Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-12 / 291. szám

É3ZAKJV1AGYA&ORSZAG 4

1984. december 12., szerda

' Néhány napja új kulturális intézménnyel gyarapodott i Sátoraljaújhely városa. A városi tanács 200 éves műemlék épületében megnyílt a városi múzeum. Állandó kiállítása a „Haza és haladás” címet viseli — a felvilágosodástól a szabadságharc bukásáig követi nyomon írásos dokumentumok, tárgyi

emlékek segítségével azokat e történelmi eseményeket, amelyek országfordító jelentőségűek is voltak mindamellett, hogy magával a vá- , rossal, a zempléni tájjal is kapcsolatosak.

Megközelítőleg egy évszázad történetét idézik meg a sátoraljaújhelyi múzeumban, a XVIII. század második felének és a XIX. század első felének valóban nagyszerű eseményeit. Erre a korszakra esik Kazinczy Ferenc munkássága, erre az időszakra az is, amikor a fiatal Kossuth Lajos első nyilvános beszédét elmondta.

; Nem véletlen, hogy a ine- . gye legújabb múzeuma ennek az évszázadnyi időnek történetét igyekszik bemutatni. Az Tájhelyi múzeumavató első láncszeme annak a folyamatnak — mondhatnánk úgy is,, első látható eredménye — amelyben teljessé válik a megyei múzeumhálózat. Az elkövetkező hónapokban több múzeum kezdi meg működését Borsodban. De nemcsak az intézményrendszer számbeG gyarapodásáról van, lesz szó. Az újhelyi múzeum, melyet Kazinczyról szándékoznak a .későbbiekben elnevezni, már tükrözi azt a törekvést is, hogy ezeknek az intézményeknek legyen sajátos arca, kötődjenek szorosabban ahhoz a közeghez, amelyben működnek. Zemplén és Sátoraljaújhely történetében kétségtelenül ez az évszázadnyi idő volt az, amikor igazán országos jelentőségű események színtere volt. Kazinczy, majd később Kossuth meghatározó szerepet vállalt ebben, s így érthető, ha alakjuk köré csoportosítva kísérhetik nyomon az érdeklődők a történelem eseményeit.

Elsősorban levéltári dokumentumok segítik a látogaHaza és haladás

Kossuth íróasztala, mellette országgyűlési padja

Részlet a kiállításból: paraszti munkaeszközök és a kereskedelmi élet emlékei láthatók e teremben. Fotó: Csákó

tót a történelmi események sokoldalúbb, alaposabb megismerésében. A levéltár rendkívül gazdag anyagából igen sok, ez ideig — legalábbis a nagyközönség előtt — ismeretlen dokumentummal került most bemutatásra. De társmúzeumok segítőkészsége révén olyan, nemzeti történelmünk relikviáinak számító tárgyakat is kiállítottak, mint például Kossuth íróasztala, vagy országgyűlési padja (ez utóbbi Ceglédről került ide), hogy csak néhányat említsünk.

A bemutatott korszak e két nagy vezéregyénisége mögött azonban a dokumentumok segítségével megidé- ződnek mindazok a személyek, mindazok az eseméAz Avas

Ünnepi műsort állított öszsze a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére az Avas Táncegyüttes. Az országhatárokon túl is jól ismert miskolci táncosok de- oember 14-én, pénteken, este 6 órai kezdettel mutatják be

nyék, amelyek jellemezték ezt a korszakot, s megidé- ződik magának a városnak az élete is. Bár ez a fő vonulata a sátoraljaújhelyi múzeum állandó kiállításának, mögötte (helyileg pedig mintegy felvezetőként a kiállításhoz) bemutatásra kerül e táj legjellemzőbb természeti arca is. A kiállítás rendezői mindvégig törekedtek arra, hogy egységben mutassák be az adott korszakban itt élő emberek életét. így egymás mellett láthatjuk azokat a tárgyi emlékeket, amelyek a kereskedőváros arcélét mutatják fel, azokat is, melyek a népéletre jellemzőek, külön-kü- lön termet szentelve Kazin- czynak és Kossuthnak is. Az utolsó terem egyébként a szabadságharccal, illetve annak bukásával foglalkozik, míg az időszakos kiállításon — jelenleg — reformkori portréfestők munkáit láthatjuk.

