Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

1985. január 19., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 sport Ma: VIT Az első borsodi VlT-túrára ma kerül sor a Blikkben. A nevezőket í) órakor indítják a Csanyik-völgyi KISZ-iskolától, a jelentkezőket 8-tól fogadják. — Az eseményt akár az Olim­piai ötpróba téli csúcstúrájához is hasonlíthatom — mondta Bocsi András, a KISZ Borsod megyei Bizottságának munka­társa. — A VIT-túrán azonban nincs szintidő, a 20 kilométeres távot így ,,kényelmesen végig­sétálhatja” valamennyi résztve­vő. A nevezés nagyon egyszerű. A rajthoz állók megkapják a VIT-igazolványt és ha célba ér­tek, azokat lepecsételjük. Ah­hoz, hogy valaki — sorsolás után — eljusson a moszkvai vi­lágifjúsági találkozóra, a túrát három alkalommal kell telje­sítenie. A követelményeknek részlegesen eleget tevők önta­padós emblémát, illetve V1T- jelvényt kapnak majd. A szervezők mintegy 1000— 1500 túrázóra számítanak, hi­szen január 12-én a Börzsöny­ben is több mint ezren voltak. (A második borsodi túrára már­cius 30-án, a harmadikra jú­nius l-én kerül sor.) Szolnoki labdarúgásról — Miskolcon Odakint igencsak ropog a hó a talpak alatt, itt, az üdülő éttermében viszont kellemes meleg fogad. A pi­ros-kék melegítős társaság tagjai a töltött káposzta ma­radványait pusztítják a tá­nyérokról. Láthatóan jólesik nekik a vacsora, hiszen két edzés van mögöttük. A Szolnoki MÁV MTE lab­darúgói Miskolcon készülnek a tavaszi idényre, főhadi­szállásukat a Pénzügyminisz­térium üdülőjében ütötték fel. Ezen az estén itt van kö­zöttük Körösi István, a DVTK ügyvezető elnöke és Király László, a diósgyőriek technikai vezetője is. Isme­retes, hogy a piros-fehérek jelenleg Szolnokon edzőtá­boroznak, tehát egyfajta cse­rét csinált a két klub. — Hogyan merült fel a gondolat? — kérdezem az ügyvezető elnököt. — Még a decemberi szol­noki teremtornán született az ötlet — mondja. — Kolláth Béla és Király László, a két technikai vezető vetette fel: mi lenne, ha cserélnének a csapatok. A szakvezetőknek tetszett a dolog, s mi is örömmel adtuk áldásunkat rá, mert jelentős megtaka­rítással jár együtt. Egy pél­da ennek bizonyítására: a szolnokiak saját buszukkal jöttek Miskolcra, aztán ez a jármű vitte a Tisza-parti városba a mieinket. Ha vé­get ér az edzőtábor, a mi buszunk hazaviszi a piros­kékeket és elhozza saját csa­patunkat. összességében fele költségből meg tudjuk olda­ni a két hétig tartó, itthon- tól távoli készülődést. Ezt a gondolatot fejtegeti valamivel később Árvái Ist­ván, a szolnokiak pályaedző­je is. nünket is azok között em­legetnek, akik eséllyel har­colnak a felkerülésért. Ta­pasztalatom szerint akadnak, akik szeretnék kimondatni velünk, hogy márpedig mi biztosan feljutunk. Ilyet jó­zanul gondolkodó ember nem jelenthet ki kategoriku­san ! — Említene ezek közül egyet? — Nem titok, mert a sport­lápban megjelenő tudósítá­sokból mindenki kiolvashat­ta, hogy nálunk viszonylag kevesen járnak a bajnoki mérkőzésekre. Icipici kö­zöny tapasztalható tehát, érdeklődés, szurkolók nélkül pedig igencsak bizonytalan az élvonalbeli lét. Akkor jönnek ki sokan a stadio­nunkba, ha jónevű, jegyzett együttes látogat hozzánk. Amit elértünk, annak kö­szönhetjük, hogy az idősebb játékosaink mindent megtet­tek a siker érdekében, s esetenként képesek voltak magukkal ragadni a többie­ket is. Az viszont elgondol­koztató: a sorsdöntő jelen­tőségű találkozókon, a Vo­lánnál vagy éppen Siófokon, éppen azok rogytak össze a teher alatt, akiknek a vál- lukra kell venni a terhek nagyobbik részét! Később azt is megtudom, hogy Szolnokon nem műkö­dik baráti kör, más csapa­tokhoz képest egyáltalán nincsenek a játékosok túlfi­zetve, csak azt a pénzt oszt­hatják szét közöttük, amit „megtermelnek”. — A klub-, illetve a szakosz- tályvezetés az első ötbe ke­rülést jelölte meg célul — folytatja Lódi László. — Ki­csit félve fogadtuk, úgy vél­tük, nem reális. Leültünk a srácokkal, s arra jutottunk: próbáljuk meg! Ez a társa­ság belátta, hogy ki kell szolgálni a közönséget, s ha esetleg a játék döcögősebb­re Sikeredett is az ősszel, a hajtásra, az akarásra nem lehetett panasz. Gond, hogy mindössze négy csatárunk van, akik közül ketten még ifjúságiak. De a gerinc, Su­gár, Repka, Baran, Rózsa­völgyi, Porhanda, Csontos, László és Boros, eddig meg­felelően aládúcolta az „épít­ményt”. — Hogyan értékeli az őszi produkciót? — Amit eddig nyújtot­tunk, az a Szolnoktól ma­ximálisan elvárható produk­ció! — mondja. — Elkap­tunk egy fonalat, s több­kevesebb sikerrel, de talpon tudtunk maradni. Ugyanak­kor gyakran mondogatjuk a fiúknak, hogy ez a tavasz- szal kevés az üdvösséghez. Mit jelent ez a kettősség? Azt, hogy még jobban kell passzolni, a helyzeteket na­gyobb százalékban kell ki­használni és jobb kondíciót szükséges szerezni. Ebben a mezőnyben hat csapatnak van közel egyforma esélye a feljutásra, örömteli, hogy mi sem hiányzunk közülük. Fia­tal edzőpárost alkotunk Ár­vái Pistával, nekünk is, meg a csapatnak is szüksége van sikerélményre. Árvái István jegyzi meg: — Az egyesületnél 1981­ben ötéves fejlesztési tervet készítettek. Ebben az szere­pel, hogy a labdarúgócsa­patnak 1986-ra be kell ke­rülnie a legjobbak közé. A tervhez képest tehát kicsivel előrébb tartunk, mégis bi­zonytalan a jövő. Nincs pél­dául csapaterösítésre fordít­ható pénzünk. Szerencsés ugyanakkor a generációk ta­lálkozása. Ha gondolkodás­ban sikerülne „profibbá” válnunk, nos, abból lehetne tőkét kovácsolni. Beszélgetésünk belenyúlik a késő estébe, mégsem me­rem egyértelműen leírni, hogy az alapkérdésre egyér­telmű választ kaptam. De lehet-e egyáltalán ilyes­mit tévedhetetienül állítani a 19 „menetes” második kör előtt? Doros László Téli úttörő-olimpia — megyei döntő Többen két aranyat is szereztek Bükkszentkereszten ren­dezték meg a téli úttörő­olimpia megyei döntőjét, melyen 246-an küzdöttek a helyezésekért. Eredmények, a győzte­sek, sífutás, III. kcs. fiú: Hegyközi (Miskolc, 36-os iskola). IV. kcs. fiú: Bráz (M., 37.). IV. kcs. leány: Hegyi (Bükkszentkereszt). Alpesi számok, műlesiklás, 111. kcs. leány: Kerényi (S.-újhely, Esze T. isk.). 111. kcs. fiú: Kelen (M., 21.). IV. kcs. leány: l.Cse- lényi (M., 21.). IV. kcs. fiú: Deák (K.-barcika, Pollack M. isk.). Öriásműlesiklás, III. kcs. leány: Sándor (M., 34.). III. kcs. fiú: Kelen (M., 21.). IV. kcs. leány: Cselényi (M. 21.). IV. kcs. fiú: 1—2. Császári (Bükk­szentkereszt) és Deák (K.- barcika, Pollack M. isk.). Sílövészet, III. kcs. leány: Füredi (Bükkszentkereszt). III. kcs. fiú: Hegyközi (M., 36.). IV. kcs. leány: Hegyi A. (Bükkszentkereszt). IV. kcs. fiú: Bráz (M„ 37.). Szánkó, III. kcs. leány: Nagy (Szomolya). III. kcs. fiú: Göndör (Makkoshoty- ka). II. kcs. fiú: Szepesi (Szin). Kisdobos leány: Gyárfás (Borsodnádasd). IV. kcs. leány: 1. Trunkos (Sárospatak, Esze T. isk.). IV. kcs. fiú: Kádár (M., 8.). Megkezdődött a Focifarsang Egykori világnagyságok a AZ IDEI TÉLRŐL, sajnos a megszokottól is többet be­szélünk. Fázunk. Didereg egész Európa. Takarékos­kodnunk kell az energiával, kényszerű rendelkezéseket léptetnek hatályba itt is — ott is. Tudom, szokatlan do­log időjárás-jelentéssel kez­deni a Focifarsangról szóló tudósítást, de a miskolci vá­rosi sportcsarnokba indulva pénteken délután a követ­kezők jutottak az eszembe: januárban Miskolcon lehet hó, fagy, hőhullám, a far­sangra akkor is sor kerül, immáron tízegynéhány esz­tendeje. Es még sohasem csalódtunk. A program — a serdülő-, női és öregfiúk- mérkőzések — mindig kielé­gítette az elvárásokat, egy­szóval rendre jól szórakoz­tunk. így volt ez tegnap, de így lesz ma és holnap is. FÁRADTAN, kimerültén érkeztek a milánói hölgyek, de az a legfontosabb, hogy itt vannak. Vezetőjük ola­szos temperamentummal szidta a telet, és heves kéz­mozdulatokkal „megfenye­gette”' az eget. Nem csoda. A derék itáliaiak 36 (!) órás utazást követően érték el célállomásukat, Miskolcot. Csehszlovákia öregfiúk válo­gatottjának kivételével — akik a tervek szerint ma ér­keznek meg — valamennyi csapat befutott. Pénteken ta­lálkoztunk Vojtech Chrisztov csehszlovák bíróval, aki az EB döntőjét vezette, és ma szintén „fellép”. VILÁG NAGYSÁGOK, egy­kori sztárok adják egymás­nak a „kilincset”. Csak egy­két nevet írunk le ízelítő­ül: Bene Ferenc, dr. Feny­vesi Máté, Szűcs Lajos, észa­ki szomszédaink közül Vik­tor, Dobiás, Adamec, Kuna, Geleta, Szilézia gárdájából pedig Szoltysik és Oslizlo nevének hallatán bizonyára felkapják fejüket a szurko­lók. Ma már a küzdőtérre is lépnek, hogy cseleikkel, lö­véseikkel, párharcaikkal, lel­kesedésükkel visszaidézzék a múltat, a sok nagy csatát. Valamennyien fogadkoznak, ígérik: bemutatják tudomá­nyukat. PÉNTEKEN az MLSZ két munkatársával, Czékus La­jos főtitkár-helyettessel és Sári Lászlóval, a szövetség ifjúsági bizottságának titká­rával is összefutottunk. Ter­mészetesen kíváncsiak voltak a farsang első napjának ese­ményeire, de látogatásuk nem ezért jött létre. Ok már a nyáron (augusztusban) Borsodban sorra kerülő II. Tokaj Kupa ifjúsági tornát készítik elő. Tárgyaltak a megyei szövetség illetékesei­vel, a megyei tanács vb test- nevelési és sportosztályának vezetőivel. Azt mondták. hogy a szervezést nem lehet elég korán ‘kezdeni, és alig­hanem nekik van igazuk. A SERDULÖTALÁLKOZÓ- KON élvezetes játékot lát­hattunk, akadt különleges csemege is. Obsitnyik, a kas­sai Lokomotív tehetséges fiatalja öt góllal járult hoz­zá csapatának az Eger SE ellen aratott 6-5-ös győzel­méhez. Szinte minden hely­zetből a kapuba talált: gólt lőtt kapáslövéssel, lehelet­finom pöccintéssel, szép cse­lek után és fejesből is meg- zörrentette a hálót. Klubjá­ban remélik, hogy az évek múlásával a felnőttek között ugyancsak megállja majd a helyét. EREDMÉNYEK. PROG­RAM. A serdülők Borsod Kupájáért csatáznak. A pén­tek délutáni eredmények: DVTK—Mezőkövesd 4-3 (3-2). Ózdi Kohász—Edelény 4-3 (2-1). Lokomotíva Kosice— Eger SE 6-5 (4-2). Rzesow— DMVSC 3-3 (3-2), büntető­rúgások után a lengyelek diadalmaskodtak 6:5 arány­ban. (Az esti meccsek ered­ményeit hétfői lapunkban is­mertetjük.) A mai program már 7 óra 15-kor megkezdő­dik és este 20 óra után fe­jeződik be. K.T. — Szerintem elkerülhetet­lenné válik, hogy a klubok az eddiginél sokkal jobban segítsék egymást. Való igaz: a pályán ellenfelek vagyunk, de ettől eltekintve koránt­sem célszerűtlen a közele­dés. Amikor ezt az edzőtá­bort tervbe vettük, még nem tudhattunk arról, hogy az MNK-ban szembe kerülünk egymással. Most mi is, meg a diósgyőriek is nagyszerű körülmények között dolgoz­hatunk, de a kupamérkőzés még hozhat „csontzenét” — jegyzi meg mosolyogva. Ez persze, még jócskán odébb van. Most azt szeret­ném, ha választ kapnék a szolnoki szakvezetőktől arra a kérdésre, hogy van-e rea­litása az NB I-es ólmoknak, amelyeket — nem titok ez — már régóta szövögetnek a Tisza partján. — Ez a csapat nagy utat tett meg — kezdi Lódi Lász­ló vezető edző. — Emléke­zetes, hogy 1980-ban kiesett a második vonalból, de egy év múlva visszaküzdötte magát. Annak ellenére, hogy sokak szerint nem sok esély- lyel vágott neki a pontva­dászatnak, végül a 7. helyet szerezte meg. Pillanatnyilag negyedikek vagyunk, s ben­Belátom szokatlan, s első pillantásra értelmetlennek is tűnhet írásom címe, gyorsan meg is magyarázom hát. A három pont helyébe egy-egy nevet kell képzelni, termé­szetesen égy sportoló, eset­leg sportág nevét. Tehát, hogy egyelőre ne legyek konkrét: Kiss-ügy, Nagy-ügy, esetleg tenisz-ügy, foci-ügy stb. Gondolom, mindenki szá­mára egyértelmű, hogy az így jelölt témák mindig va­lami kényes, kellemetlen, esetleg felháborító, de min­denképp a szélesebb közvé­leményt is foglalkoztató ese­ményt takarnak. Nyilvánva­ló, hogy egy-egy sportágban annál nagyobb a rend, a fe­gyelem, minél kevesebb „ügyről” tudunk, s fordítva, ahol elszaporodtak az „ügyek”, ott szaporodnak a gondok, a problémák, az ellentétek. Az elmúlt hetekben-hóna- pokban a legcsendesebb sportág, a sakk berkei vissz­hangzanak leginkább az in­dulatos nyilatkozatok, egy­másra mért vágások, szúrá­sok csatazajától. Vezetők mondanak le, bajnokok nya­logatják sebeiket, a jól érte­sültek arról suttognak, hogy X nem beszél Y-nal, Z sze­rint minden baj okozója Q, és így tovább. Jellemző ka­rikatúra is megjelent az egyik fővárosi lapban. A ké­pen látható két sakkozó hát­tal ül egymásnak és a sakk­táblának, s a kezükben tar­tott visszapillantó-tükörből nézik az állást, teszik meg lépéseiket. Pletykák érkez­nek ilyenek és olyanok, ezek hitelességét Miskolcról lehe­tetlen ellenőrizni, de gondo­lom, nem is ez a fontos, ha­nem az, hogy egyáltalán pletykálnak. Ahol nincs mi­ről, ott senkinek se jut eszé­be kitalálni dolgokat, s ha a pletykáknak csak a fele igaz, már az is nagy baj. A sakk évtizedek óta a magyar sport egyre gyérülő sikersportágai , közé tarto­zik. Ahogy — főleg az öt­venes években — egyesek megideologizálták azt a tényt hogy az ország nagysága és lélekszáma alapján a ma­gyar sport a legeredménye­sebb az olimpiákon, úgy so­kan tartják azt is, hogy ezen az alapon sakkban is világ­elsők vagyunk. Ilyen mércé­vel persze komoly ember nem mér, de az abszolút kategóriákat figyelembe vé­ve is kétségtelen, hogy Ma­gyarország a sakknagyhatal­mak köré tartozik. Mindig voltak kiemelkedő tudású, nagyszerű versenyzőink, akik bárhol, bármilyen versenyen méltó partnerei voltak bár­kinek, egyszóval, a világel­sők közé tartoztak. Lényegé­ben véve így van ez ma is, még akkor is, ha a viszá­lyok, belvillongások, presz­tízscsaták árnyékában az eredmények ezt megkérdője­lezik. Hangos vita folyik ugyan arról, hogy a nemrég befeje­ződött sakkolimpián elért magyar eredmények kudarc­nak vagy sikernek könyvel- hetők-e el, de nyilvánvaló, hogy most nem a számszerű eredmény, az elért helyezés a mérvadó, hanem, hogy a kialakult áldatlan állapot — amely a gyors, hathatós be­avatkozás késésével elmér­gesítheti a helyzetet — évek­re visszavetheti a sportágat. Tehát az „eredmény” a kö­vetkező évek versenyein de­rül ki, ott dől el, hogy mek­kora a siker vagy a kudarc. Azt nem lehet tagadni, hogy van „sakk-ügy”, sőt „sakk-ügyek” is — itt most hadd ne említsünk neveket —, tehát lépni kell, akár a táblán, nehogy a sportág „önmattot” érjen el. Ahogy más sikersportágakban szo­kás. a sakkban is igaz, hogy egy-egy nagy verseny, páros mérkőzés alkalmával az ered­mény alakulása nálunk már- már „nemzeti ügy”. Még a sakkozni nem tudó sport­barátok is figyelik az ese­ményeket, ugyanúgy druk­kolnak a magyar színekért küzdőknek, mint a labdarú ■ gó-, - vízilabda- vagy mond­juk vívó-világbajnokságokon, olimpiákon. Aki nem isme­rős a sakk világában, a fen­ti sportágak történetéből jól tudja, hogy az eredményes­ség és az „ügyek” száma fordított arányban áll. Az tehát minden, az egyetemes magyar sportot szerető, ered­ményeiért ■ drukkoló sport­barát óhaja, hogy határozott kézzel teremtsenek rendet és nyugalmat a sakktáblák környékén is, hogy a sakko­zók a sakkal és ne egy­mással törődjenek, s a veze­tők a saját presztízsük he­lyett a sportág presztízsét óvják. Legyen kevesebb „ügy”, s a csatákat bízzák a Vezérre, a Királyra, no meg a gyalogokra. Ahhoz ők job­ban értenek... (szatmári) Jegyzet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents