Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
1985. március 23., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Télbúcsúztató Bánkúton Ma rendezik meg Bánkúton a télbúcsúztató alpesi si- versenyl. A szervezők valamennyi korosztály tagjainak jelentkezését várják, nevezni délelőtt 10 óráig a helyszínen lehet. A viadal 11 órakor kezdődik, az eredményhirdetésre pedig a délutáni, esti órákban kerül majd sor. Hosszé az ól a „csillagokig” Ügy tartják, hogy egy adott sportágban az élre kerülni felettébb erőt próbáló feladat. De a .tartós siker kiharcolása ettől jóval nehezebb. Hiszen sorolhatnánk a tiszavirág-életű felfutásokat, említhetnénk olyan eredményeket, amelyek mögött nem rejtőzött igazi fedezet. A DVTK egyik alapító szakosztálya, a birkózóké kivételként erősíti a szabályt. Hosszú út vezetett a „csillagokig”, inkább a felszabadulást követő években javultak ugrásszerűen a teljesítmények. Érzékeltetésként egyetlen tény: 1949-től I9tl4-ig 37 felnőtt egyéni országos bajnokságot nyertek a vasgyári sportolók! Ezzel az eredménnyel a vidéki szakosztályok között a legsikeresebbnek számítanak. A felnőtt bajnoki címek gyűjtésében szintén a birkózók vannak az első helyen — összehasonlítva az egyesület valamennyi sportágával. Csak a közelmúlt éveknél maradva: nem maradtak el:, jelentős nemzetközi sikerek sem- Európa-bajnokságokon 71.' világbajnokságokon 19. olimpián, illetve barátságversenyen 7 helyezési pontot — köztük dobogós érmeket: is — sikerült elérni a piros-fehér versenyzőknek. Régebben, talán nem is alaptalanul, sokszor érte az a vád a szakosztályt, hogy nem fordít kellő gondot az utánpótlás nevelésére. Nos, az 197H-'ban átadott korszerű csarnok olyan lehetőséget teremtett a fiatalokkal történő' foglalkozáshoz, amelyet maximálisan igyekeztek kihasználni. Döntően javultak a feltételek, s ez megmutatkozott az eredményekben is. Ezt igazolják a junior, ifjúsági. serdülő országos egyéni és úttörő-olimpiai bajnokaik, illetve a helyezettek nagy száma. A fokozatosain javuló eredmények a csapatbajnokságokon is megmutatkoztak. Az utóbbi nyolc esztendőben :- felnőtt szabadfogású együttes háromszor ezüst-, háromszor Dedig bronzérmet nyert a legjobbak mezőnyében. Az ifjúsági és serdülő csapatuk évek óta másodikok, harmadikok. A csapathelyezéseket figyelembe véve a birkózók az egyesület legeredményesebb szakosztályát alkotják. Az országos szakszövetség értékelése szerint tavaly a birkózók összetett eredményessége az országos rangsorban a 4. helyet jelentette. Arra is büszkék lehetnek Diósgyőrött, hogy a Magyar Fair Play Bizottság a legutóbbi sportszerűségi díjat a szakosztály válogatott kerettagjának, Migléczi Jánosnak és edzőjének, Rusznyák Józsefnek adományozta. Hogyan érték el a fenti sikereket? összehangolt, egységes csapatmunkával. Diósgyőrött pillanatnyilag hat főfoglalkozású edző tevékenykedik, kelten társadalmi edzőként foglalkoznak a sportolóikkal. Gutman József mesteredző olyan team-et ól. lított össze, amelyet bárki megirigyelhet. Hárman közülük szakedzői minősítéssel rendelkeznek, a többieknek edzői képesítés van a birtokukban. Igyekeznek lehetőséget adni az elméletileg jól felkészült fiatal mesterek részére a gyakorlati munkában a gyorsabb ütemű tapasztalatok megszerzésére. Az egyes korcsoportokhoz kijelölt edzők munkája valójában csak a versenyeztetés szempontjából határolható el- A rábízott csoport ma. gas szintű versenyeztetése a beosztott edzők speciális feladata. A sportág jellegéből — az egymásrautaltság miatt — következik, hogy több