Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
1985. április 4., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Ennyi hiányzik. Tizenötezer. Hozzá kell tenni: pillanatnyilag hiányzik ennyi megyénk városaiból, községeiből, de ha mondjuk jövőre állami, úgynevezett célcsoportos lakásból eny- nyi, vagy több megépülne, bizonyára ismét hiányozna néhány ezer, vagy körülbelül a jelenlegi mennyi- • ség. Ha szabad fura kifejezést használni: újratermelődik a lakáshiány. Csökkenteni viszont lehet is, kell is, igyekszünk is. Amennyire az erőből telik. Egyre világosabb viszont, hogy ennek a bizonyos erőnek a jelenleginél többnek, hatékonyabbnak kell lennie. Méghozzá a tanács, az állam erejének. Egyszerűbben szólva: a jelenleginél több pénzt kell fordítani az állami célcsoportos lakások építésére. Mint általában az összetett, sokrétű kérdések, természetesen a lakáskérdés sem ennyire egyszerű. Nem véletlen viszont, hogy az utóbbi hetek rangos értekezletei, úgynevezett megyei szintű tanácskozásai sorra foglalkoztak a lakásüggyel, méghozzá elsődlegesen súlyos problémaként. Szó volt róla a kongresz- izust. megelőző megyei párt- értekezleten, ezt követően a tanácsi pártaktíva-érte- kezleten, korábban pedig elsősorban a régi városok pártértekezletein, más jellegű tanácskozásain. Kevéske visszatekintésként csupán annyit, hogy a korábbi terv időszakokban a mi megyénkben az állami lakásépítések aránya jóval meghaladta a magánerős építkezésekét. Ellentétben sok megyével, különösen a dunántúliakéval. (Az eredmény egyébként jól látszott, látszik ma is: nemcsak új városrészek, hanem új városok is megteremtődtek.) A gazdasági szabályzók szigorításával viszont egyre szűkösebbekké váltak a lehetőségek, jobban kelleti rangsorolni a feladatokat, megfontolni a pénzköltés hogyanját, mikéntjét, vizs- gálgatni a takarékosság, a saját erő lehetőségét és persze) ezt felszínre is hozni, hogy a kevesebb központi alapból jusson ide is, oda is. A magánerős építkezés a pénzben is érezhető biztatásra — a tanácsi bérlakás „leadója” háromszoros árat kap, a miskolci agglomerációban a megyei tanács ezer telket alakított ki kedvezményes áron — megélénkült, az állami visszaesett. Az arány nálunk is megváltozott, sőt, megfordult. Érthető, hiszen mindenki szívesebben lakik családi házba«, mint a sokemeletes panelben. Ha van rá lehetősége. De a kedvezmények, a lehetőségek ellenére sincs mindenkinek. Megyénkben több, mint 15 ezer ember vár lakásra, a várakozóknak több, mint a fele — jövedelmi viszony alapján — állami lakásra jogosult. Épülnek a lakások, hogyne épülnének. Ebben a tervidőszakban, melynek hamarosan a végére énünk, megyénkben felépül 24 900 lakás. Ebből 0000 állami. Szép számok ezek így is, különösen, ha utalunk a 13,5 milliárd forintra is, mellyel a tervidőszakban községeink, városaink tanácsi beruházásként gyarapodtak. Csakhogy! A megcsappant pénz miatt sok mindenből — bolthálózat, kollégium stb. — kevesebb épül meg a tervezettnél. Állami lakásból több, mint 4000-rel kevesebb ! Az említett tanácskozásokon, értekezleteken a megyei tanács elnöke, a párt megyei első titkára és még több felszólaló is az első helyen beszélt a lakásproblémáról. Nevezetesen: az állami lakások építésének csökkenő tendenciáját. meg kell állítanunk, majd visszafordítanunk. Azaz: növelni szükséges ismét az állami lakásépítkezést. Különösen Miskolcon, ahol a legnagyobb a hiány és Ózdon, de nyilvánvalóan szükséges ez más városainkban, arányosan nagyobb településeinken is. Hogyan, miképpen? Ugyancsak az értekezletekről való az elgondolás. Az állami telekkínálat javításával, a meglévő lakásállomány felújításával, az. állami lakások mobilitásának növelésével, a minőség javításával, a lakótelepeken az életkörülmények korszerűsítésével. (Ez utóbbi téma szintén megérné a külön fejtegetést. Lakótelepeink nem tudják mindenben nyújtani a kívánt szintet, valahogy még nincsenek készen. Talán a tapasztalatokat az újabbaknál majd sikerül hasznosítani. Például a