itt, Borsodban a „gyermek” szarvasmarhának becsülete nemigen volt. Ám néhány hónap leforgá­sa múltán a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Adatforgal­mi és Húsipari Vállalat gyak­ran ugyanazokat a szarvas- marhákat vásárolta vissza. És hajnalban, amikor elin­dult az állatokért a teherautó más megyék felé, minden megtett kilométer forintját muszájból szórta ki. Mert sok pénz az oda-vissza fuvar, és ezt mind-mind meg lehetne takarítani. A képlet egysze­rű: csak az kell hozzá, hogy ne hagyja el a megyét az ér­tékesítésre felkínált kisborjú. Legalább egy-két hizlalási tevékenységre haj landóságot mutató gazdaság szükségel­tetne! Sőt ezen ágazat kiala­kításához pénz sem kellene sok, mert a húsipar még anyagi áldozatokra is hajlan­dó. Ám a titkon remélt nagy eredményeiket felmutató szö­vetkezetek és állami gazda­ságok közül nem jelentkezett egy sem erre a feladatra. Csupán egy termelési rend­szer (Taurina). valamint két kisebb és igen kedvező adott­ságon gazdálkodó szövetkezet (Selye'b és Gönc) jelezte: ők tanulni, holnap nem tud dolgozni. A családanyai te­endők. a gyermeknevelés mellett mem olyan könnyű a tanulás, de jó időbeosztással mindenre jutott időm. A terv- szerűség. az időbeosztás most is az ereimben lüktet. Múltak az évek, a magas szintű követelmény támasztás azoknak kedvezett, akik nem értek rá lógni, egészségügyi tiszthelyettes lettem. Nem árulok el titkot: ez a mun­ka a hadseregben, nem egy olyan állás, amely mellett lehet sakkozni, hiszen az or­vosírnak. statisztikus, ápoló, gyógyszerraktáros, elsősegély­nyújtó, gyógyító-megelőző, gondozó, üdülő- és szanató­riumi beutalók biztosításán kívül, az oktatás, tisztaság­ellenőrzés és sok más, napi katonai és egészségügyi fel­adatoknak a naprakészsége terheli az embert. Ez egész embert és jól koordinált na­pirendet. hozzáértést kíván, ehhez jön még a katonai, szakmai, politikai képzés, egyszóval az ismeretek gya­rapítása. Nincs idő lazítani. Nyugdíjas zászlós lettem, a Haza Szolgálatáért Érdem­rend arany-, ezüst-, bronz­fokozata és 19 más elisme­rés birtokosa. Újra ezt a pályát válasz­tanám. Bodnár Ferencné mit húz a jövő? hajlandók szarvasmarha-hiz­laló gazdasági társaság ala­kítására. Selyeb a gazdasági társa­ság rendelkezésére bocsát­ja az üresen álló istállóit, és egyben vállalja a gesztori te­vékenységet. Gönc szemes terményt ad. A tőkeerős társ jelen esetben a Taurina Ag­rárfejlesztő Közös Vállalat és a megyei állatforgalmi és húsipari vállalat. Mit mond dr. Munkácsi László, a Tau­rina igazgatója, nekik, mint országos vállalatnak, mit je­lent egy borsodi gt? — Ket­tős cél vezetett bennünket. Egyrészt lehetőségeinkhez mérten szerettünk volna se­gíteni a húsiparnak éppen azzal, hogy lekötjük a „ki­áramlás” egy részét. Másrészt viszont éppen a népgazdasági érdekre és lehetőségre hivat­kozunk, hiszen exportalapot kell előállítanunk. Exportra válogatni pedig ott lényege­sen könnyebb és biztonságo­sabb. ahöl nagy volumenben hizlalnak. Sokat beszélnek ma arról is, van-e a hús­marhának jövője. Meggyőző­désem, hogy az államnak a húsexportra szüksége van, de a húsipari vállalat vágási fel­adatainak teljesítéséhez is kell a marhahús. Következés­képpen a piaci lehetőség adott, és szinte korlátlan. Márpedig, ha valaminek biz­tos piaca van, annak biztos jövője is van . .. Mégis minden gratuláció ellenére kevesen akadtak, akik bíztak a vállalkozás si­kerében. De a legnagyobb baj azonban akkor következett be, amikor a gazdasági tár­saság kötelékein belül is