Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

1985. február 23., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Csak röviden... ASZTALITENISZ. BSE—Borsodi Építők Volán 15-10. Miskolc. NB 1. női. Győztek: Karádi, Bada­rász (3—3). Molnár (2), Kriston, Kertész (1—1). SlSULI. Az Ady Művelődési Ház ingyenes sisulit szervez ma és holnap délután 13 óra 30-tól a Ivriptongyár melletti autópar­kolóban. A foglalkozásokat Ko­vács Bertalan testnevelő tanár vezeti. TORNA. Középfokú iskolák me­gyei versenye. Miskolc. Eredmé­nyek, A-kategória: 1. Zrínyi G.. 2. Földes G., 3. I. László G.. 1. Rákóczi G. C-kategória: 1. Föl­des C... 2. Zrínyi G. 3. Súgván G. I. Kossuth G. (Miskolc) JÓL SZEREPELTEK a Honvéd Papp József SE versenyzői a lég- fegyveres sílövő utánpótlás or­szágos bajnokságon. Eredmények, ifjúságiak. II. kcs. 10 km: i. Bráz Zoltán (H. Papp .1. SE. ed­ző: id. Bokros György és Tóth Ferenc). Csapatban: 2. Papp SE. 0 km: 1. Bráz. . . . 3. Kovács G. (1'app SE). Csapatban: 1. Hon­véd Papp .1. SE (Bráz, Kovács G., Kiss). 4xö km: 1. Honvéd Papp .1. SE (Kiss, Báder. Ko­vács G.). Kedves Pista! Kellemes érzésekkel olvastam a napokban a híradást ar­ról, hogy Fair Play-dijat kaptál. Talán nem mindenki érte­sült arról, hogy az Autó-Motor szerkesztősége első alkalom­mal 19114-ben hirdette meg ezt a nemes versengést a tech­nikai sportok képviselői részére. A szerkesztőségek szavaza­tai alapján Te egész sportolói múltaddal szolgáltál rá az el­ismerésre. Olyan sportágban tűntél ki nagyszerű erényeket csillogtatva, ahol a különösen nagy kockázat miatt szükség van a korrektségre. Több, mint másfél évtizeden keresztül ültél a motor nyer­gében, s ez az idő még azoknak is sokat kell, hogy jelent­sen, akik nem járatosak a sportág berkeiben. A salakmoto- rozásban számtalan buktató húzhatja keresztül a számításo­kat. Elég egy rossz mozdulat, egy pontatlan kanyarvétel, vagy a társak figyelmetlensége, s máris hónapokra harckép­telenné válhat a sportoló. A tizenöt év alatt rengeteg sikert értél el. Tizennyolc országos bajnoki címet szereztél, részt vehettél Európa-bajnoki döntőben, jószerével beutaztad egész Európát. Megszámlálhatatlan nemzetközi versenyen álltái rajthoz, s jó néhány esetben a dobogó tetejére léphettél lel. Nagyszerű követe voltál honi salakmötorozásunknak, méltó módon öregbítetted a magyar sportolók hírét a világban. Pályafutásod nem volt zavartalan, hiszen a korábban em­lített sérülések Téged is utolértek. Versenyzői kvalitásaid azonban minden esetben átsegítettek a nehézségeken. Több hetes, hónapos kihagyás után sem kerültél a vert mezőnybe, volt erőd ott folytatni, ahol kényszerűségből olykor-olykor abba kellett hagynod a diadalmas menetelést. Tudom, azokban a hetekben roppant nehéz lehetett kívül­ről. a depóból figyelni a társak vetélkedését. Te mégis olt vol­tál minden versenyen. S nemcsak egyszerűen nézőként, hi­szen gyakran láttalak, amint éppen tanácsokat adtál a fia­talabbaknak, vagy a gépek szerelésében jeleskedtél. Nem tartoztál azok közé, akik ülnek saját babérjaikon, függetle­nítik magukat a sportág történéseitől, s kizárólag saját