Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

1985. március 16., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Leszálló ágban vagy parkolópályán? Szalontai Imre: Alkalom hamarosan adó­dik, hiszen március 28-án ke­rül sor az országos egyéni bajnokságra. Őrségváltás történt volna? A szakemberek egyre többen Idestova egy évtizede már, hogy mellőzve mindenfajta udvariaskodást, „hívatlanul” rontott be a szabadfogású válogatott keret ajtaján a di­ósgyőri Szalontai Imre. A birkózók nagy családjában kisebbfajta felhördülést kel­tett az ifjonc túlbuzgósága, de gyorsan kiderült: a szi­laj legény komolyan gondol­ja a trónfosztást. A bizalmat azonban se­merre nem osztogatják túl­zott bőkezűséggel. Szalontai- nak is keményen meg kel­lett harcolnia az 57 kilós súlycsoport első számú em­bere titulusért. Dicséretére legyen mondva, állta a sa­rat, eltökélten verte vissza a társak rohamát, s szállította az eredményeket. így ment ez egészen 1984- ig­Az utolsó igazán jó éve az 1983-as volt, amikor a buda­pesti Európa-bajnokságon ép­pen csak lemaradt a dobo­góról, de a 4. helyért még­sem illette elmarasztalás. A kijevi VB-n azonban már „nem rúgott labdába”, he- lyezetlenül végzett. Tavaly megint csak nem zavart sok vizet. S a látha- tároh megjelent az igazi ve- télytárs, a hét évvel fiata­labb ferencvárosi Nagy Béla. Korábban a csepeli Németh Sándorral tusakodott, aki vé­gül is megunva az örökös harcot, súlycsoportot változ­tatott. Az alapképlet tehát így módosult: Szalontai Imre vagy Nagy Béla? A rutin, a tapasztalat, vagy az ifjonti, mindent elsöprő hév és lel­kesedés? Tavaly Nagy nyerte az or­szágos egyéni bajnokságot, a második helyen Migléczi, a diósgyőriek ugyancsak orosz­lánkörmeit mutogató fiatalja végzett. hajlottak az igennel történő válaszra. „— Szalontaiban nincs már annyi tűz és aka­rat, hogy visszaverekedje magát az élre!” — mondták. Ezek a hangok persze el­jutottak az ügyben leginkább érdekelthez is. Hogy kellően felbosszantották-e, nem tud­ni, tény viszont, hogy az idei évre fokozott akaraterővel készült. Aztán az első viadalon Nagy egyetlen apró ponttal legyőzte. Lehet azon medi­tálni, mi történt volna, ha a bírók megítélik Szalontai ja­vára azt a bizonyos vitatott akciót, a sportban azonban nemigen van helyük a fel- tételezéseknek. A bírók is emberek, egyszer ide, más­kor pedig az ellenfél javára tévednek. Mindenesetre ez a vereség alapvetően változtatta meg Szalontai Imre további útját. Nem, azt felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy elkedvetle­nedett, de ő' azok közé tarto­zik, akik sokat emésztik magukat egy-egy sikertelen­ségen, keresik-kutatják az összetevőket, s mély nyomo­kat hagy bennük az idény­kezdet milyensége. A francia nemzetközi ver­senyen helyezet lenül végzett, s a svájci viadalon sem ter­mett számára babér. Ér­demes felidézni Nagy helyt­állását, aki szintén részt vett a két rangos eseményen. Pá­rizsban második lett, Svájc­ban nem talált legyőzőre. Üjabb, ezúttal igencsak nyomós adalékokat szolgáltat­va a Szalontai- vagy Nagy­kérdéscsoport dossziéjához. A mérleg egyértelműen a fe­rencvárosi fiú felé mozdult el, a nagy talány most az: képes-e a diósgyőri birkózó befolyásolni a „mutatókat”? Farmeröltönyben telepedik le a picinyke irodában. Sze­mében kételkedést látok. Ez a Szalontai Imre már nem hasonlítható a korábbival. Mintha elbizonytalanodott volna. — Igaz, az eredményeim azokat igazolják, akik sze­rint