korcsoport edzése együtt történik. így az oktató-nevelő munka az edzések menetében fedi és kiegészíti egymást. Az edzők gyakorlati oktatómunkájukon kívül egyik legfontosabb feladatuknak tekintik, hogy a rájuk bízott fiatalokkal igen magas szintű érzelmi kapcsolatot alakítsanak ki. Ez azért is erőteljes igény velük szemben, mert a szakosztály összlét- számának igen jelentős részét teszik ki a húszon aluliak. A szakvezetés megítélése szerint ez döntő tényező az edzők hosszabb távú eredményességében. , Az edzők által készített feladatterv megvalósulása az év végén mesterenként minősíti majd a végzett munka értékét. Így a tervezett jutalmazás során, az önmagukhoz és egymáshoz való összehasonlításban kevesebb lesz a szubjektivitás. Ismert ugyanis, hogy az egyes korosztályok vezetésével megbí. zott edzők lehetőségei az eredményesség tekintetében jócskán különböznek egymástól. Diósgyőrött pontosan tisztában vannak azzal, hogy megőrizni kivívott pozíciójukat roppant nehéz feladat. A legfontosabb működési feltétel, a méreteiben is kielégítő csarnok, adott. A berendezéseket illetően azonban vannak olyan eszközök, amelyek beszerzése, illetve felújítása időszerű. Gondolnak többek között egy súlyemelő dobogóra és a hozzá tartozó garnitúra súlyzóra. Szeretnék kicseréltetni a mászóköteleket. Meg kellene oldani a létesítmény nagyméretű ajtóinak megfelelő hő- szigetelését. Nem hagyta érintetlenül a klub gazdálkodási gondja a szakosztályt sem- Felszerelésre tervezett költségkeretüket évek óta csak kis rész. ben használhatták fel. A fel- szerelési hiány olyannyira súlyosbodott, hogy csaknem működésképtelenné vált a szakosztály... Fontos feladatinak tartják néhány átigazolás megvalósítását. Évente 2—3 minőségi versenyzővel szeretnének erősödni. ugyanis bármennyire is lelkiismeretes az utánpótlással történő foglalkozás, kizárólag önerőből képtelenség megoldani az idősebbek pótlását. Amennyiben sikerül, nek az átigazolások, nemcsak megtarthatják pozíciójukat, javíthatják is helyezésüket az országos rangsorban. Megállapításuk szerint az eredményekhez viszonyítva kevés a foglalkoztatott edzők száma. Ezért folytatni akarják az eddigi gyakorlatot: saját nevelésű szakembereket szeretnének beállítani. A célkitűzések számbavételekor nem törekedhetünk teljességre. Annyi azonban még idekívánkozik, hogy javítani szeretnék nemzetközi kapcsolataikat, igyekeznek minden feltételt biztosítani -j negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Rákóczi Kupa zavartalan lebonyolításához, s messzemenően ápolni akarják jó kapcsolataikat a miskolci iskolákkal. (doros) Kettős „őrizetben" Ného bizony nem könnyű a hölgyek élete . . . Fotó: Mák József Sorsoltak Genfben Hz IFI! Kupáért: Videoton-Zselieznicsar Slágermérkőzések az elődöntőkben Pénteken délben tartották meg Genfben az 1984—85. évi nemzetközi labdarúgókupák utolsó sorsolását. Az elődöntőbe került tíz ország csapatai április 10-én és 24- én játszanak a döntőbe kerülésért. A Videoton az UEFA Kupa elődöntőjében a jugoszláv Zseljeznicsarral küzd meg, az első mérkőzésre Székesfehérvárott kerül sor, a visszavágót rendezik Szarajevóban. Érdekesség, hogy a BEK- ben a legesélyesebbként emlegetett angol Liverpool és az olasz Juventus elkerülte egymást, tehát amennyiben sikerrel vívják meg találkozóikat, akkor a fináléban összecsaphatnak. A másik két kupában viszont már az elődöntőkben slágermérkőzéseket láthatnak a szurkolók. A KEK-ben a nyugatnémet Bayern München az angol bajnokság listavezetőjével, az Evertonnal találkozik, az UEFA Kupában pedig az olasz Internazionale a spanyol Real Madriddal csatázik. Mérkőzések a döntőbe jutásért. BEK: Liverpool—Pa- nathinaikosz, Juventus—Bordeaux. KEK: Bayern München— Everton. Rapid Wien—Dinamó Moszkva. UEFA Kupa: Internazionale—Real Madrid. Videoton —Zseljezniesar. * A területi ;bajnokság keretében ma sorra kerülő H. Papp J. SE—Nagybáton.v találkozót 15 órai kezdettel a népkerti sporttelepen rendezik. Szííkiis lehetőségek közölt szorgalmasan, lelkesen Az 1200 lakosú Szögliget és A csaknem MUt) lelket számláló Hídvégnrdó mindössze néhány kilométerre fék- A községeket Borsod ái'itó edclénSi körzet „végvárainak" te nevezhetnénk, északi országhatárunk ugyanis karnyújtásnyi közelségben van. Köztudott: a kis településeken nehéz sportol „csinálni”, Szögllgeten es Hid- vegardún azonban mégis mindent megtesznek a testkultúra ápolása érdekében. SZÖGLIGET — Nálunk nagyon népszerű a labdarúgás, egy-egy bajnoki meccsen 3—400-an is szurkolnak — újságolta Izsó Vilmos, az általános iskola igazgatója, a községi SE elnökségi tagja, MHSZ-titkár. — Csapatunk a körzeti pont- vadászat félidejében a második helyen tanyázik. Huszonöt fős kerettel dolgozunk. a gárda átlagéletkora alig haladja meg a húsz esztendőt. — A magasabb osztályba jutásra nem gondolnak? — Ilyen álmaink nincsenek. A közeli helyekre még csak el tudunk utazni, de távolabbra? Költségvetésünkből nem sok mindenre futja. A legszükségesebb felszereléseket mégis megve- hetjük, mert saját magunkon segítünk! — Hogyan? — Az egyesület igazolt tagjai — és különösen a labdarúgók — munkát vállalnak. Ez a gyakorlatban any- nyit jelent, hogy például határsáv-tisztítással sok ezer forinthoz jutunk hozzá. A kapott összegből — és a tanács által biztosított 20 ezer forintból — vásároljuk a mezeket, nadrágokat, fizetjük ki a közelmúltban jelentősen megemelkedett közlekedési költségeket. — Személyi, tárgyi feltételeik? — Az egyesület elnöke, Burinda Tibor társadalmi munkában foglalkozik a focistákkal. Hetente mindössze egyszer, vagy kétszer tudnak gyakorolni, hiszen a játékosok bejárók, máshol dolgoznak és tanulnak. Pályánk jó állapotú, kerítéssel körülvett, öltözőnk megfelel a körzeti bajnokság ikövetel- ményeinek- Egyébként az öltöző felújítását is tervezzük, szeretnénk november 7-re kifesteni, esetleg bővíteni. — Tömegsport, iskolai sport? — A jelentősebb ünnepek alkalmából általában kézilabda-, asztalitenisz- és sakkversenyeket szoktunk rendezni. Az iskola csak szük- ségtornateremmel rendelkezik. tanulói ennek ellenére nagyszerű sikerekkel büszkélkedhetnek. Tavaly, az úl - törő-olimpia országos döntőjében Benkovics Bernadett szánkózásban hatodik helyezést szerzett, a megyei téli úttörő seregszemlére is három szögligeti kispajtás jutott el. Szánkózásban vendre azért jeleskedünk, mert a községet „súroló” egyik hegyoldalban pályát építettünk, így van hol gyakorolni. Az asztalitenisz úttörőolimpia megyei fináléjára is eljutott egy gyerekünk, persze a miskolciakkal már nem tudta felvenni a versenyt... HIDVEGARDO Csavnyiszki István tanács- titkár és4 Molnár József, a községi SE mindenese nem kis büszkeséggel mondta e!, hogy labdarúgó-szakosztályukban 40-en sportolnak. A megyei 11. osztályban szerepelnek, az őszi szezon után a hatodik helyen tanyáznak, ifjúsági gárdájuk pedig negyedik. Hasonló gondokkal küzdenek, mint a szögligetiek: a játékosok bejárók, tanulók, így közös edzést jóformán nem tudnak tartani. A bajnoki meccseiken azonban lelkesen, nagy akarással futballoznak, a 14 csapatos mezőnyben ennek köszönhetik hatodik „fokozatukat". Mivel Hídvégardón más szórakozási lehetőség úgyszólván nincs, így a község ap- raja-nagyja árgus szemekkel figyeli a labdarúgók „menetelését”. A meccseken 300. an is szurkolnak! Tavaszi rajtjuk nem sikerült, Ruda- bányán 5-1 arányban maiadtak alul. de nagyon fo- gadkoznak: kiköszörülik a csorbát. Öltözőépületüket társadalmi munkában újították tel. labdarúgópályájuk úgynevezett ősfüves, de játékra kitűnően alkalmas. A községben nincs önálló gazdasági egység, így az egyesületnek sincs „mecénása”. Labdarúgóik a bajnoki találkozókra bérelt busszal utaznak és mivel a klub költségvetése nem fedezné a kiadásokat, számukra is a bérmunka marad, mint jövedelemszer. ző forrás. A legutóbb kapott bevételükből egy komplett garnitúra mezt vásároltak. Tömegsport versenyei két a szakmaközi bizottsággal, a KISZ-esekkel és az úttörőkkel közösen szervezik, rendezik. Rendszeresen kiírják asztalitenisz- és sakkbajnokságukat. valamint a kispályás labdarúgó-, utcák közötti versenyüket. Az utóbbi nagy népszerűségnek örvend, körmérkőzéses formában hét együttes vetélkedik egymással. Szilveszterkor szánkó- viadalt is rendeztek, a nézőkkel együtt több száz í'észl- vevővel. Általános iskolájukban a 8x13 méteres „tornaterem” tágasnak éppenséggel nem nevezhető, de arra mindenképpen alkalmas, hogy a téli időszakban a tanterv által előírt követelményeket elsajátítsák benne a gyerekek. Ha pedig beköszönt a jó idő, tulajdonképpen a kisdiákoké az egész „határ”... Hazafelé, amikor a látottakat értékeltük Hegyaljai József körzeti sport felügyelővel. már „kapcsoltunk”. Ütitársunk nyilván azért ajánlotta a két kisközség fel- keresését, mert be akarta bizonyítani: a falvakban nehéz körülmények között, szűkös lehetőségekkel küzdve sem mondanák le a sport társadalmat formáló erejéről! Még akkor sem, ha saját maguknak kell 'megdolgozniuk ér.te! Koiodze.v Tamás A VB-selejtező előtt Aggódnak a ciprusial uv * A magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott 90 helyett 170 percet játszott Cipruson az 1986. évi EB-döntöbe jutásért. Először decemberben 2-1-re nyertek, csütörtökön pedig 90 perc alatt 4-1 -re. — A decemberinél jóval nagyobb érdeklődés mellett. 25 fokos melegben játszottunk — mondta a hazaérkezést követően Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese. — Legutóbb a jugoszláv bíró hibázott, mert. mind a két félidőt öt perccel korábban fújta le, ezért került sor az ismétlésre. Cipruson a magyar vezetők beszélgettek Ciprus Labdarúgó Szövetsége illetékeseivel az április 3-i budapesti VB-selejtezörőj is. — A szövetség elnökével egyeztettük válogatottunk budapesti műsorát, beszélgettünk vele és az ott élő, korábbi sokszoros válogatott Zsengellér Gyulával is arról, mit várnak a VB-se- lejtezötöl■ Nagy az elkeseredés az eddigi eredményeik miatt. A szövetségi kapitányuk azt ígérte, s vezetők. játékosok, szurkolók egyaránt arra számítottak, hogy a világbajnoki selejtezőkön nem végeznek pont nélkül. Nagy vágyukból — már tudják — aligha lesz valóság. Mindhárom otthoni mérkőzésüket elveszítették, s legutóbb 7-1-re kaptak ki Hollandiában. Hozzánk és az osztrákokhoz is utazniuk kell. Különösen c hollandiai hét gól okozott nagy lehangoltságot. A magyar válogatottal a hamburgi győzelem óta igen nagyra értékelik, s tartanak a budapesti fellépéstől. Azért félnek, mert bennünket jobbnak ítélnek meg, mint Hollandiát. Nagy különbségű vereségre számítanak — remélem, igazuk lesz. Ciprus válogatottja az április 3-i VB-selejtezőre már március 31-én Budapestre érkezik.