Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-05 / 285. szám

•» 1984. december 5., szerda- ^ZAJUMAGYAfiOKSZAG 6 tCL ------- *" D ankó Pista--------------Daljáték-bemutató —---------­a Miskolci Nemzeti Színházban Dankó Pista és szerelmese, Joó Ilonka (Ábra hám István és Kátay Zsuzsa) I ..A szórakozás és a kikapcsolódás utáni i vágy természetes emberi igény, amelynek j kulturált kielégítésére a jövőben nagyobb ! gondot kell fordítani. A szocializmus ész- j menyeinek ellentmond a etömegkultúra« és j a »-magas- művészet szembeállítása. Fel kell i lépni a szórakozással kapcsolatos közönség- igények arisztokratikus lebecsülésével, de a rajuk hivatkozó színvonaltalansággai szem­ben is.” — Ez a megállapítás olvasható — többek között — az MSZMP Központi Bi­zottsága mellett működő Művelődéspoliti­kai Munkaközösségnek az MSZMP művé- | szetpolitikájának időszerű feladatairól szó- ' ló, októberben közzétett állásfoglalásában. | Ezzel egyetértő megfogalmazás olvasható a 1 minap publikált kongresszusi irányelvekben is. Mindez pedig azért kívánkozik ide, egy színházi daljáték-bemutatóról szóló mélta- ; tás bevezetőjébe, mert várható, hogy lesz- ! nek — nem is kevesen —, akár a színház I körül, akár más művésze*! ágak, a „magas” i művészet kedvelői körében, akik fintorogva 1 fogadják a Dank ó-nótákkal elért sikert, a ‘ vitathatatlanul populáris színházi produk- ! ciót, a nagyszámú közönség őszinte lelke­sedését, tapsát, mert tagadhatatlanul él va­lami lebecsülés is azokkal a nézői igények­kel szemben, amelyek a szép muzsikát, az andalító játékot, a mesét, a derűt kívánják a színpadra. Pedig, ahol egyetlen színház van, annak ezt a kívánalmat is ki kell elé­gíteni és magas szinten kell kiszolgálni. Ügy érzem, a Dankó Pista bemutatása össz­hangban van a bevezetőben hivatkozott ál­lásfoglalással, mert jogos igényt elégít ki és színvonalasan. Dankó Pista, a műit század végi szegedi nótaköltő dalai kiállták az idők próbáját, ma is élnek, ma is naponta hallhatók; éle­te is izgatta mindig az embereket, s ha a vele kapcsolatos hírek, életúti adalékok las­san átváltottak a mesébe, nem baj. Dékány András és Vaszy Viktor az ötvenes évek elején rádiójátékot írt Dankó nótáinak fel- használásával, Vaszy Viktor néhány saját kompozíciójával is megtoldotta, majd Baráti Géza librettójával színpadi daljátékká vál­tozott a Dankó Pista. Ezt az ötvenes évek elején született művet láthatta most a mis­kolci közönség Orosz György — mint ven­dég — rendezésében. A darab helyenként kétségtelenül magán viselj keletkezési idejének bélyegjegyeit, megírt figurái helyenként eléggé egysíkúnk, óm Baróti Géza azokat a vonósokat, fordu­latokat hangsúlyozta — korrupt közigazga­tás, úram-bátyámos összefonódás, házasság szerelem nélkül, a jó kapcsolatok végett stb .—, amelyek akkor is, ma is kinevette- tendők voltak és lesznek, Orosz Görgy ta­pintatos átszerkesztése, „átigazítása” nyo­mán ma is élvezhető a mese. el- és befo­gadható, mert mese. A zene pedig töretle­nül érvényesül, s egy daljátéknál a mu­zsikáé a domináns szerep. Ezt pedig a Ko­vács Zoltán vezényelte zenekar, a kórus, nem utolsósorban az énekes szólisták sora igen szépen szólaltatta meg; a zene nem tolakodott az énekprodukciók fölé, hanem szolgálta a színpadot, egészében élvezetes élményt adott. Ehhez járult jó' néhány szel­lemes szituáció, kiélezett helyzetkomikum, kacagtató „bemondás”. Ezekre figyelve a né­ző aligha boncolgatja a fnese esetleges el­lentmondásait, logikáját, amit ebben a kör­nyezetben természetesként fogad el. A Dankó Pista nem operett, hanem dal­játék. Orosz György az eredetileg három felvonásra osztott darabot két részben ját­szatja. (Az eredeti felvonásvégek helyén érdekes, figyelmet és elismerést érdemlő és kapó, előszínpadi közjátékok kötik le a kö­zönség figyelmét.) Az előadás jó sodrú, lát­ványos, s noha — mert nem operett — nin­csenek nagy belépők, finálék, egyéb ope­rett-tartozékok, mégis csupa-csupa látvá­nyosság, forgatag, nagy tömegeket mozgató játék, gyönyörködtető tánc ez a produkció, látványosságban operettel egyenértékű. Rot­ier Oszkár koreográfus — mint vendég — a dankói hangulathoz jól idomuló, látvány­ban gyönyörködtető táncokat komponált; azok megvalósulásáért külön elismerés jár a tánckamak. Gergely István díszletei ha­gyományosak, szépek, célszerűek, a rende­zői elképzelések jó kiegészítői, Fekete Má­ria korhű kosztümjei szintúgy. A nagyszámú szereplőgárda láthatóan vi­dáman, felszabadultan, jó kedvvel játszott. Nyíltszíni tapsok fogadták nem egy eset­ben a színpadra lépő színészeket, az ilyen fajta előadásokra kiéhezett közönség meg­előlegezte bizalmát, s nem fukarkodott a tapsban megnyilvánuló elismeréssel sem, amiből egyaránt kijutott a régen látott ked­venceknek és a Miskolcon most először lá­tottaknak. A címszerepben Abrahám István mind színészi játékával, mind nagyon szé­pen tolmácsolt dalaival, képességeinek ja­vával formálta olyanná . Dankót, hogy az mindvégig közel állt hozzánk, akivel együtt kellett érezni, s akinek a közönség „szur­kolhatott”. A régen látott-hallott Várhegyi Márta rangos szerepben jeleskedett: na­gyon szép énekszámaival méltó volt Blaha Lujza, a nemzet csalogánya megjelenítésére. Kátay Zsuzsa, Joó Ilonka, Dankó szerelme­se alakját sok kedvességgel töltötte meg, kellemes énekszámai, játéka emlékezetesek. Varga Gyulát régen láttam ilyen felszaba­dultan vidámnak, jó értelmű komédiásnak; szinte ragyogott Muesá Jóska cigányprímás alakjában. Kellemes látvány, sok derű, jó játék a jellemzőjük: remek páros Várkonyi Szilvia Juli szobalánya és a Miskolcon most bemutatkozott Lakatos István halász­legénye. Két másik debütáns színészt is megismerhetett a közönség: Dézsy Szabó Gábor Cibere városi írnokként — a fi­gura a többiektől amúgy ás kissé elütően karikalúraszerű figuráját enyhén túljátszva — aratott megérdemelt sikert, Budai Lász­lónak meg az ifjú szolgabírót sikerült te- nyérbemászóan ellenszenvessé tennie. Dó~ czy Péter korrekt Tömörkény Istvánt for­mált. A polgármester túl sematikus alak­ját , nem volt könnyű Kulcsár Imrének hi­hető emberré formálni, de sikerrel tette; Komáromy Érának a szövegkönyv igen ke­vés lehetőséget adott a polgármesterné alakjának két kis villanásában igaz tehet­sége felmutatására. Igen emberi volt Paló- ,czy Frigyes szép énekszámmal gazdagított .Joó Ferenc festőművésze, valamint Bánó Pál öreg halásza. Megemlítendő még Pécskay Tibor (Bandagazda), a több alakban jelent­kezett Farkas Szilvia, Vass László (hajdú). Hídvégi Elek (pincér), az öreg cigány alak­jában Ónody László és egy név szerint is­meretlen kisfiú, aki az öreg cigányt vezetve a játék végén Dankó nótáját játszotta hege­dűn. A játék az öreg és a gyerek kettősé­vel kezdődött és a muzsikáló gyerekkel vég­ződött. Talán azt kívánta jelezni: Dankó nótáit tovább éltetik az egymást követő ge­nerációk. Nemcsak a bevezetőben idézett párt­állásfoglalás, a bemutató közönségének tet­szésnyilvánítása is igazolta: kellenek ilyen előadások is a miskolci színpadra. Ehhez csatlakozom. Benedek Miklós r Máger Agues kiállítása a fonodában r December 3-án nyílt meg a Miskolci pamutfonodában Máger Ágnes festőművész kiállítása. Szigetit y Tibor gyárigazgató köszöntő szavai után Környei László, a vá­rosi tanács művelődési osz­tályának vezetője mondott megnyitót, melyben szólt arról, hogy Máger , Ág­nes elkötelezett alkotó, a vá­ros ipari munkásságának éle­tét ábrázoló rftüvész, aki szüntelenül keresi a kapcso­latot a muskásélettel. Huszonhat kiállított mun­kája bizonyítja ez alkalom­mal is művészi emberközel­ségét a munkásokkal, azono­sulását a munkásélettel. Előadás a vadászklubban A megyei vadászklub so­ron következő előadását — Vadkárelhárítás a mező- és erdőgazdaságban címmel — december 5-én, délután 17 órai kezdettel rendezik meg. Előadó: Kiss László, a MA- VOSZ megyei intéző bizott­ságának titkára. Kollégiumi konferencia A KISZ KB Középiskolai és Szakmuskástanuló Taná­csa és a Művelődési Minisz­térium december 8—!)-én rendezi meg a VI. országos kollégiumi konferenciát. Az eszmecsere során — amely­nek az MSZMP Budaoesti Bizottságának Oktatási Igaz­gatósága ad otthont — ple­náris üléseken, valamint két felnőtt, illetve öt diák szak­csoportban vitatják meg a napirenden szereplő kérdése­ket A konferencia résztvevői kicserélik tapasztalataikat arról, milyen szerepe, jelen­tősége van az önkormányzat­nak a diákotthoni, kollégiu­mi élet irányításában, szer­vezésében. PatroiÉiás kézimonhákka! Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Vörös­marty Mihály nevét viselő szocialista brigádja az el­múlt napokban immár ha­gyományossá váló kézimun­ka-kiállítást és -vásárt ren­dezett az igazgatóság szék­hazában. A brigád tagjai által készített hímzett térí­tők, szettek értékesítéséből befolyt több ezer forintot szociális gondozott gyerekek patronálására kívánják for­dítani. A kiállítás szervezői­nek ötletét dicséri, hogy az ügynek megnyerték Bolacsek László és Fülöp Tibor ipar­művészeket is, akik réz- és bőrdiszművek, kovácsoltvas dísztárgyak kiállításával já­rultak hozzá a rendezvény sikeréhez. R. F. 3 kérdéseire iaszÉi kell Közművelődési vita a Népfrontban Ha jól értelmezem annak a vitának lényegét, amely Zödi Imrének, az MSZMP Borsod megyei Bizottsága munkatársának előadása alapján a Hazafias Népfront megyei helyiségében kiala­kult, akkor talán abban fog­lalhatnám össze, hogy az el­múlt tíz esztendő vitathatat­lan kulturális eredményei és azoknak ellentmondásai egy­re erőteljesebben követelik: a kérdések válaszra várnak. Az MSZMP KB közművelő­dési határozatainak végre­hajtása során Borsodban — éppen úgy, mint másutt az országban —, az elmúlt évtizedben számos eredményt könyvelhetünk el. Ez az eredmény összefüggött a nemzetközi helyzettel, az 1974—78 közötti enyhüléssel éppen úgy, mint ahogy a fe­szültség későbbi periódusá­val. A feszültség ugyanis el­sősorban gazdasági nehézsé­gek megjelenésének felépít­ménye és a közművelődés — mint felépítmény — össze­függ a gazdaságpolitikai helyzettel. Amit a fellendülés idején könnyűnek látunk, az nyomban nehezebb lesz, mi­helyt sűrűsödnek a gondok. „Előbb kenyér, aztán mo- róP — éneklik a Koldus­operában és ha ezek az éles ellentétek a valóságban nem mindig ilyen sarkítottak, tény és való, hogy feszültség, gazdasági válság idején másként, kevésbé rózsaszín­ben látjuk o dolgokat, mint a konjunktúrában. Az elmúlt tír esztendő legfőbb tanul­sága talán ebben foglalható össze, ha műveltségről, köz­művelődésről beszélünk. Eb­ből következik azután, hogy a „hogyan tovább” legfőbb, legelsősorban is megoldásra váró feladata az újra fogal­mazott — az élet által fogal­mazott - kérdések őszinte megválaszolása. Ha gond az, hogy a közös­ségi művelődést egyre több­ször váltja fel az individu­ális önművelés, a visszahú­zódás, akkor ez azt bizonyít­ja, hogy az új jelenségekre az emberek nem kapnak ki­elégítő választ. Ha a gazda­sági körülmények következté­ben anyagiassá vált (kény­szerből azzá vált) gondolko­dást a kulturálódás irányá­ba akarjuk visszatéríteni, ak­kor a gazdasági problémák őszinte magyarázatára von szükség. Ha a régebben han­goztatott igazságok kevésnek bizonyulnak az új kihívásra adandó válaszoknál, akkor bátran meg kell keresnünk az új ellentmondások gyöke­rét, fel kell tárnunk azokat, ha régi, megdönthetetlennek hitt dogmákat semmisítsünk is meg vele. Segítenünk kell, hogy az emberek magukra támaszkodva oldjanak, tud­janak megoldani problémá­kat és azokat azután a kö­zösség javára hasznosítsák. Ha mindezt lehetővé tesz- szük, akkor lehetővé válik, hogy az egyén megkeresse a választ arra, ami az egész közösséget izgatja, és ahol választ kapnak az emberek, ott szívesen vesznek részt o közéletben, mert úgy évzik — oz övék. Mát* Wo Emlékezés a A legendás hírű P*vW5fi Sán­dor parti zán*>ri >.1, tna emlé­keztek kedden a dél-bara­nyai Csámyoszrófn, ahol negy­ven évvel ezelőtt a harcok füzében megszületett az an­tifasiszta egység. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt a partizánmúzeumn ak helyet adó épületben. A Horvátor­szági Magyarok Szövetsége által összeállított huszonnégy tablón fényképes és írásos dokumentumok elevenítik fel a pelőfisták tetteit. A többnyire vajdasági és baranyai magyarokból ala­kult, több mint 700 tagú par­tizán brigád ötágú csillaggal díszített piros-fehér-zöld zászló alatt küzdött a fasisz­ták ellen. Parancsnoka a spanyol polgárháború bátor harcosa, a később hősi ha­lált halt Kiss Ferenc volt. Gulyás Mihály: Híd a senkiföldjén Arca kínba torzult a be­tegnek, de most talán nem a dereka miatt. Ujjai ököl­be szorultak. — Az embernél nincs há­látlanabb fajta! — Nem tud valamit az is­meretben megmentéről? — térítettem más irányba gon­dolatait. — Én azt hallottam, valami „tisztes" volt, zászlós, esetleg had apród őrmester. — Ugyanezt mondták ak­koriban is, meg hogy a né­metek agyonlőtték. Semmi többet nem tudtunk meg ró­la. Amikor az eset történt, én Kassán bujkáltam a ro­konaimnál. Hajszál híján a lámpaoszlopon kötöttem ki, mint katonaszökevény. , Közbevelettem: — A magyarok is agyon­lőttek egy németet a hídnál. A sírja ott van az ártéri le­gelőn, szép, gondozott sír. — Hát erről éh is hallot­tam. — Józsi bácsi eltűnő­dött. — Lehet, hogy most nem mondtam igazat, hall­hattam, de elfelejtettem. Csak azt a táblát nem tu­dom már sosem elfelejteni. — Nyomogatta a derekát, tekintete w) révedezett, — Nemcsak az MKP-tagok ad­tak pénzt a táblához, akad­tak jó érzésű emberek is, a betűvésés, aranyozás drága. Beállítottam — megint az éjjeliszekrény felé intett '■— ennek a másik leiével egy miskolci sírköveshez. Várjon csak, mikor is? Megvan! Szeptember 26-án, hogy eh­hez máris lásson hozzá, mert holnap fel kell avatnunk. A mester duzzogott, /nem megy ez olyan gyorsan, egy hét. vagy inkább kettő .. . Kezé­be nyomtam a szöveget. Ol­vassa el jóember. Megha­tódott. és elkezdett dolgozni a márványunkon. Én meg majdnem reggelig ültem egy sít'kövön, és úgy lelfázlam, alig tudtam elmondani az emlékbeszédemet. Fájl min­den porcikám. a tüdőm sí­polt. magas lázam lehetett... Kezdtem idegeskedni, megy az idő, mindjárt rám este­ledik, s most végig kell hallgatnom olyan története­ket, amelvek nem juttatnak közelebh a célhoz. De hát nem fojthattam bele a szót Naphosszat eavedül. felesége dolgozik, gyerekei már a ma­guk szárnyán, ő pedig nézi a nlafont. .. Nem, ez neveletlenség vol­na, meg amit mond, vég­eredményben hozzátartozik az ismeretlen hős utóéleté­hez. Nem kétséges, hogy egy „gyüttment”, egy pozitív neo­fita buzgalma nélkül sosem kerül az az emléktábla a híd­főre, és még kellett hozza a vetélkedő pártok olykor kés­hegyig menő acsarkodása, egymásra fenekedése a tö­megek megnyeréséért. Mini már fentebb írtam, a Hidasnémeti—Szerencs szárnyvasút hídját felroo- bantották. A Szociáldemok­rata Párt „védnöksége" alatt, épült újjá. és a helyi szer­vezet tagsága nagy-nagy ün­nepségre készült, mert a'párt központi előadót küldött az avatóbeszéd megtartására. Úgymond, a szociáldemokra­ták az újjáépített Vasúti hi­dat „tűzték zászlajukra” Va­lami kis „szelet” ki kellett fogni vitorlájukból, s a vas­utasokból. volt cselédekből verbuválódott kommunista párta lanszervezet egy ma­gyar katonára — a közúti Hernád-hfd ismeretlen meg­fo|” Az idős férfi íatomásos hévvel elevenítette fel annak a szeptember végi vasárnap­nak a hangulatát JJyárfa- gallyak zöld lombtengere bo-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents