Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1985. március 16., szombat miskolci Máv fűtőhöz is utón Mi késztetett ez írás elkészítésére? Miért nem menekültem el 1944-ben nyugatra? Miért igyekeztem másokat is meggyőzni az ittmaradásra? A MÁV miskolci Fűtő- ház (jelenleg Vontatási Fő- nökség)-nél dolgoztam. E íűtőházfőnökség az ország második legnagyobbja volt és jelenleg is az. Közel ezerfős létszámmal: mozdony- vezetők, fűtők, mérnökök, technikusok, adminisztrátorok, 120 gőzmozdonnyal, hóekével rendelkezett. 1944. december 3-án a szovjet csapatok beérkezte, illetve Miskolc felszabadulása után dolgozóink december 5. és 20. között jelentkeztek munkára. Eleinte nem is jöttek e területre, mert tartottak attól, hogy visszatérnek a németek, akkor pedig az itt maradt dolgozókra keserű napok következtek volna. Ezért pár napig igyekezett minden vasutas távol lenni a fűtőháztól. Dolgozóink zöme december 6—7—8-án jelentkezett szolgálatra. A vidéken lakók csak később jöttek, mivel nem volt vágány, mozdony. A közel ezer dolgozóból csak azok mentek el, akik a németek menekülésének óráiban mozdb- nyon voltak, és mögöttük ott állott a német katona. De ezek száma igen csekély volt. Ezek is néhány napon belül visszajöttek. Sajnos, az üzemképes mozdonyokat a németek mind nyugatra vitték. 1944. december 6-án, még mielőtt a szovjet vasúti parancsnok felvette volna velünk a kapcsolatot, a munkára jött dolgozók szerszámokat gyűjtöttek, kutattak, de a ' legtöbbje hazulról hozta el kézi szerszámait. A fűtőházi dolgozók többsége igen sokoldalúan képzett vasasszakember volt. Az első legfontosabb munka a fűtőház, állomás és a rendező pályaudvaron legalább kél pár vágány összeállítása, lefektetése. A németek a kivonulásuk előtt három-, ötméterenként a vágányokra robbanóanyagot kötöttek és felrobbantották. Ezért a vágányokon járművel közlekedni nem lehetett. Vasutasaink tehát igen kis dai-ab sínekből építettek két vágánypárt. Ennek a munkának a megszervezése és elvégzése igen érdekes és látványos volt. Például egyik munkamozzanat: egy óriási kalapács- ütéssel, hogyan lehet a vasúti sínt, még a legnagyobbat, a legvastagabb méretűt is elvágni, a kívánt helyen eltörni. Igaz, száz ember közül is csak öt-nyolc ember tudta megcsinálni. A fűtőházi dolgozóink valamennyien, így az adminisztratív dolgozók is, addig kint dolgoztak, fizikai munkát végeztek, amíg legalább két pár vágány el nem készül. Ezzel egy időben a meghibásodott, el nem hurcolt mozdonyokat, vasúti kocsikat is igyekeztek helyreállítani, futóképessé tenni. Felvettük a kapcsolatot a szovjet vasúti parancsnoksággal, akik vasúti dolgozókat irányi-* tottak a felrobbantott Sajó és Hennádon levő vasúti hidak helyreállítására. Ez hosszabb ideig tartott, de ez volt a legkomiszabb munka is, esőben, hóban, fagyban, víz felett vashídon dolgozni. A vágányok helyreállításán, járművek kijavításán, romok eltakarításán, emlékezetem szerint a legjobb szervezők, dolgozók a következők voltak: Badacsonyi György, Zólyomi Ernő, Lengyel Gyula, Veréb Gyula, Somosvári Vilmos, Erdődy József mozdonyvezetők, Turcsányi Ernő, Kovács Géza vili. felvigyázó, Buchar Lajos és még igen sokan mások mérnökök, technikusok és adminisztrátorok, akik a fizikai újjáépítő munkából kivették a részüket. A pártot és szakszervezetet ők szervezték. A fűtőház egyik legjobb, legnépszerűbb mérnöke, Karvas Zoltán tudott arról, hogy a menekülési rendeletet és hirdetményt, továbbá az abban foglaltakat hogyan hajtottam végre. Ugyanis a menekülési rendelet egyik pontja szerint én elkészítettem a menekülési ládákat, majd azokba gondosan beraktam közel ezer ember MÁV- szolgálati okmányait, szolgálati tábláit, anyakönyvi lapjait, írógépeket, számológépeket, fizetési nyomtatványokat és egyéb hivatalos lapokat. A ládákat leszögeztem. A tetejére megfelelő szöveget írtam. (MÁV Fűtőház Főnökség tulajdona.) A nyugatra készülő német menekítővonat helyett e nehéz ládákat Kassai József mozdonyvezetővel, Czehelszki György váltókezelő-értesítővel a legmegfelelőbb időben, amikor sem a magyarok, sem a németek nem látták, a Miskolc Tiszai pályaudvar előtt levő úgynevezett Kon- zum-épület pincéjébe rejtettük el. A ládákra a MÁV FTH villamosműhely több mázsa drótját raktuk rá. Ezután a pinceajtót bezártam. Egyébként ennek a gazdája Kovács Géza vili. felvigyázó volt. Karvas Zoltán mérnöktől azt a rendelkezési kaptam, hogy a rejtekhelyről a ládákat emeltessem ki, bontsam fel, és a fűtőház főnökség adminisztratív részlegét szervezzem meg. Az adminisztratív dolgozók pedig úgy, mint 1944 november előtt is, végezzék a munkájukat. (Személy- ügyes, bérszámfejtők, unyagkezelők stb.) Az adminisztratív dolgozók irányítását én végeztem, egyben az új főnök, Karvas Zoltán mérnök titkára is lettem. A lútőház területén levő irodáink a háború következtében romosak voltak, ezért egy nyugatra távozott magánlakását rendeztük be a fűtőház főnökség részére irodának. A benti írásbeli munkánk mellett, beütemeztünk egy-egy napot az újjáépítésre, tehát minden, adminisztratív dolgozó továbbra is végzett időközönként fizi Icai munkát is. Az újjáépítés, romeltakarítás kezdetén felkértük a Szovjet Hadsereg első miskolci vasúti katonai fő- parancsnokát, Szinyicin Pavlenkót, adjanak egy kétnyelvű igazolványt a fűtőház dolgozóinak. Ez meg is történt. Továbbá kértük, hogy a dolgozóink kapjanak ugyancsak kétnyelvű igazolást (orosz—magyar), hogy MÁV-dolgozók vagyunk, és más munkára ne vigyenek el, máshol ne vegyenek igénybe. Kis idő múlva, szovjet és magyar szorgalmazásra Miskolcon, Páhok János könyvnyomdájában készítettek egy nyelvi segédeszközt, 2000 szót tartalmazó „Magyar— orosz” szótárt, amit aztán Csertő Margit könyvkereskedésében árusítottak. Egy példányt megőriztem. A fűtőház főnökségen beindult újjáépítési, javítási, romeltakarítási és irodai munkák után 1945 első napjaiban beszélgetésre berendeltek az I. Igazgatási és Jogügyi Osztályra. Ugyanis, mindenképpen azt akarták, hogy a nyugatra távozott jogászok és többi adminisztratív tisztviselőnek a munkáját, valamelyiket vállaljam. Hosszú huzavona után adtam rá a fejem, hogy bementem 1945 március hóban az ÜV. I. Igazgatási és Jogi Osztályra dolgozni. Először kinevezésekkel, besorolásokkal, rangsorok összeállításával, készítésével foglalkoztam. Szomorú és igen érdekes. jelenséget tapasztaltam, a Horthy-időben sok szerződéses és olyan dolgozót.alkalmaztak, akiknek minden feltétele megvolt a kinevezésre és mégsem nevezték ki, mégsem alkalmazták állandóan. Ezeket igen könnyen el lehetett bocsátani. Körülbelül ezer fő dolgozót neveztem ki. Volt olyan például, aki már a MÁV-nál tizenhat évet dolgozott és mégsem volt kinevezve. (Szakvizsgái megvoltak, büntetési kivonata üres volt, sőt I. csoportos volt orvosilag. Büntetett előéletű dolgozót a munkám során nem találtam. Ezzel egy időben hasonló munkát végeztem a hadifoglyok, nyugatra elhurcolt dolgozók családtagjai részére: segélyt bíráltam el, folyósittattam, igaz, megfelelő igazolások, vagy vöröskeresztes levelek stb. alapján.) Ilyen elbírálás is körülbelül hatszáz-nyolc- száz volt. A központban az első időben 16 MKP-tag volt, a vezetőségnek én is tagja voltam. Az 1. Igazgatási és Jogügyi Osztályon dolgoztam, majd katonai csoportvezetői megbízást kaptam, 1949. évben a személyzeti osztály megalakulásakor ismét katonai és személyi nyilvántartó csoportvezető voltam. Majd társadalmi vonalon, szakszervezeti munkavédelmi felügyelő, utóbb pedig a forgalmi és kereskedelmi vonalon munkavédelmi és tűzvédelmi főelőadó munkakört végeztem 25 évig. Innen mentem nyugdjba 1974. április 7-én. Szőke Lajos Lapunk elmúlt év augusztusi számában pályázatot hirdettünk A magyar újjászületés első napjai címmel. A fenti irás a pályázatra érkezett. A Széchenyi utca 40-es számú ház A műemlék ház egykor a pálosok kúriája volt A Szemere, és a Szé- • chenyi utca sarkán álló eklektikus stílusú műemlék ház helyén már a XV. század végén földszintes épület állt. A főutca történetével foglalkozó leírásokból megtudhatjuk, hogy az 1565-ös esztendőben 12 kőház állott a városnak ezen a részén. A saroképület 1690-től a sa- jóládi pálos barátok nemesi kúriája volt, amelyet 1745 táján egyemeletesre bővítettek. Érdemes kapuján besétálni és szemügyre venni a ház udvari részét. Szép ívelésű kaput, vaskorláttal díszített kőkonzolokra támaszkodó függőfolyosót, az emeletre vezető hangulatos falépcsőt láthatunk. A ház ablakai szögletes záródásúak, a főutcai homlokzatot az ablakok közt díszítőelemek gazdagítják. Megrongált viszont az épület Szinva-patak felőli ornamentikája. az egyforma ablakok, a kis függőfolyosó, vagy inkább erkély több gondoskodást, megóvást érdemelne. A műemlék ház szomszédságában most is híd található. Naponta több százan állnak itt autóbuszra várva, nem is gondolnak arra, hogy e Szinva-híd elődje Miskolc egyik legszebb faragott kőből levő hídja, a Forgó-híd volt. Az 1793-ban megépült híd a város akkori főbírójáról, Forgó Jánosról kapta a nevét. Ugyanis a híd megépítéséhez jelentős szellemi és anyagi támogatást biztosított Miskolc akkori főbírója. Forgó Jánoson kívül természetesen még számos támogatója volt annak, hogy a híd megépüljön, így a Miskolcon élő görög kereskedők 32 aranyforinttal járultak hozzá a híd megépítéséhez. A nagy miskolci árvizek, így az 1845- ös és az 1878-as is nagymértékben megrongálták a hajdani Forgó-hidat. Sajnos, a második világháború e szép kőhidat sem kímélte meg a pusztulástól. 1944-ben a Forgó-hidat a németek felrobbantották a közvetlen közelében levő házak megrongálódtak, megsérültek. Az 1950-es évek elején a Megay-euk- rászda épületét sajnos le kellett bontani, a 40-es számú házat viszont sikerült megmenteni. E ház falán emléktábla hirdeti, hogy az épületet 1955-ben gondosan helyreállították. Fojtán László Árkádos udvarrésile» A Síinva-parti homlokiot
