Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
1985. február 11., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 E gy város arculatának sokszínűségét lehetetlen vállalkozás lenne egyetlen jelzővel illetni. Objektív körűimé, nyék és személyes indíttatású érzések motiválhatják a vélemény formálását. így hát nem csoda, ha azonos jelenségről merőben másképp fogalmaz a lokálpatrióta, és megint csak másképp az érzelmi kötődéseket nélkülöző idegen. A végletektől való tartózkodás azonban segítőtárs lehet a valós helyzet, akárcsak viszonylagos megítélésében is. Mindezt érzékletesen bizonyította az a rendhagyó tanácskozás, ha úgy tetszik párbeszéd, amelynek során Miskolc város és a megye vezetői gondolatot cseréltek az Avas alji település tegnapjáról de még inkább a város mai valóságáról és a holnapot teremtő elképzelésekről. Mint született miskolci — és két év katonai szolgálattól eltekintve mindvégig itt élő polgára ennek a városnak — talán megbocsátható, hogy a fejlődést és a gyarapodást bizonygató adatok számomra többet jelentenek statisztikai lükröztetéstöl. Ezért is vallom (az asztal két oldalán ülők- höz hasonlóan), hogy a város fejlődésének 40 esztendeje a meglevő gondokkal együtt is jó értelemben vett büszkeséget kölcsönözhet számunkra. Közben mint a sajtó egyik munkatársa, kissé pirulok is, mert esetenként talán magam sem exponáltam értékének megfelelően azokat a változásokat, amelyek kétséget kizáróan hozzájárultak a közgondolkodás formálásához, a lokálpatrióta magatartás erősítéséhez, a gondok felelősségteljes megosztásához, egyszer smind a humanizált élettér kialakításához. Mert miközben valamiféle görcsös berögződés kapcsán ismételgettük azt a bizonyos „második város” jelzőt, és (elnézést a fogalmazásért) néha olyan tandíjat is fizettünk ezért, amit jószerével megspórolhattunk volna. A nyitott várospolitika, a pezsdülő, sokszor országos és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szellemi élet nem fért bele a sziszifuszi munkával összehordott statisztikákba. Pedig ezek a számoszlopok nem önigazolásra készültek, sőt nagyon is tiszteletet parancsoltak a lakásépítést illetően, csakúgy, mint az iskolai és óvodai férőhelyeknél, a közlekedés fejlesztésében, az alapellátás és szolgáltatás megannyi részterületén — ha szabad önkényesen kiragadni néhányat az eredménylistáról. Tudom azt is: nehezen azonosul a város 70 ezer lakásbérlőjével, vagy -tulajdonosával az a 12 ezer személy, aki a várakozók listáján van, miként a város utcáin járó 50 villamos sem mond sokat, ha néha tülekedni kell. És az 50 tonna kenyeret, meg pontosan 210 ezer — tehát amennyien lakunk a városban, annyi darab - péksüteményt készítő sütőiparra is kész a kritikai megjegyzés, ha nem friss a kenyér, és nem ropogós a zsemle. Vagy hallani, hogy rossz a közbiztonság. Valóban akadnak fertőzött területek, és még a főutcán is találkozhatunk randalírozókkal, de meggyőződéssel vallom, hogy attól azért jobb a város közbiztonsága, mint aminőnek a köztudatban él. De megkockáztatom azt is — bízvást nem érthető félre —, talán nem fontos, bár jól hangzik az a fogalmazás, hogy Miskolc munkásváros, műszaki értelmiséggel. Anélkül, hogy alábecsülnénk a gazdaságban, a politikában is meghatározó nagy üzemeket — látni kell a város másik arcát, melyben szembeötlik a rangos közgazdász élet. A magas fokú egészségügyi tudományosság, az országosan ismert múzeumi és képzőművészeti élet, a jogászképzés, vagy az akadémiai bizottság léte, hogy csak néhányat villantsak abból a keveset exponált, de a városnak tekintélyt és jó hírt adó másik arculatáról. Hiszem, hogy ilyen és hasonló értékek tehetnek verseny- képessé bennünket, miskolciakat az ország bármely városával, és nem pedig az, hányán élünk itt. Sokkal - de sokkal inkább, hogyan élünk, na és miként akarunk élni holnap, ebben a természet által oly sok széppel megajándékozott, és emberi alkotásokban is gazdag városban. Bizonyára akad majd, aki azt mondja, elfogult vagyok Miskolccal szemben. Nem tagadom, de talán nem is tudnám az ellenkezőjét állítani. Féreértheteflenül örülök a város anyagi és szellemi gyarapodásának, és őszintén drukkolok a holnapszépítés kockázatának és küzdőszellemének. Szívesen hallgatom, amikor a városról beszélnek —, de ettől is jobban örvendek, amikor a városért tesznek. Meggyőződésem, hogy Miskolc ázsióját a szélesedő közéletiség, a jobbító szándékokat befogadó nyitottság, a személyiséget formáló jó közérzet és a városért érzett politikai, gazdasági és kulturális felelősségtudat határozza meg. Ez segíthet egy olyan emberarcú város formálásában, ahol jó élni. Paulovits Ágoston Egyéni elszámolású központi főtés Amióta központi fűtés létezik, azóta van igény arra, hogy a fűtés költségeit a fogyasztástól függően, lakásonként állapítsák meg. Az AEG-Telefunken cég e célra egy meglepően egyszerű és pontos eljárást fejlesztett ki. Ez abból indul ,ki, hogy a fűtőtest által leadott hőt döntően meghatározza egyfelől a fűtőtest nagysága, másfelől a fűtőtest és a helyiség közti hőmérséklet- különbség. Az utóbbit termoelemekkel mérik. Az egyik hőmérő a fűtőtestben, a másik a fűtőtest közelében a falban van. A hőmérőrendszerhez még egy olyan érzékelő is tartozik, amely- lyel a szomszédos lakások közötti hőcsere állapítható meg. Ez például lehetővé teheti, hogy fűtési díjat számoljanak fel azoknak a bérlőknek is, akik az összes fűtőtestüket kikapcsolják, és lakásukat a szomszédos lakással fűttetik. A hibát a meósok javítják Ma már csak divatosat retűzött’ a varrógép. A meósoknak ezt természetesen a helyszínen észre kell venniük. Ha pedig nem veszik észre és ilyen hibákkal érkezik meg a csomag Budapestre, annak a meósok látKilenc évvel ezelőtt nagy titokban telepített egy kis í észleget Mezőcsáton a Budapesti Csecsemőruházati Szövetkezet. Egy új, nőket foglalkoztató üzem nem illett bele akkoriban a térség munkaerő-gazdálkodási koncepciójába. A Minőségi Cipőgyár tiszakeszi gyáregységében szerették volna látni a mezőcsáti háziasz- szonyokat is. Azok az asz- szonyok viszont, akik először szerettek volna munka- vállalókká lenni, nem szívesen utaztak, még ha rövid távon is. Nos, a cipőgyár azóta is remekül üzemel, a csáti szövetkezeti részleg pedig a fővárosi szövetkezet legnagyobb, legeredményesebb részlegévé nőtte ki magát. Mezőcsáton 122 női állás: számottevő. Számottevő ez a szövetkezet struktúrájában is, hiszen összesen 189 dolgozója van. A többiek Budapesten, Tiszadorogmán, Szakáidon és Bicskén dolgoznak. Néhol csak egy pici műhely alkot „részleget”, így hát az itteniek tesznek le legtöbbet az asztalra. Ok állítják elő a legtöbb árut. ők termelik ki a legmagasabb nyereséget. Tavalyi munkájuk alapján 6 és fél millió forint nyereség várható (még nem készült el a mérleg). Az új év új feladatokat és új lehetőségeket is hoz a szövetkezet, így a részleg életébe. Mint Széki Gézáné, a