Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-31 / 256. szám

1934. október 31., szerda CSZAK-MAGYARQR5ZÁG 11 Jégkorong ÉDOSZ Borsodi Nagydíj Szép számú Ifizinség várható Mint arról már beszámol­tunk, a hél végén rangos jég- kurongtornát rendeznek Mis­kolcon, a városi sportcsar­nok műjégpályáján. Az I. Edosz Borsodi Nágydijon a csehszlovák Szuper Ligában szereplő VSZ Kosice, vala­mint. a Ferencváros, az Új­pesti Dózsa és a Székesle- tyirvári Volán vesz részt. Az első helyezett 25, a máso­dik 15, a harmadik pedig 10 ezeé forintos pénzdíjazás­ban részesül. A . mostanihoz hasonló,, nagyszabású hoki tornának még nem adott otthont a borsodi megyeszékhely, ezért érthető, hogy élénk az ér­deklődés. A szervezők már elővételben igyekeznek több száz jegyet eladni, várható tehát: esténként legalább ezren szurkolnak majd. A belépők 30, illetve 20 forint­ba kerülnek. A hírek szerint a VSZ Kosice a pénteki első for­dulóban ifjúsági együttesét szerepelteti, ennek ellenére favoritnak számítanak. A kassai vasgyári klub szak­osztályában sok százan ho­kiznak. Hét csapatot „üze­meltetnek", érdekesség, hogy költségvetésükből csak bo­tokra éven le 300 ezer koro­nát (!) költenek. A magyar együttesek köz­tudottan anyagi gondokkal küzdenek, legutóbb például az Újpesti Dózsa szakosztá­lyának léte forgott kockán. Szerencsére az OTSH a li­lák mellé, állt, így gyakor­latilag megmentette a hazai első osztályú bajnokságot is. Most mindhárom gárda bi­zonyíthat, természetes, hogy elsősorban a VSZ Kosice együttesére „fenik a fogu­kat”. A városi sportcsarnok­ban jól haladnak az előké­születek. a napokban elké­szített jég minősége megfe­lelő, bár a Miskolci Kini­zsi első hazai bajnoki mécs­esén a felfestett vonalak csak halványan látszottak. A szakemberek szerint ez a szépséghiba könnyen korri­gálható. A . méltó körülmé­nyek megteremtése érdekében a múlt héten a kiszolgáló helyiségeket kifestették, és gondolnak a nézőkre — a büfében „felszolgálnak” majd forró teát is. A rendezés­ből kiveszik részüket a ke­let-szlovákiai területi baj­nokságban játszó Miskolci Kinizsi csapatának tagjai, akik egyébként egy barát­ságos találkozót is vívnak a KSI-vel. A program, november 2., péntek. Ifi óra: Székesfehér­vári Volán—Ferencváros. 18 óra 30: VSZ Kosice—Újpesti Dózsa. November 3.. szom­bat, Ifi óra: VSZ Kosice— Székesfehérvári Volán. 18 óra 30: Ferencváros—Újpesti Dózsa. November 4., vasár­nap. Ifi óra: Ferencváros— VSZ Kosice. 18 óra 30: Szé­kesfehérvári Volán—Újpesti Dózsa. Valamennyi pályára lépő játékos megkapja a tor­na .nlaketfjét, és a legjobb egyéni teljesítményeket pro­dukálók különböző értékes tárgyjutalmakat is átvehet­nek majd. K. T. Nemzetközi salakmotorver­senyt rendeztek a lengyelor­szági Tarnówban. Az esemé­nyen a magyar színek kép­viseletében a Borsodi Építők Volán SC két sportolója, Papp Zsolt és Koszován Bertalan vett részt. Párosban a 3. he­lyet szerezték meg, egyéni­ben Papp 5., Koszován pe­dig 6. lett az igen erős me­zőnyben. Csak röviden... BIRKÓZÁS. Területi kö­töttfogású serdülő verseny, Miskolc, DVTK-csarnok. A győztesek: Bakos (KVSE), Kéninger (DVTK), Barna (DVTK), Irinyi (DVTK), Gonda (DVTK), Kiss (H. Papp J. SE), Fábián (DVTK), Matyikánics (H. Papp J. SE), Orióczki (DVTK). Csapat­ban: 1. DVTK, 2. H. Papp J. SE, 3. KVSE. TÁRSADALMI MUNKÁT szervez a Bánkút Siklub szombaton és vasárnap a bánkúti sípályáknál!. Jelent­kezni 9 óra LÓI lehet a hely­színen. ÜNNEPI DÍSZTORNA. A munkahelyi olimpia kereté­ben a Borsodi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bi­zottsága ötödik alkalommal rendezi meg ünnpei dísz­tornáját. Az eseményre va­sárnap délután fél hattól Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Központ színházi érmében kerül sor. Amint arról az MTI ko­rábban már hírt adott, az MLSZ fegyelmi bizottsága a Csepel SC volt labdarúgóit., Kőhalmi Gábort és Kovács Attilát 10—10 évre minden­nemű sporttevékenységtől, Gendur Lászlót és Lazsányi Lászlót pedig 4—4 évre a labdarúgástól eltiltotta. A négy labdarúgó felleb­bezése nyomán az MLSZ fellebbviteli bizottsága ok­tóber 26-án tárgyalást tar­tott. Figyelembe véve Kő­halmi Gábor, volt csapatka­pitány fokozott felelősségét, fellebbezését elutasítva, az első fokú határozatot vele szemben helybenhagyta. Mér­sékelte a büntetést a másik három fellebbezőnél: Kovács Attilát mindennemű sport- tevékenységtől 6 evre, Gen­dur Lászlót és Lazsányi Lászlót a labdarúgástól 3—3 évre tiltotta eL Időközben befejeződött a fővárosi XX., XXI. kerületi bíróságnál a vesztegetés vét­sége miatt folytatott bünte­tő eljárás, amelynek során a bíróság a négy labdarúgó bűnösségét a váddal egye­zően megállapította. Az MLSZ fellebbviteb bi­zottságának határozatával, valamint a kerületi bíróság végzésével a nagy feltűnést keltett vesztegetési ügy jog­erősen befejeződött. McEisrie „visszatérési” Négy hétig kerülte a Grand Prix-ver senyékét az amerikai John McEnroe, szerdán viszont újra ott lesz a körverseny állomásán — jelentette a Reuter hír­ügynökség. — A román Naslase, valamint a svájci Gúntharcit találkozójának győztese ellen mutatkozik be. McEnróe a stockholmi fedettpályás viadalon már két alkalommal is győzött. A svéd nemzetközi baj­nokság szereplője az ugyancsak amerikai Connors is, a második helyen kiemelt, aki a második fordulóban a francia Leconte és a svéd Slmonsson összecsapásá­nak győztese ellen kezdi meg a küzdelmet. Még egy, McEnroe-val kapcsolatos hír: jövőre, ja­nuár 8—13. között rendezik meg New Yorkban, a Madison Square Gardenben a Mesterek Tornáját, amely a világ 12 legjobbját vonultatja fel, s ebben a rangos mezőnyben az első helyet már lefoglalta a kitűnő amerikai, aki 1984-ben 51 alkalommal győ­zött, s mindössze 2 vereseget szenvedett, 3118 ponttal vezet a Grand Prix-pontversenyben, matematikailag már semmiképpen sem maradhat le a januári dön­tőről. Tavaly, a Mesterek Tornája fináléjában McEn­roe 6:3, 6:4, 6:4 arányban győzött a csehszlovák Lendl ellen. Visszavonult az aktív játéktól Benei József, az Ózdi Kohász NB l-es kézilabdacsopatának tagja. Az egyesület nevében Marosi , István ügyvezető elnök köszönte meg sokéves munkáját. Zagyva Kornél felvétele Ma délután: MNK-sitérkezések a 32 közé intésért Ma délután újabb fordulóra kerül sor a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában. A 16—16 NB l-es és NB Il-es (négy második vonalbeli gárda már korábban elbú­csúzott a küzdelmektől) együttes alacsonyabb osztá­lyú csapatokkal küzd a to­vábbjutásért. Ellenfeleik kö­zül a területi bajnokságban játszó csapatokat 17, a me­gyei bajnokságban küzdőket pedig 15 együttes képvise­li. Borsod megyét öt gárda igyekszik megfelelően kép­viselni. A 64 közé bekerült a DVTK, a Kazincbarcika, a Honvéd Papp József SE, a Hejőcsaba és a Mád. Kö­zülük utóbbi három hazai környezetben kísérelheti meg a helytállást. Nem lesz köny- nyú dolguk, mert a DVTK, » a Nyíregyháza és a Debre- . ceni MVSC található az el­lenfelek között. A Kazincbar* • cika Nagybátonyban lép pá­lyára. A papírforma a bor­sodiak számára nem kecseg­tet túlzottan sok jóval, deé két, esetleg három tovább- jutót várunk. A mai párosítás: Honvéd Papp József SE—DVTK. He- <. jöcsaba—Nyíregyháza. Mád—- Debreceni MVSC, Nagybá-' tony—Kazincbarcika. Vala­mennyi összecsapás délután > fél egykor kezdődik. A sza­bályok változatlanok, döntet- len esetén hosszabbítanák, éti ha akkor sincs döntés, 11-es rúgások határoznak. Fükő harcban a nyíregyházi Pólyákkal... Ma mindketten Mis- kolcon játszanak, a DVTK a H. Papp József SE ellen, a Nyír­egyháza a Hejőcsaba ellen. Fotó: Szabó István fl tóiÉíifí'íél v?i:r j j Garázs kiadó nov. 1-tol a Vologda vá­rosrész fölölt. Telelőn (délelőtt) : 89-870. ____ A vas-déli 1 plusz 2 fél szobás szövete/.eU lakásomat másfél szo­básra vagy 2 szobás tanácsira cserélem. „Idén 155469” jeligere a kiadóba. 1985-ös beköltözéssel, 1.5 szobás, nagy er- ke) yes. szövetkezeti lakás eladó. Érileklöd- ni a helyszínen, mun­kanapokon. Miskolc, Elek u. 30. 9 3. Eladó 250 000 kp.-ért Takt ah árkán y Szé­chenyi u. n. sz. alatt levő ház. Érdeklődni: a Széchenyi u. 5 A alatt vagy Miskolc, Klapka Gy. 40. IX/2. a*. alatt. Eladó 404 négyszög­öl, családi ház épí­tésére alkalmas telek Harsányban. Érdek­lődni: mindennap. Szueskó Lajos, Har­sány. Rákóczi u. 48. sz. alatt. ___________ V eszek Miskolc 60 km-es körzőiében, le­hetőleg nagy porta­vai. falusi házat. Ro­mos ház is érdekel. Ajánlatokat ármegje­löléssel és bővebb felvilágosítással ké­rem. Miskolc. Kuruc u. 53. 1V/2. 3535, Szi­lágyi Piroska. Sürgősen elcseréljük 1 plusz 2-szer fél szo­bás. tanácsi lakásun­kat, egy garzonra. Ér­deklődni: Hegyalja u. fl. fszt. 5. Bútorozott albérleti szoba a belvárosban kiadó egy női sze­mély részére, novem­ber 7-től. Érdeklőd­ni ; Koller Miklós. Do- rottya u. 1. II. em. Tolcsván nagymé­retű, alápincézett csa­ládi ház UzletekneK, penzióknak, lakásnak kialakítható részekkel, községközpontban el­adó. Üzleteknek tár­sulással is kialakítha­tó. Cím: Tolcsva, Kos­suth 23. Elcserélném 2 szo­bás. étkezős, teher­mentes, szövetkezeti lakosomat kisebbre. Érdeklődni: 71-427. Elcserélnénk 2 szo­bás komfortos, kertes családi hazunkat más­fél szobás tanácsira vagy szövetkezetire. Érdeklődni; egész nap. Cím: Varga Gyula es neje, Miskolc. Bacsó Béla u. 77. sz. 3530 Sajószení Péteren el­adó 3.5 szobás, össz­komfortos. központi fűtéses. kertes családi ház. Garázs, mellék­épülettel. Vörös Had­sereg ii 14., Szabad­ság-telep. K omlóst etőn Tttl négyszögöl telek, két­szintes csehszlovák tí­pusú faliázznl eladó. Érdeklődni: 15-354 te- lefonon. Telefonos, 4 helyi­ségből nllo, összkom­fortos. központi fűté­se«. udvaros lakrész a belvárosban kiadó. Iroda. raktár stb. Melléküzemág is köny- nyüipari célokra. Ér­deklődni: 36-742. 2<>fl négyszögöl ví- kendtelkek eladók. Érdeklődni: 73-351-os telefonon vagy Pere­cesen, Jónás-hegy 4. szám. ____________ E ladó 000 négyszög­öl gyümölcsös, busz­hoz közel. Megosztva. Érdeklődni: Lvukó­völgy 2/a, György Zoltán._______________ K étszobás, erkély es OTP-lakás eladó az Avas-délen. kp. plusz OTP. Hajós István u. 2. VII, 3._________________ M ezőkövesden, Sár­kány u. 50. sz. alatti családi ház eladó. Ér­deklődni : Varjú u. 14. szám alatt. Elcserélném miskol­ci, 1,5 szobás, össz­komfortos, OTP-örök­lakásomat Miskolc környéki kis kertes 2 vagy 3 szobás, kom­fortos. esetleg fél- komfortos családi ház­ra. Szikszó előnyben. Érdeklődni: munka­napokon 8—ÍR őrá kö­zött. Tel.: 63-622. Elcserélném selyem- réti. 2 szobás, 3. eme­leti. tanácsi lakáso­mat nagyobbra, (i-f- 2 0.5. 2.5 vagy 3 szo­básra.) Érdeklődni; a délutáni órákban a 89-349-es telefonon. Miskolc, TI. kér.. Foga rast u. 1. szám alatti kertes családi ház készpénzért el­adó. Érdeklődni? 8— 18 óráig. O öröm boly, Pesti Barnabás u. 47., személyesen. 16 óra után 60-632 telefonon. Elcserélném Gyula u 15. sz. fszt. 2. alatti másfél szobás, szövet­kezeti lakásom na­gyobbra. tanácsi is lehet. Érdeklődni; a helyszínen 17—19 óra között. Gsrár.st bérelnék a Semmelweis utca kör­nyékén. Válaszokat a hirdetőbe kérem ..Zsi­guli 155553” jeligére._ Elcserélném másfél szobás tanácsi lakáso­mat s/.oba-konyhás. magányos házra. Cím: Miskolc, Chiepkó E. u. 25. IV 2. Avas III. ütemben el­adó novemberi beköl­tözéssel új 1.5 szobás OTP-lakás. Érdeklődni: minden du. 17 órától a 65-609-es tjck _______ E lcserélném vagy eladnám kazincbarci­kai 3 szobás. 70 m:-es OTP-öröklakásom -4- garázs budapestire. XUl., XTV.. XV. ke­rület előnyben. Jür- deklődni: Vajda .Jó­zsef. 3700 Kazincbar­cika. Móricz Z s. tor 7. 1/3. 150 négyszögöles tel­ken kétszobás. köz­művesített házamat elcserélném 1 fél­szobás szövetkezeti, központi fűtéses la­kásra. Érdeklődni fl— 17 ór« g a 68-987-es te­lefonon. Sajós7ent péteren társasházban földszin­ti ketszoba-összkom- fortos, gázfűtéses la­kás gondozott kerttel eladó. Érdeklődni: Sa- jószent péter. Bányász u IX n. sz. 8 latt, Nyéki ádházán kert termő gyümölcsfákkal kedvezményesen, sür­gősen eladó. ^Érdek­lődni: Miskolc. Fenyő u. 8. Tel.: 68-561. ___ K ülön be1 ári tű, köz­ponti fűtéses két fíró­ba. előszoba, für ló­szoba igényesnek Ki­adó. orosz Ferenc, Miskolc, Árvácska u. 1^ sz.___________________ E lcserélném III. eme­leti 1 szobás, lakó- konvhás. gázfűtéses tanácsi lakásom i 4- 2x fel-, vag\ kétszo­básra. ráfizetéssel. Ajánlatot: Szakszó 1- es telefonra, este. Tanya el^dó nagy házzal egv hold föld­del, sok melléképület­tel. Víz. villany van. Nemesbikk, Dollárta­nya in. Albérletbe szu terén­lakás kiadó. Miskolc, Ö« u. 47. Papírgyárnál. Elcserélném 2 szobás szövetkezeti lakásom másfel szobás szövet­kezetire vagy tanácsi­ra. Minden megoldás érdekel. ..ősz 155 8bó” jeligere a kiadóba. Bel (elek, szőlő, bor­ház, 400 négyszögöl, a tejgyár felett eladó. Víz. villany, gáz meg­oldható. Égre nyíló bútorozott kis szoba egy férfinak kiadó, akinek szabad idejé­ben magas keresettel munkát biztosítunk. Sikora, Diósgyőr, Kon­dor B. 21.____________ K icserélnénk 1 -t- 2x félszobás tanácsi laká­sunkat két kisebbre, esetleg egy garzonra, vagy másfél szobásra. ..Regi típusú tanácsi lakás is érdekel 155881” jelig érc a ki a d óba. Eladó Klüán-déien kétszobás, 54 m* szö­vetkezeti lakás. Ér­deklődni lehet a 31- 58l-es te lefon szám on. 18 óra után. Szomba­ton. vasárnap efcész nap. _______ G arázs a Fazola H. utcában eladó. Érdek­lődni: Erdő u. 8. az. 2,5 szobás tanácsi, » összkomfortos belváro­si lakásomat 1, %'flffv 1.5 szobás hasonlóra* cserélném. „Minden megoldás erde Kel • 155 876” jeligére a kt-i- adóba. Tapolcán 125 neey­szögöl zártkert. RVÜ-sr möícsös a Zóia u. vé­gén eladó. Víz. vil­lany van. Irányár: U*0^. ezer Ft. Érdeklődni: 06-48. 11-475. vagy este . 8.39 óra után a 10­420-on. Görögszőlő fölött * gyümölcsös, hétvégi ' házzal eladó. Tel.: 71­231. Elcserélném 2 kétszo­ba-összkomfortos tn- > náesi lakásomat ogv^ két és fel vi.ay 3 szó­básra. Győri ka pu előnyben. Avas­■dél ki-n. zárva. Érdeklődni:-' Márk Miklósne, kapu 108. 4'ft. Győri Réz u. 6. szám alatti családi ház részben • beköltözhetően eladó. Érdeklődni a Miskolci ir 4. sz. Ügyvédi Munka­közösségben. rir. C?ik- ray Zoltán ügyvédnél. *

Next

/
Thumbnails
Contents