Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK': Az elmúlt szombaton Borsod több vállalatánál, üzemében, intézményében és nagyközségében tartották meg a pártértekezletet. A tanácskozásokon a párttagság képviseletében részt vett küldöttek számvetést készítettek a XII. kongresszus óta végzett munkáról, s megvitatták a XIII. kongresszus elé kerülő irányelvek- tervezetet. A beszámolót követő vita után mindenütt újjáválasztották a pártbizottságok tagjait és tisztségviselőit, valamint a felsőbb pártértekezletek küldötteit, illetve a kiemelt nagyüzemekben a kongresszusi küldötteket. Ezúttal több vállalati, intézményi pártbizottságnál a függetlenített titkár meflé társadalmi titkárhelyettest is választottak. A megyében sorra került pártértekezletekről adunk az alábbiakban körképet. Vasárnap délelőtt Szombaton éjjel ismét esni kezdett, a pár napja elolvadt hó visszatért, vasárnap szintén hullott. Örömére a gyerekeknek, akik ismét elővehették a szánkókat, sítalpakat, felköthették a korikat és nem csupán a müjégen, hanem a pólyákon kialakítottakon is, hiszen a hó tisztes, kemény mínuszokkal érkezett. Másoknak, a vasárnap is műszakban levőknek már kevesebb örömet szerzett a hó, a hideg, de a munkáját most is végezte mindenki. LKM A Lenin Kohászati Müvek legmodernebb üzemrésze, a kombinált acélmű adott „otthont” a vállalat 3580 párttagja képviseletében megjelent küldöttek tanácskozásának. A diósgyőri kohászok pártértekezletén részt vett dr. Pap p Lajos, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke, államtitkár, dr. Ladányi József megyei tanácselnök. Tímár Vilmos, a városi pártbizottság titkára, dr. Miklós Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Gerzsényi Miklós, az LKM pártbizottságának titkára szóbeli kiegészítőjében többek ÓKÜ Az Ózdi Kohászati Üzemek pártértekezletén részt vett Kovács Zoltán, a megyei pártbizottság titkára és Básti János, Özd város Pártbizottságának első titkára. is. A vita alapjául szolgáló írásos beszámolóhoz Kecskés István, a nagyüzemi pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Ebben többek között leszögezte, hogy az elmúlt négy esztendőben a vállalat több mint 3 ezer kommunistája között elmondta: az eltelt öl esztendő pártmunkájának középpontjában a gazdaság hatékonyságát, a versenyképesség fokozását, a jövedelmezőség növelését segítő tevékenység állt. A külpiaci hatásokból és a beruházásból következő nehéz gazdasági helyzeten tavaly sikerült úrrá lenni, az LKM- ben megszüntették a veszteséget, amiben igen nagy részük és érdemük van a párttagoknak. A mindennapos termelő-gazdálkodó munka ekképpen vált politikai tetté is. A titkári beszámoló, majd az azt követő 21 felszólaló egyöntetűen megfogalmazta, hogy a diósgyőri kohászatcselekvően támogatta a szocialista társadalom építését. Ennek köszönhető, hogy a vaskohászatot sújtó válság ellenére is tovább gazdagodott a vállalat, javultak a munka- és életkörülmények. A gazdasági és pártvezetés együttgondolkodásának, közös munkájának, valamint a dolgozók cselekvő részvételének köszönhető, hogy a kohászati üzem időben felismerte a kedvezőtlen hatásokat, meghozta ellenlépéban a politikai, gazdasági munka a párt politikájával összhangban folyt és ez a tudatos, alkotó cselekvés hatja át tevékenységüket a XIII. pártkongresszus célkitűzéseinek végrehajtásában is. Mint ahogy az elmúlt öt esztendő sem gondok és viták nélkül lelt el, fel kell készülni, hogy a jövőben még következetesebbé váljon a politikai munka, amiben a szakszerűségnek és a közösségi tudat erőteljesebb mun- kálásának kell érvényre jutnia — fogalmazták meg többen is. Ennek érdekében meg kell találni a módját, hogy a gyár valamennyi dolgozójában erősödjön a tuséit és képes volt évente több mint 150 millió forint nyereséget produkálni. A vitában részt vevő 18 küldött is elismerően szólt erről a sikerről és hozzátették, hogy az ország gazdaságában a beruházások visz- szafogása a jellemző, a gyár mégis megépítette a salakfeldolgozó művet, befejezte a léghevítök rekonstrukcióját és megkezdte a KORF- technológia fokozatos bevezetését. Ugyancsak eredlajdonosi tudat, fel kell lépni a hanyag, nemtörődöm munkavégzéssel szemben, erőteljesen differenciálni kell a béreket a legjobban dolgozók, a közösség érdekében pluszmunkát vállalók javára, több szakmában, záros határidőn belül, meg kell oldani az utánpótlás gondjait. — A munkásosztály politikai elkötelezettsége, aktivitása és helytállása meghatározó társadalmunk szilárdsága és biztonságos fejlődése szempontjából — mondta Papp Lajos, majd őszinte elismeréssel illette mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a gyár vezetői és kollektívája a kedvezőtlen tényezők és a hátrányos körülmények felszámolása érdekében az elmúlt években megtettek. Az LKM párlérlekezlele ezt követően megválasztotta az új pártbizottságot, valamint a városi és a kongresz- szusi küldötteket. A pártbizottság titkára ismét Gerzsényi Miklós lett. ménynek könyvelhető el, hogy ha szerény mértékben is, de évi átlagban 5,7 százalékkal növekedett a dolgozók bérszínvonala. Az ötórás vita hűen tükrözte azt a hangulatot, amely az elmúlt években jellemezte a nagyüzem mindennapjait. Az elismerő szavak mellett az útkeresés szándékával szenvedélyes hangú kritikák és okos javaslatok is elhangzottak a felszólalások során. Kitűnt, hogy sokan tartják fontosnak a műszaki értelmiség jobb megbecsülését, a szakemberutánpótlást és a kádermunka javítását. A pártértekezleten megválasztották az üzemi pártbizottság tagjait és tisztségviselőit. A pártbizottság titkára ismét Kecskés István lett. BVK A Borsodi Vegyi Kombinát több, mint ezer párttagjának képviseletében a küldöttek értékelték és megvitatták az elmúlt öt év politikai, gazdasági munkáját. A meghívott vendégek között volt Dudla József, a Miskolc városi Pártbizottság első titkára, Újhelyi Tibor, a Kazincbarcikai városi Pártbizottság első titkára és Kört- vélyes István ipari miniszterhelyettes. Mérten János, az üzemi pártbizottság titkára szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta: — A hatodik ötéves terv vállalati feladatait a közösség sikeresen teljesítette, szerepe és tevékenysége meghatározó volt a népgazdaság elmúlt öt évében. A BVK-ban erősödött a kollektív tulajdonosi, gazdálkodási szemlélet, a politikai légkör, a közhangulat nyugodt és kiegyensúlyozott, ennek eredményei mérhetők. A vállalat bruttó termelési értéke öt év alatt az ipari átlagot lényegesen meghaladva, 40 százalékkal növekedett, s mindez biztosíték a további politikai, gazdasági fejlődéshez. A felszólalók között volt Újhelyi Tibor. aki a vállalat erőfeszítéseit országosan is elismert példaként említette. Egyedülálló az a teljesítmény — mondotta —, amit az itt dolgozók elértek. Körtvélyes István ipari miniszterhelyettes a magyar vegyipar dinamikus fejlődéséről adott áttekintést. Mint mondotta: az iparág ma meghatározója a népgazdaságnak, 21 százalékos termelési részaránya alapján országosan a második helyet foglalja el. Ez az ágazat az elmúlt esztendőben 3,8 százalékos termelés- növekedést ért el és a sikerekhez a kazincbarcikai gyár jelentős mértékben hozzájárult. A párlérlekezleten a küldöttek megválasztották az új pártbizottságot, melynek titkárává ismét Mérten Jánost, társadalmi titkárhelyettesnek Kruppa Lászlót választották. (Folytatás a 2. oldalon) A miskolci Gyermekvárosban néhányon most nem a kinti, hanem a benti szórakozásra készülődnek. Farsang lévén, itt is hamarosan jelmezbált tartanak, ehhez alakítják, formálják most a jelmezeket Tóth Miklósáé irányításával. A miskolci jégpályát a havazás ellenére is sokan felkeresték tegnap. (Fotó: Laczó József) Vorotnyikov választási beszéde A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít az Egyesült Államokkal hamarosan megkezdődő, az űr- és nukleáris fegyverzetek teljes kérdéskörét érintő tárgyalásoknak. A Szovjetunió kész megtenni a megállapodáshoz vezető út ráeső részét és reméli, hogy tárgyalópartnere megfelelően értékeli ezt az álláspontját, politikai realizmust tanúsít — jelentette ki Volgográdban, szombaton elmondott választási beszédében Vitalij Vorotnyikov, az SZKP KB PB tagja, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke, akit az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának küldöttjévé jelöltek. Aligha feltételezhető, hogy a szovjet—amerikai tárgyalások könnyűek lesznek. Jogosan elválható azonban az, hogy aki a tárgyalások sikerét kívánja, az a megfelelő kedvező légkör kialakítására fog törekedni. A Szovjetunió sokat tett ennek érdekében. Az Egyesült Államokat semmi sem akadályozza meg abban, hogy kövesse partnere példáját, lemondjon a nukleáris fegyver elsőkénti alkalmazásáról, befagyassza a jelenlegi szinten nukleáris fegyvertárát és beleegyezzen a nukleáris fegyverekkel folytatott kísérletek teljes betiltásába. Mindez határozottan javítaná a tárgyalások feltételeit — mutatott rá Vitalij Vorotnyikov. Havasi Ferenc hazaérkezett az Egyesült Államokból Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, országgyűlési képviselő szombaton hazaérkezett az Amerikai Egyesült Államokból. A magyar politikust — aki az amerikai kongresszusi képviselők, az Interparlamentáris Unió amerikai tagozata meghívásának tett eleget — Washingtonban fogadta Ronald Reagan eLnök. George Bush alelnökkel és George Shultz külügyminiszterrel áttekintette a nemzetközi helyzet alakulásának és a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének néhány időszerű kérdését. Találkozott az amerikai kormány több, más tagjával és a törvényhozás képviselőivel, megbeszélést folytatott Magyar- ország és az ENSZ szakosított pénzügyi szervezetei közötti kapcsolatokról. Washingtonban folytatott megbeszéléseit követően Havasi Ferenc rövid látogatást tett több városban, ahol találkozott magyar iparvállalatokkal és mezőgazdasági üzemekkel együttműködő számos cég vezetőivel. Körútja során kereskedelmi bankok vezető tisztségviselőivel a kétoldalú pénzügyi kapcsolatokról és a nemzetközi pénzügyi helyzetről folytatott véleménycserét. New Yorkban, Los Angelesben és Chicagóban előadást tartott az amerikai politikai és üzleti élet képviselői előtt. C s' , § m m •• _ _ »«««ír«». Összhangban a part pnhtikajaval