Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-18 / 296. szám

ÉSZAK-MAG YARORSZÁG 4

1VO«. Qbcuiuoor iu., kedd

Á képernyő előtt

V»

Az elmúlt bét tévéműsorába* Vét idegen Kanmű televízióra történt átültetése is szerepelt a programban. (Volt egy harmadik is, a Lysistrate, de lévén az opera, más kategóriába tartozik.) Széles körben ismert színmű volt az egyik, kevéssé ismert a másik. E kettőről szólok először.

Alekszej Kazancev kortárs szovjet író kevéssé ismert nálunk. A mindössze 39 éves Kazancev elsősorban színműveiket ír, s a pénteken este sugárzott, „... és elszakad az ezüstkötél” című színműve, illetve annak tévéváltozata magyarországi ősbemutatónak tekinthető. A késő esti órákban 'műsorra tűzött, már eleve csökkentett nézőszámra számító játék bizony hosszabb volt, mint amennyit ért. Nemere László, aki az utóbbi hetekben bemutatott néhány rendezésével igen magasra emelte önmaga mércéjét, ezzel a művel nehezen küzdött meg. Nem egészen új dolog valami zárt közösségbe összehozni három generációt, lehetőleg egy családon belül, hogy három eltérő életfelfogást ábrázoljunk. Ezt tette Kazancev is, amikor egy városközeli dácsán ösz- szehozta az agg nagypapát, egy bizonytalan rokoni szállal kapcsolódó, jó harmincas férfi hozzátartozóját, meg a tízegynéhány éves suhanó unokát, sőt még egy idegen nőt is bekevert a családba, egyenesen a feleségével éppen haragos állapotban levő férfi hozzátartozó közelébe. Meg néha berobbant egy szomszéd és megismerhettük a nem tudni, milyen vállalatnál fennálló állapotokat, megismerhettük a családot, sőt a szomszédok gyereke révén a gőgös, vezető pozíciójú embereket is. Legalábbis hallhattunk mindezekről. A játéknak az vetett véget, hogy * nagypapa váratlanul elhunyt, ahogy idézte Salamon királytól: „...és elszakad az ezústkötél”. A rendező tisztes precizitással tálalta a nem kevés érdektelenséget, a szereplők hasonlóan tisztességgel hordák figuráikat, de a két gyerekszereplé bántóan iskolás lecke felmondással rontotta az összképét.

*

A szecsuáni jólélek, az alapmű nem szorul részletes méltatásra. Brecht a harmincas évek végén írta ezt a játékát és abban a maga — helyenként még ma is vitatott — eszközeivel arra keres választ: létezik-e tiszta erény és jóság a kizsákmányolás világában, ahol ember embernek a farkasa? A darabot az utóbbi harminc évben szinte minden színházunk bemutatta, nemrégen játszották Miskolcon is. Most Rajnai András rendezésében láthattuk Brecht művének tévéváltozatát. Akik Rajnai korábbi munkáit ismerik, az elektronikával kapcsolatos kísérleteit látták, meglepetéssel és örömmel tapasztalhatták, hogy a rendező most nem elektronikus kísérletekkel lépett eléjük, hanem valóban (Brecht művét kívánja a televízió eszközeivel elénk idézni. Igaz, a képváltásokkor még be-bextszlak a képbe régi munkásságának rekvizitumai, azaz megfejthetetlen fényjelek, egyebek, de egészében A szecsuáni jóléleknek nagyon szép, gondos reprodukálását láthattuk, jól értelmezett előadásban hallottuk Brecht válaszát is önmaga kérdésére: nem létezhet tiszta erény a kizsákmányolás világában. Értéke még az előadásnak néhány színésznek a megszokott „skatulyán” kívüli szereppel megbízása és azok igen jé megvalósítása. Szép, jó előadás volt.

*

Két hazai városról kaphattunk képet a héten. Az újjászülető belváros címmel Pécs rekonstrukcióját láthattuk. Irigykedve néztem a jól ismert pécsi belvárosi utcákat, a megújuló házakat és egyáltalán azt a puszta tényt, hogy ott a történelmi városmagot nem bulldózerrel „rekonstruálják”, hanem gondosan vigyáznak a terület jellegének megóvására, s így nem betonrengeteg né majd az értékes épületek helyén. Szinte rárímelt erre az adásra a pénteki Ablak, amely ezúttal Debrecennel foglalkozott, külön félórás „debreceni fórumot” is adott, s abból is megtudhattuk, hegy tanácsi döntés őrzi a jövőben a belterület arculatát, megőrzik a régi város jellegét anélkül, hogy a város egészének korszerűsítésére vonatkozó elképzeléseiket feladnák, anélkül, hogy a korszerűtlenséget akarnák konzerválni. E két város párhuzama azért is érdekes, mert míg Pécsnél « kétezer éves múltra is lehet hivatkozni, Debrecennél ez nincs. E.s érdekes azért is, mert mindkettő — nagyságát tekintve ■— Miskolccal párhuzamba állítható.

