Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
1985. január 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Gépkocsi javítás Több ügyeimet Répáshutának Elöregedőben hazánk járműállománya. Magyarország minden esztendőben vásárol ugyan új kocsikat, de a forgalomba lépők arra sem elegendőek, hogy a keresletet kielégítsék, nemhogy a kiszu- perálásra érdemeseket pótolják. Így évről évre nő az átlagos életkor: a motorizáció aranykorának tartott 70-es években nem érte el a három ével sem, ma pedig megközelíti a nyolc esztendőt. Eme tények birtokában fogalmazódik meg a kérdés: számíthatunk-e valamiféle javulásra, és egyáltalán milyen lehetőségek vannak a kedvezőtlen helyzet megváltoztatására? VERSENY NÉLKÜL Nézzük, mi történt? A szervezeti változások — tanácsi felügyelet alá irányították a szervizeket, és kisvállalatokat alakítottak, abban a reményben, hogy verseny jön létre a javítók között. Ez ismert. A várt verseny azonban elmaradt. Tovább nehezült a helyzet, mert az alkatrészellátással foglalkozó szervezetek késve alakultak, már nem tudtak egyensúlyt teremteni. A külkereskedők persze mindent megtettek és megtesznek a hiány megszüntetésére. a tárgyalások igazi sikert azonban nem mindig hoztak. Vagyis: kevesebb alkatrészt tudtak importálni, a kereslet meghaladta a kínálatot. Egyes vélemények szerint a bajt a járműjavítók és az alkatrészellátók között feszülő érdekellentétek okozzák. Az. hogy a szerelők anyagilag az új alkatrészek beszerelésében érdekeltek, nekik ez a kifizetődőbb megoldás. Az alkatrészellátók viszont azt mondják: ha a szerviznek van pénze, akkor tartalékol alkatrészt a jobb ellátás érdekében, ebből adódóan párhuzamos készletek halmozódnak fel — s ez okozza a hiányt. Ha viszont pénzszűkében van a szerviz, akkor az sem kizárt, hogy a minimális készletre sincs fedezete. Mások nem tartják elég ösztönzőnek az alakatrész-fel- újításra, -gyártásra ható szabályozórendszert. De azt sem szabad elhallgatni, hogy van olyan alkatrész, amelynek felújítása többe kerül, mint az új. Példaképpen említhető a motorhajtókar. Az új ára 180 forint.' a felújítás egy órát igényelne, a kifizetendő közteher és munkabér együttes összege megközelítené a 200 forintot. Nyilvánvaló, alaposan meg kell gondolni, melyik alkatrészt érdemes felújítani és melyiket nem. De lépni kell! Hírt kaptunk arról, hogy egy új rendszer kidolgozásán munkálkodnak a szakemberek. Természetesen a rendszer működéséhez szükséges érdekeltségekre, szabályozókra is kitér majd a javaslat. Előzetes elképzelés szerint úgynevezett gesztorra bíznák az elhasználódott alkatrészek begyűjtését, raktározását, felújítását és kiadását. Az sem kizárt, hogy új alkatrészt csak akkor kapnak a vásárlók, ha a rosszat, az elhasz- nálódottat leadják. KNEB-VIZSGÁLAT Magyarországon csaknem 1,3 millió személyautó futaz utakon. A legtöbb autót 1980- ban importáltuk, 113 ezret, 1985-ben viszont 94 ezer beérkezésére számíthatunk. Az alkatrészellátásról és járműjavításról minap indított vizsgálatot a Központi Népi Ellenőrző Bizottság. A gépkocsi-tulajdonosoknak személyes tapasztalataik vannak a mindennapi gyakorlatról, lehangoló a helyzet. Többnyire a gépkocsi-tulajdonosoknak kell rohangálniuk egyik üzletből a másikba, maszektól az állami kereskedőig, s vissza, hogy alkatrészhez jussanak. A hiányok és az áremelkedések sok esetben arra késztetik az úrvezetőket, hogy vagy maguk bütyköljék meg autójukat, vagy tusiban csinálják meg. Senki sem mond le kön.v- nycn a megszerzett életszínvonalról. És miután egyre nehezebb új személyautóhoz jutni, ritkábban szánják cserére magukat az emberek. Így egyfelől többet kell költeni az egyre öregedő autóra, másfelől éppen a költségek növekedése miatt jobbára csak a legszükségesebb javításokat végzik, vagy végeztetik el a gépkocsi-tulajdonosok. Ennek következményeként a műszaki állapot romlásával kell számolni, ami viszont a biztonságos közle kedést teszi kétségessé. Ugyanakkor sem az állami, sem a magánjavító szolgáltatás nem mondható kielégítőnek. Megoldatlan például a garanciális javítás. JAVASLATOK A helyzet adott, miként lehetne rajta változtatni? Amint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa közlekedési és távközlési albizottságé nak minapi ülésén megfogalmazódott: van kiút! Szá mos javaslat hangzott el Ezek közül több szorgalmazta: javítani kell a szakmunkásképzés színvonalát, mert a hiányos ismeretekkel munkába lépő ifjú szakmunka sok aligha tudnak minőségi szolgáltatást nyújtani. Meggondolandó: nem csökkenné- nek-e a költségek, ha alkatrészekre szakosodnának a felújítással foglalkozó gazdálkodó szervezetek? Mindenesetre segítené a hazai motorizációt, ha jobban együttműködnének az abban érdekelt vállalatok. Elhangzott az ülésen: 1985 első felében kormánybizottság keresi a gépjármű beszerzés szélesitésének lehetőségét. Többen felvetették: szükség volna a vezér- képviselet és a márkaszerviz keresztezéséből létrejövő új társulásra, ami egy kézben tartaná a kereskedelmet, a szervizelést, a javítást, az al katrészellátást és a selejte zést. Hogy valóban szükség van-e ilyen felállású és feladatú gazdálkodó szervezet re, még nem eldöntött. Heringszámlálás a Balti-tengeren Nagyon ízletes halfajta a balti-tengeri apró hering. A korábban nagyszámú halrajok száma azonban az utóbbi években jelentősen megcsappant. A balti-tengeri országok ezért egyezményt kötöttek, amelyeknek alapján a jelenlegi mennyiséget figyelembe véve, korlátozták a lehalászás mértékét. A halrajok számát olyan visszhangintegrációs módszerrel állapították meg, amellyel gyaÉrdemes figyelni Ülök az ankéton, tájékoztatón, beszámoló gyűlésen, egyéb ünnepi összejövetelen, hallgatom a szónokot, előadót, vagy azok sorát. S mert elég hallani, nem kell mindig nézni is az éppen szólókat, tekintetem elkalandozik. Meg látom a televíziós, meg rádiós tudósítókat, a riportereket, a kábeleseket, világosítókat, operatőrt, másokat. S már tudom, nem az éppen soros előadóra, hanem rájuk kell figyelnem. A tudósítást készítő vezető riporternek a kezében ugyanis ott van a rendezvény forgatókönyve, ott a beszédek szövege, azokon színes vonalakkal aláhúzva, megjelölve, amely vészek a fontosabbak, vagy egyáltalán fontosak, érdekesek. Ö figyeli a szónokot és kíséri a szövegen, hol tart. A többiek csendben üldögélnek, esetleg ki is mennek a szomszéd terembe rágyújtani, egy kávét meginni, a televíziósok letámasztják a hordozható lámpákat, legfeljebb egyikük szunyókál a kamera három lábának összekötő- rúdján. (Láttam egy vidéki szabadtéri rendezvényen a nézők szeme láttára kártyázva időt töltő tévés segéderőket is!) A riporter figyeli a szöveget, látja, közeledik a szónok ahhoz a részhez, amely neki be van jelölve. Int a segítőknek, vagy éppen odasziszeg nekik, azok összeszedelőzködnek, behívják a külső termekből társaikat, látványosan nekikészülnek a felvételnek, a világosítók felgyújtják hosszú szárú grillsütőiket, a vezető kézjelekkel irányítja társait, a régebbi típusú kamerák hangosan berregni kezdenek, megy a felvétel. Vidéki kisebb eseménynél láttam nem .is egyszer, hogy a riporter a szónok közelében áll, mintegy ellenőrzi a maga papírjából, hol is tart, majd a megfelelő időben bekapcsolja magnóját, a mikrofont az előadó orra elé tartja, aztán, ha elhangzott az érdekesebbnek ítélt pár mondat, mikrofont súlyba, magnót ki, s csordogálhat az esemény tovább, majd néhány perc múlva a közjáték megismétlődött. Televíziós közvetítés, vagy felvétel esetén a lámpák kioltásából következtethet a hallgatóság, mikor érdemes figyelni, mikor lehet lazítani. Nem lehetne a rádió és a televízió embereinek ezt a „minősítő kiemelést” kevesebb látványossággal végezni? Vagy esetleg, ha már az előadók többnyire meg is egyeznek a tömegkommunikáció képviselőivel, melyek előadásukban a kiemelendő, azaz figyelemre érdemes részletek, csak azokat mondanák el? Mert ismerve a rádiós és televíziós riporterstábok fentiekben vázolt gyakorlatát, a járatos ankéthallgatók úgyis csak akkor figyelnek oda, ha felgyúlnak a tévé lámpái. (benedek) korlatilag egészen pontosan felmérhető a teljes halállomány. A heringek hidroakusztikai berendezésekkel való számlálását évente két alkalommal végzik szovjet, lengyel. NDK-beli és svéd tudósok közösen. Gyáróriások, napi sok tonna különböző szennyezőanyagokat okádó kéménycsoportok, füst- és gázfelhők ölelik körül Miskolcot, városunkat. Ki vagyunk téve a szél szeszélyes játékainak, ezektől függ, mikor és menynyit szippanthatunk magunkba az ipar adta gázosfüstös levegőből. Miennyire fel tud lélegezni az ember, ha a Bükk felé veheti útját, és ott kergetheti gondolatait, szürcsölve az erdők szűrte csodás levegőt. A kacskarin- gós utakon ballagva sokszor olyan környezetben lehetünk, amely lenyűgözi az embert és látványával megállásra készteti az év bármely szakában. Számomra Répáshuta, ez a ki falucska, mindig nagy örömet jelent, ha benne, vagy körülötte járhatok. Hát nem csodálatos, mennyi érdekességet nyújt ez a pöttömnyi falucska a Bükk ölében? Mint egy élő skanzen őrizte meg részben a XVIII. század elején oda letelepült ősök foglalkozásait, másrészt pedig tévéantennáival bele tud tekinteni a világ minden zugába, az autók sokaságával pedig ugyanúgy részesül minden látnivalóból, kincsből, amit hazánk csak nyújthat lakosai számára. Tudom van olyan elképzelés (nem láttam a távlati tervét), hogy a falu lesz a Bükki Nemzeti Park központja talán. Nekem azonban egyre jobban az motoszkál az agyamban, hogy ez a falucska megyénk egyik vonzereje is lehetne, ha adottságaira jobban odafigyelnénk. Körülötte megszakítás nélkül folyik a szén- és mész- égetés (mint 250 évvel ezelőtt). A fakitermelésben — mint őseik is mindig — most is jeleskednek az itteni emberek, és fejszéik csapásait, motorfűrészeik vijjogó hangját messze távoli vidékek is szokták hallani, mert mindenütt szívesen látott embe- „ rek ők, ahol kemény, férfias munkára van szükség, legyen az Borsodban, az Alföldön, Börzsönyben vagy máshol. A Tátrában is helytálltak, amikor el kellett takarítani a szörnyű vihar okozta erdőpusztitás nyomait. Ha közöttük vagyok, mintha én is odavalósinak érezném magam. De az egyre jobban betévedő idegenek, külföldiek is szívesen emlékeznek vissza az ott eltöltött órákra, napokra. Most megpendítek egy új húrt: micsoda csodás szanatóriumot látok én képzeletemben a falu fölött kígyózó egri út fölötti háromszögben! Egyszer, amikor a faluért oly sokat tett néhai Horváth .János tanácstitkárral arrafelé járva megálltunk az említett helyen, s lenéztünk a bújócskát játszó falura, s felelte a Bükk messzire nyúló erdeire, azt mondta nekem: „Látod, bátyám, ott messze folyik a Tisza — mutatva a távoli messzeségbe. — Szép időben egészen odalátni!" Valóban csodálatos látványban van része annak, aki ott megállhat és szemeivel végigsimogathatja a Bükk talán legszebb panorámáját. Egy ilyen helyen felépített szanatórium (ezekben úgysem nagyon dúskálhatunk országos viszonylatban sem ...), amely 700 méter körüli magasságban lenne füstmentes, tiszta levegő ölelésében, rengeteg jember számára nyújthatna segítséget, akik melegüzemekben, bányákban és nehéz munkahelyeken megrokkantak, vagy rehabilitáció után vágyakoznak. Egy szanatórium ottléte — szerintem — nem hozna veszélyt a Bükki Nemzeti Parkra sem, mert az oda bekerülendő emberek biztosan tudnának vigyázni a környezetükre. Tudom, egyesek máris nekem szegezik a kérdést, amely a falut is már régen foglalkoztatja: „Vajon ivóvíz hogyan kerülne oda fel?” Szerintem nagyobb pártfogással a mai modern világban ez ott sem megoldhatatlan, hiszen maga a falu is szívesen hozzájárulna e kérdés megoldásához. Mások talán a pénzügyi nehézségekre hivatkoznának. Nos, látjuk, például Budapesten, de már máshol is, hogy az illetékesek ilyen problémák esetén a külföldhöz folyamodnak segítségadásért. Így épülnek már szállodák, fürdők és az így felépült létesítmények egy bizonyos idő után hazánk tulajdonába mennek át. .leien esetben is nem lehetne-e egy ilyen „huszárvágáshoz” folyamodni? Van nekünk egy kedves testvérvárosunk is: Tampere, Finnországban. Biztos vagyok benne, hogy egy fiatal finn építész szívesen megtervezné a szanatóriumot, felfogatná a környező források vizeit és a vízkérdés is megoldódna a falu számára. Én saját magam láttam az ottani építészet lenyűgöző voltát, ezért merném ajánlani ezt a megoldást. Ha valaki tehát pénzügyi nehézségekre hivatkoznék, arcát a miskolci betonrengetiegek felé irányítanám ... Deme Dezső Földünk felületének közel 30 százalékát, 3,7 milliárd hektárt borit erdő, s a világ jelenlegi faállományát a szakemberek 300—400 milliárd köbméterre becsülik. A faállomány mintegy egynegyede a Szovjetunió területén nő, aminek több mint 80 százalékát fenyőerdők teszik ki. A szovjet erdők teljes területe megközelíti az egymilliárd hektárt. A világ legnagyobb fakitermelője a Szovjetunió, 20 százalékát adja a világtermelésnek, öt 19 százalékkal az USA, 10 —10 százalékkal Kína és Brazília, 6 százalékkal Kanada követi. Együttesen 20 százalékkal járul hozzá a szükségletek kielégítéséhez Svédország, Japán, Finnország, Franciaország, Nigéria. Tanzánia, az NSZK, Kolumbia, Románia, Etiópia és Szudán. Az enyhet adó erdőségek nem csupán a föld vízháztartását szabályozzák. de tisztítják is a levegőt, oxigénnel dúsítják. A tudósok legújabb kutatásai fényt derítettek arra is, hogy a szárazföld növényzete kétszer annyi széndioxidot használ fel, mint a tengerek és tavak fitoplanktonja. Képünkön a növényeklégzésének ellenőrzésére szolgáló kísérleti berendezést láthatunk a természetben érvényesülő ökológiai kölcsönhatás Összes kifinomult részleteit vizsgáló kutatók szolgálatában.