megrendült a bizalom..Neve­zetesen a gönci termelőszö­vetkezetben kondult meg a vészharang. Utólag persze meg lehet magyarázni az óva­tosságukat. Göncön ugyanis veszteséges lett a termelőszö­vetkezet állattenyésztési ága­zata, és ezzel egy időben or­szágosan a húsmarhatartás jövedelmezősége is nagymér­tékben leromlott. így a gönci vezetők úgy gondolták, a szarvasmarha-hizlaló gt sem lehet eredményes. A múlt év közepén aztán jelezték kilé­pési szándékukat. Tehát 1984 júliusában sok minden nem látszott tisztán. Az akkor bent hizlalt álla­tok közül sok volt a beteg. Takarmányozási gondok adód­tak. hiszen Gönc leállította az abrakszállítást. De a hiz­lalda vezetője és a gt közötti személyes ellentétek is hát­ráltatták az eredmények ki­bontakozását. Később persze elcsitultak a hullámok, ment minden a maga megszokott rendje sze­rint. Az új év elejére aztán berobbant a hír: a szarvas­marha-hizlaló gazdaság több mint kétmilliós eredménnyel zárt, melyből közel másfél millió forintot a tagok fel­oszthatnak egymás között. Ha valaki hizlalásra adja fejét, fel kell készülnie a pia­ci kiszolgáltatottságra. Sze­rencsére itt, Borsodban min­dig van jó minőségű eladó portéka. Tudják ezt Selyeben is, hiszen a gazdasági társa­ságnak ez a létalapja. Már­mint az, hogy egészséges, egy­öntetű állományt vásárolnak meg, s ha lehet, olcsón. Az elmúlt évben jól megszer­vezett takarmányozással, a húsipari igényeknek megfe­lelő exportáru „formálódott”. Több mint ezer szarvasmarha! Az idei terv már kétmil­liót meghaladó nyereséget ígér. Hogyan lehet fokozni a bevételt, amikor az állami támogatás összege csökken, az exportfelár lényegesen alacsonyabb a korábbi éve­kénél? íme, néhány véle­mény. Viszlai Gábor, a selyebi Virradat Termelőszövetkezet elnöke: — Bizonyos, hogy a hizlalás eredményét nagy mér­tékben segítette a rumenzi­mes tápok etetése. De kipró­báltuk a zeolitot is a takar­mányozásban. Ügy gondol­juk. ezeknek is megvan az eredmény növelő hatása, és még sok belső tartalékunk van, amit ki kell használ­nunk ... Dr. Munkácsi László: — Igaz ugyan, hogy az 1984-es esztendő kiemelkedő év a gazdasági társaság életében, de a mutatószámainkkal ko­rántsem léhetünk elégedettek. Például, az egy állatra jutó napi súlygyarapodás ezer gramm, de ezeknek az ál­latoknak a genetikai képes­sége ennél jóval többet tesz lehetővé. Ha tehát hasonló költségek között tudunk az ezer gramm fölé emelkedni úgy minden megtermelt kiló hús ajándék . .. Viszlai Béla, a megyei hús­ipari vállalat főosztályveze­tője: — Nemcsak termeltetni kell tudni, hanem eladni is. Tehát a jövőben ezen az ol­dalon is javulnia kell a gi­nek. Azaz a húsiparnak idő­ben jelezzék az értékesítésre szánt, hízott, kész állatokat. A kétmilliós terv megvaló­sításához továbbra is szükség van a megyei húsipari válla­lat segítségére, elsősorban ahhoz, hogy a gazdasági tár­saságnak legyen jó export- lehetősége. De ahhoz is, hogy továbbra is fogadhassák a népszerűvé vált lengyel biká­kat bérhizlalásra. De szükség van a MÁV jóindulatára is. Mert mint Bukszás Vince, a gazdasági társaság vezetője az elmúlt év eredményeiről elmondta: gond, hogy a MÁV- ra, mint külső partnerre sem lehet mindig számítani, hisz’ „exportszállításkor gyakran van vagonprobléma”. A Szarvasmarha-hizlaló Gazdasági Társaság három évvel ezelőtt úttörő szerepet vállalt magára. Mára sok ké­telkedő szakembert meggyő­zött arról, a hizlalási tevé­kenységnek jövője van. Balogh Andrea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents