Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
NAPRÓL itinPRn NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA lUftPRÖl. NRPRB NAPRÓL NAPRA Füstben A dohányzás kedvelői és ellenzői közötli áldatlan vita he- vessége nem csökken. Szerencsére sok helyen el lehet a dohányosokat különíteni — például a vonaton —, bár az efféle „kényszerintézkedéseket" általában gyakran megszegik, de mégis helyileg csökken a feszültség a kél tábor tagjai között. Nem úgy a munkahelyeken, értekezleteken, munkamegbeszéléseken. Itt többnyire legalább ugyanannyi füstöt szívnak be a nem dohányzók, mint füstölő társaik. Legfeljebb „használt füst" jut a tüdejükbe. A minap egy szakmai szervezeti értekezleten voltam. Már kezdés előtt többen rágyújtottak. Az erélyes elnök bevezetőben közölte: aki nem bírja ki dohányzás nélkül. nyugodtan vegye elő a cigarettáját, vegyen magához egy hamutartót és 'egyen szíves kimenni az elölerbe, füstöljön odakint. Nem tette fel szavazásra a javaslatot, hanem határozatként közölte. A dohányosok később ki-kisomf or dúltak, de igen hamar visszatértek. Akkoriban ugyanis a fütetlen előtérben fagypont körül volt a hőmérséklet, a szabadban meg mínusz S—8 fok körül. Töprengtem, mennyire lehetne ezt a módszert elterjeszteni. Két veszélyt látok: a dohányosok mind több időre hagynák ott a megbeszéléseket és — ez a második veszély — elöbb-utóbb csak kimelegszik az idő és kívül maradni még kellemesebb lesz. Egyelőre a vita és a füst tovább terjeng ... (b) »fi Amerikai tudósok meg vonnak győződve róla, hogy a jelenleg viztelenitett Aziscohos'tóban, Maine államban egy 11 000 éves „hűtőszekrényt" fedeztek fel. Az ismeretek mai állása szerint az akkor élt indiánok az elejtett állatok húsát rétegekbe rakott szik- ladaraook alatt őrizték, és Így tartották frissen - számol be Bruce Bourque régész. Mindenesetre emlékeztet arra, hogy Maineben akkoriban még arkti. kus hőmérséklet uralkodott, és a készletezés csak azért működhetett. A kőhalmot a tó fenekén fedezték föl, miután a vizel leeresztették belőle gátjavitás céljából. A régészek eleinte azt a lehetőséget is mérlegelték, hogy talán régi temetkezési helyről van szó, de ezt elvetették, mert a kövek közt egyetlen tárgyat sem találtak. FARSANGI bált rendez a Vöröskereszt Szerencs városi vezetősége március 2-án. a Cukorgyár éttermében. A bevételt a megyei véradó állomás építésére ajánlják fel. TIZENKÉTMILLIÓ forintot költöttek munka- és védőruhára a VI. ötéves terv időszakában a Diósgyőri Gépgyárban. Ez az összeg több mint kétszerese annak, amit az V. ötéves terv folyamán fordítottak erre a célra. SZENDRÖN tartja kihelyezett megbeszélését az ormosbányai művelődési ház bányász nyugdíjasklubja március 4-én délután ötórai kezdettel. RUMOT AKAIIT LOPNI a miskolci, Thököly utcai szuperett- böl K. Jánosné, Tóth Éva. (önöd, Rákóczi u. 139.). Mivel korábban már gyanúsan viselkedett a boltban, a dolgozók figyelték, tetten érték. A bíróság a többszörösen büntetett előéletű asszonyt 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte, nem jogerősen. SÍSULIT rendez a hét .végén az Ady Endre Művelődési Ház. Szombaton fél kettőtől, vasárnap pedig fél tíztől tartják a foglalkozást a Kryptongyár melletti szánkópályán. A rendezők várják az érdeklődőket. A lottó nyerőszámai Ma este a képernyőn A trapéz Az ötvenes évek második felében nálunk is nagy siker volt az Amerikában 1955- ben, Carol Reed rendezésében készült A trapéz című film, amelyben egy Mike Rible nevű artista a triplaszaltó próbálása közben lezuhant a trapézról, és sérülései miatt búcsút kell pályájának mondani. Egy fiatal artista érkezik hozzájuk, aki lelket önt belé; arra szeretné rávenni, hogy újra dolgozzon a trapézon, mert mindenáron meg akarja tőle tanulni a tripia - száltól. A film három főszereplője, akiket a képünkön is láthatunk, Burt Lancaster, Gina Lollobrigída és Tony Curtis. A film 20,10-töl látható at első műsorban. KRESZ-verseny az ÉPFU-nál Naptár _______ 1 985. MÁRCIUS 2., SZOMBAT A nap kelte 6.23, nyugta 17.30 órakor A hold kelte 11.37, nyugta 3.45 órakor Névnap: Lujza Száztíz évvel ezelőtt, 1875. március 2-án született Nagykárolyban, és 82 éves korában. 1957-ben halt meg az Egyesült Államokban Jászi Oszkár publicista, a Huszadik Század című folyóirat főszerkesztője, politikus, szociológus, egyetemi tanár, a magyarországi polgári radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. 1985. MÁRCIUS 3., VASÁRNAP A nap kelte 6.21, nyugta 17.32 órakor A hold kelte 12.43, nyugta 4.38 órakor Névnap: Kornélia Száztizenöt évvel ezelőtt, 1870. március 2-án született Szegeden, és 81 éves korában, 1951-ben hunytéi Budapesten Maróczy Géza nemzetközi sakknagymester, építész. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: napközben erősen felhős lesz az ég, es több csapadék várható. Nyugaton főként eső, keleten hóesés is. A szél dél, délkelet felöl megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke általában 2 és 7 fok közölt ala. kul, de keleten 0 fok körül marad. A járműpark állandó növekedése, specializálódása egyre nagyobb felkészültséget igényel a gépjármüvek vezetőitől. Ezért is rendezték meg ismét a KRESZ-ver- senyt a 3. számú ÉPFU gépkocsivezetői között. Az elődöntőben közel nvolcszá- zan vetlek részt. Az itt legjobb eredményt elért 20 gépkocsivezető részvételével került sor a döntőre pénteken az egység miskolci központjában. A vetélkedő első részében KRESZ- és műszaki, valamint menetlevél-vezetési tesztlapot töltöttek ki a versenyzők. majd gyakorlati feladat következett. Kijelölt pályán KAMAZ iixes típusú gépkocsival ru tin feladatot végeztek. Végül üzemanyag- takarékossági verseny következett. A résztvevőknek kijelölt útvonalon a lehető legkisebb üzemanyag-fogyasztással kellett a járművel közlekedni. A mindvégig izgalmas és jól előkészíteti versenyben a legjobb eredményt Csernyik János. Nagy Gy. István. Hoffman János. Birinyi János. Szűcs Bertalan. Lajkó Lajos érték el. A versenyzők az erkölcsi elismerésen túlmenően a helyezéseknek megfelelő pénzjutalomban részesülték. Molnár Lajos utazók figyelmébe! A Magyar Nemzeti Bank — az. illetékes állami szervekkel történi egyeztetés alapján — módosította az egyes árucikkek külföldre küldési, illetve kiviteli tilalmáról szóló szabályozást. Az eddig tilalmi listán szerepelt élelmiszerek közül a hagyományos, ajándék-jellegű élelmiszereket — fűszer- paprikát. dióbelet, süteményeket. tokaji aszút, egyéb borokat és szeszes italokat stb. — poslaforgalombán, illetve utasforgalomban — 200 forint értékig — ajándékÜJABB HABOM kemencéi építenek az Ózdi Kohászati Üzemekben, amelyek a korszerű Korí-lechnológia szerint működnek majd. A munkálatokkal év végéig készülnek el a szerelők. A Korf-kisérlcl keretében eddig három kemence készült el hét és fél millió forintos költséggel. ÁLLOM ÁNY ELLENŐRZÉS miatt zárva lan Öz- don a Liszt Ferenc Művelődési Központ könyvtára március 4-töl előre, láthatólag április l-ig, s ez idő alatt minden szolgáltatás szünetel, de az üzemi letéti könyvtárak ezalatt is a ként devizahatósági engedély nélkül külföldre lehet küldeni, illetve vinni. A bank ezzel az intézkedéssel egyszerűsíteni kívánja az. ajándék-jellegű élelmiszerek — főleg ünnepek elölt szokásos — külföldre küldésének adminisztácíóját. A tilalmi listán szereplő további élelmiszereket ajándékként ezután sem lehet engedély nélkül külföldre vinni vagy küldeni. Nem változtak az utasforgalomban úti élelemként kivihető élelmiszerekre vonatkozó előírások sem. (MTIj A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szigethalmon megtartott 9. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 15 28 53 TO 72 A párducvadász 54 havasi'párducot és számos kószái! kecskét fogott be a világ különböző állatkertiéi számára Vaszilij Szmolin kir- giziai vadász. A néhány éve történt balesete nem akadályozta meg öt kedvelt foglalatossága folytatásában. Lábainak elvesztése utón elsajátította a művégtagok használatát és folytatta munkáját Közép-Ázsia hegyeiben. Azóta már 15 párducot és ugyanannyi kőszáli kecskét fogott be. Eszak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ÍSSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS.- Kedves „rokon”, légy hozzám őszinte! Tegnap m-betüre váltott a naptár, melynek első napján szakadt a hó, s mint millióm gombostű, szur- kálta az emberek télbe közönyösödön, fásult arcát. Márciusi hó. Ritka jelenség, mely két emléket is eszembe juttatott. Utoljára tán gyerekkoromban dider- gelte meg ennyire az időjárás Miskolcot, hószakadással köszöntvén azon nevezetes napokat, amikor is bálnát lehetett megtekinteni a Búza téren. A preparált kolosszus látványa emberek százait vonzotta, közöttük a családomat is, s hogy beteltünk a hatalmas emlős bámulásával, e jeges förgeteg elől meleg presz- szóba menekültünk egy forró kávéért. A kávét persze, a szüleim itták, én csak kockacukorért esedeztem, amit a pincér szolgálatkészen, kis tálkában nyújtott elém. Blazírt képpel nézte végig, hogy kimarkoltam az kialakult rendjük szerint várják az olvasókat. egészet, ami pár másodperc múlva szanas/jéjjel pergett az asztalon az atyai pofon eredményeként. A bálna, a márciusi hófúvás, a kockacukor és pofon emléke így maradt meg bennem. A másik emlék mindösz- sze néhány éves. A szerkesztőségbe igyekezvén, a villamoson kollégával akadtam össze. Benne jártunk már akkor is a márciusban, ám a kabátokon, sapkákon vastagon ült a hó. s irdatlan szél kavarta, hordta a fehér gomolyago- kat. — A márciusi hó — morogta férfikollégám teljes reggeli fanyarsággal — szépíti a nőket. Hallott már erről? — nézett hosz- szari elgondolkodva az arcomba. — Nem — morogtam én is hasonló vidámsággal, s u liftnél elválva vállvonással vettem tudomásul az arcán átsuhanó kajánságot. — A márciusi hó tehát szépít? — ragadtam meg szobámba érve a tükrömet, melyből torz mosollyal egy arc nézeti visz- sza rám, állig lefolyt szempillafestékkel. •Jut eszembe most, hogy e sorokat elgémberedett kézzel pötyögtetem: ma is kifestett szemmel vágtam neki a hófúvásnak. Jesszu- som, hol a tükör! —keresztény Íj—18«»