Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-06 / 30. szám
1985. február 6., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 ■E8SH222S* nem maradt vételién löld M tavaszán' 1945. január 8-án két szovjet trén-szekér állt meg a taktaharkányi katolikus parókia előtt — a mai Attila utca sarkánál —, az egyikről 24 évesen én szálltam le, miután 1944. november 15- én a hátravont katonai egységemtől szabadságra jövet, kis kerülő után hazaértem. A községben a felszabaduláskor — 1944. november 16-án — csak kisebb harcok voltak, mivel a kevés magyar és jelentősebb német csapatok korábban visszavonultak. Előtte azonban több belövés érte a falut; több ház leégett, romba dőlt, néhány polgár megsebesült, meghalt. A németek felrobbantották a Taktakenéz felé vivő Takta-hidat, felszedték a vasutat, tönkretették az utakat, sok jószágot, élelmiszert elhurcoltak. Több család és levente elhagyta a községet. A református templom felrobbantását is egy bátor magyar ezredorvos hiúsította meg. Román és szovjet katonák szabadították fel a falut. Első gondjuk volt a híd, a vasút megépítése saját utánpótlásuk biztosítására, s a romok eltakarítása. Karácsony után tovább mentek e csapatok, s itt egy szovjet főhadnagy képviselte néhány katonával a hadsereget, irányításukkal indult meg a közigazgatás gépezete, a normális élet. Fontos feladat volt az őszről elmaradt betakarítás megkezdése. Abban az időben és helyzetben a romok eltakarításában, az elesett hősök elhantolásában, az újjáépítésben, mezőgazdasági munkákban, a harcolók élelmiszer és egyéb utánpótlás szállításában kötelesen kellett részt vennie mindenkinek. Ezekről szeretnék — főleg az élet újraindításáról — megemlékezni. A felszabadítókat a községi bíró — Csáki Dániel — fogadta, aki első világháborús fogsága jóvoltából tudott oroszul, s tisztségében meg is hagyták. Munkájában Hortsin János segítette. Az elöljáróság szálláshelye a „Hangya” Szövetkezet üres korcsmahelyisége volt; a „po- licájok” innen irányították munkára az embereket. A Taktakenéz felé vezető úton a híd felépítése volt az első feladat, mindjárt a csatazaj elmúltával. Katonák irányítása és felügyelete mellett a „Kiserdő”-ből termelték ki a szükséges fát, de a villanyhálózat oszlopait, elhagyott épületek faanyagát is felhasználták erre a célra. Közvetlenül a front után az utak sártala- nításánál is közreműködött a község lakossága lapáttal, kapával, hogy azt járhatóvá tegyék, elsősorban az átvonuló utánpótlás egységei számára. A „felszántott” vasúti pályatest egyik sínpárját is megépítették Taktaszadá- tól Tiszalúcig, a hadiszállítás biztosítására. A németek „gondoskodtak” a vasút megbénításáról is. (Varga J., Lajcsák M., Kiss K. stb.) A harcok elmúltával egyre jobban szükséges volt az abbahagyott mezőgazdasági munkák befejezése. Ez is a szovjet községparancsnok kezdeményezésére és segítségével ment végbe. A község minden mozogni bíró lakosa — férfi, nő, fiatal, idős — köteles volt részt venni a földbe fagyott cukorrépa kiásásában, tisztításában, pakolásában, ugyancsak a helyenként jégbefagyott kukorica törésében, volt tulajdonosára való tekintet nélkül. A kiszedett cukorrépát a szovjet katonai járművek szállították be a már működőképessé tett Szerencsi Cukorgyárba, ahol finomítás nélküli eljárással készítettek belőle cukrot, s hozták forgalomba. Milyen jó volt akkor ez a sárga, melaszos cukor is! A szovjet hadsereg nemcsak ekkor, de később is, a föld birtokba vétele után, szántásra, vetésre, szállításra rendszeresen adott járművet a lakosság részére, amikor azt az elöljáróság kérte. 1945 január közepén újra dolgozott a közigazgatás hivatali apparátusa is: Toldi M. főjegyző és munkatársai helyükön maradtak. A községházán tavasszal már működött az anyakönyvvezető, intézték a közellátást, nyilvántartásokat. Én magam a népmozgalmi nyilvántartási teendőket végeztem, s szabad mozgást biztosító igazolvánnyal láttak el március 20-án. Majd 1945. április 11- től május 24-ig az új, demokratikus hadseregben szolgáltam orosz—magyar nyelvű igazolvánnyal. Más az élelmiszerjegyeket kezelte, ismét más a háborús károkat vette számba, vagy intézte a lakosság ügyes-bajos dolgait. A posta is működött hamarosan Nagy J. vezetésével, s a ma is élő dr. Ko-. lozsi S. körorvos sem mozdult ki a faluból: lelkiismeretesen látta el a betegeket, a polgári sebesülteket. Együtt maradt a néppel mindkét egyház lelkésze is. Legjelentősebb folyamatnak azonban a politikai élet megindulásával a földosztást tartom. A kommunista' párt 1945. március 24-én alakult meg diósgyőri munkások biztatásával és szervezésével. Titkára Erdei B. volt gyári munkás lett, s később ő vette át a községi bírói tisztet is. Megalakult a többi politikai párt: a Független Kisgazda Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt helyi szervezetei, majd a Nemzeti Bizottság, melynek elnöke Jakab Antal református kántortanító lett. Ügy az újjáépítésben, mint a politikai életben részt vettek a nők is (Szatmári E., Cza- gány S.-né, Szatmári D.-né), áldozatos munkával, a szűkös és szegényes nyersanyagból ételt készítettek családjuknak, a közösségnek, a szovjet katonáknak is. A község lakossága részint kisparaszt, .nagyobbrészt napszámos és uradalmi cseléd volt, a falut uraló báró Harkányi család 3254 kh-as és a Magyar Vallásalap 1000 kh-as birtokán. Nagy volt a földéhség, s így már 1945 február—márciusában megalakult a Községi Földigénylő Bizottság, melyet az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 15-én kelt 600/ 1945. M. E. sz. rendelete minősített cselekvő intézménynyé. Elnöke: Erdei Barna, tagjai: Piszkor L., Drahos J., Farkas Lajos, Németh I., Kupái B., Pálinkás M., No- vák J., Farkas P., Homo- róczki F., Madarasi Z. Választott megbízottai volt napszámosok, cselédek, uradalmi iparosok, a politikai pártok képviselői voltak. Családról családra járva, vagy jelentkezés folytán összeírták a földigénylőket, a szükséges adatokat feljegyezték, a névsort alaposan áttanulmányozva, sok álmatlan éjszaka után igyekeztek az igényjogosultságot mielőbb elbírálni, a földet kimérni, hogy talpalatnyi föld se maradjon megműveletlen. Majd előkerültek az ölek, mérőláncok, karók, kisbal- ták, s felosztottak 4500 kh- nyi szántóföldet, a nagybirtokok teljes egészét, körülbelül 200 kisparaszt, 250 napszámos, cseléd és iparos családnak, az esetleges meglévő néhány hold földjük és eltartott családtagjaik számának arányában. Természetesen tartalékoltak is földet, elsősorban házhelyeknek, hadifogságból ezután hazatérő, s jelentkező igénylőknek, de gondoltak egy majdani föld- mívesszövetkezet alapítására is, ami később Jajhalmán meg is történt. Minden jogos igényt kielégítettek, s lehetőleg tanyai lakásához közel eső táblából; Jajhalmán, Bazsipusz- tán, Dohánymajorban, Rónaháton, községbelieknek pedig a községhez közelebb eső területekből. Az ősszel bevetett és kikéit kalászost, a lóhere és lucerna területeket is arányosan osztották ki, így is biztosítandó az egyes családok, főleg a cselédek folyó évi élelmiszer-, vetőmag- és takarmányellátását. Dolgozott mindenki. Az egy jószággal rendelkezők lehetőség szerint összefogtak párba. A fogattal rendelkezők az azzal nem bírókat kézierő ellenében segítették kölcsönösen. A hiányzó szekereket, eke-, vetőgép-alkatrészeket pótolták, ahonnan tudták. A cselédek a volt gazdaság eszközeit osztották fel maguk között, özvegyeket, árvákat támogatták. Tudni kell azonban azt is, hogy rendkívül kevés volt az igavonó jószág, ló és tehén, sokan csak egy bocikát foghattak szekerük, ekéjük, boronájuk elé, vagy magukat is igába vonták, (özv. Hajnal A.-né.) Az összefogásnak, lelkesedésnek, élni akarásnak meg is lett az eredménye. A földeket maradék nélkül felszántották, bevetették. A hiányzó vetőmagot szovjet és magyar hatósági segítséggel közraktárakból pótolták. Nem is adtak vissza egy öl földet sem, sőt a báró örököseinek képviselőjét, aki az egyébként megtartható területet kérte volna vissza, elkergették Jajhalmáról. Feledhetetlen ünnep volt az, amikor a 2—10 kh-as parcellákban kiosztott földekről 650 igénylőnek átadták az 1945. május 8-án kiállított díszes „Birtoklevel”- et, majd később, már 1947. szeptember 16-án kelt telekkönyvi „Végzés”-t is. Juhász Károly • Lapunkban az elmúlt év augusztusában pályázatot' hirdettünk ,,A magyar újjászületés első napjai” címmel. A lenti írás a pályázatra érkezett. Mint hírül adtuk, hazánk egyik sajátos szépségű, évente százezrek által látogatott területe, Aggtelek környéke nemzeti park lett. Ez a környék az ugyancsak hangulatos Jós- vafővel, a Tengerszemmel, az egész karsztvidékkel, annak élőtálágával, természeti képződményeivel együtt eddig is védelmet élvezett, hiszen tájvédelmi körzetként tartották nyilván. örvendetes viszont, hogy ez évtől kezdve nemIli nemzeti park tételére már számos elképzelés született meg, remélhető, hogy ezek az éles ak megyénk, hanem hazánk egyik büszkesége, távoli országokban ismert híressége még fokozottabb védelmet kap. Aggtelek—Jósvafőnek, az egész tájegységnek hasznosítására, értékeinek fokozottabb feltárására, közzéképzelések, érdekes tervek majd fokozatosan meg is valósulnak. Felvételeinken: képek a téld Aggtelekről. (Pt.) Encs és körzete Parlamentek után Milyen érdeklődést váltottak ki a fiatalok körében az ifjúsági parlamentek? Mely témák szerepeltek leggyakrabban az összejöveteleken és egyáltalán milyen következtetések vonhatók le az elhangzottak után? Ezt vizsgálgatták a közelmúltban az Encs városi KISZ-bizottság tagjai azon a tanácskozáson, amelyen számot adtak az 1984. évi ifjúsági parlamentéit tapasztalatairól. Az elmúlt esztendő márciusa és decembere között harminchárom gazdasági egységben és két intézményben rendeztek ifjúsági parlamentet, amelyekre az előkészületeket időben megkezdték. A KlSZ-alapszerve- zetek alapvető feladata e téren a mozgósítás volt, amely az utólagos számítások szerint nem túl jól sikerült — néhány kivételtől eltekintve — hisz a megjelenés aránya az esetek többségében hatvan-hetven százalékos volt. Sőt akadt példa arra is, hogy a résztvevők minimális száma miatt meg kellett ismételni a parlamentet. (Amint tették ezt a Vizsolyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben is.) A gyakorlatnak megfelelően a beszámolókat az üzemek, intézmények vezetői — illetőleg azok megbízottai — terjesztették elő. Sajnos előfordult néhány munkahelyen, hogy a vezetők nem bocsátották a KlSZ-alapszerve- zetek rendelkezésére e beszámolót és az intézkedési tervet. Ez megnehezítette a fiataloknál az egységes állás- foglalás kialakítását. Encs vonzáskörzete mező- gazdasági jellegű. Emiatt az itt dolgozó fiatalok helyzete külön figyelmet igényel. A beszámolókból és hozzászólásokból kitűnt, hogy — bár még van tennivaló — az utóbbi években javultak a szociális és kulturális feltételek a termelőszövetkezetekben. E tény igazolja: a vezetők ügyelnek arra, hogy a fiatalok megtalálják számításaikat az ágazatban. A vonzáskörzetben a felmérések, értékelések után meglehetősen vegyes kép alakult ki az ifjúsági parlamentekről. Azokon a helyeken, ahol a vezetés nem igényli a fiatalok véleményét — azaz nem eléggé jó a munkahelyi demokrácia —, ott formális volt a parlament. Ellentétben mondjuk egy teljesen azonos körül- ményű és adottságú munkahellyel, ahol nem csupán számítanak, hanem igénylik és ösztönzik is az ifjúságot, hogy javaslataikat, javító szándékú bírálataikat elmondják. Az értékelés teljessége érdekében meg kell állapítani: szerencsére ez utóbbi munkahelyek vannak többségben Encsen és vonzáskörzetében. (monos) Csúszunk. Előttünk már vörösük egy személygépkocsi stoplámpája, de nem tud megállni. Mi sem. Profi pilótánk jobbra kormányoz, elszánkózunk a vöröslő féklámpák mellett, az útpadkán eléggé vastag a hó, megroppan a kerék alatt, a kocsi most már kormányozhatóvá válik, lassan, óvatosan, de már mégsem az árok felé megyünk, hanem vissza az útra. Az előttünk csúszó személykocsi kikerülhetetlenül halad a féüg árokban levő teherautónak, enyhe csattanás jelzi a találkozást. A teherautó előtt három személykocsi az árokban. Sikerül tovább jutnunk, de minden méter különös figyelmet követel. Tegnap ragyogóan sütött a Nap, a házak magasáról jókora jégcsapok zuhogtak le, az úton a hó megroskadt, vizet eresztet', később a derült éjszak .n szikráztak a csillagok, hajnalra pedig JÉG természetesen jégpályává váltak az utak. Most hát itt óvatoskodunk az újhelyi úton. Személykocsit vontat egy nagyobb jármű. A személykocsi teteje összenyomódva, nyilván felborult. Az árokból most próbálnak kivontatni egy másikat, mögötte, előtte keresztbe fordult, félig árokban levő járművek. A legtöbbjének a hátsó része van összetörve. Csak lassan, nyugisán, semmi hirtelen kormánymozdulat, semmi meredek szög, fék mintha nem is lenne a világon, hirtelen gázadás, levétel mégúgyse! Köd, pára. Itt van ez is. Nem sűrű, nem áthatolhatatlan, de éppen elég ahhoz, hogy a közeledő kocsikat ne vegyük észre. Számolunk: három, hat, nyolc, tizenkettő, végre! A tizenkettedik kocsinak világítanak a lámpái. Hivatásosok is jönnek közben, teherkocsival, ők is sajnálják a lámpá t. Egy-egy jégmentes szakasz az úton. Kicsit lehet lazítani, de csak óvatosan, mert nem tudható, mikor érünk ismét a koripályára. Talán ott előttünk néhány keresztbe fordult, álló kocsi már rajta van! Egy kocsi indexel, előzést jelez, erélyesen elhúz mellettünk. Siet. Kissé szánkózva tér vissza a jobb oldalra, de állva marad, majd eltűnik az enyhe ködben. Téli út. A kocsi persze ilyenkor is megy. Csak nyomni kell a gázt. Ezen a napon egyébként az újhelyi úton rövid idő alatt 14 kocsit láttunk árokban, vagy útszélen kisebb-na- gyobb sérülésekkel. (priska)
