Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

I !_ I (\ . ynAG PROLETÁRJAI, EGYES0UET9C1 r ____AZ MSZMP BORSOD ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X L. évfolyam, 306. szám Ara: 1,80 Ft Hétfő, 1984. december 31. 2 »ít Bö» Bizakodva Ü jesztcndő napján jókívánságainkkal, mint barátain­kat, köszöntjük az Olvasót, ünnep ez a ' nap, ha­gyományosan, évszázadok óta a remény napja. Szil­veszter éjszakáján eltemetjük múlt évi gondjainkat, új- esztendő napján kifejezzük jövő esztendei reményeinket. Jelentős év lesz ez felszabadult hazánk történelmében. Az új Magyarország szabad életének ötödik évtizedébe lép - az 1985. esztendő április havának negyedk napján ün­nepeljük hazánk felszabadulásának negyvenedik évforduló­ját. A jól végzett munka, a történelmi tettek megvalósí­tásának tudatában. Korszakos eredmények születtek 1945 óta: a nép a párt vezetésével leküzdötte azt a súlyos társadalmi, gazdasági, kulturális elmaradottságot, ame­lyet a romokkal együtt örököltünk. A szocialista építő­munkál úgy folytattuk, hogy gyermekeink, unokáink is büsz­kék lehetnek eredményeinkre, és támaszkodhatnak azok­ra. Az intenzív gazdasági fejlődés szakaszára való átté­réssel járó bonyolult feladatok előre nem látható ellent­mondásokat is szültek, a reményekkel ellentétben ismét feszültté vált a nemzetközi helyzet, a világgazdaságban számunkra rendkívül kedvezőtlen változások mentek vég­be, és mindennek következményei nagy próbatétel elé ál­lították népünket és pártunkat. Azt a pártot, amely 1985- ben tartja XIII. kongresszusát. A falra, az asztalra, a zsebünkbe új naptár kerül, de természetesen az új esztendő nem jelenti azt, hogy min­den újból kezdődne. A megkezdett munkát kell folytat­nunk, ha lehel, még jobban. Hiszen nem kevesebbről van szó: mint arról, hogy miként dolgozik majd az ország népe a következő öt esztendőben. Minden tervünknek, elhatá­rozásunknak az az alapja immáron huszonöt esztendeje, hogy szembenézünk a tényekkel, nem tévesztjük össze szándékainkat, vágyainkat a valósággal. Előre kell lép­nünk minden területen. Van hozzá lehetőségünk és erőnk, hiszen az eddig elért eredmények minden szűkösség elle­nére megfelelő anyagi alapokat hoztak létre és nem hiá­nyoznak a tapasztalatok sem. Ez utóbbiak alapján új irányítási módszerekkel ismerkedünk meg. Ettől a vállal­kozói kedv, a hatékonyság növekedését, a kezdeményező­készség kibontakozását várjuk. Bizonyos, hogy zökkenők és viták nélkül ezen a téren sem jutunk előre, de az is alappal remélhető, hogy az üzemi demokrácia kibontako­zása, az egyszemélyi felelősség új módon való érvényesí­tése a sikeres gazdálkodás motorjává válik majd. A gazdaságról azért kell sokat beszélnünk, mert hisren csak abból élhetünk, gyarapodhatunk, amit megterme­lünk. Nem mindegy, hogy olcsón vagy drágán élünk-e. Nem mindegy, hogy sikerrel alkalmazkodunk-e az új és új, és sajnos többbnyire kedvezőtlen változásokhoz, vagy pedig a szükségesnél is magasabb árat kell fizetnünk érte. Munka után édes csak a pihenés — a nyugodt ünnepnapok csak a szorgos és okos hétköznapok .után következhetnek. Jogok nincsenek kötelezettségek nélkül, a kívánságokat, követeléseket pedig a lehetőségek bet kell igazítani. Nem elég egyetérteni, tettrekészségre, a mun­kában való azonosulásra is szükség van ahhoz, hogy reá­lisan kitűzött céljainkat elérjük. Hiszen von teendőnk bőven. Bizakodva nézhetünk o jövőbe, társadalmunk ki­állta az elmúlt évek szakítópróbáját, a lassú növekedés és az igények gyors növekedése ellentmondásából szár­mazó társadalmi feszültségek ellenére megőriztük a szo­cialista célokon alapuló népi, nemzeti közmegegyezést, egységet B ort, búzát, békességet kívánunk a régi szép magyat köszöntéssel minden hazánkfiának és népünk min­den igaz barátjának szerte a világon 1985 küszö­bén. Kívánjunk erőt, egészséget is a ránk váró munkához. Mi, hazánkat szerető, az országért és társadalmi hala­dásért felelősséget érző magyarok tetterősen, éppen ezért bizakódva és jókedvűen készek vagyunk megtenni a kö­vetkező 365 napban azt, amit 1985 tőlünk követel. Közlemény a vietnami kémperről A VNA vietnami hírügy­nökség szombaton beszámolt arról a párizsi sajtóértekez­letről, amelyet Le Quoc Tuy, „a dél-vietnami hazafias felszabadulás egyesült front­ja” elnevezésű reakciós emigráns vietnami szervezet társelnöke tartott. Mint em­lékezetes. a szervezet vezetői az elmúlt években thaiföldi és kínai támogatással fegy­veres összeesküvést szervez­tek .Vietnam déli részén. Az összeesküvés lő vezetőit a vietnami biztonsági szervek elfogták,' s december elején a legfelsőbb bíróság ítélke­zett felettük. Le Quoc Túr­nak azonban sikerült elme­nekülnie. A sajtóértekezletről szólva a VNA hírügynökség meg­erősíti: sem kínai, sem thai mszröl nem tudtak hitelt érdemlően megcáfolni azt, hogy támogatták a rendkí­vül veszélyes Vietnam-elle- nes összeesküvést, amelyet nagyszámú tárgyi bizonyíték is alátámasztott. Mi több. az Egyesült Államok kormány­szóvivője a minap közvetve elismerte, hogy Washington is részes az ügyben. Ami az ügy másik részét illeti, a Ho Si Minh-városi nyilvános tárgyaláson részt vett. félszáz nyugati újságíró is meggyőződhetett róla: a vietnami bíróság a hazai és a nemzetközi jogi előírások­kal teljes összhangban, meg­alapozottan ítélkezett a bű­nösök felett. Ee Quoc Tuy maga is olyan cselekményeit tervezésével es irányításával dicsekedett Párizsban, ame­lyek kimerítik a hazaárulás bűntettét J A Magyar Nemzeti Bank három intézménye — az In­novációs Alap. a Vállalko­zási Alap és a Budapesti In­tézet — a bankrendszer to­vábbfejlesztése keretében 1085. január 1-től önállóan folytatja működését. Az MNB Innovációs Alap­ja önálló innovációs pénz­intézetté alakul át. Működé­si területe azonban nem vál­tozik, továbbra is az újdon­ságok, műszaki fejlesztések megvalósítását segítő bank­szerű finanszírozással fog­lalkozik. A bank egy éve működő Vállalkozási Alapjának fel­adata továbbra is a gazda­sági társulások és társasá­gok létrehozásához és mű­ködéséhez szükséges töke biztosítása, amennyiben a befektetés jövedelmezőnek ígérkezik. Vállalkozik gépek, termelöberendezések haszon­bérbe adására és egyéb pénzügyi szolgáltatásokra is. A kisbank lehetőségei széles körűek, piivel tevékenységét szektoriális, ágazati megkö­tések nem korlátozzák. Az alap működésének eddigi ta­pasztalatai kedvezőek, s ép­pen ez tette lehetővé, .hogy önálló kisbankként folytassa munkáját. Az MNB Budapesti Inté­zete a jövő évtől Budapesti Hitelbank néven tevékeny­kedik. Az MNB hiteltagoza- taival azonos felhatalmazást kap; betéteket gyűjthet, be­ruházási és forgóeszköz- hitelt nyújthat és vezetheti ügyfelei számláit. Ha megfe­lelő alkalom kínálkozik, ak­kor tökét is adhat vállalko­zásokhoz, s kötvényeket bo­csáthat