ered­ményeikre, sikereikre ügyelnek. Ismerek egy-két olyan ver­senyzőt, aki azt, vallja: nekem ne segítsen senki, de tőlem se várjon el semmit! Te soha nem tartoztál ezek közé. Ügy vélem, Téged többek között azért szerettek és tisz­teltek a többiek, mert. nem fukarkodtál az elismeréssel. Ha valakinek jó napja volt. Te biztattad, hitet adtál neki, ösz­tönözted a győzelemre. Szerintem ez az igazi sportolói ma­gatartás. Pályafutásod vége felé nem úgy alakultak a dolgok, aho­gyan azt szeretted volna. S most már elmondhatom, néha- néha bizony szorongó érzésekkel ültem fel jómagam is a le­látóra. Féltettelek. Tisztában voltam azzal, hogy a zeniten túl már nem mindig tudtál olyan alaposan készülni, mint tetted azt korábban. Nem, nem azt akarom ezzel mondani, hogy elhagytad magad. De talán kicsit hirtelen sok lett kö­rülötted az egyéb jellegű probléma, gond, s ezek orvoslá­sában nem mindig találtál partnerokra. Hirtelen magányos­sá váltál a motorosok nagy családjában? Nem hinném. Kö­zelebb jár az igazsághoz az a megállapítás, hogy egyeseknek kicsit sok lelt a Sziráczki-sikerszéria, s ha nem is mondták, de titokban biztosan örültek annak, hogy már nem nyújtod korábbi önmagadat. Kinek volt ez jó? Senkinek. Neked sem, de főleg nem a sportágnak. Annak a sportágnak, amelyik­nek hosszú időn keresztül legjobbja tudtál lenni, s 255 al­kalommal méltónak találtak arra, hogy színeinket képviseld, a válogatott tagjaként. Jómagam akkoriban többször töprengtem azon: miért vál­lalod a reménytelennek tűnő harcot? Miért teszi ki magát olyan valaki a vereségeknek, akinek korábban szinte kizáró­lag sikerekben volt része? Miért áll oda a rajtvonalhoz, amikor tisztában van azzal, hogy a futamok végén aligha az ö nevét mondják majd be elsőnek? Beszélgetéseink so­rán aztán félmondatokból, szófoszlányokból megvilágosodott előttem a dolog. Te éltél-haltál ezért a sportágért. Azért csináltad, mert a VERSENYT szeretted. S amikor a félreállás könnyebbik lehetősége felvetődött, Te mégsem ezt az utat választottad. Pedig . . . egészen biztosan meglehetted volna. Ebben az eset­ben talán olyasvalakiről szólna a fáma, aki a csúcson lépett le a színről. Ennek ellenére mégis kitetted magad a ku­darcoknak, az esetleges csalódásoknak is. Nem sokkal a végleges búcsú előtt már a szurkolók sem ünnepeltek any- nyira. Téged ez nem zai’art. Tudtad, vagy talán csak sej­tetted, hogy így is segíthetsz. Szememben, de gondolom, hogy másokéban sem lettél ettől szemernyit sem kisebb, s aligha változhatott a megítélésed kérdése. Mostanában éled a „civilek'’ megszokott, mindennapos életét. Ritka vendég vagy a pályán, pedig hidd el: hiány­zol. Te voltál az, akire felnézhettek a fiatalok és a verseny- zőtársak, mindenki Téged akart legyőzni, s bátran vállal­tad a sorozatos kihívásokat. Soha ' nem futamodtál meg. felvetted a kesztyűt. A szerelésed leadtad, biztosan vala­melyik trónkövetelő próbál szerencsét motorod nyergében. Ügy gondolom: tapasztalataidra, tudásodra a szakosztálynak szüksége van. Neked lehet és bizonyára van is mondani­valód a maiaknak. Nem tudom, mi lehet a megoldás, ab­ban azonban egészen biztos vagyok, hogy hiányzik ne­ked a motorgőzös levegő, a depó hangulata, a versenyek izgalma. Gondolkozz el ezen, de azt hiszem, fentieken má­soknak is töprengeniük kell. A Fair Play-díjhoz őszinte szívből gratulálok. Doros László Labdarúgás Kazincbarcikán tegnap meg­kezdődött a nemzetközi labda­rúgótorna. A kőt magyar csa­pat jól kezdett, egy győzelem és egy döntetlen a mérlegük. Eredmények: EGER SE-HOPRAD KERÜLE­TI VÁLOGATOTT 2-1 (1-0). Ve­zette: Lója I. ól.; Szebegyinsz- ki, Kiss Gy„ illetve Dzurja. KVSE—TARNOW 1-1 (1-0). Ve­zette: Varga II. Gl.: Asszony, illetve Brozek. A campomanesi védelem Mi lesz a sakkvilágbajnoki mérkőzés sorsa? Si Világkupa-versenyek, jégtánc, a téli sportok min­den változata torlódott egy­másba, s közben csendesen zajlott, szinte időtlen idők óta egy másik világbajnok­ság: Anatolij Karpov és Gar- ri Kaszparov párviadala. Az elejét már szinte el is felej­tettük, olyan volt már, mint a búvópatak. Azután febru­ár 15-én hirtelen a felszín­re tört: a sporttudósítások élén azt olvastuk, hogy ezen a napon Florencio Campo- manes, a Nemzetközi Sakk­szövetség elnöke sajtóértekez­letet tartott Moszkvában, s bejelentette: rábízott jogaival élve úgy döntött, hogy a ma­ratoni küzdelmet félbesza­kítja, nincs tovább. Egy vi­lágbajnokság úgy ért véget, hogy nincs vége egyelőre. Ziccerhelyzetben W . .JJ Fotó: Mák József Páratlan dolog a sport tör­ténetében. A páston levők — amint a tudósításokból ki­tetszik —, nemigen értenek egyet az elnökkel. „Mi ez a színjáték?” — kérdezte Kasz­parov. Karpov pedig levelet írt Campomanesnek: úgy vé­li, hogy általános érdek len­ne a mérkőzés folytatása. Legutoljára a hetvenes években tört ki ekkora vi­har a sakkvilágbajnokság kö­rül. Robert James Fischer, azaz Bobby Fischer nevé­hez fűződött, aki 1972-ben át­ütő, maradéktalan előmérkő- zések után Borisz Szpasszkij- jal vívott meg a világbajno­ki címért. Egy nappal később érkezett Reykjavíkba, min­dent kifogásolt, a világ saj­tója vele volt tele, vele, il­letve a sakkal — furcsa mó­don tehát ez a sportág így a visszájáról köszönhet egyet- mást az amerikai fenegye­rek különcködéseinek. A folytatás nem kevésbé viha­ros. 1975-ben az új világbaj­nokjelölttel kellett volna ki­állnia, ő azonban — időn túl, elkésve — olyan javaslato­kat nyújtott be a Nemzetkö­zi Sakkszövetségnek a leen­dő párosmérkőzések lebonyo­lítására vonatkozóan, hogy azokat végül is elutasították. Erre lemondott világbajnoki címéről. Az új világbajnokot a sportág történetében elő­ször minden további küzde­lem nélkül nyilvánították az­zá. Anatolij Karpovnak hív­ták. Ez a sakkdiplomáciai csa­tározás 1974-ben folyt, a Nemzetközi Sakkszövetség ekkor hívott össze először rendkívüli kongresszust: Anatolij Karpovot pedig 1975-ben avatták sampionná. Ezeket az éveket a sakk tör­ténete legválságosabb idejé­nek nevezi a szakirodalom. Anatolij Karpovnak úgy lát­szik, az a sors jutott, hogy két válságos időszak egyik főszereplőjévé váljék, hiszen a mostani események is egy­szer minden bizonnyal a vál­ságos jelzőt kapják. De te­gyük hozzá mindjárt: Karpov a legkevésbé tehet róla, sőt a kihívó. Garri Kaszparov sem fekete bárány, még csak nem is pöttyös. Vétlenek. A világ két legjobb sak­kozója ült le egymással szem­közt 1984 szeptemberében, s mindvégig sportszerűen küz­dött. Egy azonban bizonyos: ilyen mértéktelenül hosszú sötét-világos bábuváltogatás­ra még sohasem volt példa: 48 játszma, 1654 lépés hat hó­nap alatt, s mindössze 8 győ­zelem. Igaz, úgynevezett sza- lonremikröl — taktikai és békés döntetlenekről — szó sem volt, ilyesmivel koránt­sem vádolhatok az ellenfe­lek. Mindkettő a világ leg­természetesebb módján győz­ni akart. Egyik sem tehette: a párbajt Florencio Campo- manes megszakította a sak­kozók fizikai és pszichikai erőforrásainak kimerülésére hivatkozva. Campomanes vé­delmet alkalmazott. A nim- zoindiai védelem után egy újabb védelem neve kerül a sakktörténelem lapjaira: a campomanesié. Karpov a sakktörténelem 12. világbajnoka. Hivatalos sakkvilágbajnokot először 1886-ban avattak Wilhelm Steinitz. személyében. A sampionoknak — Botvinriik javaslatára, 1948 óta — há­romévenként kell megvé­deniük címüket. Ám a há- toméves ciklusokban a pá­rosmérkőzések szabályzata nem'-pontról pontra ugyan­az — a Nemzetközi Sakkszö­vetség újra meg újra fölül­vizsgálja, módosítja, s ebbe a sportág mindenkori első számú embere is beleszól, jo­gos jogait figyelembe veszik (lásd például Botvinnik ja­vaslatát). A most érvényben levő tízesztendős. Lehet, hogy nem éri meg a tizenegyedik évet? Üjabb küzdelem vár­ható tehát a sakkvilágbajno­ki cím sorsát illetően, egyelő­re azonban nem a hatvan­négy kockán. árospataki útkeresés lÉÉkM lenek, reális elképzelések A közelmúltban a sárospataki labdarúgókról igencsak keveset hallottunk. Az STC futballistái, szereplésükkel, egyáltalán nem vívták kl a szakemberek és a szurkolók elismerését. Az egykori járási bajnokságban küzdöttek, valamirevaló eredményt azonban képtelenek voltak fel­mutatni. ' A városban emiatt hamar kimondták: a sportág iránt nincs igény; nem vonzó a fiatalok számára; „felélesz­tése” érdekében olyan áldo­zatokat kellene hozni, hogy a befektetés meg sem térül­ne. Aztán új szelek kezdtek l'újdogálni a Bodrog part­ján. Az illetékesek felismer­ték, hogy jelentős anyagi háttérrel rendelkező bázis nélkül manapság nem lehet jól funkcionáló szakosztályt működtetni. Több mint egy esztendővel ezelőtt a Csepe­li Kerékpár és Konfekció- ipari Gépgyár sárospataki gyáregysége vette át a fut­ballisták patronálását. Ez­után egyszeriben megválto­zott a helyzet. — Először áttekintettük a múltat, azt, hogy mit csi­náltunk rosszul — kezdte beszélgetésünket Mikolai Pé­ter, szakosztályvezető. — Megállapítottuk: a hiba sa­ját készülékünkben van. — Hogyan folytatták a „rendcsinálást"? — Mértéktartó tervek, reá­lis elképzelések nélkül az élet egyik területén sem le­het maradandót produkálni! Mi elhatároztuk, hogy há­rom esztendő alatt bejutunk a megyei I. osztályba. Re­méljük: álmunkból valóság is lesz! Tudni kell, hogy amikor átszervezték a kétcsoportos bajnokságot, létrehozták a megyei 1. és II. osztályt, a patakiak az utóbbiba tulaj­donképpen jogosultság nél­kül kerültek be. A járási küzdelemsorozaton csak ne­gyedikek lettek, előrelépésü­ket annak köszönhették, hogy más csapatok vissza­léptek ... — Nyolcvannégy tavaszán belevágtunk a munka kellős közepébe! — folytatta Mi­kolai Péter. — Kialakítottuk a szakosztályi modellt, a „helyére tettük” ifjúsági csa­patunkat, kimondtuk, hogy serdülő együttest alakítunk. Aztán bejártuk a környéket, igyekeztünk megszerezni a legtehetségesebb fiatalokat. — Hány sportolót igazol­tak? — Tizenegyet. Persze sen­ki ne gondoljon rosszra. Mi nem a kiöregedett, maga­sabb osztályt megjárt játé­kosok után szaladgáltunk. A jövőt építjük, ezért szinte gyerekeket hoztunk. A fel­nőtt gárda átlagéletkora mindössze 19 esztendő! Az STC a megyei 11. osz­tály Keleti csoportjában — az őszi szezon után — a 6. helyen áll. Egyik-másik ta­lálkozójukon 600-an szur­koltak, a nézők pedig köztu­dottan csak a jó fociért lel­kesednek. — Nyugodtan mondhatom, hogy ötödik „vonalunkhoz” viszonyítva változatos, szín­vonalas csatákat vívtunk — emelte hangját a szakosz­tályvezető. — Elért eredmé­nyünkkel egyébként elége­dettek vagyunk, tudjuk, hogy az idő nekünk dolgozik. Szá­molunk azzal is, hogy most még nem verhetjük meg Hollóházát, Sátoraljaújhelyt, Mádot és Tárcáit. Egy esz­tendő múlva viszont... — A szövetség illetékesei­től hallottuk, hogy meg­gyengültek ... — Igen, négyen sorkatonai szolgálatra vonultak be. Nem sopánkodunk, hiszen ez az élet rendje. Bizonyára a nyáron, vagy az ősszel is többen angyalbőrbe bújnak... Ügy számolunk, hogy 1986- ban, esetleg egy évvel ké­sőbb már ütőképes csapa­tunk lesz. — Játékosaik a ség ben dolgoznak? — Arra törekszünk, hogy valamennyien itt keressék meg kenyerüket. A felnőttek 18-as keretéből jelenleg ki­lencen munkálkodnak a bá- zisszerv üzemében. Hamaro­san tovább javul az arány. Szeretném leszögezni: szigo­gyaregy­rúan amatőr alapokon vé­gezzük tevékenységünket. A csapat tagjai — ezt a gyár­vezetői mondják — a leg­jobb szakemberek közé tar­toznak. A labdát — a szó szoros értelmében — társa­dalmi munkában rúgják. — Hetente hányszor gya­korolnak? — Háromszor-négyszer. Az edzéslátogatottság százszáza­lékos ! Fegyelmezetlenséget eddig még nem tapasztal­tunk. A játékosok tudják, hogy mit vállaltak. Örülünk, hogy állják a szavukat. Mire Mikolai Péter ki­mondta a lentieket, betop­pant a szobába Csetneki Im­re, a felnőttek edzője. A kérdés szinte önmagát kí­nálta: hol tartanak a csa­patépítésben? — Ügy érzem: jó úton já­runk — szögezte le. — Az együttes lendületesen, nagy akarással, keményen, de sportszerűen küzd. Megmon­dom őszintén: játszani még nem tudunk úgy, ahogyan szeret nénk. Ez annak a szám­lájára írható, hogy úgyszól­ván nincs idősebb, rutino­sabb futballistánk. Így fa­zont sem szab senki ... Ke­vés gólt kaptunk, védelmünk megfelelő, támadójátékunkat kell fejlesztenünk! Megtudtuk, hogy ifjúsági gárdájuk — ugyancsak a félidőben — a második he­lyen tanyázik, serdülőik ed­zéseit rendszeresen negyven kisdiák látogatja. A szak­osztály ténykedésére odafi­gyel az egyesület vezetése és a sportfelügyelőség is. Ezek ismeretében hisszük, hogy megvalósítják tervei­ket! Kolodzey Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents