Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-07 / 31. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. február 7., csütörtök Nézőtéri meditáció Telt ház a színházban Egy hasznos kezdeményezés Jó idegeket kívánó filmek Egy kocka a Tienjün-hegyi történet cimű kínai filmből. A hét három új filmje messze eltér egymástól mind jellegében, műfajában, gyártási helyében, de van egy közös vonása mindháromnak: jó idegeket kívánnak a nézőktől. Fantasztikus film az egyik — Ufó Amerikában —, rémtörténet a másik — A nöstényfarkas kísérteié —, hosszadalmas történeti tabló a harmadik — Tienjün-hegyi történet —, amelyből fentebb egy képet is közlünk. Erről csak rövid, előzetes tájékoztatásként any- nyit érdemes elmondani, hogy kítiai film, a rendezője Hszie-Csin, magyar szinkronnal ismerhetjük meg, a jó idegek meg azért kellenek hozzá, mert százhuszonhét percen át mutatja be egy bizonyos Luo Csün nevű geológus kálváriáján keresztül az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek végéig tartó kínai társadalmi- gazdasági változásokat — szerkezetileg — visszapergetve az eseményeket. Ritkán látható nálunk kinai film; ezért is, meg annak megismerése végett, ők miként látják az említett negyed- századot, végig lehet nézni. Az Ufó Amerikában már címével elárulja, hogy fantasztikus film, az USA-ban készült. Rendezője James L. Conway. Erről is csak előzetesként mondandó el, hogy egy felbocsátott űrhajó háromtagú legénységének kalandjairól szól, ugyanis az űrben ismeretlen idegen testet észlelnek és ez sokféle bonyodalom forrása lesz. Túlmenően a fantasztikus filmek iránti érdeklődésen, talán valami aktualitás-többletet ad e film bemutatásának az elmúlt napokban megjelent híradás a szovjet repülők által észlelt idegen testről. E film jellegénél fogva kívánja a jó idegeket. Harmadikként hagytam a lengyel alkotók által készített, A nőstényfarkas kísérteié című, Marek Piestrak rendezte filmet. E film rendezője korábban az Amerikában élő lengyel rendező, Homan Polanski asszisztense is volt, s filmjének mérlegelésekor ez nem hagyható figyelmen kívül. Úgy tűnik. megjelent a horror jellegű film a szocialista országok filmművészetében is, s ez nem választható el a rendező tanítómesterének hatásától. Ha erőltetetten akarnék valamiféle időszerűséget keresni, azt mondhatnám, hogy az egy hónappal korábbi, országos visszhangot kiváltott farkasvadászatot is eszünkbe juttathatja e film, bár itt szó sem volt a farkas szelídségéről, meg védettségéről. Viszont szó volt sok egyébről. Például népmeséi és rémhistóriai motívumok egymásba úsztatásáról, a grófi birtok özvegy számtar- tójának — halála után — nöstényfarkas alakjában kísértő feleségéről, aki aztán átlényegül a gróf csapodár feleségébe, s mikor az is meghal, nőstényfarkassá válik ; meg szó van — a múlt század közepén vagyunk! — valami homályos lengyel nemesi felkelés terveiről, vad- romantikus összeesküvésekről, a megszálló osztrák huszárok hadnagyának és a grófnőnek a szerelméről és mindez rémítőbbnél rémitöbb képsorokban jelenik meg előttünk. Havas pusztákon vágtat a négylovas batár, fa r kas vonítás, de csak egy nőalak látható, a fogadóban felakasztva, kötélen lóg a tulajdonos, farkasra lőnek, grófnőt találnak és így tovább. Csöpög, helyenként folyik a cinóberfesték a vér jelzésére, szenteltvízben öntött golyóval lövik a farkast, hogy boszorkányt találjanak, s míg a gróf és barátai ismeretlen utakon szerveznek valami felkelést, felesége — unva a politikát — látványosan csalja az ellenséget képviselő huszártiszttel. — Nem könnyű megérteni a lengyel lelküle- tet. a múlt századi szabadságvágy és a vallásos, meg a vallás által is elítélt babonák ötvöződését, s főleg ne- h“z kiokoskodni — sőt szerintem teliesen megfeithe- t°tlen — mit kívánnak a I“novel filmesek ezzel a filmmel a nézőnek elmondtam. mi ennek a műnek a mához szóló mondandója. N°m tudhatom, nem is mérőik fel a közönség miiven hányada érdeklődik nálunk az ilyenfajta borzon- «atás iránt. E film ezen keveseknek ajánlható. (benedek) Szemenszedett igazság Befejeződtek a Magyar Televíziónál Müller Péter Szemenszedett igazság című tévéfilmjének felvételei. A filmet Várkonyi Gábor rendezte, az operatőr Ráday Mihály volt. A történetben XIV. Lajos, a napkirály új bírót nevez ki egy vidéki városba, aki igen ambiciózusan lát neki feladatának: a rendcsinálásnak és az igazság érvényre juttatásának. Egyik sem megy azonban könnyen: a bírósági írnok, aki nem hajlandó idő előtt megjelenni a munkahelyén, felvilágosítja a bírót a helybeli szokásokról, amiket nem tanácsos áthágni, valamint azt is elbeszéli neki, hogy az előző bíró miként bolondult bele egy bonyolult gyilkossági ügy vizsgálatába. Az új bíró ezt nem veszi komolyan, ám nemsokára vele is furcsa dolgok történnek. A játék főbb szereplői: Kern András, Mikó István, Kovács Nóra, Koncz Gábor, Sinkó László, Schütz Ila, Szombathy Gyula, Kovács János, Szerednyei Béla. A Szemenszedett igazság hihetőleg hamarosan a képernyőre kerül. Zsúfolásig telt a Miskolci Nemzeti Színház nézőtere hétfőn este, a Filharmónia népszerű és egyetemi koncertjén, ami azt jelenti, hogy a bérlettulajdonosokon kívül még jó néhányan kíváncsiak voltaic a programra. Bár gyanítható, hogy a három műsorszám közül mindenekelőtt az utolsót, Carl Orff Carmina Buranáját övezte ekkora érdeklődés, de ez semmit sem von le a hangverseny műsorpolitikai telitalálatából. Előadó-központú zeneéletünk ezek szerint kivételt produkált: nem csupán előadó sztárok léteznek, hanem igenis vannak „sztár” művek, amelyek épp úgy képesek megtölteni a nézőteret, mint egy jó nevű pianista, vagy dirigens. Őrit kompozíciója egyébként (mind színpadi, mind pusztán oratórikus változatában) ezt a feladatot szinte születése pillanatától kezdve sikeresen ellátja, s. bár hazánkba húsz év késéssel érkezett, de 1957-es, azaz budapesti ősbemutatója óta már nálunk is igen előkelő helyet foglal el a komoly zene népszerűségi ranglistáján. Nem csekély érdeklődéssel várta tehát a miskolci közönség, hogy végre az élő előadás csatornáin keresztül vegye birtokba e remekművet — óm addig még meg kelleti hallgatnia Berlioz Római karnevál című nyitányát, s: De Falla három táncát a Háromszögletű kalap című kompozíciójából. A hangverseny vendégzenekara, a Budapesti MÁV Szimfonikusok azonban meglehetősen fáradt, ideges tolmácsolással indították fellépésüket. így némi aggodalommal vártuk a folytatást, Carl Orff alkotását. Szerencsére azonban a Nagy Ferenc vezette együttes úrrá lett kezdeti indiszponáltságán, és sikerült olyan színvonalon interpretálniuk a nagy lélegzetű, ugyanakkor rendkívül változatos részletekből felépített darabot, hogy az nem okozott csalódást. Az interpretáció sikeréhez jelentősen hozzájárult a Budapesti Kórus (karigazgató Antal Mátyás) kitűnő teljesítménye. Itt kell megjegyezni azt a zenetörténeti adalékot, hogy az 1957-es magyarországi ősbemutatón is ők működtek közre. Nagyszerű szólistateljesítmények fültanúi lehettünk: Pászthy Júlia biztos intoná- ciójú szopránja, Fülöp Attila szép tenorja, valamint a szólamhatárokat szinte a végletekig igénybe vevő, s ezt az igénybevételt nagyszerűen bíró Berczelly István baritonja tette teljessé az előadást. D. Szabó Ede Hangszerbemutatók az iskolában Két mezőkövesdi általános iskolában is tartott már hangszerbemutatót a Pátria népzenei együttes. A Matyó Néptáncegyüttes rendszeres kísérői — egyébként a Mezőkövesdi városi Művelődési Központ tartja fenn a népzenei csoportot — mindenekelőtt a népi hangszerekkel ismertetik meg a kisiskolásokat. A tekerőlantot, a dudát, a kiscimbalmot, a tamburát, a dorombot nemcsak megtekinthetik, meg is hallgathatják a gyerekek, hiszen segítségükkel megszólaltatják az iskolai tananyagban szereplő népdalokat is. Az együttes tagjai fiatalok, a négytagú zenekarban játszik gimnáziumi tanuló, szakmunkás, általános iskolai tanár. A kis csoport februárban kezdte meg népzenei ismeretterjesztő sorozatát, s amennyiben nemcsak a mezőkövesdi iskolások és énekzene tanárok tartanak közreműködésükre igényt, hanem a környékbeli iskolák is, szívesen mennek — ingyenesen — a hívó szóra. Az iskolai bemutatók mellett egy táncház beindítását is tervezik a művelődési központban a népzenészek. Ide nemcsak a táncolni már tudókat várják, hanem azokat is, akik csak ezután akarnak jobban megismerkedni a népi tánccal, akár csak néhány órai kellemes időtöltés erejéig. Szocio-fotók az ifjúsági házban A „Mi életünkből - 1932” A 30-as években, a magyar szociográfia, irodalom kibontakozásával egyidőben a fotóművészet érdeklődése is a valóság felé fordult, főleg Kassák lapjaiban, de más folyóiratokban is szívesen publikálták ezeket a képeket. Ma már kevesen élnek azok közül, akik ebben a korban indultak. Tabák Lajos fotóművész is közéjük tartozik, akinek a munkáiból a „Mi életünkből — 1932” címmel nyílik kiállítás a Fotógalériában. Maga a művész ajánlja munkáit az érdeklődök figyelmébe február 8-án, délután fél hatkor, az ifjúsági házban. Ózdi vetélkedő ’85 Az Ózdi Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottsága, a nagyüzemi KlSZ-bi- zottság, a vállalati művelődési bizottság és a Liszt Ferenc Művelődési Központ az idén is folytatja a több éves hagyományokra visszatekintő műveltségi vetélkedőket. Ezek rendszerének javításához most javaslatokat kértek a szocialista brigádoktól. A legjobb ötleteket díjazni és a városi műsorfüzetben publikálni kívánják. • A PEDAGÓGUS Továbbképző Intézel és a TIT B.-A.-Z. megyei Szervezetének zenei csoportja tart továbbképzést február 13-án, délután 3 órától a TIT Kazinczy Klubjában. Hegedűs Gyula tart előadást dodeka- fon komponistákról és Anton Weber művészetéről. • A MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÓNAP Miskolc városi megnyitóját február 7- én, csütörtökön, 17 órai kezdettel rendezik meg a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. A városi rendezvénysorozatot Csepregi Csaba, a városi tanács osztály- vezetője nyitja meg. A magyar kultúrában mindig is volt hagyománya a művészet politikai szerep- vállalásának. Nagy művészeink — nem lévén a korábbi századok folyamán önálló értelmiség, „szakosodott” politikusi réteg, vagy csak viszonylag csekély számú, főként a nemesség legfelső köreiből verbuválódó — gyakorta tevékenykedtek politikusként is. Janus Pannonius, Zrínyi Miklós, Petőfi, Eötvös József — és sorolhatnék hosszan — képviselik ezt a hagyományt. A huszadik század is szaporítja a példákat: Ady, József Attila költészete a legmélyebben ót van itatva politikai tartalommal; így vagy úgy: beleszólt a politika alakulásába. Móricz, Németh László, Illyés Gyula, Váci Mihály — politikai megbízatást teljesítve vagy anélkül — népünk legfontosabb kérdéseivel foglalkoztak. Nem csoda, hogy szinte követelménnyé vált, eszménnyé növekedett a társadalmi közvéleményben a politizáló művész. Ami azonban magával hozta, hogy a politikai mondanivaló lett olykor a művek megítélésének legfontosabb szempontja. Így gyengébb művész is aránytalanul kedvezőbb „osztályzatot” szerezhetett: a tehetségei, az elmélyültséget, a valóságismeretet politikai jelszavak, programok igyekeztek „pótolni”. Közrejátszott ebben a felszabadulás után a politika néhány torz vonósa, a dogmatizmus időszakában (1949—1953) a művészi hitelű politizálás — mondjuk Juhász Ferenc, Nagy László korai verseiben — azonos szintre helyeződött a hangzatos, de selejtes, giccsgyanús sematizmussal (regények, filmek sorát említhetnők). A Magyar Szocialista Munkáspárt kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a művészet semmi mással nem pótolható szerepet játszik a társadalomiban. Következésképpen politikai szólamokkal sem helyettesíthető. Novellák, regények, szobrok, táblaképek, filmek alkotása h'elyett lehet ugyan ideig-óráig nyilatkozatokkal, nem művészi jellegű „üzenetekkel” kelteni figyelmet — esetleg nyugaton, irántunk nem túlságosan barátságos fórumokon —, de tartós állapotként nem fogadható el. (Pedig — sajnos — van erre is példa.) Sánta Ferenc Húsz órája — regényformában s Fábri Zoltán pompás filmváltozatában —, Cseres Tibor Hideg napok című regénye s a belőle készült Kovács András- film, Varga Imre köztéri szobrai, Ruszt József színházi rendezései mindenekelőtt műalkotásként „politizálnak”. Kifejeznek egy-harmóniára törekvő jelenlétet, egy olyan magatartást, amely a hibákkal szemben örök küzdelmet hirdet, új utakat keres, miközben a hagyományok vállalható részét is hasznosítja. Az ember esélyeit fogalmazza meg a művész e magatartás jegyében papíron, filmszalagon. kőbe vésve, színpadon. Más tehát a politika, s más a művészet. Természe- lesen. a művésznek —mint állampolgárnak — jogában áll közvetlenül is politizálni. ő is választó és választható ugyanúgy, mint sok százezren. S vannak is művészi műfajok — irodalmi szociográfiák, dokumentumfilmek stb. —. amelyek közvetlenebbül fejeznek ki politikai tartalmat. De a politikai tényező túlhajtása a művészi alkotás folyamatában a művészi magatartásban ugyanúgy hiba, mint a politikától, a politizálástól való teljes elfordulás, a politika, „a hatalom” elvetése, megbélyegzése, misztikus erővé növesztése (mindezekre szintén akad példa manapság is). Holott céljában a művészet, s a politika találkozik : az embert, a társadalmat szolgálja mindkettő. Létezik persze a politikának, a politikai irányításnak egy olyan területe, amely a művészettel, a művészekkel szoros kapcsolatban van. Ez a művészetpolitika, melyről az MSZMP Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára kiadott irányelvei így fogalmaznak: „A párt művészetpolitikájának fő célja, hogy megteremtse a művészet alapvető társadalmi feladatainak teljesítéséhez szükséges feltételeket. Változatlanul alapelvünk az alkotás szabadságának biztosítása, a művészi kezdeményezések, kísérletezések támogatása, az alkotó műhelyek önálló, felelős működésének segítése.” Az MSZMP szövetségi politikájának fontos része a művészetpolitika: az alkotók partnerei kell hogy legyenek a politikai vezetésnek az ország legfontosabb ügyeinek, a társadalmi célok és feladatok megítélésében, és megfordítva: a művészet, a művészek igényeit a politikai vezetés még a gazdaság nehéz időszakában is figyelembe kell hogy vegye (most épül az új Nemzeti Színház; Szabó István Oscar-díjas filmje, a Mephisto épp e korszak nagy teljesítménye — bár igaz: koprodukcióban készült). Kritikus és önkritikus dokumentumban tekintették ál a művészetpolitika irányítói 1984 őszén az MSZMP művészetpolitikájának időszerű kérdéseit. A cél: minél nagyobb társadalmi nyilvánosságot az értékes művészi törekvéseknek, figyelembe véve, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján új jelenségek — károsak és hasznosak —, új hangsúlyok mutatkoznak a művészet területén. „Egyelőre szinte teljesen kívül maradlak a művészetek látókörén olyan, széles tömegeket érintő társadalmi mozgások, témák, mint például a paraszti-falusi életforma gyökeres átalakulása; a nagy társadalmi átrétegeződések egyéni sorsokat fordító, értékrendeket, erkölcsi normákat romboló és építő, emberformáló hatása; a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének mai konfliktusai” — olvashatjuk, egyebek között, az említett dokumentumban, az MSZMP KB mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközösség állásfoglalásában. Nem utasítgató, konkrét témát előíró megállapítások ezek, hanem művész és közönség, alkotó és befogadó kölcsönös erőfeszítését, egymás iránti érdeklődését és megértését sürgető gondolatok. A mai művészet alkotásai gyakorta igényelnek nagyobb türelmet, műveltséget, odaadást, mint a klász- szikusok. Szavazzunk hát bizalmat számukra, hiszen rólunk, a kortársakról a ma élő, kortárs művészek mondhatnak igazán fontosat és találót. Művészet és politika, müvészetpolitika helyes viszonyának kialakulását, ennek megőrzését, ápolását leginkább egy Ilyen — kölcsönös — felismerés szolgálhatja. K. Zs. II Carmina Buna sikere