leszálló ágba kerültem — mondja. — Mégsem mon­dok le önként a válogatott­ban kiharcolt helyemről! Igenis felveszem a kesztyűt, nem futamodok meg. — Ez így szépen hangzik, de van-e a mondatok mö­gött valódi fedezet? — Nézze, a felkészülésem nem volt zavartalan, s ez rá­nyomta bélyegét az eddigi fellépéseimre. Most két he­tet itthon gyakorolhatunk, remélem, sikerül olyan szint­re kerülnöm, hogy eséllyel vehetem fel a harcot. — Egyesek szerint megelé­gedett az eddigi sikerekkel, nincs már önben annyi tűz, kevesebb időt és energiát for­dít a birkózásra ... — Ez hangzatos, mégsem irom alá. Tény, hogy az utóbbi hónapokban kicsit megváltozott körülöttem a világ, betegeskedett a gye­rek, volt szaladgálnivaló jócskán. De ha az ember el­jutott egy bizonyos szintre, akkor azt minimálisan is tar­tani szeretné. Harmincéves vagyok, cseppet sem érzem magam öregnek. Rosszul teszik, ha leírnak! Egyelőre ennyi és nem több a Szalontai-sztori. Az kelt­het némi reménysugarat a pozíció visszaszerzését illető­en. hogy nincs híján az aka­ratnak, az eltökéltségnek. De azt pontosan tudja, hogy ezeket az erényeket vetély- társa is felvonultatja majd a Körcsarnokban lefektetett szőnyegen. Az egymás elleni tusakodásban jó néhány egyéb tényezőre is szükség lesz. Doros László Az élet minden területén, így az oktató-nevelő mun­kában is jelentős szerepe van a hasznos tapasztalatok kicserélésének, az esetleg még nem általános — de az eredményességet már igazo­ló; — új módszerek megis­mertetésének. Ezért fontos a pedagógusok szakmai to­vábbképzése, mert gazda­gíthatja az eszközök és módszerek tárházát, s ezáltal távlatokban is eredményessé teheti a sokrétű, komplex feladatot jelentő emberfor­máló munkát. Különösen fontos ez akkor, ha' ezek a továbbképzések életszerűek, a hétköznapok gondjait, problémáit hozzák felszínre, s ezek megoldásához adnak valós segítséget. Nos, a miskolci testneve­lők Lánghi Tihamér szak- felügyelő irányításával közel egy évtizede ilyenné tették ezeket a továbbképzéseket. A szakmai-módszertani meg­újulás e fórumai összhang­ban a való élet lehetőségei­vel, a jogos elvárásokkal, s a fiatalok reális igényeivel, mindenkor azt hivatottak elősegíteni, hogy az illetéke­sek a testi nevelésben rejlő lehetőségeket miinél jobban tudják kamatoztatni a neve­lés hasznára és a sportsze­rető gyerekek örömére. S tenni ezt úgy, hogy a tar­talmat ne a hatásvadászó látványosság helyettesítse! Nyilván nem véletlen, hogy a miskolci testnevelők ilyen szellemű és „legnépe­sebb mezőnyű” továbbkép­zésének a 6. számú Fazekas utcai Általános Iskola adott otthont. Ez az okta­tási intézmény kapunyitása óta a miskolci gyermeksport fellegvára a méretek és a minőség vonatkozásában egyaránt. A közelmúlt to­vábbképzési napja rövid el­igazítással kezdődött, majd folytatódott a sokak által is­mert, és elismert Szemes Antal testnevelés órájával. Akik ismerik e nagyszerű sportembert, azok számára szinte természetes, hogy az anyag a kosárlabdázás volt. Óramű pontossággal pereg­tek az események, egy pil­lanatra meg nem szakadt a munka folyamatossága és öröm volt nézni, hogy a VII. osztályos lányok ugyanolyan rajongó odaadással végezték az egymást váltogató gya­korlatok mindegyikét, miint amilyen élvezettel vették az óra végén a játékot, a ko­sárlabdázást. Az élményt és sok-sok hasznosítható tapasztalatot egyaránt nyújtó óra értékelő analízise után, Mihálszki Jó­zsef testnevelő tanártól kér­tünk rövid véleményt: „— Szemes kolléga a 100 száza­lékos labdabiztonságra tö­rekszik. Gyerekei mindkét kézzel jól vezetik a labdát. A technika csínját-bínját tökéletesen megtanítja a lá­nyokkal és csak azután jö­het a játék. Nem a pillanat­nyi eredményességet hajszol­ja, hanem azokat az alapo­kat teremti meg, ami távla­tokban biztosítja a sikert. Talán ezt kellene a felnöt­A tapasztalatcserék fóruma ' Testnevelők továbbképzése wwWWrailsIWWoKwSwSwi^^ Ma és holnap: Borsodi Nagydíj A miskolci városi sportcsarnokban ma és holnap rendezik meg a II. Borsodi Nagydij női kézilabdatornát, melyen a Vasas, a Bp. Spartacus, a Bakony Vegyész és az Építők SC vesz részt. A pénzdíjas eseményen a 'csapatok — nyertes találkozónként — 6500 forintot kapnak, és jutalmat vehet át a végső győztes edzője is. Tízéves a Prieszol lövészklub Jó körülmények, eredményes munka Testnevelési Főiskola—Diósgyő­ri VTK 94-71 (54-35). Miskolc, vá­rosi sportcsarnok, 300 néző. Ve­zette: Ritter, Gidótalvy. NB I., női. Tulajdonképpen a diósgyő­riek három felnőttel megerősített ifjúsági gárdája lépett pályára . Történt ugyanis, hogy négy já­tékosuknak lejárt az igazolása, így a bírók — a szabályok ér­telmében — nem járultak hozzá szereplésükhöz. A fővárosiak már az első félidő 12. percében 39-19- re vezettek és győzelmük egy pillanatig sem forgott veszély­ben. A DVTK-ból Medgycsi tel­jesítménye emelkedett az átlagos fölé: 35 pontot gyűjtött és a vé­dekezésből is kivette a részét. tek labdajátékaiban, és ver­senysportjában is megvaló­sítani .. A röpke szünet után to­vább folytatódtak az esemé­nyek. Koncz Józsefné irá­nyításával — a hosszúra nyúlt tél miatt — szintén a tornateremben, 24 VI. osz­tályos lány dolgozott. Ismét sportági jellegű, atlétikai órát láthattak az érdeklődő testnevelők. Köredzés for­májában tíz helyen dolgoz­tak a lányok és tucatnyi edzésmódszer, számtalan gyakorlat, játék nyert be­mutatást, melyek a szabad­téri atlétika előkészítését szolgálják. Ezt is alkotó vi­ta követte, s ennek végén Lánghi Tihamértól kértünk tömör értékelést: „— Azt hi­szem, a legnagyobb értéke az ilyen stílusú továbbkép­zési formának, hogy valójá­ban a gazdag tapasztalatok széles körű ótadrisrira és el­terjesztésére nyújtanak nagyszerű lehetőséget. Je­lentős ez, hiszen már kiala­kultak az új tantervvel kap­csolatos gyakorlatok. Min­denkinek van valamilyen elképzelése, amit módszer­ként már alkalmaz. Ügy ér­zem, ezek közül ezen az órán is a legjobbak lettek közkinccsé téve.” Kossárik Nándor Az elmúlt években, évtize­dekben sikersportágaink kö­zé tartozott a .lövészet. Ver­senyzőink rendre kitettek magukért az olimpiákon, vi­lág- és Eu répa-baj nokságo - kon. Nagyszerű eredménye­inkhez a borsodiak lis hozzá­járultak, elég, ha csak Sza­bó Gyulára gondolunk, aki a futóvadlövők mezőnyében többször is dobogós helye­zést harcolt ki. A sportlövők mondják: „csendben”, szerényen dol­goznak! .Hogy ez mennyire igy van, arról e sorok írója is meggyőződhetett, amikor felkereste a Prieszol József nevét viselő Építőipari Vál­lalatok Minőségi Lövészklub­ját. A tízesztendős „egyesü­let” B—.II. kategóriás, s akik jártasok a puskások, piszto- lyosok berkeiben, tudják: a „békettő” már rangot je­lent. A klub egyik főhadiszállá­sa Miskolcon, a selyemréti iBÁEV munkásszállón van. Itt beszélgettünk Udvarhelyi Lajossal, az építőipari válla­latok MHSZ-titkárával, For­ral Józseffel, a Prieszol-klub titkárával, valamint a fel­ügyeleti szervet képviselő