Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-05 / 29. szám
Kabát, méteráru, lakástextil A téli vásár első napja Nagy forgalmat bonyolítottak le a téli vásár első napján a miskolci Ifjúsági Áruházban. A nyitás után alig több mint két órával máris 400 ezer forintos bevételt könyvelhettek el, gyermek- és bakfisméretü télikabátok eladásából. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÉSUI-MmSÚG AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 29. szám Ara: 1,80 Ft Kedd, 1985. február 5. Szovjet álláspont a jaltai Uncia Tegnap, hétfőn kezdődött, és február 16-ig tart a téli vásár, amelyen 30—40 százalékos árengedménnyel kínálja portékáit a kereskedelem. A kínálatot, amelynek egy részét elhelyezték a kirakatokban, már vasárnap is sokan mustrálgatták. A vásárlási kedvet ébresztget- ték a különböző helyeken felállított hirdetőtáblák, plakátok, amelyeken feltüntették: hol, mit és milyen kedvezménnyel vehetünk meg ezekben a napokban. Ezzel kapcsolatban kértünk tájékoztatást a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalattól, ahol elmondták: a tavalyi téli vásárhoz hasonló a mostani készlet. Azaz: mintegy 45 millió forint értékű engedményes árukészlettel várják a vásárAmikor az elmúlt év elején 230 millió forintot meghaladó árbevétel és 14 millió forintos tiszta nyereség elérését tűzték ki célul ati- szakeszi Tiszamenti Tsz-ben, sok mindennel, így a szabályozók módosításából adódó elvonásokkal, az erős építőipari szolgáltató ágazat várható kevesebb megrendelésével már számoltak a tervek készítői, de azt még nem „kalkulálták” be (nem is akarták az ördögöt a falra festeni), hogy tíz aranykoronás, amúgy is mostoha adottságú határrészeikben a növények egy részét ismét megtizedeli az aszály. Igaz, a Tisza közelében, a hullámtereken viszont tartottak a víz pusztításaitól, és ez, a gazdaságukat rendszeresen sújtó kár, az elmúlt évben szerencsére elmaradt. Mindent egybevetve, a mérce sokak számára túl magasnak tűnt, de a tsz vezetői, szakemberei, élükön Bárányt Andrással, a fiatal elnökkel, magabiztosan, váltig azzal érveltek, hogy jócskán vannak még tartalékaik, s gazdálkodásuk hatéMaróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével hétfőn küldöttség utazott Moszkvába, a KGST miniszterelnök-helyettesi szinten létrehozott gépipari együttműködési bizottságának lókat. Tavaly 30 millió forint értékű áru lelt gazdára a téli vásár időszakában. A „rohamra” az idén is felkészültek, de a tegnap délelőtti forgalom minden várakozást felülmúlt. Már nyitás előtt hosszú sorok kígyóztak az üzletek előtt, a vásárlási láz aranyvasárnapra emlékeztetett. A vállalat Miskolcon és a megye többi településén összesen 110 boltban kínál árengedménynyel elsősorban ruházati cikkeket. Az idén legnagyobb a kínálat a női és a bakfis méretű kabátokból. A férfiak számára ugyanakkor dzsekiket, zekéket, nadrágokat kínálnak kedvezményes áron. A férfiöltönyök — ellentétben a tavalyi vásári kínálattal — az idén nem szerepelnek a kedvezményes áruk listáján. Engedménnyel ltonysága számításaik szerint tovább javítható. A Tiszamenti Tsz zárszámadásán, amikor a vezetőség beszámolója gazdálkodásuk eddigi legeredményesebb esztendejét értékelhette, amikor a mérleg legfontosabb tényszámai jóval a tervszámok felett jártak, kissé talán meglepő, vagy inkább szokatlan, de ugyanakkor rendkívül szimpatikus volt, hogy Baranyi András örömmel ugyan, de rendkívül mértéktartóan beszélt a sikerekről, a „rekordokról”, annál részletesebben boncolgatta a „hogyan tovább”- at. A sikeres év értékelése bizony a munka szinte valamennyi területén tárt fel hibákat, sorolt kisebb-na- gyobb lazaságokat, ki nem használt lehetőségeket, tartalékokat. A mérleg egyik serpenyőjébe tette a beszámoló a „rekordokat”, így a 278,5 milliós árbevételt, a 19,3 milliós tiszta nyereséget, s az ehhez döntően hozzájáruló tényeket, így a tervezett 40 mázsa helyetti 55,16 (Folytatás a 3. oldalon) ülésére. A most alakuló bizottság a KGST-tagországok felső szintű gazdasági értekezletének útmutatása alapján a megszűnő KGST gépipari állandó bizottság feladatait hivatott magasabb szinten, hatékonyabban ellátni. kaphatók viszont a női és gyermekcsizmák, cipők, illetve a lakástextíliák, néhány üzletben pedig a méteráruk. A vállalat saját, meglevő árukészletéből mintegy 30 millió forint értéket vont be a kedvezményes akcióba. Igyekeztek a készletet gazdagítani, ezért további tízmillió forint értékű árut szereztek be erre az alkalomra a nagykereskedelmi vállalatoktól, ötmillió forint értéket pedig a nagykereskedelmi vállalatokkal közösen üzemeltetett boltok kedvezményes árukészlete prezentál. Ezenkívül számításba vehetők még a szerződéses üzemeltetésű boltok, amelyek szintén bekapcsolódtak a téli vásárba. (Folytatás a 2. oldalon) A Francia Kommunista Párt vezetőségének meghívására Párizsba utazott az SZiKP küldöttsége, hogy részt vegyen az FKP XXV. kongresszusán. A delegációt Mihail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, az SZKP KB mellett működő Pártellenőrzési Bizottság elnöke vezeti. Tagjai Vagyim Zagla- gyin, az SZKP KiB tagja, az SZKP KB Nemzetközi Osztálya vezetőjének első helyettese és T. I. Zsdanova, a Leningrádi városi Pártbizottság titkára. Tegnap délután a szendrői iművelődési ház adott otthont a 28. alkalommal megrendezett mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójának. Fasiman Jánosné, a nagyközségi közös tanács elnökének nyiitószavai után Lipcsei Attila, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető-helyettese a mezőgazdaságunk helyzetéről, megyénk kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezeteinek fejlődési lehetőségeiről tartott vitaindító előadást. Miként azt Lipcsei Attila elmondotta, a megvá Hozott szabályozórendszer és az új jövedelemszabályozási viszonyok teljesen más, nehéz helyzet elé állította a megye mezőgazdasági üzemeit. Az, hogy lehet-e mindenki számára kedvező egy központilag megfogalmazott új szabályozási rendszer, a válasz egyértelmű: nem. De szükség van rá, hiszen az új szabályozórendszer és vállalati irányítási forrna seA jaltai konferencia máig ható legfőbb tanulsága az, hogy a közös érdekek reális felismerése esetén a különböző társadalmi berendezkedésű államok képesek egyesíteni erőfeszítéseiket a valamennyiüket fenyegető veszély elhárítása érdekében — mondotta hétfői moszkvai tájékoztatóján Vlagyimir Lomejko. A Szovjetunió Külügyminisztériuma sajtóosztályának vezetője a Krím-félszi- "i'ten, Jaltában negyven év‘1 ezelőtt megtartott konferenciával kapcsolatos szovjet álláspontot ismertetve rámutatott: jelenleg a nukleáris háború veszélye és a fokozódó fegyverkezési hajsza az emberiség létét veszélyezteti. A Szovjetunió Reagan elnök hétfőn a kongresszus elé terjesztette az 1986-os pénzügyi évre szóló költségvetés-tervezetet. A költségvetés „szelektív, egy éves befagyasztást” rendelne el a legtöbb szociális jellegű kiadásra — ezek egy részét jelentősen csökkentené, vagy teljesen meg is szüntetné —, de ugyanakkor az ideihez képest tovább emelné a katonai kiadásokat, amelyek újabb rekordmagasságba kerülnének. A katonai kiadások növelését Reagan egyebek között azzal indokolja, hogy „a tiszteletreméltó erő helyzetéből" kell részt venni az eljövendő fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. „Nem lehet a költségvetés minden tételét egyenlő mértékben csökkenteni” — írja az elnök üzenete. A tervbe vett „takarékossági intézkedések” ellenére az új előirányzat csak kis mértékben csökkentené a hatalmas költségvetési hiányt: míg a jelenlegi pénzügyi évben ez várhatóan 220 milliárd lesz, addig az újban 180 milliárd, s az elnök. aki annak idején a kiegyensúlyozott költségvetés gíti az üzemeket a jobb és hatékonyabb termelésre. Várhatóan a növekvő elvonások következtében a megye termelőszövetkezetei nem lesznek képesek olyan eredményes gazdálkodásra, mint a korábbi években. Ám az új szabályozók a hatékonyság növelésére ösztönöznek. Racionális közelségbe kerül ezzel az optimális mennyiség, valamint a vele összefüggő nyereség fogalma. Nem titkolt cél az állami támogatások megszüntetése, de azoknál az üzemeknél mindenképpen ártámogatást kell adni a továbbiakban is, ahol a természeti adottságok miatt nem képesek az egyszerű újratermelésre. A mezőgazdasági üzemek szűkös anyagi helyzete mellett is lesz lehetőség a továbblépésre. A késő délutánba nyúló rendezvényen mód adódott arra is, hogy kötetlen légkörben cseréljék ki véleményüket, nézetüket a megjelent szakemberek. meggyőződése szerint ezt a fenyegetést el lehet hárítani, s ezt szolgálják a Szovjetunió, a szocialista országok, valamennyi békeszerető erő kezdeményezései. E célt hamarabb és eredményesebben lehetne elérni, ha — a négy évtizeddel ezelőtti eseményekhez hasonlóan — Jalta szellemében fejtenék ki erőfeszítéseiket az állla- mok, s keresnék a világ békéje és biztonsága szempontjából legfontosabb problémák megoldását. Az Egyesült Államok és néhány NATO-tagállam bizonyos körei igyekeznek kiforgatni a jaltai megállapodások lényegét, s azt állítják, hogy azok kizárólag a Szovjetunió számára biztosítottak előnyöket. Teljesen alaptalanul Jalta ikövetkezmegteremtését ígérte a választóknak, még hivatali ideje utolsó pénzügyi évére is elmarad attól: 1988-ra 144 milliárdos deficitet lát. Ennek oka egyebek között az, hogy a katonai kiadások az elkövetkező években is gyorsan nőnek: a kormányzat jelenlegi tervei szerint 1990- ig újabb kétezer milliárd dollárt fordítanának a fegyverkezésre. A katonai beszerzések listáján egyebek között 48 új MX-.rákéta szerepel. A kongresszus korábban 21 ilyen rakéta építését zárolta, a költségvetés a zárlat feloldását is előirányozza. ményeként kísérlik meg feltüntetni az európai „megosztottságot”. Valójában — mondotta Lomejko — ez a megosztottság a nyugati hatalmak .különböző akcióinak a következménye. Példaként hozta fel a három nyugati megszállási övezet önálló állammá — az NSZK-vá történt egyesítését, majd Nyugat-Németország felvételét a NATO-ba. Kérdésre válaszolva Lomejko kijelentette: Sztálin a legaktívabban és a legközvetlenebbül részt vett a konfrencia előkészítésében és lebonyolításában, gondosan és mélyrehatóan tanulmányozta az előkészítő, és a megbeszélések során készült dokumentumokat — erről elismerőleg nyilatkoztak partnerei is. Az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezés céljaira a jelenleginek mintegy háromszorosát, 3,7 milliárdot kér a Pentagon, amely 48 új B—1 hadászati bombázót, egy új Trident tengeralattjárót és sok más egyéb fegyvert akar az új pénzügyi évben hozzáadni az amerikai fegyvertárhoz. Az új tervezet a kiadásokat 973,7 milliárd dollárban szabja meg, ez másfél százalékos emelkedés, kisebb, mint az inflációs ráta. A bevételek 793,7 milliárdot tennének ki, a deficit 180 milliárd. telex telex telex telex telex SVÁJCI KAMIONSZTRÁJK Svájci teherautósok hétfő reggel megbénították a forgalmat az ország határátkelőhelyeinek többségénél. Így tiltakoztak az ellen, hogy külföldön magas útadókat vetnek ki a svájci kamionosokra — a hasonló korábbi svájci lépés viszonzásaként. Svájc ez év elején magas útadót rótt ki a nyugat-európai államokból Svájcba érkező teherautókra. Annak idején a svájci rendelkezés bejelentésekor a határ túloldalán bénult meg a forgalom a kamio- nosok felháborodása miatt. FÖLDRENGÉS IRÁNBAN Közepes erősségű földrengés rázta ,meg vasárnap Irán déli részét. A Richter-skála szerint 5,6 erősségű földmozgásokat a Siráztól délnyugatra levő Fathábád városban észlelték. Itt egy személy életét vesztette, százan megsebesültek. A több mint fél napon át tartó, csaknem félórás időközökben egymást követő földlökések jelentős anyagi károkat okoztak. Ezer ház rombadőlt, 500 épület súlyosan megrongálódott. ELHUNYT FRANK OPPENHEIMER Kaliforniában vasárnap 72 éves korában elhunyt Frank Oppenheimer amerikai fizikus. A tudós közreműködött az első amerikai atombomba előállításában. Ezt a programot 1967-ben elhunyt testvére. Robert Oppenheimer irányította. Később az atomfegyverek ellenzőjévé vált, s békés kutatásokkal, egyebek között csillagászati fizikával és a nagy energiájú részecskék tanulmányozásárai foglalkozott. ÁLARCOS RABLÓK A Komárom megyei Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte Horváth András 18 éves és Kiss Péter Zsolt 20 éves büntetett előéletű esztergomi lakosokat. A két fiatalember a napokban, Esztergomban, az esti órákban befeszítette K. I.-né lakásának ajtaját. Arcukra kendőt kötöttek, és kőműveskalapáccsal megöléssel fenyegetőzve arra kényszeritették a lakás gazdáját, hogy pénzét és értékeit átadja. Ennek megtörténte után a sértettet bezárták a fürdőszobába, majd 4000 forint készpénzzel és 400 000 forint értékű ékszerrel eltávoztak. A rendőrség 24 órán belül letartóztatta őket. Eredményes zárszámadás Tiszatesziben Maróthy László Moszkvába utazott A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóján Amerikai költségvetés a „takarékosság" jegyében EH Szovjet küldöttség