miskolci Szentpéteri kapuban is. melyre a városi tanács egyik ülésén többen rákérdeztek és megnyugtató választ kaptak.) Hadd álljon még itt: n megyei pártértekezleten és a tanácsi pártaktíván i« többen hangsúlyozták, hogy Mis- kolcnak mindenképpen kiemelt. központi támogatást kellene kapnia lakásépítésre. A fiatalok lakásgondéinak megoldása még ezen belül is külön gond, hiszen — éppen fiatal mivoltuk miatt — még nemigen rendelkeznek az építéshez szükséges összeggel. Az állami lakásépítés növelése minden jó szándék ellenére nyilvánvalóan egy bizonyos határig lehetséges, azon túl pedig nem. A magánerős építkezések szorgalmazása továbbra is feladat, méghozzá sok tennivalóval. A kedv, ama sokat emlegetett kedv nyilván adott mindenütt, hiszen a sajátban — különösen kis kertecskével — mindenki szívesebben tanyázik. Ismeretesek a támogatás formái, lehetőségei, de egyre világosabb az is, hogy a támogatást növelni szükséges. Kedvelt például a tanácsi bérlakások visszaadása után kapott háromszoros pénz, de nincs mindenkinek leadható lakása. Az üzemektől, vállalatoktól — ezek nagyobb részétől — szintén kapnak támogatást az építkezők, de úgy tűnik, még többet is elbírnának. Az anyag! Itt van talán a legnagyobb kérdés, bár vannak, akik inkább a különböző engedélyek (ügyintézés!) megszerzését helyezik első helyre. Mégis az anyag a nagy gond. ennek beszerzése, hovatovább mondhatjuk: megszerzése! Nincs cserép, nincs tégla, nincs ez, nincs az. Mintha építőanyag-iparunk nem figyelt volna, amikor az embereket magánerős építkezésre biztattuk. De lehet, hogy figyelt, ellenben más okok miatt olyan az ellátás, amilyen. Az építkezőnek ez mindegy. Tény, hogy jelenleg nem jó. A tanácsi aktíván az egyik felszólaló azt mondta: olyan anyagellátást kellene biztosítani. egyáltalán a magánerős építkezést akként segíteni, hogy az építkezés befejeztével az új lakásba beköltöző ember még testileg is, szellemileg is épségben maradjon. Érdekes a nagylakások kérdése is. Néliányan úgy vélik, fölösleges hatalmas villák építésére engedélyt adni, amikor ezek úgyis üresen állnak, vagy egykét ember lakja a több szintet. Az anyag meg persze fogy, kell ezeknek a semmire sem való monstrumoknak, — melyek leginkább csak a kivagyiságot akarják jelezni — felépítéséhez. Bizony láthatók ilyen monstrum házak. Bükki falukban is üresen, nagyobb részük bezárva, mivel csak a nagyapa lakik a szuterénben, meg láthatók Ózd környékén, meg tulajdonképpen mindenütt. Még Boldogkővára közelében is, alig néhány száz lelket számláló falucskában. De ha valaki itt akar építkezni, hát tegye, joga van rá. Mert: ellenérvek is hallhatók. Ügy tűnik, jó lenne a több generációnak helyet adó házakat megépíteni, hogy a család, illetve a családok együtt maradjanak, segítsék a fiatalok az idősebbeket és egyáltalán erősödjék a szent köteléknek, a családnak a kapcsolata, mely bizony az utóbbi évtizedekben erősen lazul. Szimpatikus ez az érv, talán mégis ehhez kellene ragaszkodni, kellő körültekintéssel. Akár igy, akár úgy, pénz persze mindenképpen szükséges. A magánerőshöz is. az államihoz is. Nem eleget beszélünk róla, de eléggé ismert: állami lakást kaphatnak azok is — humánus elveink alapján —. akik erre nemigen szolgálnak rá, cserében nem adnak semmit a társadalomnak. Jó lenne valami hasznos receptet kitalálni a hogyanra, mikéntre. Egy viszont biztos: aki állami bérlakásban lakik, annak az előirt bért kell — kellene — fizetnie. Elgondolkodtató egy nem pontos, de sokat mondó tény, ugyancsak a tanácsi aktívaértekezletről való. Megyénkben jelenleg mintegy hét- (hetes) millió forint a lakbérhátralék. Bizonyára él közöttünk sok becsületesen, tisztességesen dolgozó ember, aki nem maradna hátralékban egy fillérrel sem, ha lakást kapna. Egyelőre nincs meg az a bizonyos recept. Vagy nem jó a jelenlegi... A lakások persze épülnek, a városok, községek gyarapodnak. Biztató, hogy a tanács célul tűzte az állami lakásépítések csökkenésének megállítását és ennek inkább növelését. Egyik részeként a lehetséges megoldásnak. Priska Tibor ! — Panel házban lakom a városközpontban — mondja az ötvenkilenc esztendős titkár. — Ha nem dolgoznék, ha nem érezném, hogy szükség van a munkámra, minden bizonnyal nehezen viselném nyugdíjas éveimet. Lassan négy éve, felépülve az infarktusból, felkértek a szakmaközi bizottság titkári teendőinek elvégzésére. Őszinte örömmel vállalkoztam erre, hiszen a szakszervezeti munkában elegendő jártasságra tettem szert. Hosszú ideig a kohászatban függetlenitett titkár voltam, másfél évtizedig tagja a Vasas Szakszervezet Központi Vezetőségének, majd pedig az elnökség tagja. Eredeti szakmám esztergályos, de . emellett szervezési végzettségeket szereztem. Számos szociológiai tanulmányt készítettem már, amelyek mostanság hasznomra válnak. Már a harmadik ilyen jellegű munkát készítem, illetve készítjük. — Mi volt az első? — Ózdon és környékén 1902—33-ban mértük fel a nyugdíjasok és az ellátot| tak helyzetét, életkörülményeit. A sok időt és munkát igénylő vállalkoI zásban csaknem ezerhá| romszáz aktíva segített. Városonként, községenként személyesen beszélgettünk el az érintettekkel, több, mint tízezer emberrel. A tapasztalatokat ösz- szegeztük, feldolgoztuk és elküldtük az illetékeseknek. Annak a harminc- nyolc vállalatnak, intézménynek, amelynek nyugdíjasainál jártunk, de megkapta az anyagot a tanács, a pártbizottság, a Hazafias Népfront bizottsága és a Vöröskereszt is. Hiteles adatok szolgálják ma már az említett szervek munkáját, mondjuk a segélyek eldöntésénél, üsz- szegük mérlegelésénél. Egyébként a szakmaközi bizottság kezdeményezésére. „Városunk az időskorú lakosságért” elnevezéssel létrejött egy társadalmi munkabizottság, amelynek tagjai változatlanul mindennapos feladatuknak teszakmaközi bizottság titkára, amelyet közöltek a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének időszakos kiadványában. Nem kis büszkeséggel lapozza föl a hallatlan munkát igazoló írást. Miközben a szekrényből előkerülnek az újabb irományok, meg- j csörren a telefon. Léka Tivadar arcáról aggodalom olvasható le. „Igen... Minden rendben? ... Gyógyszer van?... igyekszem majd...” — Tudja, a feleségem beteg — mondja. — Régóta. Sok mindenen ment keresztül és az idegei nehezen viselték a múltbeli megpróbáltatásoka t. — Család van? — Igen, egy huszonhat j éves lányunk. Budapesten dolgozik, külkereskedelmi i- vonalon. Sajnos messze van tőlünk. Mint mondotta: a munka örömet és erőgyűjtést jelent számára. És tervekből, mások hasznát szolgáló elképzelésekből úgyszólván sohasem togy ki. — Most fejezzük be a j gyermekgondozási szabad- } ságon lévőket foglalkoztató gondok és javaslataik ösz- szegzését. Ózdon és vonzáskörzetében ezerötszázl gyes-es kismamával beszélgettünk el, hogy átfogó képet alkothassunk helyzetükről. A megkérdezettek elmondták véleményüket arról, miként befolyásolja : őket a gyes a munkahelyi előmenetelben, mennyiben változik meg a családok belső élete, a gyerek mellett a férjnek avagy feleségnek célszerű igénybevenni a gyermekvállalással járó kedvezményt, és sorolhatnám még. Hasonlót tervezünk a megváltozott munkaképességgel rendelkezők körében is. Monos Márta Tizenöt éven át volt titkára az Ózdi Kohászati Üzemek vállalati szakszervezeti bizottságának. Ám a „motor” idő előtti nyugdíjba kényszerítette. Gyógyszerek és persze kíméletes életmód mellett ma mégis alig akad olyan hétköznap, hogy ne találnák bent a városi RISZ-bizottság székházában. Merthogy itt kapott helyet a Szakszervezetek Ózd városi Szakmaközi Bizottsága, amelynek titkára Léka Tivadar. kintik a nyugdíjasok és ellátottak támogatását, a velük való törődést. Az asztalt csakhamar elborítják a „bizonyítékok”. Ugyanis beszélgetés közben Léka Tivadar hol egy tájékoztatót, hol egy jelentést tesz elénk az említett témakör alapos ismertetésével, hol meg egy kiadványt. A városban és az egykori járás területén élő nyugdíjasokról és különböző ellátásban részesülőkről tanulmányt ' is készített a „Örömei és erői jelent...’’
