Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-20 / 16. szám
1985. január 21., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 rendjébe tartozó család. Kiterjedt rokonsága huszonhárom nem százhatvankét faját számlálja. A cinege — bár igen szépen énekel —, alaptevékenységéből nem képes megélni előadásait ugyanis rendszerint honorárium nélkül vállalja el. Éppen ezért, amikor nem énekel, akkor élelem után néz. Ezért a rovarok zöme jobban kedveli, ha inkább mégiscsak énekel. Azon kevés állatok egyike, amely többé-kevésbé képes eltűrni az ember jelenlétét, amely úgy értendő: az embernek egyelőre semmi oka sincs, hogy a cinegéket irtsa. Az apró testű madár húsa igen kevés, tucatszámra összefogdosni pedig időrabló feladat. Helyette az ember megtűri környezetében a cinkét, amely tavasztól őszig a gyümölcsösök rovarkártevőit falatozza. (Vesd össze: társadalmi munka). Ellenszolgáltatásképpen ezen munkájáért az ember telente átvállalja a cinkék táplálását, avas szalonnát, tepertőt, olajos magvakat rakva az ún. etetőkre. A cinke — mivel igen jóhiszemű állat —, nem is gondolja, hogy az ember csak szereti, ellenben széltében- hosszában elterjesztette a cinkékről, hogy azok az avasai kedvelik, holott ez nem igaz. A cinkék tollazata igen változatos színű, egyes fajtái sárga, fekete, zöld dolmányt, frakkot, esetleg mellénykét viselnek, esetenként különböző színű sapkát. Pompás ruházata ellenére is a cinke rendszerint mezítláb jár. Nincsen neki cipellője, habár előfordult, hogy egy-egy fázósabb cinke lábbelit szeretett volna csináltatni. (Vesd össze: a cinege cipője.) Mindez persze még abban az időben történt, amikor a magyar ipar a piacorientáltság helyett a tervutasításos gazdasági rendet favorizálta. És mivel a daru, gólya, bölömbika a cinkénél nagyobb cipőben járt (vesd össze: haszonkulcs), hát a Fűzfahegyen lakó Varjú Varga Pál szívesebben gyártott az ő lábukra lábbelit. A cinkéknek sikertelen próbálkozásuk kedvüket szegte, azóta is meztéláb járnak, várva az időt, amikor egy élelmes ember kisvállalkozást nyit, cinegecipő készítésére. (csendes) Hévizfűtés A tartósan kemény januári hidegben Jászki sér nagyközség tizenhárom létesítményét — iskolát, egészség- ügyi intézményeket, művelődési házat, ABC-áruházat és egyéb középületeket — fű- tenek hőforrás vizével. A nagyközség határában még a 70-es évek elején végzett szénhidrogén-kutatásoknál percenként 1900 liter 69,2 fokos meleg víz tört a felszínre. Az energiaforrást akkor lezárták, közcélú hasznosítását az idei fűtési idényben kezdték meg. A település belterületétől 1300 méterre lévő forrás vizét tökéletes hőszigetelésű vezetéken juttatják el a nagyközség központjába, így a minusz 15—20 fokos hidegben is megfelelő a hővízhálózatra kapcsolt épületek fűtése. A zord januári napokban harmincezer légköbmétert fűte- nek a föld mélyéből feltörő meleg vízzel. A termálenergiát a helyi Lenin Tsz is hasznosítja, vele fűti három fóliasátrát, ahol szegfű terem. A hévíz révén fűtési szezonban hozzávetőleg százhatvan tonna tüzelőolajat, és harminc tonna kokszot takarítanak meg Jászkiséren. Süvöltők Északi süvöltők lepték el Bács-Kiskún megye városainak parkjait, tereit. A madárvendégek eddig az alföldi erdők kökényeseiben, galagonyásaiban lakmároztak; most csapatostól vándorolnak településről-településre, s a parkokban lévő óriás japánakácok, díszcserjék bogyóit csipegetik. Kecskeméten egy napig tartott „hadjáratuk”, azután továbbáll- tak. Maradtak viszont a széncinegék, és részükre erkélyeken, ablakpárkányokon terítenek a lakók: olajmagvakkal, szalonnadarabokkal etetik a madarakat. Négy év — kéf életért (?) Köztünk szólva Senki sem szereti, ha a zsebében kotorásznak. A zseb, akármilyen nagy, sa kéz, akármilyen kicsi, egymásnak teremtetett. Minden zseb félkezes, még akkor is, ha abból egy tíztagú család költségeinek fedezését kell biztosítani. Ha növekednek az árak, annak senki sem örül. De bízzunk a fát metsző ember ősi bölcsességében: a kevesebb ág kevesebb hajtást (és vadhajtást) hoz ugyan, de gazdagabb termést ígér. Fölértékelődött az energia és jó néhány élelmiszer. Többe kerül a fűtés, a világítás, a villamos és az autóbusz, a gyereknek szánt tej, a vendégváró paprikás. Nincs mit szépíteni a tényeken! Az áremelés, a kompenzációs intézkedések ellenére is, újabb tételekkel nehezíti a családi költségvetést. Mindemellett biztosra vehető, hogy a lakásban nem lesz hidegebb. Az is valószínű, hogy a reggeli kakaóhoz szokott gyerek ezután sem teát kap majd. Nem lesz kevésbé édesebb a kávéba adagolt tejszín sem, hiszen alapvető szokásainkról nehezen mondunk le. Valami mégis változik. Mivel az áremelés végül is konstans kiadásokat érint, kevesebb jut ruhára, kultúrára, szórakozásra, szenvedélyből fölvállalt hobbira. Rossz hírek ezek. De őszinték. Egy szigorúan közgazdasági írásban olvasható : „Kevés olyan közönsége van a világnak, amely a nagyképű sem- mitmondást vagy a zsargonba bújtatott szűklátókörűséget olyan határozottan utasítja el, mint a magyar.” Ezt a mondatot dir. Bognár József akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója vetette papírra, tíz évvel ezelőtt. Akkor még előtte voltunk a húszforintos benzinnek, a kétszáz forintos szaláminak. De előtte voltunk — s mert ez is a képhez tartozik — az állampolgári joggá lett betegellátásnak, a családi pótlék emelésének, a nyugdíjasok fokozottabb segítésének, a falvak megőrzésének, az új gazdálkodási formák bevezetésének ... És előtte voltunk annak az alagútnak is, amelyről sokszor hittük azt, hogy túljutottunk már a felén. Nem érvek és ellenérvek csatáznak itt, hanem eredmények és hiányosságok ütköznek. A magyar állampolgárt büszkeséggel tölti el, hogy gazdaságunkat tanulmányozni szakmányba járnak ide a külföldi delegációk, hogy az USA-ban Ikarusok futnak, hogy a hazai híradás- technikai ipar J apánnal üzletel, hogy a viharsarki búza aranyat ér. A magyar állampolgárt aggodalommal tölti el, hogy a szokatlanul kemény télben szokatlanul kemény árintézkedésről értesült... Szóval: senki sem szereti, ha a zsebében kotorásznak. A zizegő bankók és a csörgő fémpénzek egyre fogynak. Pedig a munkáját becsülettel végző ember nem tett kevesebbet! Akkor hát mi a hiba? Hol keressük nehezebb boldogulásunk okát, vigaszt és megoldást remélve?! A kérdésre adandó feleletet már régóta fogalmazzuk, s az együttes válasz reményében igazítjuk párba érdekeinket. Tudjuk, az ember közérzetét nemcsak az határozza meg, hogy megdicsérik-e frizuráját, kiegyensúlyozott családi viszonyok között él-e, vállon veregeti-e főnöke, előre köszön-e a boltos, hanem az is, hogy egy hét végi bevásárláskor mennyit adnak vissza az ötszázasból, megkapja-e a gyorsan növő gyerek kétévenként a méregdrága korcsolyacipőt, s akad-e egy flaska bor a hűtőben, ha váratlanul vendégek toppannak be. Bizony, úgy vagyunk mi most is — vélt és valós gazdagságunk büszke tudatában is —, mint a Móricz Zsigmond mondta mesében: egy krajcár mindig hiányzik, egy forinttal még mindig kevesebb csörög a zsebben. A kérdés most már csak az, hogy eredményeinkre legyünk-e büszkébbek, vagy hiányaink, veszteségeink miatt keserűbbek?! (brackó) Vólint Gábor. Forró nyár volt, amikor a tragédia történt, most hideg tél van, de ennek a családnak a fájdalmán nem enyhítenek a múló évszakok. A sebek újra és újra fellépődnek: iskolakezdés, karácsony, születésnap, névnap és a kegyetlen történést részleteiben feltáró bírósági tárgyalások ... Válint Gábor, az Észak-magyarországi Regionális Vízmű hivatásos gépkocsivezetője és kislánya, Anita a nagybarcai nagyszülőkhöz utazott azon a napon, hogy Gábor jó szokásához híven segítsen idős szüleinek egy kicsit a ház körül, Anita pedig, hogy jól kijátssza magát még egyszer a nagyiék- nál, hiszen nemsokára kezdődik az iskola. Motorkerékpárral mentek Kazincbarcikáról, Gábor egészen fiatal kora óta kedvelte ezt a járművet, pihentette a két kerék, a szabad levegő. Napnyugta előtt a kislány napozójára melegítőt húzott a nagymama, elköszöntek, indultak haza, tudták, vacsorával várja őket Anya a szép, új lakásban, amelyet néhány hete kapott a család ... Juhász Sándor vízvezeték-szerelő, a Kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat dolgozója társával az aznapi utolsó címen nem borravalót, hanem egy üveg bort és pezs- igőt kapott. Visszatértek munkahelyükre, leadták a vállalati kocsit, megitták a bort, pezsgőt. Juhász ezután a Mazsola cukrászdába ment munkatársaival, ott fröccsöket ittak, .majd visszamentek a vállalat klubjába biliárdozni — és tovább inni. Juhász — emlékezete szerint bikavért ivott, továbbá három konyakot és két-három üveg sört. El is határozta, hogy nem megy haza Put- nokra ezen az estén, inkább a Kazincbarcikán élő nővérénél alszik. Csakhogy ott állt a vállalat parkolójában a két és fél hónapos Dacia, és Juhász engedett a csábításnak, részegen a volán mögé ült és elindult hazafelé, Putnokra. Nyilván eszébe sem jutott, hogy néhány évvel ezelőtt ittas járművezetés miatt már eltiltották egy időre a gépjárművezetéstől és pénzbírsággal is sújtották, egy évvel ezelőtt pedig szabálysértési eljárást folytatott vele szemben a rendőrség — ugyancsak ittas vezetés miatt. Egy tanúnak már Kazincbarcikán feltűnt, hogy „milyen furcsán” közlekedik a KT-s rendszámú, vajszínű Dacia, fordítva kerülte meg a terelőszigetet, a tanú kocsija elé vágott, majd kacsázva elhajtott. Egy másik tanú, egy stopos is látott abban az időben egy hasonló autót — már a 26-os számú úton — nagy sebességgel haladni. Sajnos, egyik tanú sem emlékszik pontosan, hány ember ült a Daciában. Lehettek többen is? A bizonyítási eljárás során ezt a kérdést nem sikerült tisztázni, a vádlott mindenesetre úgy emlékszik, egyedül ült a kocsiban. — Kétszer is áttértem az úttest bal oldalára — vallja a bíróságon. — Volt szembe jövő forgalom? — Mintha láttam volna néhányszor fényeket ... — Az ütközésre emlékszik? — Arra nem. Csak arra, hogy valami világít az autóm elején (kigyulladt a jármű) és engem húznak ki a kocsiból. A motor- kerékpárt akkor láttam, amikor a mentőből átraktak a rendőrautóba. A fejem és a szemöldököm sérült meg egy kicsit. — Bűnösnek érzi magát? — Igen. A lesoványodott, 27 éves férfi (annyi idős, mint Válint Gábor volt) ettől nem sokkal többet szólt a tárgyaláson. Lesütött szemmel vonult végig a gyászrühás család ... és Anita tagjai között a folyosón, a tárgyalóteremben. Édesanyjára, nővérére vetett csak egy- egy elgyötört pillantást. A rendőrségi jegyzőkönyv, a helyszínrajz, a fényképfelvételek és a tanúvallomások alapján bizonyítást nyert, hogy 1984. augusztus 14-én 20 óra 30 perckor az erősen ittas Juhász (a vérében 3,09—3,29 ezrelék alkoholkoncentrációt találtak) elveszítette uralmát a 80—90 kilométeres sebességgel száguldó gépkocsija felett, a nagy- bdrcai tsz álattenyésztő telepe közelében áttért az úttest bal oldalára és elütötte a vele szemben, szabályosan közlekedő motor- kerékpárost, a 27 éves Válint Gábort és utaísát, a 8 éves Válint Anitát. A motorkerékpár utasai a frontális ütközés következtében olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Válint Gábomé nemcsak lelkileg, fizikailag is tönkrement a tragédia óta. Huszonkét kilót fogyott, a vérnyomását a gyógyszerek sem tudják egyelőre szabályozni, legrosszabbul az álmatlan éjszakákat viseli. — Azelőtt nem hittem a megérzésekben, de én akkor este hirtelen rosszul lettem. Az az éjszaka pedig kitörölhetetlen emlékezetemből! Vártam, vártam őket és nem jöttek. Nem, nem telefonáltam sehova, azzal vigasztaltam magam, hogy biztos a férjem szüleinél alszanak. Az első busszal elutaztam Nagybarcára. Az anyósam aztán mondta, hogy kora este hazaindultak. Így tudtam meg, hogy nagy baj van, de még mindig reménykedtem, hátha csak megsérültek. Hazafelé egy külön járatos busz vett fel, és a sofőrtől kellett megtudnom, hogy egy fiatalember és egy kislány meghalt az úton. ö elvitt a helyszínre és én megtaláltam ott a csomagtartó csatját. — A rendőrség miért nem értesítette a családot? — A táskában ott voltak az igazolványok ... — Csak annyit mondtak nekem másnap a rendőrségen, hogy „hiszen ott volt a helyszínen az egész família”, összetévesztettek minket a vádlott rokonságával. Az anyai nagymama. Dobos Béláné az ítélethirdetés előtt összeroppan: — Nem tudom, hány évet kap, de kiszabadul és éli világát, még akkor is fiatal ember lesz! Majd újra autóba ül... A vömet mindenki szerette, 130 ezer kilométert vezetett baleset nélkül, brigádvezető volt, tavaly vették fel a pártba. Ügy szerették, hogy még a síremlékük alapját is a brigádja készítette el. Anita pedig maga volt az élet. ősztől zongorázni tanult volna, felvették a zeneiskolába. örökké énekelt, táncolt, függönyökből csinált magának jelmezeket. A lányom, Magdi visszaköltözött hozzánk, nem tud élni egyedül az új lakásban. Most volt az első karácsonyunk, amikor nem állítottunk karácsonyfát... A Miskolci Városi Bíróság dr. Szűcs László vezette tanácsa halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt Juhász Sándort négy év, börtönben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől, három évre a közügyek gyakorlásától. Az ügyész és a védő három nap gondolkodási időt kért, majd az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A halált okozó ittas vezetés 2-töl 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető ma Magyarországon. Juhász Sándor esetében néni sok enyhítő körülményt talált a bíróság, súlyosbítóként vette viszont figyelembe, hogy már két alkalommal is büntették ittas járművezetés miatt. Négy év börtönben — hosszú idő, bizonyára. A közvélemény azonban enyhének tartja a közutak rettegett rémeinek, az ittasan vezetőknek a büntetését. Nem is a börtönéveket, inkább annak a lehetőségét, hogy az elítéltek néhány év múlva újra gépkocsiba ülhetnék. Lévay Györgyi Jégoldó Oldja a jeget és tisztítja a gépkocsi ablakát a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet új vegyülete, amely az elmúlt hetekben vizsgázott nagyüzemi méretekben. Az új szert már minősítette a Kermi és megadta az engedélyt a gyártásra, forgalmazására is. A 2xS jelű jégoldó mechanikus szórófejjel ellátott utántölthető flakonokban kerül forgalomba; a Shell-kutaknál és az ÁFOR benzinkutaknál árusítják. Az érdeklődés rendkívüli, eddig 25 ezer liternyit gyártott a kutatóintézet gazdasági munkaközössége, s naponta érkeznek pót- megrendelések.
