Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

1984. október 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 11 Az UEFA Kupáért: Videoton—Paris Saint Germain Pénteken délben Zürichben 25 ország 64 csapata volt érdekelt az 1984-85. évi nemzetközi labdarúgókupák második sorsolásán. A magyar labdarúgás képviseletében versenyben maradt Video­ton a Paris Saint Germain együttesét kapta ellenfélül az UEFA Kupában, a legjobb 16 közé jutásért. Az első találkozót október 24-én Párizsban játsszák, a visszavágót november 7-én rendezik meg Székesfehérvárott. Az UEFA Kupa slágermérközései: Inter- nazionale-Rangers, Standard Liege-Köln, FC Bruges—Tottenham, PSV Eindhoven-Manchester United. Egy tanácskozás margójára Idestova fél esztendeje, hogy napvilá­got látott a Politikai Bizott­ság állásfoglalása a magyar testnevelési és sportmozgalom helyzetéről. Augusztusban a Borsod megyei Párt-végrehajtóbizottság hallgatott meg jelentést a megye sportmoz­galmának helyzetéről, s hogy mennyire fon­tosnak és jelentősnek ítélik meg az élet e területét, azt bizonyítja: a napokban veze­tői koordinációs értekezletre került sor Miskolcon, amelyen arról tanácskoztak a résztvevők: hol tart a határozat végrehaj­tása, s milyen gondok nehezítik a munkát. Abban valamennyien megegyeztek, hogy a végrehajtás útja és technológiája egyelő­re érlelődik. Nem is lehet egyik napról a másikra teljesíteni a kitűzött célokat, ezek eléréséhez szisztematikus tevékenység szük­ségeltetik. Korántsem tekinthető feloldha­tatlan ellentmondásnak, hogy jó néhány dologban ma még eltépő a megítélés. Ta­lán a legfontosabb: elkötelezett, a sportot szerelő emberek önzetlenül vállalnak szere­pet a megújítás ezernyi buktatóval nehezí­tett munkájában. Tevékenységüket tisztelni és becsülni kell, hiszen ők azok, akik soha nem az órájukat nézik, hogy letelt-e már az idő, energiát nem kímélve mozgósítanak, szerveznek, nevelnek a sport szeretetekre. A társadalmi munkások léte alapvető köve­telmény, de a kedvezőnek mondható szám­adatok ellenére (mint például a 320 társa­dalmi edző és több mint 2000 társadalmi aktival a testnevelés és sport e fontos te­rülete égető gondokkal küzd. Kevesen vál­lalják például a tömegsport szervezését, akik mégis megpróbálkoznak vele, egy idő után hátat fordítanak, körükben nagy a fluktuáció, s a szabadidős sporttal foglalko­zók képzése is elmaradt. Számuk növelését, az egyre idősödő aktívahálózat fiatalítását és a nők bevonását a megyei sportvezetés kiemelt feladatának tekinti. Hogyan lehet ennek eleget tenni? Járható útnak kínálko­zik például, ha az egykori aktív sportolókat' sikerül megnyerni az ügynek. Nekik nem szükséges magyarázni a sport és a tested­zés jelentőségét, szerepét, „csak” jó szóval utat kell találni hozzájuk. Érdekes gondolatot fejtegetett az egyik felszólaló. Arról beszélt, hogy rendkívül nagy szerepe van az anyagiaknak, de mint­ha nem mindenki lenne egy nevezőn. Ép­pen ezért elkerülhetetlenül fontos a tiszta Viszonyok megteremtése. Tulajdonképpen a sportra fordítható összeg nem csekély. Adott tehát az egyik alapvető feltétel, a pénz. más kérdés, hogy nem mindig ott találha­tó, ahol éppen a legégetőbben kellene Mondott, egy érzékletes példát is: Prügyön gyönyörű sportpálya épült, amely elsősor­ban a termelőszövetkezet vezetőinek sport- szeretetét dicséri. Az új létesítmény lehető­séget teremt a településen élők testedzésére örüljünk, hogy megyénk ezzel is gyarapo­dott. Nem is olyan régen az' egyik élvonal­beli labdarúgócsapat hírverő mérkőzést ját­szott Prügyön. s mint a felszólaló megje­gyezte: nem biztos abban, hogy mindezt teljesen önzetlenül tették a budapestiek. A létesítmények egyébként az utóbbi idő­ben a várt lehetőségeknél gyorsabb ütem­ben, nagyobb arányban jöttek létre. Műjég­pálya épült Miskolcon és I-enin városban, egyetemi körcsarnok létesült Miskolcon, megépült az encsi tornacsarnok, kialakult a Honvéd Papp József SE sportligete, és még sorolhatnánk tovább. Mindez együtte­sen Borsod sportmozgalmában páratlan nagyságrendű, több mint 300 millió forintot meghaladó értékű létesítmény létrehozását eredményezte társadalmi összefogásból. Megjegyzést érdemlő tény, hogy állami pénzeszközökből fejlesztésre az V. ötéves tervben 40 millió forint állt rendelkezésre, a VI. ötéves tervben pedig ilyen- célra sem­milyen beruházási lehetőség nem volt. Ismeretes, hogy a különböző vállalatokat, üzemeket, gyárakat eltérő gazdasági hely­zet jellemzi, s ebből adódóan, mint bázis- vállalatok, eltérő sportolási feltételeket tud­nak teremteni. Mást kínál például sportoló­inak a győri Rába-gyár, s megint mást pél­dául az Ózdi Kohászati Üzemek. Fordulat következett be a teljesítmények értékrendje megítélésében, ezen a területen is fokozó­dott az anyagiak szerepe. Ugyanakkor elfo­gadható az a vélekedés, amely szerint a sporthoz történő hozzájárulás rriechanizmu- sa társadalmilag még nem teljesen igaz­ságos. Mert: aki teniszezni akar, az igenis vegye meg hozzá a szükséges kellékeket; aki viszont futni akar, egészsége megóvása érdekében, az ne fizessen érte. A tornaci­pőt egyébként is beszerzi, ne háruljon rá egyéb téher. A témakör összegzése fenti­ek alapján, röviden megtehető: nélkülözhe­tetlen az anyagi viszonyok áttekinthetősége! Jelenleg a sportegyesületek pénzgazdálko­dása nem követi azokat az általános poli­tikai célkitűzéseket, amelyek a nagyobb helyi önállóságot, felelősséget, eredményhez kötött érdekeltséget, ösztönzést hangsúlyoz­zák. A több csatornás gyakorlat miatt sok­szor ellenőrizhetetlen a pénzáramlás, és ez gátolja a korszerű gazdálkodási szemlélet kibontakoztatását és a sporterkölcs szilár­dítását, l's egT újabb, nagyon fontos iffy i kérdéscsoporthoz érkeztünk. Nem tagadható, hogy ez az egyik orvoslásra váró, súlyos gondja honi sportmozgalmunk­nak. Ha az erkölcsi értékek nem minden­kire nézve kötelező érvényűek — nos, ak­kor ez súlyos veszélyt hordoz magában. A tisztulási folyamat akkor üdvözlendő dolog, ha általános! Tetszelősek például a labda­rúgásban hozott számonkérő intézkedések, de — mint ahogy azt az OTSH elnöke is megjegyezte —, részigazságokat takarnak. Akárhogy is csűrjük-csavarjük, korántsem találkozott mindenki egyetértésével a né­hány labdarúgót sújtó, de másokat felmen­tő fegyelmi döntés. Tudjuk, ilyesfélét rop­pant nehéz produkálni, mert egyet nem ér­tők mindig akadnak. Azt viszont honi sportéletünk, illetve labdarúgásunk vezetése elhatározta: repdet kíván teremteni. Már­pedig ennek a megteremtéséhez kizárólag aprónak tűnő részintézkedéseken keresztül vezet csak út. Moros László A 11. fordulóra kerül sor... vasárnap délután a labdarúgás második vonalában. A borsodi csapatok körül ezúttal csak a KVSE élvezi majd a hazai környezet előnyeit. A Vegyész az újonc Tapolca együttesét fogadja. A DVTK Sopronban, az Ózd Veszprémben kísérli meg a pontszerzést. A találkozók délután 2 árakor kezdődnek. A képen: Majoros (8-as mezben) gólt szerez a Keszthely elleni korábbi talál, kozón. Fotó: Mák A DVTK NB l-es női kosárlabdacsapata. A bal szélen Baumann Gáspár vezető edző, a jobb ol­dalon Zákány István technikai vezető áll. Fotó: Szabó t Rajt a kosárlabda NB 1-ben OVIK: mértéktartó elképzelések Ma megkezdődik a pont­vadászai a kosárlabda NB 1- ben. A nők mezőnyében a DVTK indul csatába, s sze­retné feledtetni tavalyi gyen­gébb szereplését. A szövetség változtatásokat eszközölt a kiírásban annak érdekében, hogy az azonos képességű együttesek kerüljenek szem­be egymással. Így az előző bajnokság 1—10. helyezettje­it, illetve a 11—17. helyezet­teket és a három feljutót külön csoportba sorolták. A DVTK-t a B-csoportba osz­tották, niert legutóbb nem jutott be a „felsőházba”. Az együttesek februárig kétfor­dulós rendszerben küzdenek a pontokért, majd — akár­csak tavasszal — a rájátszás következik. Mivel bizonyos, hogy a DVTK a B-csoport élcsapatai között jut státusz­hoz, így a harmadik szakasz­ban az A-csoport 7—10, és a B-csoport 1—4. helyezettjé­vel találkozik. Az új beosz­tásról Baumann Gáspár ve­zető edző a következőket mondta: „Ilyen rendszer még nem volt, és úgy vélem, hogy igazságos dologról van szó. A csapatokat teljesítményük alapján ítélték meg és rang­sorolták. Számunkra mast adott a feladat: be kell bi­zonyítanunk, hogy tudunk annyit, mint a jelenlegi 1 — 10. helyért játszók. Ha pedig végül bekerülünk a legjobb tíz közé, jövőre már az A- csoportban kezdünk.” Szólni kell az új szabá­lyokról is, hiszen azok gya­korlatilag még ismeretlenek. A legfontosabb, hogy ezen­túl hárompontos mezőnyko­sarat is el lehet érni, ha a dobást a 6,25 méteres suga­rú félkörön kívül kíséreltek meg. HATAN JÖTTEK Sok változás történt a csa­pat játékoskeretében. Leiga­zolták Nagy Gabriellát, Szir- bik Gabriellái, Mészáros Ag­LABDARÜGAS. A Borsod megyei 11. osztályú bajnok­ság eredményei, az 5. for­dulóból: Riese—Forró 2-1. A 6. fordulóból: Tokaj—Riese 2 -1, Sátoraljaújhely—Sáros­patak 2-1, Mád—Alsóvadász 8-0. Ónod—Halmaj 3-3, Kar- csa—Szerencs 5-0. Forró— Hollóháza 2-3, Tiszakarád— Tárcái 0-4, Sajólád—Borsod- ivánka 2-1, Sajószöged— Szirmabesenyő 3-1, Rudabá- nya—Sáta 2-2, Borsodszirák —Ernőd 2-0. Szalonna—Me­zőkövesd 0-0, Ormosbánya— Ilidvégardó 5-0. BIRKÓZÁS. Junior sza­badfogású bajnokság, Tata­nest, Papp Juliannát, Takács Ágotát és Tarjányi Editet. Az utóbbi négy meg ifjúsá­gi korú sportoló. Csak Sit­kéi Nóra távozott, akit a Bp. Spartacus Budapestre köl­töztetett. A vasgyáriak nem adták ki, az ügy rövidesen az MKSZ elé kerül. Üj szak­vezetője van az NB l-es if­júsági gárdának, Schreiber József személyében. Az első osztályú felnőtt együttest — mint azt már megírtuk — Baumann Gáspár mellékál­lásban irányítja. A szövetségben elkészített sorsolást — kölcsönösségi alapon — ellenfeleikkel meg­változtatták, öt találkozó pá­lyaválasztói jogát felcserél­tek. Zákány István technikai vezető elmondta, hogy erre azért került sor, mert a Miskolci városi Sportcsarnok az ősszel-télen többször fog­lalt lesz. A változtatás ked­vező a DVTK számára, hi­szen sorozatban ötször lép­het pályára hazai környezet­ben. A piros-fehérek júliusban kezdték az alapozást, Mis­kolcon edzőtáboroztak. Az­tán sorozatban játszották ha­zai es nemzetközi mérkőzé­seiket. Jártak Finnország­ban, részt vetlek a miskolci Hat város tornáján, szere­peltek Csehszlovákiában és Lengyelországban. A városi sportcsarnokban augusztus 30-tól gyakoroltak, előtte a Fazekas utcai általános isko­lában tréningeztek. „REÁLISÁN A 9-12. HELYRE...’* Baumann Gáspár nincs irigylésre méltó helyzetben. A felkészülés során számos zavaró tényező nehezítette munkájukat. Winter a válo­gatottal hosszú ideig távol volt. csak az elmúlt héten kezdett dolgozni. Mindössze egy tornán vett részt csapa­tával, három mérkőzéssel a „lábában” áll ki a bajnoki bánya. Az 52 kg-os súlycso­portban Balogh Mihály (DVTK, edző: Rusznyák Jó­zsef) szerezte meg az első helyet. ATLÉTIKA. Serdülő B- korcsoportos országos baj­nokság, Kaposvár. Eredmé­nyek. fiúk, 14 évesek, 100 m: 3. Tóth (DVTK) 11.9. 800 m: 2. Tóth 2:05.12, 3. Szukenyik (MVSC) 2:07.17. 100 m gát: 3. Tóth 13.8. Távolugrás: 2. Tóth 628. Súly: 1. Kulcsár (Sátoraljaújhelyi TK) 15.37. Diszkosz: 2. Tatár (B. Bá­nyász) 48,50. 13 évesek, 80 m gát: 3. Vesler (B. Bá­rajtra. Aronnét megoperál­ták, így ebben az esztendő- \ ben gyakorlatilag' nem lép­het pályára. Kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódott Mcdgye- \ si, Jászka, Molnár es Spi- sák is. — Kialakult már a kezdő- X csapat ? — A rutinosabbak szerep­lése kerül előterbe. Csaknem ' bizonyos, hogy a Spisák, Medgyesi, Madaras, Winter, Jászka összetételű gárda pró- ' bálkozik először. — Keretüket felfrissítet­ték, serdülőket is a nagyok­hoz irányítottak... — Pongó Rita, Mikulyák ,j Henriett és Bársony Szilvia.- nagyon tehetséges, úgy ítél­tük meg, hogy fejlődésük ei- v sósorban akkor biztosított, ha már a felnőttekkel ké­szülnék. — Milyen meglepetéseket „forralnak” ellenfeleiknek? — A mi esetünkben a ke- ' rethez kell igazítani a tak­tikai elképzeléséket. Azern- beríogásos és a zónavedeke- zést felváltva alkalmazzuk. Ha támadunk, Medgyesire külön testőrt állítanak, majd és Wintert is szemmel fog­jak kísérni. Kettőjük semle- y gesitése legalább három em­beri igényel, s ebből nekünk profitálnunk kell! \ — Céljaik? — Reálisan a 9—12. hely­re várom az együttest. Ha a t 7—8. helyet szereznénk meg, az bravúr lenne! Arra gon­dolni sem merek, hogy a 12- ' tói is lejjebb csússzunk. — Ellenfeleik közül kiktől tart a leginkább? — Most már nem mehe­tünk biztosra senkivel szem- , ben, hiszen a mezőny ki­egyensúlyozott. Nagyon kell majd figyelnünk, mert egy- , egy balsiker igen rosszul jö­het a végelszámoláskor. Ma 17 órakor rajt! Az első > akadály — hazai környezet­ben — a Nyíregyházi Tanár­képző. ♦ Kolodzcy Tamás nyász) 12,3. Magas: 3. Sza­bó (MVSC) 163. KÉZILABDA: Rába ETO ' — Ózdi Kohász 25:18 (13:11)., Ózd. 1400 néző. Vezette: Ke- » mécséi, Koutny. OKSE:Tóth A. — Grál 5, Kovács 4, Huszti 2. Pribék 3, Cseri 1, < Üveges. Csere: Boczák. Kiss, , Réti, Benei 1, Fekete 2. Ed­ző: Závodszky István. A ha- * zaiak csak 8:8-ig voltak „nar- > tiban”, utá'va a győriek vé­gig vezetve biztosan szerez­ték meg a két bajnoki pon­tot. A Rába híg pótabban játszott, helyzeteit jól hasz- ' nálta ki. és rászolgált a si­kerre. A hazaiak közül csak • Bocsát: teljesítménye emel­kedett az átlagos fölé. Csak röviden...

Next

/
Thumbnails
Contents