Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. február 16., szombat Szikszói Károly rajza Béres Attila Gyufaszálat tart a szájában, így tud beszélni, egyébként sistereg meg süvít, összesen két foga van. — Akkor megmondod a íőorvosnőnek, ugye megmondod, öcsi? — Hogy a francba lehet iderakni egy kijózanítót — morgom. A begyről jönnek a homokszállító dömperek, én meg a Trabanttal gödörtől gödörig eviokélek fölfelé. — Ez nem kijózanító. Munkaterápiás intézet. Jó a levegő. Gyümölcsfák. Kilátás ... — Leesik az ajtóm. — Kifizetem a benzint. Fél, hogy nem beszélek a főorvosnővel. — Balra? — Igen. Jobbra, a’hogy az út vezet. Nem hiszi el, hogy itt nincs út. — Akkor majd a íőor- vosnőnek... — Milyen az új főorvos? — Nő. Rendes. Már voltam vele nagycsoportos, elmondta, hogy mennyire rajtunk múlik, meg aztán ... Pattog a sóder, csak be ne törje az üveget. — Meg aztán? Van itt egy nagyon jó fej. Szakállas. Majd megmutatom. Főmérnök volt, képeket fest. Azt aztán nem lehet bekampózni. Akkorákat vitatkoznak! Egyszer bejöhetnél. Olyanokat mond! — Meg aztán? — Azt mondja: főorvos- nő, drága, az egész ország iszik, mért pont engem akarnak lebeszélni? Ja Megmondta nekik. Kiköpi a gyufaszálat, újat vesz elő. — Akkor majd a főor- vosnőnek, a'hogy megbeszéltük, ugye? Ha nem jutna gyufához, talán többé nem szólalna meg. — Messze van? — kérdezem egy bombatölcsér alján. — Már nern. Nézz csak oda, oda oldalt. A fák közt az a pirostetős. — Mi van ott? — Ott lakik a Hovanics Pista. Tudod, a József utcából, aki a Halálfejesben szokott, meg a Mátrában, egyszer találkoztunk a Kálvária téren, mosógépet akart venni... — Mindenre emlékszem. — Otthagyta a felesége, elvitte a két gyereket, a bútort, mindent, aztán a Pista el akarta adni a csontvázát a bonctanba, marhára tudott snöblizni. egyszer elkapták a rendőrök, de fogadott velük és nyert... — Ott voltál? — Tessék? Ja. Láttam. — Mi van a piros tetővel? — Ott lakik. Kikapott itt egy nőt, ennek is van kél gyereke, ráhagyta az öreg a házat. Mosott rá, meg minden, aztán a Pista most összeállt vele, portás a kertészetinél. Egy kortyot nem iszik. Ja. Fél éve. Meg kell mondani a főorvosnőnek, hogy van betegségtudatom, és nem akarok meghalni. Ha a Hajnal utcában kiadják a gyógyszert, minden reggel beveszem. A fater fogja beadni. Tejjel. — Ez megy tíz éve. Nem tudom, minek jövök ide. — Kifizetem a benzint. — Mit mondjak a tőorvosnőnek? Én vállaljak érted garanciát? Hiába van kint a T-be- tű, a dömperek percenként leszorítanak. — Hát nem garanciái, hanem amit mondtam, mondd meg te is. Vettem új télikabátol. Anorákkal. Kigömfaolós bélés ... Kaptam a gondozóban egy füzetkét, hogy a család hogyan bánjon a beteggel. Nem szabad kiközösíteni, beszélgetni kell vele, hogy az emberi méltóságot érezze. — Milyen színű? — Világos. Ja. Sokat kell majd tisztítani. Megkapom a káestét, megcsináltatom a fogaimat. Mondta a kezelőorvos, hogy az legyen az első. Én még nem vagyok elveszve. Ja. Van állásom, meg lakás. — Hálom éve húzattad ki a fogaidat. Ez kegyetlenség. Nem szabad a beteget elkedvetleníteni. — Ez most más. Ha az Anticolra ráiszom, meghalhatok. Volt itt egy nő tavalyelőtt, az itt halt meg. Kiengedték adaptra, és a mentő hozta vissza, de már hiába. A betegszobán halt meg. A Jóska háromezerért megcsinálja maszekba, a legjobb fogtechnikus. Az egyik kanyar után őrház, sorompó. — Itt meg keli állni. Hatalmas zakóban, hamuszínű madárfej imbulyog elő, a megtestesült felelősségtudat. Behajol. Előre nézek. ez az. ő ügyük. — Adaptációs szabadságról jövök, tizennyolc órára kell jelentkeznem. Pontos és megbízható, mint határőr korában. — Tessék — int a madárfejéi. Itt legalább elplaníroz- ták a gödröket. Itt persze csak lapáton múlik. t Ö is itt volt —mondja, és gyufát cserél. — Nem volt hová mennie. Volt egy háza valahol lent, de Romániához csatolták, és nagyon elhúzódott a kártalanítás. Egyre inkább tisztelem az itt dolgozókat. — Meló után meg majd vállalok maszekokat, az az időt is elveszi, és pénzem is lesz, ez az egy nadrágom van. össze kell szedni magam ... — Hol álljak meg? — Ott a főépület mellett. Akkor a főorvosnőnek megmondjuk! — Mielőtt kiszáll, megszorítja a vállárnál. Szemében könny. — öcsi, bízzál bennem. Egyszer kölcsönkérte életem első karóráját. Anyám vásárolta vissza négyszáz forintért. Amióta ketten maradtak apával, lassan kiürül a lakás. Először az olcsó nippek a vitrinből, aztán a könyvek, lepedők ... A főépület neonfehérben. Fakó fürdőköpenyek és munkásruhák, elhordott öltönyök, csővázas fotel, régi újsághalom. A reménytelenség pályaudvara. Egy ajtón rács. Nyílik a kezelő ajtaja. Női hang kiált: — Jánosi úr! — Egy alak kiválik a tömegből. Itt mindenki úr. A faliújságon a házirend alatt rajzlapon kék-zöld kavargás. „A tenger mélye.” — Ott jön, az a kontyos! Itt megvárlak. Mondd meg neki, ez most komoly! Mondd meg . .. Dohányos, negyvenes nő, barna szeme élénk mozgással leplezi, mi-mindent látott már. — Parancsoljon. — Míg a kulcsát keresgéli, szorítást érzek a vállamon. — Tanfolyamra is megyek, és új nadrágot veszek ... ezt is ... A főorvosi szoba ablakán egészséges hideg árad be. Rágyújtunk, megigazítja a hamutartót, aztán a szemembe néz. — Főoi'vosnö, kérem, hogyan értette azt a telefonba, hogy a bátyám menthetetlen? — Az csak fél rehal lás lehetett, ilyent nem mondhattam, mint orvos ... — Három napja telefonáltam. hogy az adaptációs szabadság másnapján tökéletesen berúgott, apámat éjjel kizavarta a folyosóra, kinyitotta a csapokat. két emelet beázott... — Ja, igen . . . azt mondhattam, hogy akkor nem tudok vele mit kezdeni . . . már így távolról.. . — És közelről? — Nézze, Méhes úr, volt már eset... vannak példák, hogy meggyógyulnak... a mi eszközeink ... a család sokat tehet ... mi itt valameddig eljutunk, de azután, visszakerülnek a régi környezetbe ... önnek magyarázzam? — Hát akkor, köszönöm. — Ne menjen még. Olyan érzékenyek az ilyesmire, mérik az időt, ez nekik fontos . .. jelentősége van ... megérti ... legalább öt percig .. . Az íróasztal mögé megy, hirtelen pici lesz. elvész a papírok között. — Megmondtad? — Meg — mondom. — Az öcsém — mutat be valakinek —, tíz percig volt bent! — Vonszol tovább. — Nem kísérlek ki, beszélnem kell azzal a pasival, műanyagos, ha innen kimegyünk, hozzá megyek dolgozni, havi tízest fizet, állati jó fej, meg azzal a másikkal indul a kisállattenyésztésben, a görény, öregem, most abban van a nagy pénz ... A külső ajtónál megáll. — Tíz percig voltál bent. Állati jó fej vagy. — Átöleli a váltam: — Megmondtad neki, hogy vállalod, hogy hazamegyek, és . . . — Meg. Hegyről lefelé, sötétben, gödrök között, egyedül. Nem lesz könnyű hgzajut- nom. Fürdőhelyek, gyógyüdülők Beiustól 25 kilométerre, aszfaltos hegyi út végén, völgykatlaniban található Stina de Vale. Közvetlenül mellette tör a magasba a Bihari havasok 1627 méteres csúcsa, Poleni. Amerre a szem ellát, végtelen fenyőerdők. Fagyos téli és hűvös nyári napok jellemzik az időjárást. A festői táj, a csend, a sokáig megmaradó hó, a tiszta, ózondús levegő, a sok-sok kirándulóhely az egyik legkeresettebb gyógyhellyé teszi a vidéket. Az alacsony légnyomású • alpesi klíma, a vasban gazdag ásványvizek idegkimerültség, endokrin mirigyek megbetegedései, légzőszervi bántalmak gyógyítására javallottak. Ugyanakkor az itteni levegőnek frissítő, erősítő hatása van. így a hely gyermekek erősitőkú- rájához, sőt utókezelésekre is igen alkalmas. A környék látnivalói közé tartoznak a barlangok. A legszebbek és legérdekesebbek az Élő tűz jégbarlang, a Csodavár barlanglabirintus, a kiskóhi Medvék barlangja és a me- ziádi cseppkőbarlang. N apló j egyzetek Ahogy szállók fel a buszra, egy fekete hajú, szemű kisfiú — lehetett úgy tizenegy, tizenkét éves —, ügyesen elém tolakodik, és nagy sebtében leül az egyetlen üres helyre. Előránt a zsebéből egy megviselt könyvet, buzgón olvasni kezd, vagy úgy tesz, mintha olvasna. Mikor mellé érek, rámpillant, felpattan, és kedvesen kínálja a helyét. Intek, hogy köszönöm, nem. Egy gyászruhás, sovány néni is vonakodik. Végül egy sánta ember elfogadja, s köszönet helyett köhög egyet. A fiúcska üdvözölt mosollyal áll mellette: terv teljesítve. Ügy látszik, a jótett érdekében néha gorombán kell helyezkedni: a cél szentesíti az eszközt, ön- és közveszélyes játék! Mi történt volna jóra buzgó szívében, ha a tolakodásért megfegyelmezi valaki? * A buszról odapillantok az SZTK-ra. Stílustalan homlokzat, idétlen kapu. Hárman haladnak befelé, egy idős férfi, egy fiatal nő, meg egy gyerek. Egymás mögött lépdelnek csendesen, lehajtott fejjel. Istenem, hol láttam én ezt — vagy valami nagyon hasonlót valamikor? Hol láttam embereket ilyen megadással egy kapun belépni? Igen, megvan: Bécs- ben, az Auguszlinusz templomban. Már nem tudom, melyik hercegi családnak alkotta Canova azt a síremléket. Nagy háromszögben kis, sötét kapu, ott vonulnak így befelé lehajtott fővel névtelen alakok, fiatalok, öregek. Megemelem a kalapom. * A varjak megszálltak két vadgesztenye fát. De nem mindegyik nyugodott meg; sokan nagy, helyezkedő röpködésbe kezdtek: fáról fára, ágról ágra szálltak. Mit kerestek? Kényelmes helyet? Kellő távolságot? A röpdösés végén feltűnik, hogy a két fa egyenletesen telt meg varjúval. Addig röpdöstek, míg mindegyik varjúnak jutott egy kényelmes ág, tisztes távolságra a többitől. Milyen ősi tanulság! Milyen gyakorlati tanítás! Kiss Ernő Ornitológiái atlasz Az NDK. madárvilága című sorozat hatodik kötetének a megjelenését ez évre várják. Az atlasz 201) madárfajtát ír le és ábrázol szemléletes módon. Az anyag összegyűjtésében 600 amatőr ornitológus vett részt. A távcsövekkel, szakkönyvekkel felszerelt társadalmi munkások 1978 óta járják az erdőket, mezőket, hogy segítsenek a madárállomány összeírásában és rendszerezésében. A beérkezett adatokat a halberstadti HeineanumPARAZS ISTVÁN Te, aki eljössz néhai városomba {élelmesen csapongó emlékezés, ne hidd, hogy dülöngö verssor-utcáimban már nem sétál az éneklő kamasz! Még ott bujkál tüskék grimaszai közt tovaködlő arcokat keresve gázolva a szennytől fáradtolaj-szinő patakban, evez fölfelé. Evez ebben a sötétbe pólyáit anyaméhben tévelyeg meséihez talál tündéreket, lónynevetésü szerelmek filléreit számolgatja a porkok pénztárablakai előtt, ahol minden jegy elkelt. Te, aki örök jelenemben is itt vagy emlékezés, szaggatptt kötényedben nemzedékemet is emeled, ne dobd a feledés köasztalára az éneklő kamaszt! Tedd mérlegre romlandó testét és hitét s mondd ki hogy melyik súlyosabb! nak, a Madártani Múzeumnak a munkatársai értékelik. Egyébként a kiváló halberstadti szakemberek végzik a sorozat szerkesztését is. A Heineanumban jelenleg 16 700 kitömött madárból álló kollekciót őriznek. Az intézmény alapjait Ferdinand Heine, a neves ornitológus vetette meg 150 évvel ezelőtt. A készülő sorozat az Európában megjelentetett madártani lexikonok közül a hetedik.
