Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1995. február 9., szombat Gondolkodtak Önök már azon, hogy mi történne, ha... Régi miskolci házak A Koiiuth utcai, műemlék jellegű református templom Az orgona és a barokk stílusú szószék. A padokat a miskolci asztalosmesterek készítették. Miskolc belvárosában számos régi lakóházon kívül egynéhány szép, egyháztörténeti szempontból is értékes templom található. A Kossuth és a Palóczy utca sarkán lévő műemlék jellegű református templom építésének engedélyét a református lakosság által a helytartótanácshoz írt kérvények alapján, az 1705-ös esztendőben írták alá. Országos viszonylatban is jelentős lépésnek számított egy új templom építése, hiszen II. József császár csak olyan kikötésekkel engedélyezett templomépítést, ha száznál több református család lakik a településen, s természetesen az elegendő anyagi feltétel is biztosítva van. Az egyházi intézmény torony és harang nélkül épülhetett csak fel, közvetlen az utcára ajtó nem nyílhatott. Az építési engedély megszerzése érdekében sokat tett a gyülekezet akkori vezetője, Vay József. Ezután már könnyebben ment a telek megszerzése, Szepessy Ferenc jómódú miskolci református polgár ajándékozta azt a telket, amelyre városunk második református templomát (az első az Avason van) építették fel. 1786-ban elkezdődött az építkezés, de a nehéz anyagi körülmények miatt a munka igen lassan haladt. Tizenkét év múlva került a templom tető alá, 1808. november 10-én szentelték fel. Miskolc új templomának se tornya, se orgonája nem volt. Gyűjtések és adományok tették lehetővé, hogy az 1821-es esztendőben beépítsék az orgonát. Az 1843-as nagy tűzvész a templomot sem kímélte. A tetőszerkezet teljesen megsemmisült, a falak nagymértékben megrongálódtak. A tönkrement református templom helyre- állításakor gondoltak az egyház vezetői és hívei arra, hogy torony is épüljön a templomhoz. Az építésre éveken át adakoztak, majd 1864. május 30-án letették a torony alapkövét. Értékes ez az első ércszelencét tartalmazó kő, benne pénzdarabokkal, s különféle okmányokkal, melyeket sokan írtak alá. A torony meglehetősen gyorsan, másfél év alatt készült el. A szép új toronyra 1865. szeptemberében húzták fel a kakast, Díszes vaskapurészlet, a gondosan felújított kopogtatóval melyben szintén emlékiratot helyeztek el. A megépült új torony számára Bató István és felesége Eszter nevű lányuk emlékére — aki fiatalon halt meg —, egy 53 mázsás harangot adományozott. 1866. május 13-án kondult meg először az Eszter-ha- rang. Csütörtökön, szombaton és vasárnap, valamint minden év május 13- án, július 7-én, Eszter napján, szeptember 11-én, Bató Eszter születése napján mindig megkondul a harang. A reformátusok e szép és értékes temploma építésénél Kiír Vencel, Kun János, Kábel Károly kőművesek, valamint Adámi János kőfaragó szorgoskodtak. A Kossuth utcai református templom Luther-ró- zsákkal díszített padjait 1811-ben a miskolci asztalosmesterek készítették. A barokk stílusú szószék, előtte a vörös márványból készült Úr asztala a templom tárgyainak egyik legszebb és legértékesebb darabja. A templom tornya körülbelül 68 méter, ez Miskolc legmagasabb tornya. A Palóczy utcai részen feltűnően szép, a három, nagyméretű, félköríves zá- ródású ablak. A főbejárati — ez a Kossuth utcai —, valamint a Palóczy utca felé néző vasajtó is értékes. A díszes kiképzésű ajtó a céhekből felszabadult tanulók mestermunkái. Az ajtókon lévő, úgynevezett kopogtatók a közelmúltban kerültek vissza, amikor a templomot felújították. Fojtán László A fövenyfürdőtől a fizioterápiáig ... a gyerekeket is emberszámba vennénk? Ha elfogadnánk, hogy nekik is lehet véleményük? Még akkor is, ha az nem minden esetben egyezik a miénkkel? Mert én már gondolkodtam rajta. Véleményem szerint az történne, hogy lényegesen csökkennének a nemzedéki ellentétek. Időzzenek kérem egy kicsit el a soron következő két elhangzott beszélgetés fölött. Az egyik: két kisfiú, úgy hét és kilenc év körüliek mennek be az önkiszolgáló ABC-áruházba. A nagyobbik kezében cédula, a kisebbikében pénztárca. Mindketten kosarat fognak és elindulnak a gondolák (polcok) közé. — Két liter tej — olvassa a nagy, s a kicsi már szalad is a műanyag láda felé, hogy kihalássza belőle a két, már bűzös lében tocsogó tejeszacskót. — Olyan nincs, amelyik nem csöpög? — kérdi az őket árgus szemekkel figyelő fehérköpenyes nénitől —, aki csak annyit mond: — Nincs. — Egy kiló kenyér — olvassa tovább az írástudó. A pulthoz áll, hogy kérje, de a felnőttek valahogy mindig megelőzik. A kiszolgáló kisasszony pedig hagyja ezt, s csak akkor ad nekik kenyeret, amikor már mindketten kiabálják, hogy ők is azt kérnek. — Egy üveg ecetes paprika! — adja ki az utasítást öccsének a nagyobbik —, s a kicsi kétszer-háromszor is végigböngészi a polcokat, de nem leli a savanyúságot. Végül odamegy a még mindig mozdulatlanul álló fölvigyázó hölgyhöz, és megkérdezi, hol találja az - ecetes paprikát. — Sehol — hangzik a la- konikús válasz —, nincs. — És uborka? — csillant fel a gyermek szeme. — Az sincs, és most már hagyjál békén! Menjetek haza és mondjátok meg anyátoknak, hogy máskor ne titeket küldözgessen vásárolni, hanem ő maga jöjjön le, ha akar valamit, mert ez egy önkiszolgáló bolt, és mi nem azért vagyunk itt, hogy megmutogassuk nektek: mi hol van, hanem azért, hogy azt figyeljük, hogy nem raktok-e valamit suttyomban a zsebetekbe. — De mi a kosárba tesz- szük, amit veszünk — mondja sértett büszkeséggel az időközben odaérkező nagyobbik, és mutatja a kosarát a tejjel, a kenyérrel. — Na sipirc a pénztárhoz, elég volt itt a rendetlenkedésből és a feleselgetés- ből! — lódít egyet a gyereken a kartársnő, és még hallani a méltatlankodását: — Micsoda lusta anya lehet az ilyen, aki még vásárolni is a gyerekét küldi el. Egy régi hajdúszoboszlói plakáton a magas sugárban feltörő gyógyvíz kettétöri a béna lábakat segítő mankót. A korabeli plakátrajzoló szemléletesen ábrázolta a messze földön híres gyógyvíz erejét, amit immái éppen hatvan esztendeje keresnek fel az ország és a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett betegek. Az 1925-ben szabadon feltörő vizet eleinte kisebb-nagyobb gödrökben fogták össze, és egy debreceni orvos, Pávai Vájná Ferenc kezdeményezésére már 1927-ben kidesz- kázták a vályogfalú gödröket, kezdték kialakítani a fürdőt. A városi gyógyfürdő vezető főorvosának, dr. Kun Károlynak szobájában Pávai Vájná Ferenc arcképe tekint le a falról. A festmény alatt beszélgetve tudhattuk meg a főorvostól, hogy még a háború előtt hamar kialakítottak egy kisebb fürdőt, de az igazi A másik: fiatal pár ül a vonaton, a lány zokogva mondja a fiúnak: — Hiába szöktem meg most otthonról, így is, úgy is kivesznek a főiskolából. Mintha az első félév végén olyan rossz lenne az a 3,36- os tanulmányi átlag. Hiába mondtam, hogy azt sem tudtuk, hogyan kell vizsgázni, hiába ígértem meg, hogy év végére javítok, csak üvöltöztek velem, meg még meg is vertek, hogy én csak herdálom a pénzüket, és hogy ők majd megmutatják, hogy nem fogom azt minden jött- ment éhenkórászra költeni — ez te vagy —, häpem nem adnak többé egy fillért sem, s így kénytelen leszek azt csinálni, amit ők mondanak. Pedig van pénzük. Az apám mégiscsak gyáregységi főmérnök. Nem a pénzt sajnálják tőlem, hanem azt az ügyvéd srácot, akit miattad elzavartam a háztól. Azt szeretnék, ha hozzámennék még annak az árán is, hogy nem tanulok tovább. És rettegnek attól, hogy mi szeretjük egymást. Te is csak tanár leszel — mondják. — S mi nem azért neveltünk, hogy egy tanárhoz adjunk feleségül. Hogy mi köze e két beszélgetésnek egymáshoz? Az, hogy mindkettő eredője egyfajta helyzeti előnyből fakadó úrhatnámság és bizalmatlanság. És a mások megalázásának kegyetlen élvezete. Mert mi más lenne az, ha az élet útján lépkedni kezdő kisgyermekek lába elé gáncsot vetnek, s nem engedik, hogy kinyíljon előttük az önállóság kapuja? Állítom, hogy nincs gyerek, aki ne büszkén menne eleinte vásárolni. Azért is, mert okos, értelmes feladatot kapott, mert segítő partnernek nézte a szülő, és azért is, mert így kinyílik előtte a pénz, a kereskedelem addig sejtelmes világa, s általa ismertté válik a felnőttek misztikus és érthetetlen tevékenységének egy darabja. Ám, ha erről a felfedező útról elzavarja őt egy közértben dolgozó alkalmazott, pusztán azért, mert kérdései idegesítik őt, a legközelebbi alkalommal már félve, szorongva indul vásárló útjára. Az pedig, hogy ok nélkül lopással vádolják, és édesanyját szidják, vagyis a megalázás, először a jól végzett munka és a megismerés öröme helyett csak a tehetetlen dühöt váltja ki a kisemberből. Később azonban, amikor már az ilyen eladók egyéb, esetleg még kivetnivalóbb viselkedésével találkozik, amikor például őt akarják meglopni egy-egy véletlen elmérés- sel vagy elszámolással, ellenségnek tekinti majd a közértben dolgozó felnőttet. De mert míg felnő, nemcsak a közértbe jár, hanem sok gyógykezelést Tambocev, a szovjet Vörös Hadsereg orvos tisztje indíttatta be 1945-ben, aki a Hajdúszoboszlón létesített katonai kórházba Moszkvából is elhívta kollégáit, hogy tanulmányozzák a gyógyvízben rejlő lehetőségeket. — Tambocev olyan feljegyzést hagyott az akkori polgármesternek — mondta Kun főorvos —, amely egy nagy gyógyfürdőtelep kialakításának lehetőségeit fogalmazta meg. Mi tagadás, még most sem mondhatjuk el, hogy minden meglenne, amit a Vörös Hadsereg orvosa megálmodott. más helyre is, ahol léte, érdeklődő, ne adj’ isten, akadékoskodó, vitatkozó lénye idegesítő lehet, az igazságtalanul osztott pofonok miatt az egész felnőtt társadalmat ellenségének tekintheti. Mint másik példánk kislánya is, aki a főiskolán szerzett első tanulmányi eredménye, a közepes miatt, most a szüleit látja a főellenségnek. S legyünk őszinték: nem alaptalanul. Az abszolút kiszolgáltatottság ugyanis csak ellenérzéseket válthat ki az előnytelenebb helyzetben létező fiatal emberből. Mert tehet-e arról, hogy eltartott? És tehet-e arról, hogy egy olyan fiút szeret, aki „csak” tanár lesz? Szabad-e a szülőnek — ha százszflr is ő keresi meg a pénzt lánya taníttatására, ruházkodására, élelmezésére, albérletére — annyira megaláznia gyermekét, és olyannyira dirigálnia sorsát, amennyire a főmérnök teszi? Vajon nem az-e a szülő kötelessége, hogy a maga nemzette, szülte gyermekét a lehetőségeihez képest boldog emberré nevelje? És vajon nem az-e mindannyiunk kötelessége, hogy a fiatalokat dolgos, az idősebbeket tisztelő, a szülőket becsülő nemzedékké neveljük? Csakhogy mindez nem rajtuk, hanem kizárólag mirajtunk múlik. Mert dolgozni csak az szeret majd, aki kisgyermek korától olyan embereket lót maga körül — otthon is, a közértben is ... —, akik szeretik a munkájukat. Tisztelni pedig csak azt fogja, aki arra méltó. Munkája, viselkedése, cselekedetei révén. És vajon elvárhatja-e az a szülő fiától, lányától a gyermeki szeretetet, aki nem engedi gyermekét bizonyítani, és választottját szeretni? Mint példáim — a valóság — mutatják: megtehetjük. De tudnunk kell, hogy egyszer felnőnek a gyermekeink. És ók is nagyok, erősek, tehetősek lesznek. Azok is, akiket a fenti élmények értek gyermek- és ifjúkorukban. És ha eljön az idő, amikor tőlük függ majd a mi sorsunk, mert mi még öregek, betegek,-, elesettek is lehetünk, akkor né csodálkozzunk majd azon, hogy csak azt kapjuk vissza tőlük, amit megérdemlőnk. Ki-ki a magáét. Aki jól szerette gyermekét, s a környezetében levőket, annak majd tisztes gondoskodásban lesz része. Ám az, aki fölöttük mindig a hatalmát és önkényét gyakorolta, ne várjon mást akár egyszülöttjétől sem. Ha másért nem, hát ezért vegyük a ma még koruknál, helyzetüknél fogva gyámoltalanokat is emberszámba. Mert akkor még elképzelhető, hogy kisebb lesz a nemzedékek közötti ellentét. Mérő Miklós Természetesen a főorvos szavai mögött nem az elégedetlenség húzódott meg, hanem az a tenni akarás, aminek révén az eddigieknél is magasabb szintre lehetne emelni a hajdúszoboszlói gyógyfürdőzést. Hogy nem véletlenül kereste fel tavaly is 1 600 000 ember Szoboszlót, azt a bevált és eredményes gyógykezelések sora bizonyítja. Ottjártunk- kor is számos borsodi üzem dolgozója vette igénybe a különböző gyógymódokat. A gyönyörű, márvánnyal és csempével megteremtett tisztaságban idült izületi gyulladástól, gerincfájdalmaktól, ideggyulladástól, érszűkülettől, légúti megbetegedésektől, emésztőszervi zavaroktól szenvedők vártak a kezelésükre, vagy pihentek az előcsarnokban ... letudva az aznapi kúrát. A felsorolt betegségek mellett sok, a gyermekáldást váró asszony is felkeresi a fürdőt ... viccesen úgy fogalmaznak erről, hogy: „elég csak beleülni a szoboszlói vízbe és megvan a terhesség”. — Ha össze kellene foglalni az itt végzett gyógyító munkát — mondta a főorvos —, úgy mondanám, hogy komplex fizioterápiát folytatunk. Ennek két ága van: a balneoterápia és a fizikoterápia. Az előbbiben alkalmazunk fürdő- és iszapkezelést, öblítéses gyógymódokat, ivókúrát és inhalóciót. Az utóbbi körébe a gyógytorna, a víz alatti és száraz masszázs és az ultrahangos kezelés tartozik. Gyógyesz- 'közeink révén különböző elektrokezeléseket is el tudunk látni. Egyébként gyógyfürdőnkbe Hajdú-Bihar megye és Budapest után Borsodból jönnek a legtöbben. Leginkább a nehéz munkahelyi körülmények között dolgozók szorulnak rá kezeléseinkre, legyen az már effektiv gyógyítás, vagy „csupán” a megelőzés. A főorvos több külföldi fürdőben tanulmányozta a gyógyítás különböző részeinek szervezettségét. Nagy elismeréssel beszélt a romániai Szovátán látott tapasztalatairól, ahol a gyógyfürdő mellé több, zárt folyosórendszeren keresztül megközelíthető szállodát, üdülőt építettek. És ezen a ponton már Hajdúszoboszló fejlődésének lehetséges irányához érkezett. — Az itteni gyógyforrás olyan kincs, amire érdemes kiépíteni egy komplex gyógyító centrumot, egy olyan kórház- és szanatóriumrendszert, amiben a gyógyászatot a jelenleginél magasabb szintre emelhetjük. Sajnos, hazánkban nincs egységes elvek alapján kialakított gyógyfürdőhálózat, mert nagyon sok a gazda, a fenntartó szerv. Meggyőződésem, ha ezt megoldják, akkor nemcsak Hajdúszoboszló, hanem a Borsodban és a máshol található gyógyfürdők fejlődése előtt is óriási lehetőség nyílna ... és hogy erre milyen nagy szükség lenne, azt bizonyítják mind a hazai betegeink igényei, mind a külföldről, gyakran a tengerentúlról érkezett gyógykezeltjeink is. Sz. L. Gyógyulás Hajdúszoboszlón
