Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
1985. április 30., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 A 136.848 számú (KZ Sachsenhausen) schutzhäftling emlékezéseiből „Ha visszagondolok a magam mögött hagyott május elsejékre, igen sok szép és érdekes emlék fűződik a legtöbbhöz. Érdekesek voltak a gyerekkoriak is, de nem az volt az igazi. Elmesélem: Május elseje régvolt gyerekkoromban is mindig izgalmas érdekességet hozott. Az iskolában erre a napra tették a tavaszi kirándulást, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy tanulás helyett kimentünk a falut szegélyező dombra, esténként meg évről évre ilyenkor rendezték meg a lűzoltóbált a »Pengőhöz« címzett vendéglőben, s ez jó ürügy volt, hogy a módosabb iparosok, meg a kishivatalnokok szórakozzanak. A bányatelep környékéről éjszaka dörrenések hallatszottak: ismeretlen valakik paxitot rob- bantgattak a salakhegy oldalában. A tűzoltóbálon a rendezők vörös karszalagot viseltek, a vendégeknek meg, ha felülfizették a belépődíjat, apró, vörös kokárdát tűztek a gomblyukába. Az odavetődű csendőrök is csak élcelőd- tek a kokárda miatt, mert őket bizonyára kioktatták arra, amit én akkor még nem tudhattam, hogy ez a vörös szalagocska csak valamiféle védőoltás az igazi májusi vörös lobogó ellen. Később már többet tudtam május elsejéről, s amikor inas lettem a bánya gépműhelyében, már nem lepett meg, hogy április utolsó napján csendőr várta a műszak végén az egyik idős segédet, a műhelyben meg felolvasták a bányaigazgatóság szigorú rendelkezését arról, hogy milyen következményeknek teszi ki magát, aki másnap otthon merészel maradni. Ennek ellenére sokan hiányoztak. A munka csak tessék-lássék módon ment. Lent piszmogtunk mi is a bányában a szivattyúkkal, meg a felvonókkal, s bizony igen lassan haladt azok javítása. Csak akkor élénkült meg valamennyire a munka, ha a bányamester közeledett hogy a hadiüzemi parancsnokkal fenyegessen. Ekkor már sokat tudtam ás hallottam május elsejéről. De rátérek az én nagyon emlékezetes májusomra. 194b. május elsejen egy nemet falu Dán — úgy em- leKSzem, Wensickendorfnak hívták — voltam, Berlin centrumától, úgy mondták, huszonhét kilométerre. Erissen visszanyert szabadságom, koncentrációs táborból történt szabadulásom utáni, szinte újonnan kezdett életem kilencedik napját éltem. (Sachsen- hausent, a Berlin egyik külvárosában, Oranien- burgban levő koncentrációs lágert a németek április 21-én evakuálták, valami 35 ezer foglyot hajtottak el nyugat felé, mi, vagy kétszázhatvanán elég nehezen megszöktünk, s bevártuk a felszabadítókat, akik április 22-én, vasárnap délután foglalták el a lágert és adták vissza szabadságunkat.) A fasiszta főváros ostroma teljes erővel folyt, vad harc dúlt még, de Wensickendorf- ban az első szabad májusra készülődtünk. Hadműveleti területnek számított még a falu, de az ott állomásozó szovjet katonák, mintha otthon, a már újra békés ukrajnai, vagy szibériai faluban tennék, friss lombokkal díszítették az utcákat, házakat, soksok virág került az ablakokba, transzparensek feszültek az úttest felett. Mindenfelé ünnepi készülődés látszott. A katonák csizmát fényesítettek, a gimnasztyorka nyakába friss fehér gallért varrtak, a középületeken pedig megjelentek a proletár nemzetköziség szimbólumai, a vörös lobogók. Először láttam ünnepi alkalomra kitűzve vörös zászlót, s először nézhettem május ünneplését. először beszélhettem május elsejéről úgy. hogy ne kelljen következményektől tartanom Mi is készülődtünk. Volt velünk egy csallóközi pa- rasztfiú, akit agrárproletár szervezkedés miatt börtö- nöztek be, volt egy pesti kőbányai kommunista, meg egy szlavóniai, magyarul is beszélő idős munkás. Mindhárman a politikai foglyok egyik pesti börtönéből kerültek német lágerbe, s a felszabadulás első, örömteli óráiban találkoztunk össze. Ök. hárman voltak a kezdeményezők. A szlavóniai tudott beszelni a szovjet katonákkal. meg a Darancsnokkal. s így lettünk mi is aktív r“S79sf*i r máiusi ünneoneu, az en első szaDad májusomnál;. Wensicaendori nem von aKKonoan nagy Község, valami náromezer lasosa lenetett békés időben, de utcái rendezettek, házai, udvarai csinosak, jómódról es német precizitásról tanúskodók. A lőtéren szobortalapzat állt, a szobor már eltűnt róla. Ennek tövében állt a kis emelvény, amin a szovjet csapatok parancsnoka, néhány más katona és egy-két civilruhás német .foglalt helyet. Már kora reggel vidám muzsikaszó szállt az utcákon, aztán katonásan rendeződtek a sorok. A harcosok különféle alakzatokba me- revültek, vezényszó hangzott és elindult a felvonulás. Elöl a katonák fegyelmezett menete, utána a mi botladozó soraink. Kezünkben vörös zászló. Végezetül néhány német lakos bátortalankodott utánunk, de a többség csak a zsa- lugáterek, függönyök mögül nézte a menetet. A téren megálltunk. Az Inter- nacionálé dallamai szárnyaltak, a parancsnok beszédet mondott, amit többször szakított meg eget verő hurrázás. Díszsortűz, majd a katonák díszmenete zárta az ünnepséget. Utána még sokáig szólt a bóján, a balalajka. dobbantak a táncoló lábak a német falu kövezetén. Kora délután riadóztatták a faluban a szovjet katonákat. Jókedvűen, nó- tázva indultak a már nagyon rövidnek tetsző útra, Berlin központja felé. Mire bealkonyodott, már fellángolt a fasiszta fővárosban az óriási tűz. amely három napig éjszakánként is megvilágította a messze környéket. Az egykori kancellária udvarán már elhamvadt a máglya, amely az öngyilkosságba menekült Hitler benzinnel locsolt hulláját elemésztette, a szovjet katonák kitűzték a Reichstag ormára a győzelem vörös lobogóját, a fasiszta birodalom végórái megszámláltalak. A fasiszta Németország pusztulását jelző tüzek lángjánál fényesen lobogtak a május elsejére kitűzött vörös zászlók a felszabadított német faluban. Es szerte a felszabadult Eu rónában. Hát. ez volt az én negyven év előtti májusom..." Benedek Miklós ILLYÉS GYULA: Két kéz (Részletek) Aki kezelt e kézzel, szoborral kezelt, érccel; nem melegséget érzett: vas merevséget. Mintha nem egy érző lényé volna e kézfő, hanem egy óriás nép nyújtaná biztatásképp. De ez a tenyér nem holt, ez élő-eleven volt, ez olyan hű erő volt, mint maga a termőföld. Ezzel a természet szólt, ha épp okosat gondolt; olyasmit mondott ezzel, mint virággal, gyümölccsel. Mert hogy szállt az ostorfa, ha kézbe e kéz fogta! Kapa hogy sürgött-pörgött, ha őhozzá szegődött. Zsákok hogy telítődtek, telten hogy emelődtek, padlásra hogy repültek, teltek és ürültek. E kézzel állva párba a kalapács hogy járta s hogy csengett, ahogy illő hozzá az üllő! Ha újjal csak hozzáért, megindult a kazángép füttyentve a másik gépnek egy óriásit. Ö müve volt kis varsám, rézpatkóm csizmám sarkán; a fatalpon szál drót, mely első korcsolyám volt. Mintha mindegyik ujjba kis mester lett volna bújva. Tíz pici mester, - járták; hogy is csinálták? E két kéz után kaptam, ha elzuhantam; ez simogatott, ez vert, ez gyúrt belőlem embert. Mezey István rajza Á nőmunkások élén 100 éve született Gárdos Mariska Több mint egy évtizede hunyt el, azóta is minden esztendőben összejönnek egykori tanítványai, a róla elnevezett munkabrigádok vezetői, könyveinek olvasói, s úgy beszélnek róla, mint akitől életre szóló útmutatásokat kaptak, eligazító ismereteket szereztek. Néhány ilyen találkozón magam is részt vettem, s meglepett, hogy Gárdos Mariska emléke milyen elevenen él mindazokban, akik ismerték, mennyire szívügyüknek érzik, hogy a magyarországi szocialista nőmozgalom e kiemelkedő vezetőjének eszméit, tanításait, emberségét továbbra is ébren tartsák. A század első május elsejéjén