Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12

1984. december 24., hétfő

VÍZSZINTES: 1. Idézet

Ady Endre Karácsony című verséből; folytatása a függőleges 45. számú sor. (Zárt betűk: itt S, N, L.) 14. Esztétikailag megfelelő. 15. Kényelmes, nagy karosszék idegen szóval. 16. Sír. 17. . . .mail (légiposta). 19. A molib- dén és az ittrium vegyjele. 20. A dán gépkocsik jele. 21. Mutatószó. 22. Holland légi- forgalmi társaság. 25. Sport- öltözék. 26. Táncdalénekes (János). 28. Égtáj. 29. Rövid, zsinóros férfikabát. 30. Jelzés. 32. Vörös, angolul. 33. „A puszta ...” (Petőfi). 34. A rádium vegyjele. 35. Száradni akasztja. 36. Bont. 37. Egyházi személy. 38. Lakoma. 39. Tág. 41. Varróeszköz. 42. Gyors. 43. A Woz- zeck című opera szerzője (Albán). 45. Magatartás. 46. Folyóirata az Élet és Tudomány. 48. A fa része. 51. Előkelő. 52. Édes ital. 53. Ilyen medve is van. 54. Üres stég! 56. Zuhany. 58. Genitivus rövidítése. 59. Község Szombathely közelében. 60. Pusztít. 62. Óriáskígyó. 64. Inog egynemű betűi. 65. Aki pénzt kér a hallgatásáért. 68. Sétáló.

FÜGGŐLEGES: 1. Rituális öngyilkosság a japánoknál. 2. USA-állam. 3. A tetejére. 4. Egyenlő részben, idegen szóval. 5. Sövényt vág. 6. Színésznő (.. . Nagy Mária). 7. Kettős betű. 8. Háziállat. 9. Tagadószó. 10. Gyógyanyag. 11. Dolog. 12. Folyadék. 13. Köze van hozzá. 18. Jelképes. 22. Világhírű magyar származású szobrász (Amerigo). 23. Ráma. 24. Folyóágy. 25. Szó- összetételekben zenével való kapcsolatot jelöl. 27. Chaplin egyik ismertető kelléke volt. 29. Kiejtett betű. 31. „Űj seprő jól..." 33. Kína autonóm területe. 37. Jóllehet, noha. 40. Vidám lelki- állapot. 42. Táncdalénekes (Rezső). 44. Rummal készült meleg ital. 45. Az idézet befejező része. (Zárt betűk: E,

H. ) 46. Hajórész. 47. A hét vezér egyike. 49. Fejlődőben levő. 50. Érzelmes jellegű dalok. 55. Férfinév. 57. A Nana írója. 60. A toll művésze. 61. Taliga egynemű betűi. 62. A szív oldala. 63. A függőleges 12. számú névelővel. 66. Ókori súly- és pénzegység. 67. Móka egynemű betűi. 68. öregember kedves megszólítása. 69. Szovjet repülőgéptípus.

F. I.

Beküldendő: a vízszintes

I. és a függőleges 45. számú sorok megfejtése.

Beküldendő: december 27- ig. Kérjük olvasóinkat, hogy megfejtéseiket levelezőlapon küldjék be szerkesztőségünkhöz. A hibátlanul megfejtők között könyveket sorsolunk ki. A rejtvényben az o. ó, ö, ő, u, ú, ü, ű között nem teszünk különbséget.

A korábban közölt rejtvény helyes megfejtése:

Muljityin: A cirkusz csillagai; Havasi kürt; Szibériai rapszódia.

Könyvet nyertek: S. Tóth András, Miskolc; Ladányi Csabáné. Miskolc; Boda Jó- zsefné, Putnok; Varga József, Edelény; Maczkó Mi- hályné, Rudabánya.

A könyveket postán küldjük el.

Az egykori irodalmár pincér

Régi szép idők! Amikor a pincérek között is akadt igazi irodalmár. Nem olyan, aki csak olvasott, de aki még mecénás is volt! — No, persze a maga módján —, de az is valami volt.

Az egykori New York-ká- véház, Nagy Lajos „Budapest nagykávéháza” bizony rendelkezett ilyen pincérrel is!

Én már nem láttam az illetőt, de öreg újságírómeste- reim, a negyvenes évekből, még meséltek egy pincérről, aki szorgalmasan olvasta annak idején a Nyugatot és egyik állandó költőjét — a maga módján — támogatta. Sőt: nevelte! — Költőnk ugyanis gyakran volt pénzzavarban, még a napi reggelijére se telt a New Yorkban, ahol dolgozott.

Történt egy reggel, hogy elég „sóherül” érkezett a kávéházba, és csak egy feketét mert rendelni, azt se tudta, hogy fogja kifizetni.

— Maga ma szép verset írt a Nyugatba, ezért komplett reggelit kap, vajjal, és dzsemmel, a vendégem lesz — javította ki a fekete-rendelést irodalmár pincérünk. A költő boldogan reggelizett ingyen, és hálából újabb verset írt, ami nemsokára meg is jelent a következő Nyugatban.

A vers megjelenésének napján a költőnek véletlenül volt pénze, ezért komplett reggelit rendelt — a saját számlájára.

— Hogy képzeli a komplett reggelit? — íörmedt rá a pincér. — A mai vers csapnivaló volt, nem kap csak egy ócska feketét. Tegye el a pénzét, nem adok mást.

És úgy is tette.

Máté Iván

Állatorvosi

ügyelet

Miskolc város területón 1934. december 22-én, szombaton 16.30- tól, 1984. december 24-ón. hétfőn reggel 7.30-ig és 1984. december 26-án, szerdán reggel 7.30-tól

1984. december 27-én. csütörtökön reggel 7.30-ig ügyeletes: dr. Gönczi Károly körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Szebeni u. 8. sz. Telefon: 68-805. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra köpött.

1984. december 24-én. hétfőn

reggel 7.30-tól 1984. december

26-án, szerdán reggel 7.30-ig

ügyeletes: dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc I.. Vörösmarty u. 52. sz. Telefon: 86-026. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között.

I

L

PUTNOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA

a 14/1980. Bk. M. sz. rendelet alapján

pályázatot hirdet

az alábbi egységek szerződéses üzemeltetésére:

2. sz. italbolt, Sajógalgóc,

8. sz. italbolt, Serényfalva.

A pályázatok benyújtásának határideje:

1985. január 15.

A versenytárgyalást a közjegyző jelenlétében 1985. január 28-én de. 10 órakor tartjuk az áfész-központban (Putnok, Kossuth u. 18/a).

A meghirdetett üzletek gazdálkodási adatairól a főkönyvelőség ad tájékoztatást 1985. január 2-től.

H

ogyha az életidőt, vagy csupán a mi edelényi könyvbarát csoportunk erdélyi utazásának idejét megkettőzné, pontosabban megkettőzte volna Kronidész Zeusz és egy hajlékony szívű Moira, akkor minden bizonnyal nem húsz óra jutott volna Mátyás király szülővárosára, Kolozsvárra. Ám a Moira kurtán szabta az időt, bizony még az éjszakát is beszámítva mérte ki e szűk napot. Az erdélyi útikalauz 48-ából (annyi látnivalót sorol fel Kolozsvár kapcsán) bizony jócskán engednünk kellett. Szerencsére a szelekció rostáján fennmaradt egy, az útikönyvben 61-es számmal jelzett nevezetesség: a házsongárdi temető.

a házsongárdi

Amikor a Petőfi utcából egy jobbra nyíló tágas közbe értünk, idős kolozsvári kísérőnk megállt: —Uraim, itt vannak a nemzet pan-' teonja előtt — mondta, s levette kalapját. — Hírben ezt legfeljebb a Kerepesi temető szárnyalja túl.

— Mitől másabb ez a temető, mint a többi? — kérdezte ekkor valaki a csoportból.

— A halottaitól. Azok szellemétől — jegyezte meg a bölcs öreg. — Ugyan városi temető, de itt minden tizedik sírban hírneves ember nyugszik. Tudós, politikus, művész, költő, egyetemi tanár. De lépjenek be ... !

Ami ezután következik, szubjektív élményemlékek egy felejthetetlen temetői sétáról. Szerény tisztelgésül a földben porladóknak.

Nyolcesztendős fiam fedezett fel. Azt kérdezte: — ö ki volt? S megmutatta sírodat. Kriza János (1811 — 1875) — olvasta, s hozzátette — ritka név. Nem tudom, most .néhány hó -.ap távlatából emlékszik-e még rá, mit is mondtunk neki akkor rólad. Hogy püspök voltál, meg nyelvész és költő, de legfőképp a nép- költészet hangyaszorgalmú összegyűjtője. Általad ismerték meg oly sokan a mesék bűbáját, a népdalok friss kedvességét, a paraszti alkotások szépségét. Ott, azon az alkonyba hajló nyári délutánon sírod körül madárdal szólt, rigók fütyültek és olykor gerlék is hallatták búgó hangjukat. Számunkra rejtély marad; de lehet, hogy a madárdal téged, a „hazatérő katonát” köszöntött? Hiszen népdalszerűen fogalmazva egyszer ez szaladt ki tollad alól: Zöld erdő zúgását, / vadgalamb szólását / Majd meghallom esmég ...

*

Emitt a hanton beszédes jel: Reményik Sándor (1890 —1941). Óh, költő, a te imádságod itt különösképp helyénvaló! Fohászodat „Uram. rövid pár évre add csak, A szavak csengő színezüstjét, / Vert aranyát a gondolatnak, / Képek, suhogó selymét nékem” meghallgatták az égiek. Ha nem is teljesedtek be vágyaid mindig, ahogy ígérte, nem éltél hiába. Némák tüzes lángja voltál, s roppant halomba összehordtad a szer- teszálló sok-sok kósza jajszót. Jól hitted, hogy a költő a lelkek építésze, mi- ' ként azt is, hogy a politikában az egyedüli járható út az erdélyi népek (ma- gyáruk, románok, szászok) megbékélése.

*

A mi edelényi könyvbarát csoportunk körében léged, szívbetegségben oly korán eltávozott Dsida Jenő (1907—1938) emlegettünk legtöbbet. Igen, a családi sírboltodon hagyott utolsó üzenetedért. Mielőtt elbúcsúztunk volna, a „csak a testedet” őrző sírbolttól, sok társunk lejegyezte a fehér márványtáblába vésett búcsúszót: „Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem ! Elengedtem mindenki tartozását, / Felejtsd el arcom romló földi mását.” Kérésed szerint mi is csak ez utóbbit felejtjük el. Az „érett férfi búgó, tiszta moll panaszát” * egyébként sem lehet elfeledni. Te írtad egykor Csokonai sírjánál, a nagy elődre emlékezve azokat a sorokat, amelyeket mi ott akkor a házsongárdi fenyők növekvő árnyai között zsoltárként mormoltunk, neked köszönve: „vén fejfák közt vánszorogva, ! Erdélyből jővén, / vágyunk állni szívszorongva sírhalmod tövén. / állni hajlott fővel / mozdulatlanul / írott, néma kővel szólni szótlanul." Negyvenhat éve hozzád is úgy zarándokolnak az ugyanazt a nyelvet értők, mint ahogy te mentél annak idején Csokonaihoz Debrecenbe. Ott akácfák hallgatták a szívből jött vallomást, itt százados fenyők bólogatnak. S mintha azt várnák: egyszer hátha újra megszólaltatod az angyalok citeráját.

*

Áprily Lajos írta neked gazdag holland hazából érkezett asszony, ki uradat, Csere Jánost, az Apáczárót származó szabad székelyt követve jöttél e tájra, hol akkortájt sok vihar söpört. Neked írta Aletta van der Maet: „...vasárnap délutáni csendben nagyot dalol a név zenéje bennem. / S amíg dalolt, a századokba néztem / s a holt professzor szellemét idéztem, / akinek egyszer meleg lett a vére / Aletta van der Maet meleg nevére.” ,

A vasráccsal körülkerített sírhely fölött ma obe- liszk magasodik. Hirdetve, jelölve emlékét az egyik európai nagyságú ősünknek, a tudós elmének:

„Apáczai Csere János 1625 —1659 és hitvese Aletta van der Maet emlékére”. S

lentebb Aprilynak egy felvésett sora: „Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom”.

Előttünk a pécsi Leöwey Klára Gimnázium diákjai tisztelegtek a nagy magyar enciklopédista, tanár emlékének. Koszorújuk fehér szalagján jelet hagylak. S mi a folytonosság szimbólumaként tettük e jeles sírhantra a szegfűből, mar- garettából kötött csokrunkat.

Ugyan hol az a virág? — kérdem most hónapok múltával. Ügy gondolom, rég az enyészeté. Netán e száraz szirmokkal kariká- zik a decemberi szél a házsongárdi sírok között? Apáczaitól átfújja Kós Károlyhoz. onnan Érdély Széchenyijéhez, Mikó Imréhez, vagy éppen Apáczai földijéhez, Bartalis Jánoshoz, ki különös, réti széna illatú verseket írt. S talán Brassói Sámuel sírjára is kerül, ki polihisztora volt e tájnak.

Hol az a virág? Esetleg most is ott tüzel a Hollandiából hazatért tudós sírján? No, nem szegfű, az a szegfű, hanem mondjuk egy napot őrző statice vagy vörös fisális, amit, mások hoztak már, utánunk jövők.

*

Szenczi Molnár Albert (1574—1634). Tehozzád úgy mentünk, mint földihez, rokonhoz, hiszen mihoz.zán.k mindegyik között te állsz legközelebb. Mezítlábas gyerekként, diákként Aba- új szép vidékét róttad, istenes mestered, Károlyi Gáspár plántálta beléd a tudós szomjót. Hittel, lelkesülve hordta Göncről Vizsolyba a magyar nyelv Bibiiájának kéziratát. Laponként, hogy később zsoltáraiddal te is hited, néped nyelvét szolgáljad. Mint gyermek jársz eszembe, holott tested immáron háromszáz éve nyugszik ott a házsongárdi földben. Eggyé lelt vele, s ki tudja nem poraidból szülelelt-e az a szerény kék virág, mely ott bújt akkor a sok zöld levél között. Esetleg jövőre újra kéklik? Mi-több, századok múltával is él? Miként XC. zsoltárodnak ama sorai, mely nekünk, mindazoknak, akik sírod körül álltunk, állunk, állni fogunk, mára, jövőre biztos < fogódzónk lehet: „Taníts meg azért minket kegyelmesen, / Hogy rövid voltát életünknek értsük, / És eszességgel magunkat viseljük...”

Kép, szöveg: Ilajdu Imre