Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ÁBAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 302. sióm Ara: 1,80 Ft Hétfő, 1984. december 24. művi zí Bolgárjába Kellemes karácsonyt! Feledy Gyula rajia Első ízben adott el bolgár partnerének atomerő- művi berendezéseket a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat. Az 1985-re szóló szállítási szerződést, amely több mint hétmillió rubeles exportot irányoz elő, a napokban írták alá a magyar vállalat és a bolgár Technoimport képviselői. A szerződés alapján kazettaátrakó és vízkezelő berendezéseket gyárt majd megrendelőinek a magyar ipar, s ezeket a gépeket a kozloduji erőmű 5-ös számú blokkjába telepítik. A kazettaátrakó mechanikai egységeit a Ganz-MAVAG-ban, a villamos berendezéseket és a vezérlést az ÉVIG Egyesült Villamosgépgyárban, a vízkezelőket pedig az Április 4. Gépipari Művekben készítik. Lemondott Dominic Min- toff máltai miniszterelnök. A kormányzó Munkáspárt Carmelo Mifsud Bonniéi miniszterelnök-helyettest és közoktatási minisztert választotta utódjául a kormányfői posztra. Mintoff szombaton este a parlament előtt mondott beszédében jelentette be távozásit a kormány éléről. A 68 eves politikus nem indokolta meg döntését, megfigyelők azonban tudni vélik, hogy már hónapk óta készült a távozásra. Továbbra is parlamenti képviselő és a kormányzó Munkáspárt vezére maradt. A barátság, a kölcsönös megértés légkörében Kínai—szovjet megállapodások Kína és a Szovjetunió megállapodott .abban, hogy a jövő év első felében 1990- ig szóló gazdasági és kereskedelmi megállapodást írnak alá. Ez az időszak egybeesik a 7. kínai ötéves terv időszakával. Megvitatták továbbá annak lehetőségét is, hogy külön egyezményeket írnak alá gazdasági—kereskedelmi, valamint tudományos-műszaki együttműködésről. gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos vegyes bizottságot állítanak fel. A megállapodások Jao Jilin kínai miniszterelnök-helyettes és Ivan Arhipov szovjet első miniszterelnökhelyettes pekingi tárgyalásain születtek. Ivan Arhipov küldöttség élén pénteken érkezett a kínai kormány meghívására Pekingbe. Személyében 15 év óta a legmagasabb rangú szovjet politikust látja vendégül Kína. Omitrij Usziyinov temetésére küldöttség utazott Moszkvába Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere temetésére vasárnap reggel delegáció utazott Moszkvába. A küldöttséget Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter vezeti. Tagjai: Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár és Kárpáti Ferenc altábornagy, politikai főcsoportfőnök, miniszterhelyettes. A gyászszertartáson és a temetésen részt vevő delegációhoz Moszkvában csatlakozik Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete. (Folytatás a 2. oldalon) A Cement- és Mészművek hejöcsabai gyára az ország egyik legkorszerűbb cementgyártó üzeme. Az építkezésekhez nélkülözhetetlen cementet nemcsak Borsod megye, de az ország más területére is szállítják. A képen a korszerű vezérlőterem látható, innen irányítják az összes gépi berendezést. A vezérlőpulton végigkísérhető a gyártási folyamat a nyersanyag beérkezésétől a késztermék előállitásáig. Fojtán László felvétele Ki legyen a pásztor? A kínai külügyminisztérium illetékese Jao Ji-lin és Arhipov tárgyalásait úgy jellemezte, hogy azok a barátság, a kölcsönös megértés építő szellemű légkörében, zökkenőmentesen zajlottak, a három nap alatt összesen négy órán át tárgyaltak. Mindkét fél kifejezésre juttatta azt a kívánságát, hogy bővíteni kell a kínai—szovjet gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos együttműködést. Jao Ji-lin kifejtette, hogy egyelőre a jó kezdetnél tartanak, de a nagy lehetőségeket figyelembe véve a jelenlegi szint egyáltalán nem kielégítő. A jelzett területeken széles távlatok nyílnak, a lehetőségek valóra váltása haszonnal szolgálná a két nép alapvető érdekeit. H egynyi a bölcsességgé sűrűsödött gondolat, a hideg fejjel leszűrt tudományos megállapítás, a reméltet és a valót összevető tapasztalat az emberi tényező, az emberi felelősség szerepéről a mindennapokban és a történelem alkotta távlatokban. S szemben ezzel a másik hegy, a gondolkodást megakasztó szenvedélyeké, a felületes tapasztalatoké. Mindkét hegy a miénk, magunk hordtuk, hordjuk össze, vállalni mégis csak az egyiket, az elsőt akarjuk, a másikkal úgy teszünk, mint amihez nincsen közünk, nem tulajdonunk, talán a többieké, másoké, ismerősöké, ismeretleneké ... Képletes két hegy és a köznapok immár földhöz kötött valósága. Mert köznap, hogy az emberek felelőtlenek; az emberek