*

Vitray Tamás csak ült és mesélt ismét. De milyen izgalmas dolgokat! Marika, a sérült artista története valóban több már mint riport, az emberi összefogásnak országhatárokat nem ismerő példázata. Kitűdő volt a csodagyereknek tartott, kisfiú és a csodás színjátszó gyerekek kommentár nélküli párhuzama; igen sok szülő, rokon okulhat belőle, vonhat le maga tanulságokat. És érdekes volt a híradósokkal bemutatott orvosi ellenőrzésekről szóló riport, amihez hozzá kell fűznöm egy megjegyzést: ha már a lei- tűnő összeállítás első darabjaként szerepelt az egészséges életmód propagálása, nem tűnik disszonánsnak, hogy a közreműködők bemutatásánál Illés Tiborné mindig azzal a fotóval szerepel, ainint éppen rágyújt és a füst teljesen elfedi? (Holott nem is szorul éppen eltakarásra!)

Benedek Miklós

Távcső a léggömbön

f A brit Tudományos Kutatási Tanács két eredményes kísérletet hajtott végre léggömbre erősített, rögzíthető állású műszerállvánnyal. E szerkezet lehetővé teszi, hogy például az infravörös és az ibolyántúli távcsöveket hosz- szabb időn át pontosan az égboltnak egy meghatározott objektumára irányítsák.

Az első repülés alkalmával a műszerállványra ibolyántúli spektográfot szereltek fel a csillagközi gázok vizsgálatára. A műszerállványt három tengelyrendszer rögzíti, és alkalmas ar- ís, hogy rádióirányítással a

csillagok mozgását kövesse. A képet televíziórendszer közvetíti a Földre, a Földről ellenőrizhető a távcső állása. A műszerállvány és a műszer tömege mindkét felszálláskor körülbelül egy tonna volt, a héliummal töltött léggömb 0.878 millió köbméter gáz befogadására képes.

A léggömb mintegy 4« kilométer magasságba emelkedett, s átmérője 150 méter volt. A repülés befejeztével a műszerek ejtőernyővel épségbe* érkeztek Assza a Földre.

Gitárra!, hegedűvel, szívvei

’(„.Tő, tudom: a zene igazában úgy él, hogy szemben a közönség, mi pedig játszunk. Hangsúlyosabban: mi őnekik játszunk! De a két évtized énfelettem is elfutott, s a hangverseny forrpontjá- ra ma már sokkal hosszabb idő alatt emelem fel a hangulatot, mint a nagy Illés- koncerteken. Hiszen az utóbbi hat évben csak néhányszor játszottam a pódiumon. De mondom, nem érzem tragikusnak a búcsút. Nemcsak azért, mert kicsit odébb va* az 50. életévem.” *— Egy december elején megjelent interjúban elmondta Szörényi Levente.)

Mint egy megvert csapat szurkolóserege. A Népstadion környéki megállók felé csendben, szótlanodva araszol sok ezer ember. Ám ők net* a Népstadionba* jártak — A sportcsarnokban. És nem kapott ki csapatuk. Ellenkezőleg ...

December 15-e, szombat éjszaka van. Tízezren nem akarnak meg mozdulni helyükről a Budapest Sportcsarnokban. Pedig már bárom és fél órája kezdődött a Fonográf-koncert. Aztán csak megtörténik a megváltoztathatatlan. A koncertnek vége. Szörényi Levente — immár egyedül — még egyszer kijön a színpadra. De már a szó bennszakad . . .

(„Milye*. tulajdonságokkal rendelkezik, milyen emberi magatartást tisztel? — Az őszinteséget tisztelem a legjobban. De nagy jelentőséget tulajdonítok a szívósságnak és az akaratnak egyaránt. Hiszek a véletlenben is, de nem bízom rá elhatározásomat.” — Így válaszolt Szörényi Levente egy 1975-be* megjele*t interjúban.)

Közel két hónappal ezelőtt a Fonográf együttes és a safte képviselőinek talál ko- VKtjína történt: már mindent* a srteeásos ti köszönő szárak- aa rendezkedett be, amikor el hangzott a bejelentet: Szörényi Levente úgy döntött, hogy rraszaronat a SBÍnpad- tel. Döntését egyedül véglegesítette, barátai-zenésztársai is most baBják. „Nagyon sz*w*orú ragyek... meg ra(Hoaer Lojes felv. KS)

gyök döbbenve...” — fgy kezdődnek au eisö reakció mondatai.

A hír hamar szétfutott, bejárta az országét így aztán az eredetileg csak egy alkalomra tervezett Fonográf- koneert megháromszorozódott

Szombat este hat óra tájba* már sűrű sorokba* vonultak a szerencsések a sportcsarnok felé. Bét órakor már a hatalmas küzdőtéren állók is szoros közelségbekerültek egymáshoz, a lelátók zsúfolásig voltak, a lépcsők úgyszintén. A sötétülő hatalmas térbe* fénycsóvák pásztázták a közönséget; mintha színes májusi kép tárul a szem elé... Kitörő lelkesedés fogadja a zenekar tagjait __ Levi... Levi__—

k

i-ki vérmérséklete szerint köszönt. De lényegében egy vérből valók vagyunk, mi, akik ezresével jöttünk az alkalomra.

(„A Fonográf együttes sokfélét megpróbált, kitalált már. Amikor tizenkét évvel ezelőtt ülés néven új műfajt teremtettek Magyarországon, dacoltak és harcoltok minden ellenérzéssel, vállaltak minden meg nem értést. Amikor úgy érezték, hogy már nem tudják ebben a zenekari felállásban önmagukat megújítani, úgy reprodukálni, ahogy kellene,

»?

Meteorkráter Svájcban

A uftrichj egyetem korlatéinak föltevése szerint a Ticino kantonba* lévő Logo di Tremorgio teknőjét egy hatalmas meteorbecsapódás hozta, létre. A kráter átmérője 13ö*—1420 méter, tehát alakja majdnem kör alakú, mélysége pedig mintegy 180 méter. A méretei tehát hasonlóak a híres arizonai kráteréhez.

A .meteorbecsapódásra a tó körüli kőzetekben föllelt roncsolódásokból és a kőzet finomszerkezetében észlelt elváltozásokból következtetnek. Ezek valószínűleg hevállalták azt is »»épszerőségük csúcsán«, hogy szétválnak. Elsőként kötötték össze a popzenét a verssel. Sőt, megkockáztatom azt is, hogy a különböző föl klór isztikus törekvések is az ő zenéjükből nőttek ki. Hírnevet szereztek maguknak. Tőlük mindent elfogadnak, amit játszanak. Hitelük van. S mindent, amit elértek: egyedül érték el...” — Magyar Judit cikke 1978-ból.)

A Fonográf legújabb lemezéről szol az első dal, aztán a Jelenkorból visszaéljük magunkat az elmúlt húsz esztendőbe. A közönség visszamelegszik az időbe. És a hatalmas sportcsarnok mind több helyéről „érezni” az együtténeklést. Egy nemzedék van itt együtt, ezen a koncerten. Harmincasok, negyvenesek. Akik Szörényi Levente zenéjével lélegeztek . ..

A búcsúkoncerten fellép Koncz Zsuzsa is, annyi Szörényi—Bródy-szám részese; most részese a búcsúzásnak is. A sportcsarnok szinte megindul

__ Aztán úgy tűnik, vége__ Az ismétlések

u

táni ráadásnak is vége. De nem lehet ez! És Levi visz- szajön; »ekivetkőzött; „A függöny legördült — mondja —, most kezdjük elölről!” És megpendíti gitárján a húrokat. És végül előveszi hegedűjét. Meddig bírja még? És beszólítja az „utánpótlást”: a 14 éves Szörényi Örs a dobhoz ül. Levente ú’ra a gitárhoz nyúl: és „ ... hogyha hallom én, mindé* az enyém, sikítani akarok!!!” Abba lehet hagyni? Már a szívével játszik. „Csillogó- villogó lemezeken Little Richard énekel ...”

„Csillogó-villogó lemezeken Levente énekel...” — a hatalmas térben Bródy halk megjegyzése tisztán vehető.

És vége. Szörényi Levente még egyszer kijön a rivaldafénybe. Már nincs nála semmilyen hangszer. Szó is bennszakad. Mögüle füstköd gomolyog elő. Már nem látjuk. Még egy ideig várunk. De tudjuk: csak csillogóvillogó lemezeken ...

Ténagy Józséf

vés lökéshullámokra vezethetők vissza. A kutatók szerint valószínűtlen, hogy feltevésüket a tó medréből előkerülő meteoritdarabkákkal is sikerül igazolniuk, mert azokat a gleccserek már rég elhordták.

Szenthelyi Miklós talán á legnépszerűbb hegedűművész ma Magyarországon, eppen ezért valamivel jobb színvonalra számítottunk annál, mint amit december 10-én nyújtott a Miskolci Nemzeti Színházban. Beethoven D-dúr hegedűversenyét játszotta a Kóródi András által irányított Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Ami ebben a tolmácsolásban elsőként feltűnt, az a szólista és a zenekar közötti aszinkron voit, az együttes nem tudta pontosan, vajon Szenthelyi után célszerű-e mennie, vagy inkább dirigensét kövesse. Ehhez járult még a szólista indiszponáltsága a technikai jellegű problémáknál, az ún. vendéghangok indokolatlan szaporasága a fekvésváitásoknál, egyes — és talán nem is a legnehezebb — részletek bizonytalan tisztasága. A technikai gondokon túl, értelmezésbeli nehézségek is akadtak: kaden- ciái áttekinthetetlenek voltak, dinamikája pedig csak a piano-mezzoforte tartományban vált tartalmassá, míg fortéi, különösen a hangsúlyos helyeken durvának, érdesnek tűnlek — teljesen idegenül a beethoveni stílustól.

Mindettől függetlenül

Szenthelyi Miklós személye még mindig nagy hatást gyakorolt a közönségre, így két ráadást is játszhatott: a valaha Paganinivel együtt koncertező lengyel hegedű virtuóz, Kari Lipinski Capricció- ját, majd J. S. Bach egy Sarabandját.

Némileg fáradt benyomást keltett az est második műsorszáma. Beethoven Harmadik szimfóniája. Az Eroica egyes tételeinek főként az egésze izgatta Kóródi Andrást, s azokban a mű összképét kirajzoló elemeket hangsúlyozta — a részletek megoldása tekintetében a zenekar nagyfokú önállóságot élvezett. Ez viszont nem mindig bizonyult célszerűnek, hiszen ezek az apróbb — s végül is a teljes mű ívét hasonlóképpen meghatározó — zenei egységek nem feltétlenül abban a szellemben valósultak meg, mint amelyben Kóródi András az egész kompozíciót kívánta felidézni.

D. Szabó Ede

Néhány esztendeje — nem kell nagy léptékkel mérni az időt — igazi kuriózumnak számított a kiállítási életbe* Szász Endre sík porcelán táblaképeinek bemutatója. A vita, amelyet ez a művészet váltott ki, ha nem is ült el teljesen, csendesült. Kuriózumnak nem számít már porcelánra álmodott műveinek bemutatása, de kétségtelen, ' hogy ma is számot tarthat a nagyközönség érdeklődésére, legalábbis a kíváncsiság erejéig. Az év nagyobb részében Hollóházán dolgozó Munkácsy-díjas művész ezúttal Sárospatakon, a Művelődés Háza emeleti bemutatótermében állította ki munkáit. Porcelánjait — döntő többségben, bár néhány grafikája is szerepel, jelezve; a hagyományos képzőművészetnek sem fordított hátat, noha változatlanul foglalkoztatja a porcelán és a képzőművészet párosításának végtelen nagy lehetősége.

A lehetőségek sokszínűségére egyébként már maga a kiállítás is utal. A már említett táblaképek mellett a porcelánnak, mint anyagnak hagyományosabb formái is jelen vannak, étkészletek, falitányérok, vázák, vagy olyan falidíszek formájában, amelyek az elmúlt években hagyományosa* a

Részlet a kiállításról.

kerámia fogalmába tartoztak. De nemcsak a bemutatott alkotások sokrétűek, azok művészi megoldásai is igen eltérőek. A jellegzetesen Szász-stílus (a reneszánsz ihletésű figurák) mellett helyet kaptak a bemutatón a

sorozatgyártásra is alkalmas, modern kompozíciók is. absztrakt díszítőelemeikkel A sort folytathatnánk, hiszen néhány fehérporcelán alkotást is bemutat, pusztán az anyagra és a formára hagyva az esztétikai hatást.

Nagyon szép, finom formájú

fehér vázája minden bizonynyal nagyon sok kiállításlá- togjftó tetszését nyeri el. Mint ahogyan sok csodálója lesz étkészleteinek, teázó- és kávézókészletének is, amelyek gazdag ornamentikájukon kívül (aranyozott, illetve platina színezéssel) elegáns formatervezésükkel is figyelemre méltóak. Lakásdíszítő, funkcionálisan is használható tárgyai közül elsősorban azok tetszettek. amelyek „rajzoltak”, grafikusan és festőiesen ültetve át a porcelánra a hagyományosabb képzőművészetben folytatott gyakorlatát, művészi ábrázolás- és kifejezésmódját.

Látványos Szász Endre sárospataki kiállítása — túl művészi értékein. Minden bizonnval nagyon sokan keresik majd fel az ünnepek előtt és a két ünnep között. A december 15-én nvílt kiállítás — dr. Szabadfalvi József megyei múzeumieazga- tó ajánlotta az érdeklődők figyelmébe — január 3-án zárul. i

cs. a. — 1. j. J