részleg vezetője elmondta. a varrónők ez évre tervezett tízszázalékos béremelése nagyon indokolt, hiszen a tavalyi bérek — átlagosan — alig érték el a 2900 forintot. Most, amikor a szövetkezet a keresetszintszabályozás szisztémája szerint tevékenykedik, ugyancsak „rá kelt hajtani”, hogy megtermeljék a tíz százalékot. Először alkalmaznak mozgóbért és ebből nem részesedhetnek azok, akik nem tudják teljesítnei a szövetkezet által meghatározott 100 százalékos normát. A többség egészen biztos, képes ennek a teljesítésére, remélik azonban, hogy az új ösztönzés gyorsabb munkára serkenti a kényelmesebbeket is. A nagyobb teljesítményeknek most már nincs műszaki akadálya. Két évvel ezelőtt modern, ötszálas Interlock varrógépeket, tavaly új gombozó-, gomblyu- kazó gépeket, gőzvasalót vásároltak. Az új technika és a- kilencéves gyakorlat lehetővé tette, hogy ma már a legdivatosabb és csakis divatos, igényes gyermekholmikat gyártsanak Mezőcsáton. Pamut jersey bői, műszálas anyagokból, tiszta, természetes anyagokból varrnak szép fazonú fiúingeket. Havonta 2—3 új fazonmintát: küldenek ide a szövetkezeti tervezők és az asszonyok nem bánják, ha többet is kell bíbelődni a kis nyakkendőkkel. a kerekített zsebekkel, a paszpolozással... A többségnek kisgyereke van, jól tudja, milyen szívesen vásárolják a szülők a praktikus, nem túl drága, emellett divatos holmikat. Sajnos, elég kevés manapság az ilyen. Mint a részlegvezető elmondta, időnként bizony előfordul még, hogy a központból visszaküldenek egyegy tételt, mert minőségi hibát találnak. A hibák oka legtöbbször „a tűzés folytonossági hiánya”, vagyis „féljék kárát, mert a visszaküldött tételeket nekik, saját kezűleg kell kijavítaniuk. 1. gy. Sok fiatal lány dolgozik itt betanított munkásként A kétműszakos varroda kényelmes munkalehetőséget ad csáti asszonyoknak a mezőElég egy alkatrész, és kész! Mi rontja jobban Az Átlagember aligha gondolta végig, neki vajon mi előnye származik a Gel- ka szervizhálózatának két évvel ezelőtti átszervezéséből. Bizonyára elolvasta az erről szóló híradásokat, majd változatlanul szállította hibás háztartási gépeit, tele- vizóit javítani. Jó ideig azon sem gondolkodott el. vajon miért állnak az utóbbi időben halomszám a szervizekben a hőtároló olajkályhák, villanybojlerek, hűtő- és mosógépek, mígnem Öt is elérte a balsors: javítás helyett csak újabb és újabb határidőket kapott. Így hát az Átlagember bosszankodni kezdett és figyelme feléledt, mi lehet az oka az annyit hangoztatott alkatrészhiánynak, és talán az is eszébe jutott: netán a decentralizálást elindító illetékesek sem gondolták végig e folyamat következményeit? * Megyénkben a sok-sok megalakult kisvállalatból mindössze kettő maradt, amely változatlanul budapesti központtal ténykedik: a mezőkövesdi és a miskolci Gél ka, önállóságuk tehát látszólagos, halmozódó problémáik azonban nagyon is valóságosak. Erről beszélgettünk Darab Józseffel, az Avas-délen levő miskolci Gelka vezetőjével. — Hogyan lelt ez a két esztendő? — Rosszul. Az anyagellátásunk egyre katasztrófái i- sabb. Különösen kritikán aluli a helyzet a mi fő profilunkat képező háztartási kisgépeknél — s ezzel terjedelmes listát tesz az asztalra, mihez milyen alkatrészek hiányoznak hónapokig, vagy éppen állandó jelleggel. — Mi ennek az oka? — Én csak tippelni tudok, de semmiképpen sem egy oka van. Vagy a külföldi partner szállít tetszése szerint, vagy a devizahiány miatt nem rendelnek eleget. Am a hazai gyártmányú készülékek alkatrészellátása sem biztosított, Jóllehet itt nem lehet élesen elválasztani a hazai és a külföldi fogalmát, hiszen számtalan, nálunk készülő termékhez import alapanyagok szükségesek. Lásd a színes televíziókat. És az igazsághoz tartozik az is, hogy egy-egy gyártó cégnek jóval kifizetődőbb a késztermék (a drága berendezés) piacra dobása, mint az ehhez szükséges alkatrészek folyamatos utánpótlása .. . — így viszont a szervizek nyakába szakad a gond, honnan szerezzék be ezeket ... — Pontosan. Egész évben egyebet nem teszünk, mint rendelünk eredmény nélkül, és szaladgálunk — eredmény nélkül — a százhalombattai központi raktárba, a miskolci és pesti üzletekbe, Az önállóság következményeként egyéni baja lett ez a kisvállalatoknak, és „aki bírja, marja” alapon megy a beszerzés. Mindenki megpróbál készletezni, amit ugyan nem szabadna — nekünk is meghatározott a raktárkészletünk —, pedig néhány kurrens cikkből, mint például a nyugati gyártmányú t tranzisztorokból, érdemes lenne tartalékolni. Járjuk az országot, és felhajtjuk az összes műszaki boltot, hátha szerencsénk lesz... — Ezt viszont a kuncsaftnak nehéz elmagyarázni... — Joggal idegesek, ha hónapokig itt áll a gépük, és nem vigasztalja őket a tudat, hogy mi is idegesek vagyunk; hogy hiába várjuk például a televízióhoz nélkülözhetetlen BU 326-os tranzisztort, nem jön, mert nincs. És ami nincs, azt nem lehet elosztani. Az elmúlt két évben tovább romlott a helyzet. Egyrészt azért, mert kevesebb alkatrész is érkezett az országba, másrészt ezt a keveset is begyűjtik (be- gyűjtenék) a kisvállalatok. Magyarán, romlottak az elosztási viszonyok is. — Hogyan lehet így nyereségesen dolgozni? — Sehogy. A tavalyi nyereségünk minimális volt, az idén az is eredmény, ha „nullszaldón” maradunk ... A mi hetvenfős gárdánknak viszont azt nehéz megmagyarázni, hogy a közterhek óriási megemelkedése mellett :mi miért az 1973-as díjszabással dolgozunk. De tovább megyek; ennek ellenére valahogy, csak elboldogulnánk, ha lenne mivel dolgoznunk ... Fél évig állt nálunk egy televízió, mert nem volt hozzá tranzisztor. A tulajdonos végül személyesen is írt egy bősz hangú levelet a gyártó vállalatnak, segítsenek rajta. Nos, segítettek is. Küldtek egy íróasztalfiók mélyéről előkotort tranzisztort (állítólag ez volt az egyetlen fellelhető darab a gyárban), ami sajnos hibásnak bizonyult... — Mj lehet a megoldás? — Ezt én nem tudom. Legfeljebb ismét tippelhetek. Ha több devizánk lenne, talán több volna az alkatrész is. Mert az nem megoldás, hogy területi bázisraktárt terveznek Miskolcra, a Szentpéteri kapuba. Bizonyára halommal állna ott az, ami eddig Pesten is halommal állt, s any- nyi a könnyebbségünk, hogy nem kell érte leutazni. A hiánycikkek listáján viszont nem szűkítene. * Itt tartunk most. Elég egy alkatrész, és kész! De hol az alkatrész? Nem tisztességes dolog, hogy évről évre kibocsátanak X szériát valamely kisebb vagy nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkből anélkül, hogy ennek háttereként az alkatrész- ellátást biztosítanák. S nem nehéz eldönteni, mi rontja jobban a közhangulatot; mondjuk a színes tévék hiánya (ami ugyebár még mindig nem a nagy tömegek gondja hazánkban), vagy a mindannyiunk mindennapjait folyamatosan megkeserítő. gyakran filléres mütyürök nemléte. Tenni kellene már ez ügyben nemcsak megyei, hanem országos szinten is! Keresztény Gabriella