ki. A budapesti ta­nácsi vállalatok, valamint szövetkezetek finanszírozásá­val foglalkozik majd. A Nemzeti Bank az induláshoz 300 milliós alaptőkét bocsát az új pénzintézet rendelke­zésére. Kéményseprőt látok, szer roncsét találok ... Szívesen találkozunk velük az ut­cán, szívesen látjuk őket a háztetőn, a kémény mel­lett. Megfogjuk a gombot — iáért a szerencse min­dig jól jön — reggel, dél­ben és este. ök a szilvesz­ter lovagjai... És azok is ők. akik a kormos ruha nélkül, „ci­vil” öltözetben járnak-kel- nek közöttünk: a kislá­nyoknak udvarló fiatalem­berek, gyermeküket sétál­tató apák, unokákkal ját­szó nagypapák is ők — munka illán. Ott laknak velünk a lépcsőházban, együtt vásárolunk a bolt­ban. megyünk velük a te­lekre, strandra, moziba! ML.cL/.tk n.illett meg sze­rencsét is hoznak, kíván­nak nekünk! Hát nem va­gyunk mi szerencsések? Mit tehetünk most? Kívánjunk nekik most mi is vala­mennyien, boldog új évet! Születési éve: 1984 Magyar vezetők őiívizlő távirata Január elseje, a Kubai Köztársaság nemzet: ünnepe alkalmából Kadar János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pal. a Magyar Népköztársaság El­löki Tanácsának elnöke é* Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke táviratban üd­vözölte Fidel Castro!, a Ku­bai Kommunista Párt KB el­ső titkárát, a Kubai Köztár­saság Államtanácsa és Mi­nisztertanácsa elnökét. Diplomáciai életünk 1014 tükrében Az első lépések előtt... Mármint ciz első önálló, minden segítség nélküli lépések előtt. Megpróbálni - igaz még segítséggel - felállni. Anyai és apai kezeken kivii! asztal- és székláb bizony nagy segítség. Foto: Laczo József A Magyar Népköztársaság nemzetközi tevékenységével l!)84-ben tovább erősítette hazánk és a szocialista or­szágok kapcsolatait. A köl­csönös előnyök» alapján a kapcsolatok bővítésére töre­kedett a más társadalmi be­rendezkedésű országokkal is. Miként az MSZMP Központ: Bizottsága december 4-1 ülé­sen is leszögezte: országaink és pártjaink internacionalis­ta kapcsolatait, népeink test­véri barátságát fejezte ki a magyar párt- és kormány­küldöttség részvétele Len­gyelország. Románia. Bulgá­ria felszabadulása 40. évfor­dulójának e.s a Német De mokr.itikus Köztársaság meg­alakulása 35. évfordulójának ünnepségein. Nemzetközi kapcsolataink­ban kiemelkedő esemény Volt a KGST-országok veze­tőinek júniusban Moszkvá­ban megtartott találkozója amelyen Kadar Janos, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára vezette a magyar párt- es kormány­küldöttséget. Miként a Köz­ponti Bizottság és a Minisz­tertanács értékelte: a tanács­kozás .közös allástoalalásai hosszú távra kijelölik a szo­cialista gazdásági integráció fejlesztésének irányait. Az ott született elhatározások teljes mértékben összhang­ban vannak hazánk érdekei­vel és törekvéseivel. Kádár János ez alkalommal talál­kozott Konsztantyin C?<?r- nyenkővai az S-/,KP KB fő­titkárával. Kádár János márciusban J ugoszláviában. októberben Párizsban jár! küldöttség élén. Losonczi Pál Mongóliá­ban. Indonéziában. -Vietnam­ban. Kambodzsában és ká­oszban tárgyalt. Lázár György Bulgáriában és a Szovjet­unióban járt' az idén. Hiva­talos látogatáson hazánk vendégei voltak párt vezetők, állam fők. min iszterelnökök, képviselők és más dinioina- ták. Ezek a találkozók elő­segítették kétoldalú kap­csolatok fejlesztését. JBSWB VSXXXJSűr.

Next

/
Thumbnails
Contents