Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-19 / 91. szám
niOPROL RIAPRJI NAPRÓL NAPRA HHPROL NAPRÓL NAPRA IUHPRÖL nflPRH NAPRÓL NAPRA Mit tehetünk a csövesekért? B udapesten már régóta, vidéki városainkban és talpainkban újabban egyre több gondot okoznak a csövesek, a csellengő, unatkozó, magukra hagyott gyerekek, fiatalok. Igaz ugyan, hogy arányát tekintve ifjúságunknak vékony rétegét jelenti ez, de hatásuk miatt foglalkozni kell velük. A TIT Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetének Pedagógiai—Pszichológiai Szakosztálya Mit tehetünk a csövesekért? címmel ankétot szervez április 22-én fél háromtól a TIT Kazinczy klubjában. A beszélgetést dr. Tunkli László pszichológus, főiskolai docens vezeti. Részleteket mutatnak be dr. Kardos Ferenc és dr. Rónáné Falus Júlia Tatabányán készült Csövesek című filmjéből. A rendezvényen pedagógusok, rendörök, KlSZ-vezetők, szülök aktív részvételére számítanak. Névadó-bemutató Gyakorta elhangzik a panasz, hogy ünnepeink színtelenek, egyhangúak. A Miskolci Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda már eddig is több újítást vezetett be, amelyekkel hangulatosabbá kívánja tenni a családi és társadalmi ünnepségeket, szertartásokat. Érdekes és tanulságosnak ígérkező bemutatót szerveznek április 20-án reggel 9 órától az Ady Endre Művelődési Házban a megyei, a Miskolc városi Tanács művelődési és igazgatási osztályaival közösen. Huszonöt miskolci, illetve megyei óvoda mutatja be műsorát. A bemutatót Homolya Gizella, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára nyitja meg. A műsorokat értékelik és díjazzák. • A KERTÉSZKEDÖK akadémiája sorozat keretében április 21-én, vasárnap fél tíz órai kezdettel a Vasas Művelődési Központban dr. Szabó István, a Kertészeti Egyetem adjunktusa vetítettképes előadást tart az ehető gombák termesztésének technológiájáról. Közlemények Értesítjük a lakosságot, hogy a Sajószentpéter, Marx Károly és Bcrente, Esze Tamás út közötti (a Bányagépjavító V. déli oldalán), most megépített 20 kV- os vezetéket 1985. április 20-án feszültség alá helyezzük. A vezeték megközelítése és érintése életveszélyes. ÉMASZ V. Kazincbarcikai Üzemigazgatóság Értesítjük az utazóközönséget, hogy 1985. április 20-án úttörő- gárdisták városi találkozójára kerül sor a Csanyikban, ezért az 55-ös autóbuszjárat ezen a napon nem közlekedik. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT Rákóczi-iinnep Patakon A II. Rákóczi Ferenc halálának 250. évfordulója alkalmából szervezett sárospataki eseménysorozatban jeles hely illeti meg a ma, pénteken délután kezdődő ünnepséget. A Művelődés Házában 17 órakor megemlékezést tartanak és irodalmi műsorral tisztelegnek a nagy fejedelem emléke előtt. Az évforduló alkalmából R. Várko- nyi Agnes, a történettudományok doktora mond beszédet. Ezt követően a Magyar Rádió Irodalmi Osztálya szerkesztésében kultúrműsor hangzik el Benkő Gyula, Béres Ferenc, Nagy Attila, Szabó Gyula és Vértezel Vera közreműködésével. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1985. április 19-én (pénteken) 15.30-tól 1985. április 22-én (hétfőn) reggel 7.30-ig ügyeletes: dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Vörösmarty u. 52. sz. Telefon: 80-026. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. Magyar-finn tudományos szimpózium A magyar—finn tudományos napok keretében csütörtökön Szegeden, a Magyar Tudományos Akadémiai biológiai központjában magyar—finn tudományos szimpóziumot rendeztek a rákkeltő anyagokról. A finn kutatók előadásai a levegőben található rákkeltő anyagokkal, a dohányzás rákkeltő hatásával, a mérgező anyagoknak az öröklésben kifejtett hatásával foglalkoztak, míg a hazai szakemberek tudományos értekezésükben legújabb kutatási eredményeikről számoltak be. Mindkét országban szigorú előírások akadályozzák meg, hogy a növényvédő, rovarirtó és gyógyszerek rákkeltő, vagy más egészségkárosító anyagokat tartalmazzanak. A szegedi tanácskozáson ismertették azokat a legújabb vizsgálati módszereket, amelyekkel a korábbinál pontosabban és gyorsabban mutathatók ki környezetünkben ezek a ve- gyületek. Nemzetközi ifjúsági zenekar A napokban kezdte meg a próbákat a Nemzetközi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, amelyet a Művelődési Minisztérium az Interkoncert segítségével a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója tiszteletére hozott létre. A 85 tagú zenekar bolgár, csehszlovákiai, lengyel, magyar és szovjet zeneművészeti főiskolásokból alakult, művészeti vezetője Ligeti András, illetve Alekszandr Dmitri jev. A Nemzetközi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar — az Országos Filharmónia rendezésében — első ízben április 19-én Pécsett lép a közönség elé, majd 21-én Budapesten, a Zeneakadémián és 22-én Székesfehérvárott koncertezik. Naptár _______ 1 985. ÁPRILIS 19., PÉNTEK A nap kelte 5.49, nyugta 19.39 órakor. A hold kelte 5.45, nyugta 18.58 órakor. Névnap: Emma Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. április 19-én született, és 7li éves korában, 1976- ban hunyt el Richard Hughes angol regényíró, novellista és költő. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: eleinte országszerte túlnyomóan borult idő várható - többfelé - főként nyugaton és délen gyenge esővel. Később észak felöl lassan csökken a felhőzet, és egyre több helyütt megszűnik a csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 12 és 17 fok között alakul. Ma este a képernyőn Aliz már nem lakik itt Éppen tiz évvel ezelőtt készült Martin Scorsese rendezésében az Aliz már nem lakik itt cimü amerikai film, amely ma este 22 órai kezdettel az első műsorban látható. A sajátosan mai amerikai történet központi alakja, Aliz 32 évesen elözvegyül, s fiával együtt útra kel, hogy — tragikomikus fordulatok után — megtalálja helyét az életben. Főszereplője - Ellen Burstyn — ezért az alakításáért Oscar-díjat kapott. Képünkön egy kocka a filmből. Miskolc közvilágítására kiterjedő nagyarányú javítási munkákhoz látott hozzá az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat. Az eltört burák helyére újak kerülnek, a kiégett izzókat hibátlanra cserélik a karbantartást végző szakemberek. A tavaszi „nagy- takarítással" május 1-re készülnek el. Fojtán Mai jelöld gyűlések Országgyűlési képviselői jelölő gyűléseket megyénkben ma, április 19-én a következő helyeken tartanak: Parasznyán l(i órai kezdettel a 8. sz. választókerület lakói számára (Sajóbá- bony, Sajószentpéter. Szir- mabesenyő, Arnót, Parasz- nya, Sajókeresztúr, Sajóvá- mos) • Borsodnádasdon 17 órai kezdettel a 13. sz. körzetnek (Özd város Tanácsa 8—22. és a 00—61. sz. választókerülete, Borsodnádasd, Arló és a társközségek, Hangony, Domaháza és a társközségek) ; Bódvaszilason 18 órakor a 15: sz. körzetnek (Edelény, Szendrő és a társközségek, Bódvaszilas, Boldva, Hangács. Hídvégardó, Lak. Perkupa, Rakaca, Szalonna és a társközségek); Riesen 18 órakor a 20. sz. körzetnek (Cigánd, Riese és a társközségek. Bodroghalom, Tiszakarád, Alsóberecki. Kar- csa, Nagyrozvágv, Zemplén- agárd és a társközségek); Leninvárosban, a Derko- vits Művelődési Házban 17 órakor a 23. sz. körzetnek (Leninváros, Sajószöged, Ti- szapalkonya és a társközségek). Bolgár vegyipari szakemberek Borsodban Az Ipari Minisztérium meghívására hazánkba érkezett bolgár vegyipari delegáció, budapesti tárgyalásait követően április I8-án a Borsodi Vegyi Kombinátba érkezeit. Az Ignat Francon vegyipari miniszterhelyettes vezette szakembereket és az őket kísérő Szekeres Gábor minisztériumi főtanácsost dr. Tolnai Lajos vezérigazgató és közvetlen munkatársai fogadták. A vezérigazgató tájékoztatta vendégeit a BVK munkájáról és jövőbeni .céljairól. A bolgár szakemberek élénk érdeklődést tanúsítottak a kazincbarcikai gyár energiaracionalizálása iránt, amely 1984-ben százezer tonna energiahordozó megtakarítását eredményezi^. A megbeszélések végén Ignat Francov elmondotta, hogy több szakterületen lát lehetőséget az együttműködés bővítésére. A vendégek kazincbarcikai tartózkodása gyárlátogatással ért véget, amelynek keretében a műanyag- feldolgozó üzemek munkájával ismerkedtek meg. A bolgár delegáció a délelőtt folyamán az Északmagyarországi Vegyiművekbe látogatott, ahol Szőke Béla igazgató és munkatársai fogadták a vendégekét. A kölcsönös üdvözlések utón tájékozódtak a vállalat munkájáról, megbeszéléseket folytattak az együttműködés lehetőségeiről, és megtekintettek több termelőegységet. Mindennapi párbeszéd Helyszín egy miskolci üzlet, történik 1985 április idusán. —• Kérek egy liter motorolajat — így a vevő. — Nincsen — így az eladó. — Kérek Daciához olajszűrőt ! — Nincsen. — Akkor egy megszakítót. — Nincsen. — Akkor kis Polskihoz ablaktörlő gumit. — Kis Polskihoz semmi sincsen. Autóalkatrész-piaci helyzetet már juszt sem kért a makacs vásárlójelölt. Hiszen abból változatlanul van. Sőt! Nagyon is elege van. (csendes) Zárolták a szalmonellával fertőzött borsot A közegészségügyi szervek országszerte folytatták a januárban csomagolt bors vizsgálatát, mivel Hajdú- Bihar megyében néhány nappal ezelőtt e tételek között szalmonellával fertőzöttet találtak. Ezután zárolták a fertőzésgyanús tételeket, azért, hogy megelőzzék azok felhasználását. Szalmonellával fertőzött bors fogyasztása okozta megbetegedést nem jelentettek az utóbbi napokban. Egyébként a szalmonella kórokozója az ételek sütése, főzése közben elpusztul. Az ellenőrzés során több megyében : zalmonellát mutattak ki a vizsgált borsmintákból. Ezért az Egészségügyi Minisztérium állás- foglalása alapján a Com- pack Kereskedelmi Vállalat — a Füszért Vállalattal közösen — visszagyűjti a kereskedelmi és felhasználó egységekből a januárban csomagolt borsot. Ezeket a tételeket az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által megvizsgált és fogyasztásra alkalmasnak minősített borssal pótolja. Észak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3327. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ; 38-941. Titkárság: 1C-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sporlrovat: 16-049. Levelezési rovat; 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon; 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 055. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS.