Észak-Magyarország, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-14 / 267. szám
1984. november 14., szerda ES2AK-MAGYAKORSZAG 5 Uj telefonok Miskolcon mm Kétozot f 0f®zm! mu 0fez&riiéavszáz í «te»' if Október végén rövid ünnepséget tarlollak a miskolci Czine Jánosok lakásában. A háziasszony ezúttal nem bánta, hogy idegenek „dúlják” fel az otthon nyugalmát. Sőt, kifejezetten örült, amikor megtudta, hogy ezen a napon szerelik fel a régen óhajtott telefonkészüléket. Arra már nem számított, hogy éppen ő lesz az ötezredik igénylő, akinek ebben az esztendőben adják át a telefont a Miskolci Távközlési Üzem dolgozói. A „telefonosok” nem kevésbé örültek az eseménynek. Az ölezredik készülék a városi távközlési üzem számára az egész évi munka sikerét jelentette, egyebek között azt, hogy nem beszéllek levegőbe, amikor tavasszal vállalták: ebben az esztendőben, a korábban tervezett kétezer készülékkel szemben háromezerre] többet, összesen ötezer új telefont szerelnek fel a városban. ‘ EGY ÚJÍTÁS BEVEZETÉSE A telefon már régóta nemlu- xusszolgáltatás. Előnyeit nem szükséges ecsetelni, az igénylők magas száma Miskolcon is mindennél jobban jelzi, hogy minél többen a lakásukban szeretnék tudni a készüléket. — Az a vasi főközpontot «■gy évvel ezelőtt, 1983 őszén avatták •— halljuk Kiss Lászlót, a Miskolci Távközlési Üzem vezetőjét. — A központ tízezer vonalas kapacitását az egyre növekvő igényekre való teldntettel tervezték és építették ki. A távolsági beszélgetéseket kiszolgáló távválasztó-központ azonban móg nem készült el. Erős „harapófogó” szorított bennünket. Ha több ezer állomást bekapcsolunk, megbénulhatott volna a helyközi összeköttetés, mégpedig a régi távválasztó alacsony kapacitása miatt. Gazdasági hátrányt is jelentett volna, ha teljes szolgáltatással bekötjük az új készülékeket, hiszen a túlzsúfolt vonalakon nehezebben, esetleg egyáltalában nem beszélhetett volna például a Lenin Kohászati Művek a hazai, vagy a külföldi partnereivel. A másik oldalon viszont eleget kellett tenni a telefonra várakozók igényének, gyakran kifejezetten erős nyomásának. Mit tegyünk? A megoldást egy újítás alkalmazása, bevezetése jelentette. A KOMPROMISSZUM Az újítók kidolgozták annak műszaki lehetőségét, hogy a terven felül bekapcsolt állomásokról csak délután ti és másnap reggel 7 óra között legyen tárcsázható a távolsági beszélgetésekbe bekapcsolt települések körzetszáma. Ez mindenképpen az új telefontulajdonosok jogainak bizonyos fokú korlátozását jelentette. A Miskolci Postaigazgatóságon eldöntötték, ha az új előfizetők beleegyeznek a korlátozásba: zöld utat kaphat a terven felüli háromezer telefon. Az igénylők — mbst már elmondható: a távközlési üzemben másra számítottak — egyhamar beleegyeztek h nappali távhívás lehetőségének ideiglenes törlésébe, azaz megszületett a kompromisszum. Így már csak a munka volt hátra... — A távközlési üzenj kapacitását -— mondja az üzemvezető — évi kétezer telefon bekötésére „hitelesítették”, a fenntartási, karbantartási tevékenységünk elvégzése mellett. Kapóra jött, hogy a jogszabályok a postánál is megengedték a vállalati gazdasági munka- közösség szervezését. Jelent- 'kezőkben nem volt hiány. Nálunk is bizonyságot nyert a régi igazság, amely szerint az emberek a magasabb jövedelemért képesek a korábbi teljesítmény sokszorosát nyújtani. Az elvállalt, és mi tagadás, jó fizetéssel kecsegtető feladatot a gazdasági munkaközösség tagjai csak a hivatalos munkaidejükön túl, szabad idejükben végezhették el. A szabályok betartását szigorúan ellenőriztük. Negyvenöt műszaki képzettségű dolgozónk lehetett tagja a gmk-nak. A telefonok felszerelését este, illetve a hétvégeken, szombaton, • vasárnap végeztékéi. Hűtlenek lennénk azonban az igazsághoz, ha az ötezer új miskolci telefont csakis a gazdasági munkaközösség tevékenységének köszönnénk. A vállalkozás teljesítésének ugyanilyen, ha nem fontosabb eleme volt a szocialista munka verseny. A távközlési üzem dolgozói a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben a legtöbb munkával járó vállalásokat a telefonok felszerelésével kapcsolatban tették. Egy új telefon elhelyezésével ugyanis csak a befejező része, az utolsó fázisa a készülék felszerelése A vállalás teljesítésére ösz- szefogott az egész üzem közössége. A forgalmi előadók (ők találkoznak először az ügyfelekkel) munkáját ugyanúgy dicséri az ötezredik telefon, mint a hálózatos osztály szellemi és fizikai dolgozóiét, a hibaosztály munkatársaiét, vagy az üzem két KISZ-alapszervezetének tevékenységét. M! KÖVETKEZIK? Az új távbeszélő készülékek döntő részét — mivel a központ az Avason épült fel — a város volt második kerületének lakásaiban, az avasi lakótelepen, Tapolcán, Hejőcsabán, Görömbölyön, kisebb hányadukat a belvárosban, a szinva—qépkerti lakótelepen szerelték fel. A munka az ötezredik telefon átadásával nem ér véget, az év végéig a távközlési üzem dolgozói várhatóan még négyszáz új telefont szerelnek fel az igénylők lakásaiban. Jövőre a város peremterületem, a Marlintéle- pen és a Szirmán lakók számíthatnak a. szerelők jelentkezésére. Ugyanez vonatkozik a Bársony János, Hoffmann Ottó utcai igénylőkre, valamint a Győri kapura, a Kőporosra és környékére. Bár ez utóbbi területen várhatóan csak a második fél évben (1985. május 30-án fejezik be a Medicor közelében épített központ szerelését) jutnak el a lakásokba a készülékek. — Az idei munka sokáig emlékezetes lesz az üzem életében — mondja végezetül Kiss László. — Az ötezernégyszáz új készülék elhelyezése mérföldköves lépés a telefongondok megoldásában, ám nem jelenti azt, hogy minden igénylő kérésének sikerül eleget tenni. Az avasi központ üzembe helyezésével több kisebb mellékközpont szabadul fel, azaz helyezhető át más területre. A következő néhány évben az a célunk! hogy a város minden részén kielégítsük a legszükségesebbnek bizonyuló igényeket, s azonos szintre növeljük az úgynevezett távbeszélő ellátott- sági mutatót. Hdvardy .József Az egyik sínpár elkészült Idestova egy éve lesz, hogy megkezték a miskolci Tiszai pályaudvar előtti tér átépítési munkáit. A január 16-án kezdődött földmunkák után az új autóbuszmegállók kialakítását végezték el, majd megkezdődött a forgalomirányító épületének alapozása. Amíg lehetett, az építők a tér forgalmához igazodva látták el feladataikat, ám július 20-a után már olyan területeken folytatták az átépítést, ahol a forgalom jelenléte elképzelhetetlen volt. A Zója tér teljes lezárása óta a városi autóbuszok a Tüzér utcából indulnak és ez így lesz mindaddig, amíg a villamosvágányok kiépítése befejeződik. (A tér belső átépítése során ugyanis ideiglenesen át kellett helyezni a síneket is.) Hol tartanak azóta az építők? Kérdésünkre Boncsér Lászlótól, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat építésvezetőjétől kaptunk választ. — A téren átvezető villamosvágánypárok közül az egyik elkészült és most betonozzuk a Szinva-hídon áthaladó vágányok .alapjait. Az átkötés az új sínekre november végére várható, addigra befejeződnek az aszfaltozások is. Elbonthatjuk az ideiglenes pályát és a villamos már az átépített, végleges vágányokon haladhat. Az aszfaltozás befejeztével egyúttal az is lehetővé válik, hogy az autóbuszok (egyelőre még nem a körforgalomban), a hídon átérve balra haladva beadjanak az új megállókba, az irányítóépület elé —• Mikor kezdik meg az állomás főépülete és & vilja teres lamossínek közötti aluljáró építését? — Az első vágánypár átadása után. november végén fogunk hozzá a nagyarányú földmunkákhoz és a tél folyamán szeretnénk befejezni az új aluljáró vasbeton munkáit. Ehhez persze megfelelő téliesítésre is szükségünk lesz. Az év végéig ugyanakkor folyamatosan dolgozunk a második sínpár végleges elhelyezésén. A tervezett ütemnél gyorsabban haladunk és így várható, hogy a jövő év' szeptembere helyett (ez a tervezett határidő) előbb megindulhat a Zója térén a körforgalom. Addig elkészül a taxiállomás is. A tér egészen új arcát mutatja majd a Miskolcra vasúton érkezőknek. Méreg a puskából Dán természettudósok már évek óta megvizsgálják az elhullva talált vuis/ár- nyasokat, s arra a megállapításra jutatlak, hogy tekintélyes részük ólommérgezés következtében pusztult el. Kiderítették hogy ennek oka az a tekintélyes mennyiségű — országonként évi több mint tíz- vagy száz- tonnányi — nehézfém, amelyet a vadászó!; lövöldöznek szét ólomsörétek formájában a vízzel borított területeken. A víziszárnyasok szervezetébe akként kerülnek be a sőrétek, hogy a sekély vízben való élelemkeresés közben — hasonlóan az emésztésükhöz szükséges kis kövecskékhez — a sőréteket is lenyelik. Az állatok begyében az ólom feloldódik, ami a vízi- szárnyasok legyengüléséhez, repülésképtelenné válásához, majd elpusztulásához vezet. A tüzetesen és rendszeresen vizsgálat alá vont tőkesrécék közül, amelyek egyetlen sörétet nyeltek le. csak egyharmaduk élte túl a következő hónapot. Három sörét esetén 10 százalékra csökkent a túlélési esély, öt golyócska lenyelése pedig a biztos pusztulásukat eredményezi, fis képzeljük el: a vadász egyetlen lövéssel kb. 390 ólomgólyócskát szór szét a vadász- területen ... A természettudósok úgy vélik. hogy a szétszóródott sőrétek ma már több kárt tesznek a vizimadarakban, mint azok. amelyek találnak ... Képünkön: egy normál patronban található sörétmennyiség. A vasasok Tokaiért Kommunista műszakot tartottak — az idén immár másodszor — az elmúlt szombaton a Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezet tagjai, alkalmazottai. A szakmunkások az üzemben dolgoztak, az irodisták és segédmunkások az üzem területén takarítottak, illetőleg a telephely előtti útszakaszt, a hidakat, átereszeket tisztították meg. A szövetkezet munkásai még az idén járdát építenek az üzem előtti útszakaszon, közben két kis hidat is meg kell építeniük. A tokajiak nem titkolt vágya a városi cim, ennek elérése érdekében az idén a szokásosnál is több társadalmi munkát végeznek. A vasipari szövetkezet kerítéseket emelt, köztéri játékokat készített több helyen is a nagyközségben. A KISZ-es fiatalok is szervezlek két kommunista műszakot a település szépítéséért. Együttesen több mint 300 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az elmúlt tiz hónap alatt. Izmok rabságában — Nyolcéves voltom,' amikor kissé furcsán kezdtem járni. Eleinte másoknak nem tűnt fel, aggódó édesanyám mégis elvitt az orvoshoz. Akkor még nem mondtak semmit. Később egyre bizonyta-ianabbak lettek lépteim és akkor mór tudták, milyen szörnyű betegséget kaptam: izomsorvadást. Anygt a hír hallatán hat hétig kezelték az idegosztályon. Nem maradt más választás, mint beletörődni és 'kialakítani egy olyan életformát, amely lehetőleg nem jelent elviselhetetlen terhet egyikünknek sem. Már amennyire ez lehetséges, ilyen körülmények között. Szóval, a bizonytalanság odáig fajult, hogy először eltörött a bpkám, majd a lábam a térdemnél. Hetekig voltam gipszben. Hat hét utón a törés meggyógyult. A gipszet levették, azonban járni soha többé nem tudtam. Azóta tíz év telt el. A ma tizennyolc esztendős Fehér Ibolyát betegsége tolókocsiba kényszeritette. Tárgyilagosan, kesernyés-fásultan, de mindig mosolyogva meséli tovább élete kényszerű átalakításának történetét. — Dőlj előre — lép a kocsi mellé édesanyja, miközben ízléses pulóverének ékeként, láncot tesz leánya nyakába. — Hiába mondtam, ne ezt vegyük fel — mutat a diszkréten kivágott, csinos, nyári holmira, — ragaszkodott hozzá. Még veszekedett is. — Jól van, jól van — békiti halk szavú mamáját Ibolya. — Ne félj, nem fázom meg. Attól ugyanis rettegek — fordul felém. El lehet képzelni, mit jelent a nátha egy olyan embernek, aki még az arcára hulló szempillát sem tudja leszedni. Nekem mindent kérni kéül... Hol is tartottam? Ja, igen. A gipszet levették, engem meg betettek a kocsiba. Iskolába se jártam csak egészen rövid ideig. Az első osztályt ugyan a saját lábamon, később viszont mór eljöttek hozzám a tanárok, meg a diákok. Eleinte sűrűn, azután egyre ritkábban. Végül teljesen elmaradtak. Nem is bánom. Nem volt nekem egyetlen barátom sem. Most mór van. Ágika szokott meglátogatni, ha van ideje. Ágika, azaz Kamenyiczky Ágnes a körzeti orvostól hallott Ibolyáról. Tanácsára látogatott először el ide, a négyemeletes bérház legfelső szinti lakásába. Ennek már két esztendeje. A két fiatal lány gyorson megkedvelte egymást, őszinte bprátság alakult ki közöttük. — Szóval, hat osztályt végeztem el. Decemberben a tanár elhozta a könyveket, másodszor akkor jött, amikor vizsgáztatott. Úgyszólván magamtól tanultam meg irni-ol- vasni. Imi persze már nem tudok, az olvasásnak viszont nagy hasznát veszem. Sok időt töltök a könyvekkel, pláne mostanában, amikor egyre kevesebbet bír a kezem. Nem olyan régen még subáztam, felvettem a magnóra a jó számokat. Már nem tudom lenyomni a gombot, nincs erő az ujjaimban. Kézimunkázni is csak olyan anyagra tudok, amelyen könnyen átmegy a tű. Ha elfáradok, televíziót nézek. Azt hiszem, én vagyok a leghűségesebb tévénéző, no meg rádióhallgató. Mi mást tudok csinálni? — Ez itt a családi album — teszi elém az emlékek képes őrzőit Fehér Béláné. — Ibolya itt még áll. Nyolcéves korában készült a felvétel. Ez meg itt a fiam és a menyem esküvői képe, emitt a kis unokám, Noémi látható. — Nagyon büszke vagyok rá — szól közbe a nagynéni. — Tündéri kislány. Már tizenhat hónapos. Csak még nehezen érti meg, miért nem megyek vele soha játszani, ha hív, miért kell mindiq neki idejönni hozzám, és hogy. én miért nem simogatom meg soha fejecskéjét. — Majd ha nagyobb lesz, megérti — mondja édesanyja. — Igen — sóhajt Ibolya — majd. Addigra talán már intézetben leszek. Régóta szeretném, de anyu hallani sem akar róla. Pedig tulajdonképpen mindannyiunknak az lenne jobb. Próbálkoztunk mór vele, de egy asszony, aki ez ügyben a tanácstól nálunk járt, azt mondta, nem tud elhelyezni, csak az értelmi fogyatékosok otthonában. Ott viszont még nem tartok, és remélem nem is fogok. Kicsit elkeseredtem, de nem ez volt az egyetlen ilyen élmény számomra. Emlékszem, a fivérem eljegyzése volt. Váratlan vendégként toppant be egy idős bácsi, környezettanulmányozásra. Belekukucskált a tűzhelyen gőzölgő lábosokba, felírta: van nálunk két szekrénysor, meg néhány szék, ágy, majd letelepedett mellém. Majd egy órán át mesélt a rokkant emberekről. Igaz is, rokkant. Amikor a rokkantok éve volt, nekem is kütdtek.öt- száz forintot. Csakhoay előbb érkezett meq a tanácstól az a levél, amelyben kérték, írja meg anyám, mire költötte a pénzt __ — Hogy mikor voltam kint utoljára? Nyáron gyakran kV-' tol anyu az erkélyre. Igaz,' önnön csak a háztetőket lő-' tóm. Az utcára ritkán megyek.' Az idén mindössze kétszer vof-' tam. Nem vágyom az utcai sétákat. Nem szeretem, ha sajnálkozva néznek rám... (rooiiosf { J