ez a tizenhat éves kereskedelmista lány elhívta diáktársait a tüntető munkások közé, aztán szervezetbe tömörítette a fiatal tisztviselőket, segített öntudatra ébreszteni a dolgozó lányok és asszonyok ezreit. A mozgalom vezetői felfigyeltek rá, s amikor 1905-ben megjelentették a Nőmunkás című lapot, a húszéves lányt bízták meg szerkesztőségének vezetésével. Csakhamar megjelent első könyve is Kolozsvárott, 1906-ban, Az igazság: az élet címmel. Ady Endre elismeréssel írt a fiatal pályatársról, az első női apostolnak nevezte. Munkatársa lett a Népszavának: esszék, politikai tanulmányok, tárcák, elbeszélések kerültek ki tolla alól, vitázó, bíráló cikkekben állást foglalt szinte minden jelentős, az ország és a dolgozók életét befolyásoló ügyben. A szociáldemokraták országos nőszervező bizottságának titkárává választották. Amikor az első oroszországi forradalom hatására a magyar városok és falvak oroletárságának elégedetlensége nagyarányú tüntetésekben robbant ki az ipari központokban, a bányavidékeken. részt vett e megmozdulásokban, tudósításaival tájékoztatta a közvéleményt a kiváltó okokról. Az első világháború éveiben írásaiban kifejezésre juttatta haragját és tiltakozását azok ellen, akik iaonpn érdekekért fiatalok százezreinek életét rabol- íák o] az enrónai haroto- ,'oVon A nőmnnkás a tárGórdos Mariska 80 éves korában sadalom anyja — ez a gondolat és az ezzel együttjáró felelősségérzet hatotta át Gárdos Mária korabeli írásait. Pályafutásának nagy korszaka volt az 1918 —1919-es év. A forradalmak hónapjaiban fáradhatatlanul dolgozott, sokoldalú képességét a szocialista eszme győzelmének szolgálatába állította. A proletárforradalom vérbefojtása idején emigrációra kényszerült. Tizenhárom évig külföldön tartózkodott. Sose volt tétlen: odakint is folytatta munkáját. Becsben a szocialista baloldal Világosság-csoportjához tartozott, sok kérdésben a kommunistákkal értett egyet, támogatta törekvéseiket, állást foglalt a munkásmozgalom egységének szükségessége mellett. 1932-ben hazatért Budapestre, s már a következő évben részt vett a szociáldemokraták országos pártgyűlésén. A budapesti Józsefváros küldötteként felszólalt, bírálta a párt vezetőség erélytelenségét, következetlenségeit. Németországban azokban a napokban került hatalomra Hitler, s ő nyíltan felvetette: „a fasizmus vészes előretörésével szemben csak a tömegek erőteljesebb foglalkoztatása bizonyul hatásos ellenszernek”. Részletesen és meggyőzően fejtegette. hogy csak a kritika. a párttagok egymás iránti igényessége, a nyílt, demokratikus légkör megteremtése teheti alkalmassá a munkásosztály szervezeteit arra, hogy teljesítsék történelmi hivatásukat. A fasizmus előretörése, a terror fokozódása évről évre nehezítette Pintér; Györgyné, született Gárdos Mária tevékenységét. 1935- ben letartóztatták, izgatásért egyévi börtönre ítélték. A második világháború éveiben különösen sok üldöztetést és szenvedést kellett elviselnie. Többször perbe fogták, internálótáborba hurcolták. A felszabaduláskor hatvanévesen az MKP tagja lett. Üjulí erővel látott munkához. Újra lapszerkesztő lett, előbb az Asz- szonyoké, majd a Szövetkezeti Életé. 1949-ben súlyos csapás érte, elvesztette szeme világát. Legyőzhetetlen lelki ereje ékkor sem hagyta el, tovább vezette szemináriumait, cikkeket írt, emlékiratain dolgozott. 1956 novemberében a rádió útján felszólította a közvéleményt: támogassa a Forradalmi Munkás —Paraszt Kormányt. Jóval túl a nyolcvanon is kevés pihenést engedélyezett magának. 1970 januárjában bekövetkezett haláláig megszakítás nélkül dolgozott, őrizte, ápolta szoros kapcsolatait régi barátaival, híveivel. Ez a titka annak, hogv születésének századik évfordulóján elmondhatjuk- életműve, szellemi ha- avntéka semmit sem vésztőt,t értékéből éc 'időszerű- cóoéből. V. P.