érzik felelősségüket. Köznap, hogy laza a munkafegyelem; keményen dolgozunk. Mások milyen könnyen élnek; nekünk mennyi a gondunk. Tények, tévhitek, tapasztalatok, feltételezések felelgetőse ez, játéknak tűnő szófogócska, fo- galom-kergetősdi agyteker- vényeinkben. Ez a játék akkor fordul komolyra, amikor a szavak, a fogalmak testet öltenek, döntésekben, cselekedetekben, magatartási formákban és mintákban, mert akkor már meg nem kerülhető az elhatározás: vállaljuk-e avagy elutasítjuk felelősségünket. S ha ez utóbbit véljük üdvözítőnek, azzal is felelősséget veszünk magunkra, a felelni nem akaró, a terhekben osztozni kívánóktól elkülönülő felelősségét. Egyetlen mondat, de mi, mindannyian, megélői, megtevői, a beavatottak hitével bólintunk rá; „A párt és a nép közös erőfeszítésével leküzdöttük a súlyos társadalmi, gazdasági, kulturális elmaradottságot, hazánk a társadalmi haladás élvonalába került.” A citátum a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára megalkotott irányelveiből való. S mert bólintottunk, így igaz, sodorni kezdenek bennünket emlékeink, mi mindenben van benne nagy- szüleink, apáink, anyáink, a magunk eszének, kezének nyoma. A jelképpé lett fővárosi Kossuth-híd megnyitása: 1946 január. Túrkeve termelőszövetkezeti város lett; 1951 február. Avatják a Dunai Vasmű egyes számú nagyolvasztóját; 1954 február. A Tiszai Vegyi Kombinát műtrágyát gyárt; 1964 október. Visontán termelni kezd a Gagarin Hőerőmű; 1973 május... Mintha már mese lenne, oly' távoli, s mégis, közeli, torokszoritóan az, mert azok műve és tulajdona, akik mi voltunk, vagyunk, mi, mindannyian. Persze, az emlékek folyama nem csupán a fénylőt hordja hátán elénk, hanem zátonyok, sziklagörgetegek keserves nyomait úgyszintén, a kenyérjegyes karácsonyokat, a felemelt és teljesíthetetlen népgazdasági terveket, a szövetkezetben görbülő és mégis koplaló parasztokat... Eleink — első írásbeli előfordulásának ideje ez — az 1095 körüli évekből hagyták ránk mai pásztor, akkori formájában paztur szavunkat, s századok alatt nemcsak betűalakja, hanem jelentése is módosult; tágult, átvitt értelmű lett. Ezért, hogy sorsunk — történelmünk! — valójában mindig is arra követelt feleletet, ki legyen a pásztor? Ki legyen pásztora I ezernyi teendőnek, bajnak és örömnek, gondnok és i tettnek, kínnak és kacajnpk, lehullásoknak és fölemelkedéseknek?! Ki legyen a pásztor,, vezetőként és végrehajtóként, nagy hírrel és névtelenül?! Voltak rossz pásztoraink, korlátoltak, hamis szavúak, sanda szándé- kúak, tehetségtelenek, de hi- r hetjük-e, múltunk ebből áll? Avagy sokkal inkább abból, amit a dolgozó emberek nemzedékeinek összefonódó j sorsa pásztorolt? Szónoki a kérdés, benne a felelet. Ki legyen tehát a pásztor? Mindenki pásztor, a maga jószágával a maga mezején, a maga tegnapjával, jelenével és holnapjával egyetemben, az nem lökheti el a pásztorbotot, mert e „bot” az esze. a keze, az terel, . mozdul, ad tiltást és nógatást, irányt szab és megálljt mond. A Jakobinusok Társaságának 1793. június 3-i ülésén- a nem sokkal később — július 13-án — meggyilkolt és mégis halhatatlanná lett Jean-Paul Marat így menny- dörgött: „...irányítót követelek, vezetőt, nem pedig korlátlan hatalmú paran- csolót, és ezek a szavak nem ugyanazt jelentik." ügyelünk-e hozzá hasonlóan a szavak fontosságára, a szavak hordozta tartalom jelentőségére? S azért kell — kellene — erre ügyelnünk, figyelnünk, mert szocialista jelenünk a korábbi éveknél is jobban megnöveli a lehetőségét a pásztorok kiemelkedésének. A maguk jószágát, a maguk mezejét jártató, járó emberekből a közösség bizalma sokakat kiválaszt a nagyobb felelősségre, a tágasabb pásztorkodásra, a nehezebb — mert emberek váltakozó létszámú, jellegű, feladatú csoportjait érintő — gondok vállalására. Nem felelősök és felelősségtől mentesek szétválása ez, hanem olyan egy- betartozás, amelyben más és más a teher a váltakon, de mindenkinek jussa a teher, s mindenkinek része a teendő. Töprenghetünk, ki legyen a pásztor, a választott igazgató, szövetkezeti elnök, a tanácstag, az országgyűlési képviselő, a kinevezett pásztorok közé ki kerüljön ilyen, olyan, amolyan beosztásokba, s ez, a töprengés felelősségünknek egyben királyvize is, megmutatja, mit ér. S ha ér valamit, ha sokat, ha jól választja ki a pásztorokat, akikre kisebb és nagyobb közösségek jószága, mezeje bízható, aligha kétséges, azért történik így, mert fölismertük, a magunk dolgában, a magunk jószágával, mezejével kell megmutatnunk, értünk a pásztorkodáshoz, s mert értünk hozzá, másoktól is megkövetelhetjük ezt.
