Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-30 / 305. szám
1984. december 30., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 7 v Sportolókat, sportvezetőket, edzőket kerestünk meg. Valamennyiüknek ugyanazt a kérdést tettük (el: mire emlékszik szívesen 1984- böl és mit remél 1985-től? A válaszok természetesen eltérnek egymástól. A válogatott ko- , sárlabdózónő megízlelte a sikereket, de jutott kudarc is a számára osztályrészül; az asztali- tehisz-edző annak örül, hogy nagyobb lett a válogatási lehetősége, ugyanakkor hiányolja a teremproblémók egyre húzódó megoldását; az egykori olimpiai ezüstérmes büszke, hogy egy „csiszolatlan gyémánt" került a keze ügyébe, s annak is örül, hogy fiai apjuk nyomdokaiba igyekeznek lépni; a labdarúgásban tevékenykedő sportvezető derűsen gondol vissza az idei rendezvényekre, de máris a jövőt forgatja a fejében, azon töpreng, miben lehetne még jobbat, maradandóbbat alkotni. Összeállításunkban nem kis maltciával szólal meg a diósgyőriek veterán kapusa, aki szeretné mielőbb elfelejteni a sok keserűséget hozó 1984-es évet, de bízik a mielőbbi talpraállásban. Megszólaltattuk az ózdi ügyvezető elnököt, aki nem kis büszkeséggel jegyezte meg: arra a legbüszkébb, hogy lányót meghívták a magyar ifjúsági kézilabda-válogatottba! Év vége van. A sportpályák, a tornatermek, ha csak időlegesen is, de néhány napra elnémulnak. Mindenki várakozással tekint az új év elé. Riportalanyaink is így vannak ezzel, abban bíznak: sok örömben lesz részük 1985-ben! retlenül fejlődött, remélem, 1985-ben eljut az Európa- bajnokságra. Az NB I-es csapat és az utánpótlás helyzete azonban aggasztónak minősíthető. — Mit remél az új esztendőtől? — Szeretnénk ha férfiver- senyzöink az egyéni viadalokon magasabb minősítéseket szereznének, stabilizálnánk helyünket az élvonalban. A legnagyobb ajándékot az jelentené, ha terem- gondjaink enyhülnének. Remélhetőleg, ebben a régóta vajúdó kérdésben sikerül előrébb lépniük az illetékeseknek. Szűcs: „Gptel van a kezelte j j Marosi: „Nagyszere ifi Marosi István két éve tölti be az Ózdi Kohász SE ügyvezető elnöki funkcióját. A’ -sportot, a kézilabdát szeretőknek aligha kell bemutatni. elég ha leírjuk: több, mint 170-szer volt váloga-. tott. — Egyesületünk nagyszerű évet zárt — mondja. — Méltóképpen megünnepeltük fennállásunk 75. évfordulóját,' eredményeinkkel pedig tovább öregbítettük jó hírnevünket. Gyümölcsöző kapcsolatot építettünk ki városunk és bázisunk vezetőivel, akiktől jelentős támogatást kaptunk. — Tekintsünk most előre! — Szakosztályonkénti elvárásaink a következők:labdarúgóink szilárdítsák meg helyüket az NB II* középmezőnyében és közelítsenek az' élmezőnyhöz. Szeretnénk, ha férfi és női kézilabdázóink — az NB I-ben, illetve az NB I/B-ben — ismét ki- tennéhek magukért. Női tekézőink a harmadik helyen állnak az őszi szezon után a legjobbak között, óriási teljesítmény lenne, ha megőriznék dobogós státuszukat. Férfi tekézöink elé az NB 11-be kerülést tűztük ki. Súlyemelőinktől magyar bajnoki címet remélünk és bízunk benne, hogy végre sínre kerül atlétikai szakosztályunk is! . Ha a felsoroltakat megvalósítjuk, igazán elégedett leszek. —- Saját magának mit kíván? — Boldogsággal töltene el, ha valamelyik csapatunkat bajnokként köszönthetném. Es van egy családi vágyam is! A lányom bekerült a magyar ifjúsági kézilabda-válogatottba, szeretném ha vele kapcsolatban ezt mondanák^ az alma nem esett messze a fájátóii ____ — Sikerekben és kudarcokban egyaránt volt részem az -idén,.— tekint vissza az 1984-es esztendőre Winter Ilona, a DVTK válogatott kosárlabdázója. — Csapatunknak tavasszal nem ment a játék, emiatt ősztől már csak a 11—20. helyért indulhattunk harcba. A címeres mézben— úgy érzem — futásom legjavát produkáltam. egyik-másik bajnoki mepcsen viszont kevesebbet nyújtottam az elvárttól. ;— Az őszi eseményekre bizonyára nem szívesen emlékezik vissza ... — Vaióban így van. Régóla fájt a térdem, s az alapos kivizsgálás kiderítette: műteni kell! Külső-belső porccal operáltak, így mindössze egyszer — az első bajnokin — léphettem pályára. — Azóta meggyógyult? .— Ügy néz ki, hogy jól sikerültek a dolgok, már a járás sem esik nehezemre. — Mikor kezdi az alapozást? — Valószínűleg január közepén. Még egy ellenőrzés hátra van, az -orvosoktól Persze, arra mindvégig vigyáztam, hogy ne gyengüljek le túlságosan. Súlyzóztam, továbbá gimnasztikái gyakorlatokat végeztem, mostanában pedig az uszodát is rendre felkeresem. — Mit vár 1985-től? — Szeretném, ha együttesünk visszakerülne az első tíz közé, erre egyébként határozottan van esélyünk. Aztán remélem, hogy tavasszal ismét • „beszállhatok”, mert társaimat roppant nehéz volt a lelátóról nézni. A tervek: szerint augusztusban búcsút mondok a DVTK-nak, pályafutásomat két esztendeig Finnországban akarom folytatni. És ráadásként; jó lenne néhányszor felhúzni a címeres mezt is! — Hol tölti a szilvesztert? — Csapattársam, Áronná, és családja meghívásának teszünk eleget — férjemmel és a fiiammal együtt. függ a jútékengedelyem. „felezitek söreink” A népkerti tornacsarnokban ezúttal is nagy a sürgés forgás. Dubéczi Zoliin, az asztalitenisz szakosztály Vezető edzője árgus szemekkel figyeli a srácokat. Azt mondja: nem lehet lazítani, inert január 12-én rendkívül fontos mérkőzést látszanak a Kaposvár Ollón. s ezen a találkozón kizárólag á győzelem jelent elfogadható eredménvt a szá- pUŰ> !■ — Minek örültem 1984- ben? Nos. annak, hogy végbe megszűnt a MÉMTE körüli hercehurca, rendeződtek gondjaink. Másfél éves huzavona végére került pont á fúzióval ■I — Mit jelentett ez a szakosztály számára? j — Azt. hogy végre igazi gazdánk lett. a BÁÉV védőszárnyai alá kerültünk, stabilizálódott helyzetünk. A vállalat sokat tett játékosaink egzisztenciális problémáinak a megoldása érdekében. — Viszontagságos esztendőt hagynak maguk mögött ... — Ez így igaz, mert férficsapatunk nehezen biztosította helyét a legjobbak között, kemény küzdelmet folytatott a bentmaradásért. A nyáron visszatértek lesze- relőink, ugyanakkor Bclcz- nay befejezte az aktív játékot, Nagy pedig eltávozott, s menet közben Gulyás is más egyesületbe került, — Mi a helyzet az utánpótlásvonalon? — Nincs okunk panaszra. Azt viszont még nem hevertük ki, hogy két évfolyam hiányzik a vérkeringésből. Az országos rangsorban a fiúk megőrizték harmadik helyüket a BVSC és a Bp. Spartacus mögött, de nőtt a távolság közöttünk. Jövőre mindenképpen szeretnénk ezt csökkenteni. — Eddig még nem esett szó a lányokról! —• Velük kapcsolatban kevés jót mondhatok. Az örömtefi, hogy Karáéi töA Kuruc utcai lakásban a kislány veszi fel a telefont. — Apa a stadionban van — mondja. Szűcs Lajos, a diósgyőriek egykori olimpiai ezüstérmes súlyemelője valóban a csarnokban ügyködik. — Az 1984-es esztendő jól alakult — kezdi. — Annak idején Jacsó, Buda és Kertész is az én kezem alatt kezdett, most ismét egy csiszolatlan gyémántot találtam. Csodó Sándornak hívják, 14 esztendős, s az idei úttörő országos bajnokságon második lett. Minden bizonynyal megtaláltam az utódomat, mert valószínűleg a lep- kesúlyban versenyez majd a későbbiekben. Testalkata remek, szorgalma példás, hosz- szú távon erőssége ' lehet majd a szakosztálynak. Szűcs egyébként 10—30 év közötti sportolóikkal foglalkozik Diósgyőrött, hozzávetőlegesen negyvenen tartoznak hozzá. i — Ügy tudjuk, az almák sem estek messze a fájuktól! — Igen, mindkét fiam sportol, s számomra külön örömet jelent, hogy a súlyemelést választották. Albin 13, Attila 16 éves. A kisebbik negyedik lett az OB-n. Attila pedig már két fejjel magasabb mint én. Jósolni kockázatos dolog veliik^ kapcsolatban. nem tudni, mire vihetik, számomra minden-’ esetre az a legfontosabb, hogy mindketten sportolnak, nagyon szeretik a testedzést, — Visszatérve Önhöz: régi vágya volt, hogy egyszer él- szaluid a nagyvárostól, s valami nyugalmas, csendes helyen telepedik le. Mi valósult meg az elképzelésekből? — Kicsit átformáltam a terveket. Ügy határoztam, hogy a nagyvárosi élet kényelmét nem adom fel. ezért vásároltam egy kisebb telket, s faházépítésbe kezdtem. így összeegyeztetem a kettőt — Mii Vár 1985-től ? — Ne legyen rosszabb, mint a mögöttünk álló esztendő! Gyarmati: „Sok a tennivalónk” Évek óta Gyarmati Sándor tölti be a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség utánpótlás bizottsága vezetői tisztét. A fiatal sportvezető így emlékezik vissza az elröppenő évre: — Nagy sikert aratott a Tokaj-Hegyalja Kupáért folyó küzdelemsorozat. Az eseményen nyolc válogatott vett részt, s a rendezvény any- nyira megnyerte a tetszést, hogy 1985-ben is lebonyolítjuk. Ezt egyébként az MLSZ illetékes vezetői kérték tőlünk. mi pedig örülünk, hogy nem okoztunk csalódást. Egyébként a szövetséggel még szorosabbra kívánjuk fűzni kapcsolatunkat a jövőben. — Milyen bizoni/ftuányt állított lei magárál Borsod utánpótlása? — Sikerek és csalódások váltogatták egymást. Két teremtornát rendeztünk, ezeken a szurkolók érdeklődése is élénk volt, ugyanakkor szakmai szempontból sem bizonyultak haszontalannak. Több korosztályos válogatottba adtunk az idén labdarúgót, jó lenne, ha ez jövőre is sikerülne. Gondjaink elsősorban a serdülő vonalon jelentkeztek, ütőképesebbé kell tennünk a megyei válogatottat — Jövőre jeientós kötelezettségek hárulnak az UB- ra! — Már említettem hogy ismét mi leszünk a házigazdái a Tokaj-Hegyalja Kupáért rendezendő vetélkedésnek. Januárban a Fociíar- sang keretében a Borsod Kupáért rendezünk tornát a serdülőknek. Azért kerül sor új kiírásra, mert a Boross Dezső Kupát a diósgyőri fiatalok ötször nyerték, s Így véglegesen a birtokukba került a díszes serleg. Hatvanban részt veszünk a serdülő válogatottak területi döntőjén, ott az elsőségre pályázunk, mert van mit feledtetnünk, s köztudottan csak az első kerül tovább. Igyekszünk új nemzetközi kapcsolatokat kialakítani, s szeretnénk a régieket is szorosabbá tenni. Lengyelországba és Csehszlovákiába ifjúsági, Svájcba és Csehszlovákiába pedig serdülő együttesünk; utazik. Véréi!: „íjra lizeofllani akarok!” A futballisták jelenleg szabadságukat töltik, hogy az ünnepek után újult erővel kezdjék az alapozást. Veréb Györgyöt, a DVTK kapusát éppen házimunka közben zavarjuk. — Ilyenkor nem árt a segítség, kicsit tehermentesítem a feleségem, az ünnepek úgyis nagy feladatokat róttak rá — jegyzi meg nevetve. — Jó évet zárt? — Nem. Nincs mire büszkélkedni. Csapatunk kiesett az első osztályból, s ez a tény kissé megviselt. Aztán gyakran bajlódtam sérüléssel, hol védtem, hol nem. — A nyáron ezt mondta: „a négy pont levonás ellenére is bízom a visszakerülésben!" — Igen, hittem benne, hogy versenyben leszünk. Most viszont már tény: nem lehetnek vérmes reményeink. Érték a gárdát „terven felüli” vereségek, hazai kudarcok, közönségünk emiatt elpártolt tőlünk. — A szurkolók hamar megbocsátanak! — Értem a célzást. Jó játékkal kell őket visszacsalogatnunk. — Képesek lesznek erre? — Mindenképpen. Ehhez persze az is szükség«, bogy végre egymásra találjon az együttes, a szakosztály és az egyesület vezetése. Kölcsönös támogatással, türelemmel; megértéssel előbbre juthatunk ' — Tavasszal *ismét az ön nevével kezdődik majd a DVTK összeállítása? — Természetesen ezt szeretném, de kérdésére inkább Bánkúli László vezető edző tudna felelni. Egy biztos: becsülettel elvégzem maid a kiszabott munkát, sportszerűen élek és úgy érzem, hogy reflexeim sem koptak meg! Üjra bizonyítani akarok. — A visszavonulásra még nem gondolt? — Elmúltam harmincöt éves, persze, hogy töprengtem ezen. Egyelőre nem érzem, hogy ennek itt lenn« az ideje! Zoff negyvenéveseién is parádés dolgokat művelt a háló előtt. Miért ne tehetném ugyanezt? összeállította: Doros László Koiodzey Tamás \
