Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-13 / 292. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1984. december 13., csütörtök A kistelepüléseken a könyvtárra is jelentős szerep hárul a kö­zösségszervezésben. A boldvai könyvtár, ahol felvételünk készült, ilyen feladatot is ellát. A kistelepüléseken és a la­kótelepéken jó, ha egy intéz­mény van arra, hogy a kö­zösség művelődési igényeit kielégítse. Egyre többet vi­tatkozunk mostanság a mű­velődési otthoni hálózat mun­kájáról, fejlődésének lehet­séges irányairól, ám gyak­ran elfelejtünk differenciál­ni. Nemcsak a méretekben, a tevékenység tartalmában is jelentős különbségek van­nak. Az 1940-es évek végétől létrehozott művelődési há­zak rendszere eredeti céljait tekintve arra volt hivatva, hogy a kulturális javak el­osztását egységbe illesztve végezze el, hasonlóan az ak­kor felállított többi ellátó szervezethez. A korszak mű­velődéspolitikájából logiku­san következett, hogy a te­vékenység középpontjába agi- tatív, demonstratív feladatok kerültek. Ezt a tartalmat fe­jezik ki az akkor épült in­tézmények már külső megje­lenésükkel, alaprajzi elren­dezésükkel is. A ház köze­pén terpeszkedő nagyterem — a gyűlések, az előadások színhelye — uralkodik min­denek felett. A hatvanas évek közepétől kezdődött meg az a folyamat, amelynek ered­ményeként a művelődési ott­honi hálózat elveszítette ugyan látogatóinak nagy többségét, de a megmaradók­nak sokszínű, érdeklődésük­nek, öntevékeny szándékaik­nak jobban megfelelő tevé­kenységet kínált. A helykeresés, a differen­ciálódás napjainkban is zaj­lik. Ennek egyik legnyilván­valóbb jele, hogy az elmúlt években megszaporodtak a közművelődési kísérletek. Játszóházat, nyitott házat — és még ki tudja, mennyi új­donságot — próbálnak ki váltakozó sikerrel. A gondok legfeljebb akkor jelentkez­nek nyilvánvalóan, amikor a szükséges tárgyi, személyi, anyagi feltételek nélkül vág­nak bele egy-egy kísérletbe ott is, ahol a társadalmi kör­nyezet nem képes az adap­tálásra. Ilyenkor rendszerint a kísérleti tevékenység alap­eszméinek bírálatával igye­Kortárs lengyel zeneszer­zők műveiből adnak koncer­tet miskolci művészek ma este 7 órakor a Bartók-te- remben. A Gál Vonósnégyes, a Miskolci Fúvósötös, vala­mint a Reményi Ede Kama­keznek elfedni a kudarc va­lódi okait. A művelődési otthoni háló­zat nemcsak méreteiben, fel­szereltségében, személyi és anyagi feltételeiben differen­ciálódott, hanem funkciójá­ban is. Azokon a kistelepü­léseken, ahol a helyi műve­lődési otthon, vagy klub­könyvtár a kultúra terjesz­tésének kizárólagos eszköze, a közösségi szerveződés egyet­len lehetséges fóruma, ott alapvetően más az intézmény feladata, mint a nagyobb te­lepüléseken, ahol a speciali­zált intézményrendszer tag­jaként lehetőség van a sza­kosodásra, a tevékenységi formák és igények közötti válogatásra. Még nehezebb a helyzet a lakótelepeken, ahol rendszerint nem is épült mű­velődési otthon és épület, stabil apparátus nélkül kell a kultúra szervezésének fel­adatait elvégezni. A kistelepülések és a lakó­telepek közművelődési intéz­ményei az egyforma szűkös­ség miatt hasonlóságokat mu­tatnak. Egy-egy nagyobb kö­zösség számára ezek jelentik az intézményes formától el­szakadó szerveződés kizáró­lagos bázisát. Es ezen a pon­ton felerősödik a felelősség. Elmúlt már az az idő, ami­kor a kulturális tevékenysé­get is ellátási feladatnak fog­tuk fel, hogy egy-egy közös­ség évi előirányzott szükség­letét kielégítsük. Egyfelől a kistelepüléseken is differen­ciálódott az ízlés, más kul­razenekar tagjai Lutoslawski, Kotonski, Przybylski és Ba- cewicz egy-egy kompozícióját tolmácsolják. Az érdeklődök díjtalanul hallgathatják a rendezvényt. turális szokások jelentek meg, s az emberek nagy része a nagyobb anyagi áldozattól sem riad vissza, hogy a kö­zeli városba színházba, mozi­ba menjen, könyvet vásárol­jon, másfelől megjelent és általánosan elterjedt a tele­vízió, amely az igények meg­fogalmazását nagymértékben befolyásolja. Aki naponta látja a képernyőn a világ eseményeit, a színházi köz­vetítéseket, az nem szívesen ül be egy kopott kultúrte­rembe. Az anyagi javak fo­gyatkozása is a verseny fel­adására kényszerítik a kis intézeteket. Ma már az úgy­nevezett hakni sem olcsó mulatság. A kistelepülések és lakóte­lepek művelődési otthonainak mai funkciója: a helyi érde­kek érvényesítésére kész és alkalmas közösségek rend­szerének kialakítása. Ilyen közösségek megalakí­tására, működtetésére a la­zább szervezetű művelődési intézmények a legalkalma­sabbak. Erre elsősorban a nyitott ház-kísérletekben már számtalan jó példát lát­hatunk. Olyan helyi kezde­ményezéseket karolnak fel a művelődési otthonok, ame­lyek alkalmasak arra, hogy egy-egy közösség megismer­je saját múltját, felismerje önnön érdekeit. # Pénteken, december 14- én tartja évzáró közgyűlését a Magyar Népművelők Egye­sülete Borsod megyei Terü­leti Szervezete. Az idei mun­káról szóló beszámoló és vi­ta mellett a jövő esztendei munkaterv és költségvetés szerepel napirenden. Kortárs lengyel zene (Via este a Képernyőn m Alomasszony A második műsorban 21.15- kor jelentkezik ma az Álom­asszony című NSZK film, Klaus Liberal rendezése. E film hőse egy tévésorozat Írója, akit a közönségsiker már nyolc éve késztet újabb és újabb folytatások kiagya­lására. Egy napon furcsa do­log történik vele: állandó szereplői kilépnek a papír szabta korlátok közül, meg­elevenednek, és nem kevés bonyodalmat is okoznak. Ké­pünkön a film egyik kocká­ja. Abaujisag Meddig ér lokálpatrióta buzgalmunk? Még néhány nap, s a forrói Kakas csárda épü­letének emeletéről kiköltö­zik a Hernádmenti Építő­ipari Szövetkezet. Az üres­sé váló szobákban kezdőd­het a munka: az alakítás, a festés, a mázolás. Szűk há­rom és fél hónap múlva itt múzeum nyílik — Abaúj első múzeuma. Hivatalo­san, nevében is viseli majd — e táj emlékeit, a népélet eszközeit, dokumentumait gyűjtik itt, talán az utolsó pillanatban szánva rá az időt, pénzt és energiát, hogy mentsék, ami még ment­hető padlások poros zugai­ból, szekrények polcairól, nyári konyhák sarkaiból a múzeumi kiállítótcrck min­denki által hozzáférhető nyilvánosságába. Tulajdonképpen furcsa, de így van. A megyei múzeu­mi szervezet birtokában más tájegységekhez viszonyítva kevés az olyan anyag, amely az abaúji nép életét, min­dennapjait, művészetét tük­rözi. Pedig hát nekik is megvoltak — s vannak még — sajátos szokásaik, maguk ízlésére alakított eszközeik, szívükben megálmodott, s ügyes asszonykezek által megvarrt virágaik, formá­zott cserepeik. Vannak e vi­déknek is apáról fiúra szál­ló mesterségei, melyeket a látvány s a láttatás segítsé­gével nemcsak lehet, kell is őrizni. Az őrzés buzgalma nem idegen az abaújiaktól sem. A hetvenes években itt is, mint annyi más helyen, a helytörténeti kutatások és gyűjtések megkezdődtek. Ta­lán elég csak itt, e helyt az „Abaúji virágok” díszítőmű­vészeti pályázatra és kiállí­tásra utalnunk, amely már- már a feledés homályából hozta a felszínre az abaúji díszítőművészeti motívum­kincset. Hallatlanul gazdag anyag halmozódott fel, igaz, eleddig jobbára egy-egy szakkör, magánszemély bir­tokában. De mondhatnánk, hozhatnánk más példákat is erre a múltkutató lelkese­désre. A boldogkőváraljaiak például egy majdani közsé­gi gyűjtemény céljára he­lyezték letétbe a még fel­lelhető cserépedényeket, ré­gi fazekasmesterek reme­keit. De említést kíván az encsi helytörténeti gyűjte­mény vagy az a vállalkozás, amely — már kezdi ered­ményét is mutatni — mind­egyik abaúji település tör­ténetét szeretné egybefog­lalni. Egy-egy pedagógus buzgólkodása, lelkesedése eredményeként csinos anya­gokat őriznek iskolai gyűj­teményekben is. S vannak gyűjtők, mint mindenütt máshol, e táj falvaiban is. Ami pedig még nagyon fontos, úgy is mondhatnánk szerencse, gyűjtők és kufá- rok jobbára elkerülték ed­dig a portákat. Mégis, viszonylag lassan halad a múzeum gyarapítá­sa. Ennek több oka is van. Lehet például oka az is, ami ez ideig a szerencse, a népi tárgyak felvásárlóinak elriasztója volt, az itt élő emberek zárkózottsága az idegennel szemben. Mond­ják a muzeológusok, akik vásárlási szándékkal járják a falvakat, egy-egy felkutatott szép népi bútor után: ósze­resnek nézték őket. Azután gátat emel néha a helybeli buzgalom is. Az a lelkese­dés, amely csak a falu ha­táráig ér. Az őrizzük ma­gunknak, hogy nekünk is legyen... Lehet persze, hogy csak az az egyetlen szó nem hangzott még el, amelyre igenlően rábólint­hatnak, kerüljön a tájegysé­get bemutató múzeumba az, ami oda való abból, ami már úgyis a közé. Hogy lát­va lássák, s többen láthas­sák, amit magukból, múlt­jukból megmutathatnak. Anélkül, hogy erőszakosan rábeszélni akarnánk bárkit is — hiába, különben is az írott szó, ha nem talál visszhangra —; nem biztos, Kovács Éva keramikus- művész munkáiból nyílik kiállítás pénteken, december 14-én, délután 3 órakor Mis­kolcon, a Rónai Sándor Mű­hogy akkor őrizzük jól az emlékeinket, ha megtartjuk magunknak porosodni az is­kolai tanterem falán. Ez csak azért jutott eszembe, mert hallottam, régi, szép, ép, népviseleti ruhára buk­kantak egy iskolában, de hiába kérték. Az iskolai gyűjtemények sorsáról kü­lönben is megérne egyszer elmélkedni, sorsuk bizonyta­lanságáról, ha nyugdíjba megy, elköltözik a pedagó­gus, kinek szívé-buzgalma volt. Persze, nemcsak Aba- újban kerülhet ebek har- mincadjára mindaz, amit már egybehordtak, mint ahogyan nemcsak az aba- újiakra vonatkozik az sem, hogy a kis közösség lokál­patriotizmusa a nagyobb kö­zösségért is kell, hogy lo­bogjon. Múzeumgyarapító szándé­kunk és elhatározásunk tény. Az elkövetkező hetekben, hónapokban sorra-rendre nyílnak majd meg az egy- egy tájegységre épülő mú­zeumok: Forrón az abaúji, Pácinban a bodrogközi, Put- nokon a gömöri hagyomá­nyok, szokások, emlékek őr­zésére. Múzeum születhetik elhatározásból. A döntést hozó tiszte és dolga, hogy kistafírozza az induláshoz- Ügy, hogy legjobb erőit mozgatja meg hozzá és pénzt is áldoz rá, vásárol. De hi­tem és meggyőződésem, fenntartani és megtartani annak a népnek, annak 3 tájnak kell — úgy is, hogy táplálja, gazdagítja —, ame­lyet tükröz. S ebben a kö­zösség megtartó-megmutató buzgalomban — hiszem, mert onnan indulva isme­rem én is őket —, az aba­új iák sem kevésbé szorgal­matosak, s a téli falugyűlé­seken akad szószólója az abaúji múzeum ügyének is- Csutorás Annamária velődési Központ klubhelyi­ségében. A kiállítást janu­ár 6-ig, naponta 10-től 1® óráig tekinthetik meg az ér­deklődők. Kerámiák Gulyás Mihály: Híd a senkiföldjén o — Okosabbak lettünk? — kérdeztem Boncsértől. Tétován felelt. — Csak megbizonyosod­tunk, hogy János barátom valóban Hidasnémetiben halt meg. Ott fekszik vala­hol, és én már akkor, 45- ben sem találtam rá. Eszembeötlött. — Lajos bátyám! Ki kel­lett volna doboltatnia, hogy egy magyar hadapród őrmes­ter Hidasnémetiben esettel, jelentkezzék, aki eltemette, mert hozzátartozói tudni sze­retnének róla. — Sajnos, eső után köpö­nyeg — legyintett fáradtan —. Talán már nincs is az élők sorában, aki ráhúzta a földet, és gondolom, a zse­beit is kiforgatta. Egy ha­lottnak már semmi szüksé­ge földi javakra, pénzre, karórára, esetleg nyaklánc­ra. Valószínűleg falubéliek hántolták él az elesetteket, hiszen a katonák ilyesmivel nem bajoskodnak. — Korszakalkotó ötletem támadt! — újráztam ör­vendve. — Nézzük csak a naptárt. Te jó ég! 1974. de­cember 17. pontosan vasár­napra esik, — 1944-ben is va­sárnap volt tizenhetedikén. Arra a napra időzítek egy cikket a hídról, Jánosról, köz­löm a fényképét, személyle­írást adok róla. Az Észak- Magyarországot sokan járat­ják Hidasnémetiben, való­ban néplap. — Micsoda optimista em­ber maga! Én már a képet néztem, megállapítva, jóvágású le­gény lehetett. Boncsér bólin­tott, ez az igazság, de jóra- való is volt, és olyan hábo­rúellenes — vele együtt — szinte izzott a méregtől, ha a háború, ez a szörnyűség szóba került. És egy szép, vagy csúf na­pon ő is mundérban, s mi­vel főiskolai végzettséggel rendelkezik, az Isten se mentheti meg az iskolázot­takat — általában — megil­lető rangtól — hadapród őr­mester! Iiadapród öl-mester úr! Egyedül a közlegény nem — úr. Az őrvezető, az egy csontcsillagos már — úr. A közlegénytől felfelé minden­ki „úr”. Más hadseregben is így volt ez, vagy csak a mi­enkben? A baka megszólí­tása — az őrvezetőtől egé­szen a „legfőbb Hadúrig” — „Hé, közlegény ide!” Bizonyára beiskolázták Já' nőst, valamilyen háború® „szakmára” kiképezték végzettsége szerint „géhás”' nak kellett volna lennie, de hát az ilyen előnyös beosz' tást már alighanem elhap' poltálc előle az arra érdé' mesek, a továbbszolgálatn' sok. Tüzér? Utász? Mi lett­No majd megtudjuk 19?t december 17. után — cik' kém nem fog süket füleké találni. Tapasztaltam, h® egy faluról írás jelenik mefj a lapban, futótűzként terjed a híre, az is elolvassa, a^1 nem is járatja. Talán rfíé'í az analfabéták is tudomásj szereznek róla — Pál'*' presszójában ez lesz a W szédtéma (talán ahhoz azi®' meretlen vasutashoz is ej' megy a híre, aki olyigen fái' lalta, hogy kedvenc hadaP' ród őrmesterét mezítláb!* vetkőztetik ... csak ne voí na éppen úton. mert mid hazaért, már megint ne®' beszél róla senki...) Ráhajtottam, vadul ette®! — volt mit, hozta feleséged; a testvérek —, s reményi kedve mértem magam vd'\ gel-este, hátha megütöm rn*” a kívánt súlyhatárt. Néíí! kilót felszedni nem egész^j egy hónap alatt egy magad' A kis ház is nagy ház A kistelepülések és a lakótelepek művelődése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents