Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
1985. április 13., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Családi jelenet három felvonásban Este — Hányszor mondtam már — tépte íel habzó szájjal a fürdőszobaajtót a habzó kádban ülő feleségre a férj —, hogy ne hagyd nyitva folyton a spájzab- lakot. Az előbb, vacsora közben egy egérrel szemeztem a konyhaszekrény tetején. — Nocsak! Más nem akadt? — vonta meg a vállát az asszony. — Különben mit vagy úgy oda. Holnap veszel egy egérfogót, és kész. — Vesz a nyavalya. Van nekem ennél jobb módszerem is. Egy lábos és fél dió; ez bombabiztos. Gyerekkoromban ' mindig így fogtunk egeret. — Gyerekkorodban?! — húzta el gúnyosan a száját a nej. — Hol van az már! Csak nem akarsz a számítógépek és űrrakéták korában lábossal egeret fogni. Vannak kitűnő mérgek is ... — Azt meghagyom neked ... — villant a férj szeme, és becsapta az ajtót. Zörgés-csörgés a konyhaszekrényben, a feleség kajánul tesz-vesz, majd nem állja meg szó nélkül. — Előbb vált lépést a téren a Kossuth-szobor, minthogy ezzel egeret fogj. Másnap reggel Hárman állják körül a lábosból ernyedten kilógó szürke farkat. Az asszony arcán hideglelős utálkozás, a gyerekén vibráló kíváncsiság, a férjén határtalan önelégültség. No lám, mégiscsak ér valamit az ő lebecsmérelt tudománya. Ür- korszak ide vagy oda, a lábos megtette a magáét. — Na, ebben sem főzök többet — fordult el undorodva a feleség, és bevonult a szobába. Apa és fia egymásra néztek. Mi legyen az egérrel? — Mutasd már meg! — könyörgött a gyerek. — Még sohasem láttam élő egeret. És van egy ötletem is! — azzal elrohant festékért, ecsetért. — Fessük be a farkát pirosra, arról később is megismerjük... — Remélem, nem óhajtod viszontlátni?! — perdült elő fúriamód az anyja. — Húzzátok le a vécén és kész! — A vécén? — háborgott a férj. — Hiszen akkor megfullad szegény. — Megfullad? Hát persze. hogv megfullad. Ó. te szentfazék — csapott a lá- hos tetejére dühödtem mire megrándult az egérfa- roV — te irgalmas szamaritánus. tói pje siránkozz itt nekem “gv egérért. amikor — ne tagadd, te mesélted — jól tudom, mit műveltél gyerekkorodban velük a padláson. Benzinnel töltöttétek fel és gyújtottátok be őket, és néztétek, hogy szaladgálnak fel és alá, mint az élő fáklyák. És kis híján begyulladt az egész padlás, meg az egész család is, hogy leég a ház, és apád szíjjal vert el érte. Meg élve boncoltatok nyávogó macskát, meg ... — Na, elég volt! Ne nyávogj, ne karattyolj itt nekem ! Az akkor volt. Azóta már érző lélek lettem, benőtt a fejem lágya ... — Éppen ideje — sziszegte az asszony — negyvenöt éves korodra. És most mit akarsz „érezni” ezzel a döggel? — Betesszük egy uborkásüvegbe, hogy Gézuka is megnézhesse, aztán szélnek eresztjük az udvaron. — Remélem, a széllel örökre el is vitorlázik majd... — sóhajtott az asszony, és otthagyta őket. Az egér az üvegben felélénkült. Két lábra állt, kaparászott, visszacsúszott, s amilyen nyugodtan és beletörődve csücsült eddig a lábos alatt, most ugyanolyan kétségbeesett buzgalommal igyekezett kitörni ebből a síkos, áttetsző üvegbörtönböl. A gyerek arcára a rövid szemle után kiült a csalódás. — Apa, hiszen ez olyan, mintha nem is igazi volna. Kicsi, szürke és unalmas. A mesekönyvekben a Miki egér sokkal szebb. Ez olyan ... idétlen. — Eh! — legyintett az apa. — Te vagy az idétlen. Meg az a sok sület- len szirup, amit összeolvastál, végignéztél. — Hangja patetikussá vált — Walt Disney-n nőttök fel, oszt’ azt se tudjátok, hogy néz ki egy egér. A macska nektek Szuhay Balázs, a medve Várhelyi Endre, az egér két inci- finci színésznő ... Jól nézd meg fiam, így néz ki egy valódi egér! Nem két méter magas, hanem farokkal együtt is alig tíz centiméter, nem hasbeszél, ha megnyomnak rajta egy gombot, hanem cincog, nem áll el a füle, mint a Mikidnek, nem járja be a világot, legfeljebb a padlást, és ha bejut a házba, kirágja a liszteszacskót, kenyereszsákot, ezért üldözik seprűvel a nők, és nem a Kandúr Bandik, és ráadásul büdös is. Igen, büdös... Emlékszem, gyerekkoromban ... A fia azonban nem várta végig a tirádát. Vállat vont, és bement a szobájába. A mesekönyveihez. — Na te szegény —forgatta a párásodó uborkásüveget a férfi —, hát nem volt sikered. Irány az élet. ott talán viszed valamire a sok ezer között — azzal kiszórta az egeret az ablakon. Másnap éjjel Az asszony arra ébredt, hogy torka száraz, égető szomjúság gyötri. Szódára vágyva kecmergett ki az ágyból, és álomittasan botorkált a konyhába. Tette ezt olyan diszkréten, hogy a férje rögtön felriadt, s a villanykapcsoló kattanása után elfojtott sikolyt hallott. Pár másodperc múlva hitvese jelent meg az ajtóban feldúlt arccal, csap- zotl hajzatán összekoccantak a méregtől a csavarok. — Az egered — tagolta lassan — éppen most futja olimpikoni köreit a hűtő- szekrény tetején. Megismertem, mert piros a farka. És ha már így összebarátkoztatok. hogy nem tud megválni tőled, légy szíves vedd rá, hogy másutt tartsa az edzéseit. Keresztény Gabriella A Budapesti tavaszi fesztivál egyik érdekes színfoltja az évről évre megrendezésre kerülő Nemzetközi Eszperantó Színházi Találkozó. (Ilyen rendszerességgel sehol a világon nincs hasonló színházi rendezvénysorozata az eszpe- rantistáknak.) — Hogyan vetődött fel a találkozó gondolata? — kérdeztük dr. Benczik Vilmostól, a Magyar Eszperantó Szövetség elnökségi tagjától. — A Budapesti tavaszi fesztivál egyik fő célja a magyar kultúra mind szélesebb körű bemutatása. Ez főként a zenére, a táncra, a képzőművészetre, és más olyan művészeti ágakra összpontosult, ahol nincsenek nyelvi korlátok. Éppen ezért prózai színházi előadásokra nem kerülhetett sor. így vetődött fel a gondolat, hogy eszperantó nyelvű produkciókat iktassanak a programba. 1982- ben rendeztük meg első ízben a nemzetközi színházi találkozót, amelyen szovjet, lengyel, francia együttesek vettek részt. 1983-ban volt a II. színházi találkozó; tavaly anyagi problémák, s a világkongresszus munkái miatt nem került sor a rendezvényre, s idén rendeztük meg a harmadik színházi találkozót, amelyre március 22. és 26. között került sor a Radnóti Miklós Színpadon. Mint érdekességet hadd említsem meg; az első eszperantó nyelvű színielőadást 1896-ban tartották Szmo- lenszkben, ahol amatőr színjátszók adták elő Tolsztoj Az első pálinkafőző című komédiáját. A cári rendőrség csak hosz- szas huzavona után engedélyezte az előadást, amelyen több volt a rendőr, mint az eszperantista néző. — Milyen programot láthatott a Radnóti Színpadon a hazai és a külföldi közönség? — Kafka Beszámoló az Akadémiának című művéből Darvas Iván készített színpadi adaptációt, amelyet Szabó Kálmán adott elő. Kertész Péter és Pa- thó István mutatta be Elem János új abszurd játékát, a Betonterápiát. Nagy sikere volt az Állami Bábszínház János vitéz produkciójának. (Ök azok, akik leggyakrabban vesznek részt a különböző országokban rendezett eszperantó színházi találkozókon.) Tabi László A végzet asszonya című kétrészes játékát is láthatták a nézők Gera Zoltán, Berek Katalin, Szilágyi Zsuzsa, Wohlmuth István és Pécsi Ildikó előadásában. Ezt követte a Bolgár Eszperantó Színház vendégjátéka: Jordán Jovkov komédiáját. A milliomost adták elő. svédül eszoerantó nyelvű gálaest zárta a találkozót. (kárpáti) Beszélgetés Körtvélyessy Zsolt színművésszel endrei Teátrumban az elMeg tíz hónapja sincsen, hogy Körtvélyessy Zsolt színművészről, a Miskolci Nemzeti Színház tagjáról abból az alkalomból írhattunk, hogy az előző, az 1983/84-es színházi évad végén Déryné-díjjal jutalmazták. Most újabb magas elismerés honorálta munkásságát : felszabadulásunk negyvenedik évfordulójára Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Éppen hat eve, 1979 tavaszán jött Miskolcra, azóta folyamatosan itt dolgozik. Amikor ide került, már országos hírű színész volt, hiszen filmvászonról már ismerős volt. Ott volt a hatvanas évek második felében a magyar film nagy korszakának filmjeiben, jelen volt a hetvenes évek sok-sok filmjében és azóta is folyamatosan jelen van filmjeinkben, sőt több külföldi produkcióban is, s ott látható sok-sok levéprodukcióban. Kecskemét, Békéscsaba, Szeged, Szolnok után jött Miskolcra, s az eltelt hat év alatt mintegy húsz főszerepet játszott öreg teátrumunk színpadán. Ebben az évadban kettős szereppel kezdte: A Karamazov testvérek című drámában ő volt az öreg Karamazov és a Törzstiszt, majd Gorin A gyújtogató című drámájában játszotta Kleon, a megingathatatlan jellemű bíró alakját, s természetesen játszotta az előző évadból áthozott darabokban vállalt szerepeit, például Az ember tragédiája Űristenét és más figuráit. Éppen ennek január 13-i előadásán érte a sajnálatos baleset, ami miatt két és fél hónapnyi kórházi, majd otthoni ápolásra, utókezelésre kényszerült. Most a Két úr szolgája című Gol- doni-darabban Pantalone de Bisognosi szerepére készül, a próbák már javában folynak, közeledik a bemutató. — Ezt a szerepet, úgy tudom, már játszotta Körtvélyessy Zsolt, amikor az együttes ezzel a darabbal vendégszerepeit a Szentmúlt nyáron. Most átáll a darab a szabadtérről a zárt színpadra ... — Nem ilyen egyszerű ez. Merőben más volt játszani Szentendrén a nyílt téren. Most valóban át kell állni a zárt térre, de ez teljes felkészülést, olyan próbasorozatot kíván, mint egy új produkció. Én inkább úgy fogalmaznám, hogy egy olyan színházi előadás készül, amelynél a rendező figyelembe veszi a szentendrei előzményeket is. Egyébként Pantalone szerepét nagyon szeretem — Szentendrén mindössze tizenkét alkalommal játszottuk —, mert a Csetepaté Chioggiában című darabban játszott Toffolóra emlékeztet, az olyanfajta karakterszerepek vonulatába tartozik. — Több színházban játszott, sokat mozog az országban, nagy kitekintéssel rendelkező művész. Miként látja a vidéki színház és színész feladatát, helyét Miskolcon és az országos porondon? — Már közhellyé kopott az a tény, hogy vidéken lenni színésznek a szakmán belül nem kis áldozat. Távol van a főváros, a televízió, a filmgyár, a rádió, egyebek. De most ne erről beszéljünk ... — Helyes, beszéljünk másról, mert ebben kicsit eltér a véleményünk és más vágányra sodorná beszélgetésünket. — A vidéki színháznak egy adott városban egy adott közönséget kell szolgálnia. A közönség pedig nagyon összetett. Egyetemi tanár és segédmunkás egyaránt ül a nézőtéren. Minden feladat egyetlen színházra hárul. Ám, a közönséget szolgálni olyan feladat, amit nem lehet a szatócsboltokbeli napi kiszolgálással összekeverni. Szerintem nem a közönségnek, hanem a közönségért kell színházat csinálni. Nem az a feladatunk, hogy olcsón „leszáll- junk” és a művészetet leszállítsuk az állítólagos közönségigényekhez, hanem azt napjaink művészetéhez felemelni és felemelkedni segítsünk. Nem mindegy, mikor játszunk. Már 1985- ben vagyunk, s napjaink sodrában szinte az sem mindegy, az év hányadik hónapjában járunk. Más művészetekben több előrelépés tapasztalható, a színházat meg mindig megvádolják a közönségtől való elszakadással, előreszala- dással. — A közönség már többször szóba került beszélgetésünkben. Van-e olyan, hogy „a” közönség? — Az is szóba került, hogy a közönség nagyon is heterogén, de ez a heterogén közönség is marad a nézőtéren, ha meggyőző játékot lát. A baj az, hogy egyes darabokhoz sokan, mindenféle előítéletek alapján, el sem jönnek. — Gyakran hallani, hogy egy-egy színész, vagy együttes a művészi önmegvalósítást nem egyezteti, hanem ütközteti a jó értelmű közönségszolgálattal. — Önmegvalósítás nélkül nincs, nem lehet közönségszolgálat. Anélkül nem valósíthatom meg magamat, nem lényegülhetek át azzá a figurává, alakká, személyiséggé, akit közel akarok vinni a nézőhöz. A közönséget nem szeretni kell, mert így az üres frázis. A közönséget nem szeretem. hanem vele élek, része is vagyok és hogy vele együtt lehessek este akár Pantalone, akár Tof- íőlo, vagy éppen az Úristen alakjában, hogy kölcsönösen adjunk valamit egymásnak, fel kell, át kell hangolni magamat. Napjainkban, 1985-ben a színészi képességhez hozzátartozik a nyitottság, a befogadóképesség minden újjal szemben. Szerintem ez fontosabb, mint a rossz értelmű szakmai tudás, a fiókból vett szerepmegoldások valamely változata. A világban kell élnie a színésznek; a világ rezdüléseit, a sokféle benyomást kell idegvégződéseimben elrakni, majd megkinlódva, saját szubjektumomon átszűrve belefogalmazni abba az alakba, amellyel a közönség elé lépek. S hitem szerint ezt nem a közönségnek, hanem a közönségért, embertársaimért teszem. Azért a közösségért. amelynek én is tagja vagyok. — Üjra visszatérnék a színház és a közönség kapcsolatához. Az egyetlen színháznak hány húron kell játszani? — Ha a közönség nagyon is összetett, a műsor is, lehetőségein belül, kell, hogy igazodjék ehhez; figyelembe véve, hogy a szolgálat nem egyszerűen kiszolgálás, s a látszólag talán nem a „tegnapi” közönségnek szóló produkció is a ma, meg a holnap közönségéért kerül színre. A színésznek meg elengedhetetlen, hogy mind több húron játsszék. — Éppen aznap, amikor átvette a Jászai-díjat, a televízió sugározta az „S. kapitány” című filmet, s neve a címlistán volt, de nem ismertem fel. — Nem csoda. Én lettem volna a leventeoktató, aki a gyerekeket uszította a szovjet katonák ellen. Az agyonlövésem volt látható, de az előzményeket később vettük volna fel, ám a balesetem megakadályozta, így azok a képsorok ki is maradtak a filmből. — Mikor találkozunk a Goldoni-bemutatón? — Április 19-én, pénteken. Benedek Miklós