Köpfner Lajossal, az MHSZ Miskolc városi Szervezetének titkárhelyettesével. — Ami a létesítményhely­zetünket illeti, nincs okunk a panaszra — kezdte Forrai József. — Légfegyvereseink a BÁEV-.nél, t ű zfegy v e réséi n k pedig az MVSC sportteleppel határos Csokonai utcai pá­lyán gyakorolnak. Mindkét helyen jó körülmények áll­nak rendel kezesünk re. Lég­fegyveres csarnokunkat fel­szereltük a REK1 automata célmozgatóval, a pillanatnyi­lag legkorszerűbb berende­zéssel. Egy szó mint száz: működésünkhöz adottak a technikai feltételek. Ezt azért hangsúlyozom, mert a lövé­szet egyáltalán nem olcsó mulatság: némelyik fegyve­rünk százezret ér. A klubban neves verseny­zők sportolnak. Nemesi Ba- lázsné (Pécsi Erzsébet) tag­ja az MHSZ- és az MSSZ- válogatottnak is, Kiss Ri­chard pedig az előbbinek. Nemesiné a tavaly nyári OB-n standard pisztolyban negyedik lett és légpisztoly­ban ugyancsak közel állt a dobogós helyezéshez. Kiss a serdülő OB-n légpisztolyban aranyérmet vehetett át, lég­puskás serdülőcsapatuk, és annak egyik tagja, Szilágyi Zsolt szintén a legfényesebb éremhez jutott. Nemesiné részt vett a közelmúltban Várnában megrendezett Európa-bajnokságon és tag­ja volt az ötödik helyezett légpisztolyos csapatunknak. A felsorolásból kitűnik: el­sősorban a légfegyveres via­dalokon teszik le névjegyü­ket. Ennek miértjéről Ud­varhelyi Lajos a következő­ket mondta: — Tűzfegy.vereseink —mi­vel a szabadban munkál­kodnak — csak márciusban kezdik és a rossz idő beáll­táig tréningezhetnek. Ezzel szemben a „légiek” egész évben gyakorolhatnak, hiszen fedett csarnokuk van. Így nem csoda, hogy az utóbbiak lényegesen több sikert pro­dukálnak. Megemlítem azt is, hogy — a szigorú paragra­fusok előírják! — valameny- nyi sportlövőnek először a légfegyveres számokban kell jártasságot szereznie. Aztán megszeretik és végérvénye­sen mellette voksolnak! En­nek következtében a szak­ág, a másik rovására, állan­dóan erősödik. A „prieszolosok”, Forgó István vezető edző irányítá­sával, hetente négy edzésen vesznek részt. A foglalkozá­sokat mintegy Ihatvanan lá­togatják. Visszatérő gondjuk a folyamatos lemorzsolódás, száz „gyakornokból” mind­össze néhányat tudnak át­menteni. Ez talán azért van igy, mert nem csupán szel­lemileg (gondoljunk állandó koncentrálásra!), hanem fi­zikailag is helyt kell állniuk. A negyven, hatvan, százhúsz lövés leadása nem akármi­lyen állóképességet igényel. Ugyancsak előírás, hogy a lövészkluboknak iskolai szakkörök működtetésével meg kell teremteniük saját utánpótlásukat. Az építőipa­riak a 24-es, 33-as, 42-es és 10-es oktatási intézménnyel alakítottak ki testvérkapcso­latot. A foglalkozásokat az iskolai helyiségekben (tanter­mekben, tornatermekben) Almási Béla vezeti. A tehet­ségeseket, jó érzéküeket mi­előbb leigazolják, hogy még jobb körülmények között se­gítsék előrehaladásukat. A P.rieszol-klub tagjaira jelentős feladatok várnak az idén is. Köpfner Lajos so­rolta: — Megrendezik felszaba­dulási emlékversenyüket, in­dulnak az MHSZ kupaver­senyében, összemérik tudá­sukat a fővárosi, debreceni, gyöngyösi, nyíregyházi, sal­gótarjáni klubokkal. Kiírják négyfordulós házibajnoksá­gukat, részt vesznek az or­szágos viadalokon, meghívá­sos „csatákon”. Céljuk egy­értelmű: szeretnének eggyel magasabb kategóriájú minő­sítéshez jutni! Ha olyan szorgalmasan dolgoznak, mint eddig, elér­hetik a B—I-es szintet! Kolodzey Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents