Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-04 / 2. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. január 4., péntek Gyermekek, szülök, nevelök Az iskola olyan sajátos élettér, ahol minden megfigyelésre alkalom kínálkozik. A gyermekek általános magatartásáról, fékezhetetlenségéről, nehezen kezelhetőségéről szaporodnak a hírek, cikkek, észrevételek. Ezek még szórványos esetek, de a jelzések növekvő száma arra enged következtetni, hogy erősödő jelenséggel van dolgunk. 1974 óta az iskolák kötelezően nyilvántartást vezetnek azokról a tanulókról, akik valamilyen ok miatt veszélyeztetett helyzetben vannak. Ezeknek a nyilvántartó lapoknak a tanúsága szerint növekszik a veszélybe került gyermekek száma. Ez a lista természetesen csak a 6—14 éveseket tartalmazza, és bár van mód az óvodában is felfigyelni a családi nevelésben mutatkozó hibákra, mégis a korai gyermekkorban sokan maradnak figyelmen kívül. A 14—18 éves korosztályok pedig csaknem egészében kiesnek. a rendszeres vizsgálatból, közülük csak azokra terelődik figyelem, akik már súlyosabb magatartási zavarokat mutatnak (orvosi kezelésre szorulnak vagy rendőri beavatkozásra kerül sor velük kapcsolatban). Az okok nyilvánvalóan nagyon összetettek, de egyértelműen szociális, környezeti hatásokról van szó, vagy a korai figyelmes beavatkozás hiányáról. Veszélyeztetettnek minősül az a gyermek, akinek eltartását, gondozását, nevelését, oktatását, testi, értelmi és erkölcsi fejlődését valamilyen körülmény károsan befolyásolja vagy gátolja, Ez a meghatározás szükségképpen nem tesz különbséget a veszély nagysága, a súlyos morális ártalom és a csak kedvezőtlen hatások között. Az enyhe ártalom könnyen fokozódhat, ezért minden kiskorú figyelmet érdemel, függetlenül attól, hogy milyen segítségre van szüksége. A TÁRSADALMI BEILLESZKEDÉS ZAVARAI Milyen következményekkel »jár a veszélyhelyzet? Talán a legsúlyosabb az, hogy bűnözésre késztet. Ide sorolható az alkoholizmus, a zavart mentális fejlődés, a kábítószerek rabsága is. A bűnözés határán csellengők semmittevő viselkedése, a csavargás, a morális tartás hiánya, a cél nélküli élet csábítása, a cinizmus, a sodródás, a társadalmi és egyéni értékrend teljes zavara úgyszintén. Ezt a felsorolást nagyon hosszan lehetne folytatni. A szórványos, de növekvő számú, a közfigyelmet is felkeltő esetek elemzése azt jelzi, hogy a veszélyeztetés a társadalmilag kedvezőtlenebb helyzetben levő szociális rétegekben mutatkozik a leggyakrabban: a társadalmi beilleszkedés zavarait mutató szülők, a szakképzetlen dolgozók, a családi rend felbomlásától szenvedő emberek körében. Az iskolai nyilvántartásból az is kiderül, hogy az okok összetettek, és egyszerre több is mutatkozik: az alkoholizmus gyakran a rossz lakáskörülményekkel társul; a betegség, a válás, néha már következmény (bűnözés, alkoholizmus következménye), és ezek együttesen fenyegetik a gyermeket. A szülő'k elhanyagolják ápolását, gondozását, nevelésében pedig negatív hatásoknak teszik ki őket, nem segítik, inkább gátolják tanulását, a rendszertelen életmód miatt rossz példával szolgálnak, igen gyakran az iskola ellen „dolgoznak”. A társadalmi beilleszkedés zavarai tehát a fiatalok veszélyeztetésének fő forrásai. Ebből egyértelműen adódna az a következtetés, hogy a beilleszkedés felnőttkori zavarait kell elsősorban vizsgálni, alaposan elemezni, e zavarok elhárítására dolgozni ki többfrontos stratégiát, hogy elapasszák a fiatalokat veszélyhelyzetbe hozó forrásokat. Ez azonban szociálpolitikai és nem utolsósorban gazdaságpolitikai feladat; ez a fiatalok veszélyeztetésének gondját csak a távolabbi jövőben oldaná meg. és azzal a hibás szemlélettel járna, hogy elterelné a figyelmet a nevelésnek már ma is sürgető feladatairól. KETTŐS CSELEKVÉSI STRATÉGIA Mit tud mozgósítani a társadalom? Mint láttuk, a tennivalók kettős cselekvési stratégiát tesznek szükségessé. Egyrészt a társadalmi beilleszkedés felnőttkori zavarainak elhárítására kell tervet kidolgozni, másrészt azonnali javulást ígérő beavatkozásra van szükség. Ez az utóbbi egyértelműen gyermekvédelmi feladat. Az iskola a nyilvántartás mellett operatív feladatot is 'kell hogy vállaljon. A már helyenként jól működő gyermekvédelmi hálózatot ki kell szélesíteni, meg kell erősíteni, és azon is érdemes gondolkodni, hogy függetlenített szakembereket, lehetőleg gyógypedagógiai képesítéssel is rendelkező nevelőket kell alkalmazni, aki'k a gyámügyi, a szociális ügyekkel foglalkozó tanácsi apparátussal, a szociálpszichológiai szakemberekkel és a gyermekvédelmi hatóságokkal szorosan együttműködve tudnának hatásosabb munkát végezni. Az iskola- orvosi hálózat teljesebb kiépítésére és az iskolai rendelés idejének növelésére is szükség lenne. A hagyományos tanár— diák kapcsolat ma már nem tudja megoldani a veszély- helyzetben levő fiatalok problémáját. Erre külön erőket kell mozgósítani, annál is inkább, mert hosszú távon is nagy a társadalmi haszna a fiatalokkal való ilyen gyógyító-nevelő-mentő foglalkozásnak, hiszen a veszélyhelyzetben levő fiatalkorúak adják a beilleszkedés zavaraival küszködő felnőttek tömegének utánpótlását is. Az állami gondozás jelenlegi hálózata sem anyagi eszközeiben, de főleg nevelési-gyógyítói módszereiben nem elégséges a sokkal szélesebb veszélyeztetett létszám gondjainak orvoslására. MEGELŐZÉS - FELDERÍTÉS Külön figyelmet érdemelne a megelőzés lehetőségeinek vizsgálata. Korán közbe kell lépni és a családi ártalmak, a rossz környezeti hatások — legalábbis — közömbösítésére felkészülni. Az osztályfőnökök családlátogatási gyakorlata legfeljebb felderítő szolgálatra alkalmas. Jelzéseket adhatnak, amelyeknek alapján a számbavétel, a beavatkozás megtervezhető. Az osztályfőnökpedagógusok nem vállalkozhatnak ennél többre. A szociális gondozóhálózat a mai gyakorlatban az idős és magányos emberek gondozását igyekszik elvégezni. Ezt a hálózatot tovább lehetne fejleszteni létszámban is, hatáskörben is. A gyermekek környezetében élő deviáns viselkedésű felnőttek többszörösen is veszélyhelyzetet teremthetnek: rossz példát mutatnak, anyagilag tönkreteszik a családot, érzelmileg befolyásolják a fogékony korban levő fiatalokat. A kezelésre szoruló neurotikus betegek, az alkoholizálok, a törvénnyel szembekerülő szülők, rokonok, ismerősök, szomszédok mély benyomást tesznek, megrendítik a fiatalokat, személyiségük kibontakozását gátolják, érzelmileg károsak, a magatartásban kóros formákat sugallnak. A gyermekek viselkedésének kisebb zavarát azonnal észre kell venni, mert mögötte súlyosabb és erősebb káros hatások húzódhatnak meg. A zavart viselkedés igen árul- kodó.s A kötekedő, agresszív vagy ' közönyös, dekoncent- rált magatartás mögött mindig meghúzódhat olyan külső ok, amely felderítésre vár. A mai nevelési gyakorlat kevés figyelmet tud fordítani arra, hogy a hirtelen változást, a gyermek magatartásában bekövetkező, az addigi tapasztalatnak ellentmondó viselkedési formát kinyomozza, okát felderítse. Pedig itt kezdődik a „védelem”, addig kell beavatkozni, amíg nem rögződik a zavar, mert később sokkal nehezebb lesz a korrekció. Közúti beszámoló... Naponta részt veszek társasutazáson, leginkább a Szemere—Üveggyár útvonalon, s élvezem ennek minden „gyönyörűségét”. A ’közelmúltban is így történt, különösebb izgalom nélkül indultam útnak. Az MKV 33-as járatára várakozva azonban már látszott, hogy nem a szokásos programról lesz szó. A megállóban (5 óra 20-kor) a szokottnál több útitársam várt. Az előző járat nem állt meg, informált egy turistatársam. Szerencsénk volt, mert 15 perc múlva már be is gördült a busz. Társasutazó rutinomnak köszönhetem, hogy felpréseltek. A csengő berregett, az ajtó záródott volna, de ebben egy makacs társasútitársam bordája akadályozta. Egy laposra nyomott turista igyekezett rávenni a makacs beszorultat, hogy lépjen le, mert addig nem indul a program. — Akkor nem indul, de én nem mozdulok — volt a válasz. A jóslat bevált. A pilóta leállította a motort. Három perc múlva végre bezáródott az ajtó. Indulhattunk volna, de sajnos, a buszvezető közölte, a busz elromlott, tessék leszállni és megvárni a következő járatot. Igen, de hogyan? A járda már időközben megtelt. A csalódott utasok elözön- lötték a fél úttestet. Űjabb tíz perc, és itt a másik 33- as. Néhányan, a legelszán- tabbak és a leggyakorlottab- bak felfértünk. A megjegyzések röpködtek: „Húzódjunk beljebb, még rengeteg a hely”, „Jöjjön ide, ha elfér”, „Ha nem tetszik, utazzon taxival”. Pityergő hangon könyörgő tt egy hölgy, „Hagyjon már békén”. Mire eddig jutottunk, az Üveggyár következett. Sokan leszálltunk, de a műsor még folytatódott. Ilyen szórakoztató programról gondoskodik szinte naponta az MKV. Nagy Lajos Ha már a vakációs szünetnek vége, akkor azoknak az öt-tíz perceseknek is roppant nagy a becse a diák szemében. S hogy most már tavaszig berregnek az órakezdetet jelző csengők, a diákok leginkább arra figyelnek, amely az óra befejezését jelzi. Most pediglen még különösen, hiszen annyi, de annyi mesélnivalójuk van egymásnak! Amennyire ez hihető, legkevésbé a köbgyökökről, molekulákról, matematikai rejtelmekről, bár elvétve persze, ilyen is előfordulhat. Most azért még a tanárok sem olyan szívtelenek, hogy felelte- téssel kezdjék, végtére is ki kellene pihenni a szünidő fáradalmait. A pihenésnek pedig egyik hasznos módja a kibeszélés. Ami diákkörben azért is jó, mert felváltva lehet mesélni, sőt egymás szavába is bele lehet vágni, ami a tanórán szinte elképzelhetetlen. Egyesek szerint azért, mert ott a közbevágás joga kizárólag a tanáré, ami azért is helytelen, mert minek molesztálni az ember iskolaköpenyes gyerekét! Állítólag egy diákparlamenten szóvá is tették; vonzóbb lenne ez az egész, ha csak szünetből állna. De lehet, hogy csak pletyka. (cs. a.) Szünetben Fent: Azt hittük, ők a ritka kivétel, de tévedtünk. Igaz, jegyzet a kézben, de amiről szó van, az pillanatnyilag izgalmasabb a lányoknak ... Középen: A szünetben az is jó, hogy elengedheti magát az ember. Esetleg művelődhet az újsággal, no meg bizalmas beszélgetésbe elegyedhet. Lent: És persze az sem árt, ha egy kicsit rendbe teszi magát a diák. A folyosói szépítkezésnek - akárcsak egy szalonban — mindig népes a nézőserege. Bach Brandenburgi versenyei A Miskolci I Zenei Műhely koncertje Primus inter pares — első az egyenlők között, állíthatjuk nyugodtan Johann Sebastian Bachról. Az európai művészetek között úgy tűnik a zene az egyetlen, ahol ilyen elsőség elismerhető, hiszen Bach primátusát sem a szakmailag beavatottak, sem pedig a laikusok nem vonják kétségbe. Mondhatni magától értetődő természetességgel tartjuk a zene fejedelmének, akihez a muzsika fejlődésének útjai elvezettek, s akitől az utak ismét elindultak — egész a máig. Éppen ezért óriási felelősséget is jelent — a nyilvánvaló öröm mellett — valameny- nyiünk számára az 1985-ös esztendő, amikor születésének háromszázadik évfordulóját ünnepelve a teljes bachi életmű figyelmünk és zenei tevékenységünk fókuszába kerül. Tulajdonképpen a jubiláns esztendő előestéjének tekinthető az a három koncert, melyet a Miskolci Űj Zenei Műhely együttese adott december 27-, 28-, 29-én a Zenepalota Bartók-termében: a hat Brandenburgi versenyt tolmácsolták, a versenymű- vek számozásának sorrendjében. A vállalkozás önmagában véve is elismerésre méltó — a műsorra tűzés időpontját tekintve még inkább az. Nem kis bátorság kell ugyanis ahhoz, hogy az év utolsó napjainak zsúfoltságában az előadók szavatolni merjék szellemi kondíciójukat, valamint az egymást követő estékre jó közönségben reménykedjenek. Ám az évad zenitjén tartó muzsikusok igen érett és lelkes előadói magatartást tanúsítottak, s a közönség sem maradt el, jószerivel telt ház volt mindhárom este. A vállalkozói bátorság, a kivételes program, a sajátos rendezvényforma, továbbá a szép számú hallgatóság kitartó érdeklődése értékes tartalmi adománnyal párosult: izgalmas, jó színvonalú koncertek tanúi lehettünk. Mindez persze a három estére általában jellemző, az összképen belül tapasztalható volt egy felfelé ívelő tendencia (az I.-től a III. Brandenburgi versenyig), majd bizonyos fokú kifáradás (a IV.-től a VI.- ig). Rögtön hozzá kell tenni, a Selmeczi György által vezetett együttes lebilincselő iramban kezdett, az I. és a II. versenymű kitűnő hangzásképpel, megnyerő tempóban szólalt meg, a III. Brandenburgi verseny tolmácsolása során pedig olyan magasra állították önmaguk mércéjét, hogy az ahhoz viszonyított kifáradás még mindig értéken belül regisztrálható. Arról van szó tudniillik, hogy a Miskolci Üj Zenei Műhely III. Brandenburgi verseny-interpretációja meggyőzőbb volt, mint a néhány hónapja Miskolcon vendégszerepeit Liszt Ferenc Kamarazenekar produkciója. Dúsabb hangzás, manírmen- tes, összefogottabb mű-egész jellemezte a miskolci társulat munkáját — kivételesen nagyszerű tolmácsolást hallhattunk. Nyilvánvaló, hogy az efféle összehasonlítások nem mérvadóak, de arra feltétlenül alkalmasak, hogy azok számára is szemléltessenek valamit, akik a koncerteket elmulasztották. Nos, ehhez az interpretációhoz képest voltak gyengébbek azV. és VI. versenyművek megszólaltatásai, a kompozíciók értékes egésze helyett fokozatosan a kimunkált, megoldott részletek jelentették az élményt, míg a teljes művek, illetve tételek többnyire csak körvonalazták az előadók elképzeléseit. Bizonyára ebben az is közrejátszott, hogy ezek a darabok már a harmadik koncertnapot jelentették. Az viszont kétségtelen tény, hogy a hat Brandenburgi verseny egyidejű felvállalása, a nagy koncentrációt, alapos felkészülést igénylő Bach-játék ilyen nívójú megvalósítása — ösz- szességében nézve — tiszteletet parancsol. A Selmeczi György által irányított Miskolci Üj Zenei Műhely ’84- es esztendőt záró, s Bach- évet nyitó koncertsorozata Miskolc hangversenyéletének kiemelkedő, ünnepi eseménye volt. D. Szabó Ede \