A műemlék épületben kialakított múzeum nagyon sok segítséggel született meg. A megyei múzeumi szervezet

közreműködésével — mint már utaltunk rá — több hazai múzeum is kölcsönadott anyagából, hogy e korszakok mind teljesebben kerüljenek bemutatásra. Nagyon sok újhelyi lokálpatrióta is adományozott egy-egy birtokában levő tárgyat a múzeumnak. Szándék szerint e korszak emlékeinek gyarapításán fáradozik majd a múzeum, melynek kiállítása, meggyőződésünk, hallatlanul sok segítséget adhat a történelem tanításához.

A4

táncestje

műsorukat az érdeklődőknek

a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. A nagyon gazdag műsort Sajti Nándor, az együttes művészeti vezetője állította össze.

Kamarabérlet:

Két fiatal művészt köszönthetett december íi-an a miskolci Bartók-terem szerény létszámú közönsége. A fiatal jelző rögtön pontosításra szorul : csupán életkor tekintetében vonatkoztatható mindkettő jükre, hiszen Dénes Zsuzsanna személyében egy tökéletesen kiforrott, igazi nagy művészt ismerhettünk meg. Az operairodalom klasszikus szopránszerepeiböl idézett fel nehányat, Tosca, Aida, Leonora egy-egy áriáját adta elő, s könnyedén szárnyaló, drárpai telítettségű hangja lebilincselő erővel keltette életre mindazokat az érzelmeket, melyek csak a zenének ilyen magas szintű tolmácsolása révén képesek feldúsítani és hitelessé tenni a szöveg — ma már kicsit — szentimentálisnak, banálisnak tűnő fordulatait. Mert az is magától értetődő volt, hogy Dénes Zsuzsanna tiszta éneklése tiszta szöveg- mondással párosult. Műsorának első felében a daliroda- 1 m egyik legnehezebb epizódját, Richard Strauss un. Négy utolsó énekét elevenítette fel, s már ekkor semmi kétségünk nem támadt afelől, hogy Dénes Zsuzsanna

ezekben a regiszterekbe mindent el tud énekelni, ! hogy előadásában a részi? tek gondos kidolgozása épí olyan fontos szerepet kap mint az adott mű összkép? Palkó József igen rutinos»1 látta el a zongorukíséröi fel adatokat, a Strauss-komp? zíciók során hangszerét » énekszólam egyenrangú pad nerévé tudta tenni, de N kellett — mint az opei* részleteknél —, kísérete tej jesen észrevétlenné vált, tő kéletesen beleolvadt a zc®1 textúrájába.

Székely István volt az ? másik szólistája, aki viszo®j nem csupán életkora szeri® fiatal művész, de előadói s#" lusa, interpretációjának el? je alapján is. Persze leik1 hogy egy kevéssé kiforrj énekes mellett ez nem tű»; volna ki ennyire, így viszo®1 zongorajátéka elsősorban egS] egy részlet kimunkálásé'"» tarthatott számot érdeklőd? sünkre, a bemutatott Be? thoven-szonáta, illetve Ra'"? Gaspard de la Nuit cin® müve egyelőre ados marad az alkotások teljességen? érzetével.

D. Szalui Ede

Miskolci képzőművészek

Csütörtökön nyílik és december 22-ig tart nyitva a Képcsarnok Vállalat miskolci Szanyi-termében a miskolci képzőművészek kiállítása. Huszonegy itt élő festő, grafikus és szobrász alkotásaival találkozhatnak a kiállítóteremben az érdeklődők, s természetesen meg is vásárolhatják majd a bemutatott munkákat. A karácsony előtti, vásárlással egybekötött kiállítás minden bizonnyal számíthat a nagyközönség érdeklődésére, hiszen az ajándékok között ma már természetesnek tűnnek a képzőművészeti alkotások is. A teljesség igénye nélkül:

láthatják és megvásárold1 ják a képzőművészet-barát? Batczi Pál, Csabai Káinra11 Máger Ágnes. Mazsarof Miklós, Pető János, Szán; Péter, Tóth Imre és Var® Miklós műveit.

A kiállítást egyébként esd törtökön, délután 5 ór$? nyitja meg dr. Könjy2’ László, a Miskolc városi T* nács művelődésügyi osztály,8' nak vehetője. Az érdeklődd!' pedig hatvanegy képzömúv? szeti alkotásból válogathat nak, olyanokból, amely? nemcsak díszítik a lakást, d? örömöt, élményt is kínálna*' tulajdonosaiknak.

Gulyás Mihály:

Híd a senkiföldjén

r Azon is járattam az eszem, miért éppen erre a tájra került, talán ide húzta a szív? Nem, nem, erről nem lehet szó. Ha jól emlékszem, nem kellett hazamennie sorozásra, Kassán voltunk sorozáson mind a ketten, de nem vittek be, mert főiskolások voltunk. Utána elkapott a gépszíj mindkettőnket. — Tehetetlenül széttárta karját. — Hát ennyit tudok mondani. Várjon csak, a faluban mintha emlegettek volna egy hadapród őrmestert, vagy — ahogy maga mondta — egy magyar „tisztest”, aki elvágta a gyújtózsinórt, és a németek lelőtték. De hogy ki volt, hogy nézett ki, hová temették, arról senki se tudott semmit. Nem, az nem jutott eszembe, hogy Jánosnak köze lehetett a hídhoz. És hogy a németek lőtték le? A németeknek könnyen eljárt a kezük. — Megveregette homlokát. — Érdekes, elfelejtettem megkérdezni házi néninket, honnan szerzett tudomást János haláláról. Most aztán képzelődhetek. Talán nem halt meg rögtön. Valamelyik bajtársá- nak megmondta a néni nevét és címét — a magyarok is Kassának menekülitek.

Mivel elbeszélése végére ért. megkérdeztem, tudna-e róla személyleírást adni. Már hogyne tudna, csak be kell hunynia a szemét és megjelenik előtte. Kb. 177 cm magas volt, vékony, de nem vézna, erős testalkatú 1 taJusá fiú. Arcát különössé

tette, hogy sötétbarna baja volt és kék szeme, ami eleg ritka. Lassú beszédű, de megfontolt. Igen, csendes természetű volt, szeretett na- - gyokat hallgatni, de ha szólt, érdemes volt odafigyelni. Boncsémak közben eszébe jutott, hogy valahol limlom- jai közt van róla egy fényképe — a hírhedt „Miklós- börtön” falánáll kapta lencsevégre Kassán. Hogy miért éppen ott? Ne tulajdonítsunk ennek valami különös, mondhatnánk „szimbolikus” jelentőséget — az egykori börtön mór akkoriban is múzeum volt, középkori kínzóeszközökkel teli.

Boncsér visszafektidt deszkától merev ágyára, és azon fáradozott, hogy kitalálja néhai barátja, Végvári János szülőfalujának a nevét.

Nyílt az ajtó. — Jöjjön haver! Nincs ki a létszám az ultihoz!

Nem mentem. Még most is előttem van a kibic vérpiros arca, s bűntudatot érzek, hogy nem az általa javasolt lapot húztam, „ollá- ri pancserságom” felbőszítette. Ha legközelebb közéjük ülök, a sarokba húzódom, ne láthassanak be a lapomba, még egy ilyen kibic, és átvisznek a szomszédba, a „vígyorgóba” — a mellettünik levő kórterei»

terve „szívessel” tél kellene őket tiltani az ultitól).

— Megvan! — harsant Boncsér Lajos hangja, és arcára kiült a „sikerélmény” önfeledt öröme. Hát mégsem adta be a kulcsot a „komputere”, pedig harminckét esztendeje már annak, hogy utoljára hallhatta ezt a falunevet, 1942-ben, amikor útjuk nemcsak végleg

— végzetesen elvált. János még tett egy hatalmas „vargabetűt” ebben a csöpp hazában, hogy visszakanyarodjon két boldog diákéve színhelyére, Kassa alá — ha felment a legmagasabb hidasnémeti dombra, láthatta a Dóm tornyát.

— Igái! Igái! Somogy megye, kaposvári járás! — kivágta, mint a rezet. Kigyúli arcát felém fordította — Most mit fog tenni?

— Írok a tanácselnöknek!

— feleltem igen határozottan.

Bekaptam a vacsorámat — a kiosztottt gyógyszert eltettem későbbre — papírt vettem elő, tollat ragadtam, és kivonultam a társalgóba. És megírtam a levelet.

„Igái község tanácselnökének !

Tisztelt Elnök Elvtárs!

Újságíró vagyok. Évek óta kutatok egy magyar „tisztes”, zászlós, vagy had-apród őrmester után —, aki egy

szemtanú állítása szerint — megmentette a hidasnémeti közúti Hernád-hidat, amiért a németek lelőtték. Most tudomásomra jutott, hogy egy Végvári János nevezetű, iga- li születésű és lakosú had- • apród őrmester Hidasnémetiben esett el, végeredményben tisztázatlan körülmények között. Azt szeretném tudni, hogy szülei, vagy hozzátartozói ismerik-e Végvári János halálának körülményeit, egyáltalán tudnak-e róla, hol halt meg? Mivel a háború a „véletlenek birodalma”, az is megeshet, hogy — életkorából ítélve — most már főkönyvelő valahol a Dunántúlon, ugyanis a kassai Kereskedelmi Főiskolán szerzett oklevelet 1942-ben. Amennyiben fennforog ez a szerencsés véletlen, amit őszintén óhajtok, kérem ne tudassa vele, hogy én. teljesen véletlenül, halálhírét költöttem.”

Másnap egy nővérke — Boncsér Lajos igazgató úr kérésére — elsietett a postára és expressz-ajánlva feladta a levelet.

Mielőtt lezártam volna a borítékot, fennhangon elolvastam. Boncsér szomorkásán mosolygott a bajusza alatt. Sajnos ez a szerencsés véletlen teljesen kizárt, Jancsi már régen életjelt adott volna magáról, vagy . ő ír

neki, l*a a nénitől nem tudja meg, mi történt vele — ők ketten igen jó cimborák voltak.

A bácsi, az ágyszomszédom, olyan különös hangot hallatott mintha sima is, nevetne is. Elmotyogta szegény:

— A háború az kutyavilág. Engem is „eltemettek”, a hősök temetőjében már megvolt a fejfam. — Meglengette öklét a levegőben. — Oszt a lány, aki azt mondta, ítéletnapig vár rám, én meg mindig csak rá gondoltam a bolond eszemmel, már ’17-ben férjhez ment. Amikor T9 őszén hazaállítottam orosz fogságból, már úton volt a második gyereke. Hát ilyen a háború. Igaz, betakart a gránát, de csak földdel, oszt mikor magamhoz tértem, sehol egy árva lélek, a front már túlment rajtam. Alig találtam egy oroszt, hogy legyen kinek megadni magam. Olyan messzire elhajtottak, onnan csak a sóhajom szállhatott haza.

(Milyen szépen mondta az öreg: „onnan csak a sóhajom szállt haza”. Terem- tőm! Mennyi sóhaj, foglyok százezreinek, millióinak sóhaja szállt haza — toronyiránt, csuda, hogy nem támadt belőle forgószél. Vagy mégiscsak támadt? A forradalom ?)

Kitartóan, olykor étvágytalanul is tömtem magamba az ételt, hogy minél hamarább felszedjem a szabadulásomat jelen tő kilókat. Sajnos, az én fajtám „rosz- szul hasznosítja a takarmányt” — édesapám szokta

mondani: „Mi madárhúsú»* vagyunk. Ki látott már 1& vér madarat? Nem tuda* repülni.” Hizlalókúrám ?!' húzódott, és a miskolci SaJ" tóházba címzett levelet J szerkesztőség kézbesítői? hozta be a kórházba.

— Csak semmi idegest? dés, Lajos bátyám! Árt 5 szívének! — figyelmeztet"

tem Boncsért. — Egy pefl és a maga néhai baráti»’ a hálátlan utókor hőské11 fogja magasztalni.

Viccelődtem, pedig mag-11*1 is szörnyen izgatott voltad’ A feltépett borítékból első' ként egy fénykép esett *0’ Boncsér nem tudta vissz*" fojtani könnyeit — baráti® tekintett rá, húszévesen, y levélből kiderült, János i°' iskolai igazolványából vettő*’ ki.)

Így szólt a levél:

„Végvári János nem Iga*" ban. hanem Somogvszi lö®11 született, a család később költözött ide. A somogys/-1' li halotti anyakönyvben 1941*' 1 ban jegyezték be halála h?" lyét, idejét. A család ne1'1 tud a halál körülményeiről csak azt tudja, hogy Hidas' németiben halt meg. A hely valódi, az idő vélelmezett' 1945. január 15. A csaláő reménykedett, hogy a hí® nem bizonyul igaznak. de mert életjelt nem adott ma' gáról. János holttá nyilvá' nítását kérte a bíróságtól ő fényképet János fivére. Pál bo csá to tta rén d e I kezeset"?

aki ma is tanító Somogy' szilben. Végvári János had' apród őrmester volt.”

Ones Zsuzsin és Székely Un lenen