Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
1^84, október 6., szombat ISMKiMAeyARDKS^G J PAPP LAJOS VERSEI: A szerelemből mi lehet? lehet mámor vagy reszketeg bánat zárt osztály káreset előjátékként rengeteg érvágás amely a beteg pénztárcáját könnyíti meg utójátékként egy küret titkolt kiadás pótkeret kockázat nélkül ez sem mehet baj épp elég lehet A szerelemből mi marad? árnyék valamely álmatag árokban a két szem alatt mosoly cikkanó fény-halak egy tán nem is volt pillanat halvány vers sárgult irkalap levélköteg ruhák alatt préselt virág fakó szalag rágott száraz kenyérdarab ennyi bár a vak idő halad sokáig megmarad Miként született tehát? alighanem akár a többi csecsemő Az első vers miként született tehát? csóknyi rúzsból amit a homlokára csókolt az első sznob-szerető A sok-sok első vers után o költő miként sző letett tehát? tán mikor túladott az első csókon-rúzson A költészet miként s-zületett tehát? meztelen talpak lenyomata .„w egy poros dülőúton ... . .... A Hunyadi utca 52. sz. ház, Déryné utolsó hajléka. A színésznő egykori háza a diósgyőri vár szomszédságában. játszást. Az ünnepség szép, kedves eseménye volt annak az emléktáblának a felavatása, mely a híres színésznő egykori házának falát mind a mai napig díszíti. A díszünnepség minden résztvevője a Hunyadi utcai ház ele vonult, ahol a rövid ünnepi beszédet követve, lehullott a lepel az emléktábláról, melynek szövege a következő: ..Dicsőséges művészi pályafutás után az 1867—1872-ik években itt e házban talált otthonra. — e falak közt írt? meg naplóját, s itt tért örök álomra: Dérv Istvánná, sz. Széppataki Róza a tünemélyes hangú magyar színművésznő. akinek művészeténél csak honszerelme volt nagyobb. A műzsák e. kegyeltje halhatatlan emlékének közadakozásból emelték e táblát. A miskolci nőegyletek, 1923." A Hunyadi utcai földszintes háznak különösképpen az udvari része meglehetősen romos, falai málladoznak. Megérdemelne a törődést, a felújítási. Fojtán László Régi miskolci házak Déryné háza s' Á diósgyőri vár történelmi falainak szomszédságában található az a XVII1. századi műemlék épület, melyben 1852-töl 1867-ig élt a híres színésznő. Déryné született Széppálaki Róza. Az épület a diósgyőri korona- uradalomé volt. a színésznő férje, Dé- ry István mint uradalmi számtiszt dolgozott. A várral való ismerkedés után érdemes belépni Széppataki Róza egykori hajlékának ajtaján. Bal kézre egy szoba, mely emlékét őrzi. Korabeli bútorok, a vitrinben könyvek, napernyő, használati tárgyak. Néma tanúk, a régmúlt időkből. Ebben a hangulatos, kicsi szobában található az az értékes, faragott, szép formájú kerek asztal, melyen Déryné emlékiratát, naplóját írta. . Városunkban van egy másik, szintén műemlék jellegű épület, melyben férjétől különváltam 1867-től 1872íg magányosan, visszavonultan élt Erén oi osrtolon irta naplóját Déryné Déryné, Ez a ház a Hunyadi utca 52. számú lakóépület. A földszintes, belvárosi lakóház falán 1923. december 11-én került felavatásra a rakacai márványból készült emléktábla; ugyanis azon a napon ünnepelték a varosban a százéves miskolci szmSzeptember első napi síben npm volt ritka a kirakatokban az „iskolás” hirdetmény. Még a szokásos Vásárok élték utolsó napjaikat. Nagyvárosunk áruházakkal bőven megáldott utcáján egy ruházati üzlethez érve éz a felirat hívta magára a figyelmet: „Iskola köpenyek bő választékban...” Többször végig- pásztázza a szem a kirakatablak mögötti teret — iskolaköpeny, meg hasonló sehol. De mik vannak?! — Változatos kivitelű és anyagú, áraikban viszont borsos, egyhangúan magas számokkal kiállított női bundák!!! Az árh! Néhány percig ott álmélkodok az ablak előtt, mindenféle ka- jánságolc jutnak eszembe. A ztá n t óvá b b lépek, h á th a a bejárati ajtó másik oldalán levő ablakban többet tudok még. Talán elcserélték ezt a táblát, s majd ott lesznek azok az iskolaköpenyek. De azok sehol — itt is a szemre szép, zsebre riasztó női bundák. Aztán végre!, az alsó sarokban ott a szívélyes üzenet. Igaz, ez már nem az isko- Jaköpenyekről beszél. Tessék csak figyelni: „Szakképzett kirakatrendezőt azonnal felveszünk!!!” Hát?! —enhól érzékletesebben demonstrált önkritikával eddig nem találkoztam. Csak az nyugtalanít még: ha mégsem kapna ez az üzlet szakképzett kirakatrendezőt — elképzelhető, hogy decemberben a női bundák gazdag választékát hirdető tábla hátterében divatos fürdőruhákkal szemezhetünk 'll..; Ez az étterem — bólogató gesztenyefák szelíd védelmében — nyugalmat ígér, kellemes időtöltést.. Kellemes zene szól, vacsoraidőhöz valóan. Az ajándék-napsütés után jólesóen ereszkedik el az ember a széken, főleg a „valami meleg étel” reményében. Még az éhség is jólesik. Kevés már a vendég ilyenkor. Aztán jön a negyven körüli felszolgáló. (Hölgy.) Étlap helyett gyorsan ledarálja a háromféle választékot, s már — mintha mezítláb járna tűlevelű erdő közepén — kapkodná is innen a lábát, az asztaltól. Mire — jó sokára — kihozza a frissensültet, az éppen ügy elveszti „vonzerejét”, mint a vendég az étvágyát, meg kellemesség- érzetet. A szükség azonban nagy űr. Néhány hideg reggelis- ebédes-vacsorás étkezés után melegségre vágyik a gyomor. Ezen az üdülőhelyen azonban csak a fenti étterem kínálja magát választékul. Nincs más hátra — ugyanoda megyünk. Ezáltal szerencsésen kezdődik az este, csak babgulyást lehet enni. Nem idegesítjük egymást a választékkal. Csendben, beletöródöttcn várakozunk, majd falatozunk. Most zene sincs. Már a fizetéshez készülődünk, amikor hangzavar figyeltet fel. Két idősebb házaspár a felszolgálóval replikázik, majd hirtelen döntéssel felállnak valamennyien („ilyen vendéglátásból nem kérünk” jelszóval), s távoznak. Elmenőben még emlegetik az újságot, ahol szóvá teszik a történteket... A felszolgáló ezek után jön hozzánk, a számlával. S mi történik — először is az .iránt érdeklődik, vajon iz- lett-e nekünk a vacsora?! Aztán megjegyzi, kifogtuk a héten az időt... Majd számol. _Ismerősöm fizet. Kis ideig ülve maradunk még az ámulattól. Aztán ismerősöm előáll megforgatott gondolatával: ,.egy százassal többet adott vissza ...” Kióvatoskodja az asztal alatt pénztárcájából a pénzt. Kétség nincs, valóban kaptunk „plusz” száz forintot. Előbb a múltkori rossz szájízre gondolunk, aztán mégis: „szolunk neki __A felszolgáló ( hölgy) mintha oda nőtt volna lábaival, köszönömet bólogat az asztal mellett. — Legyen holnap is szerencsénk! — csiviteli utánunk. Mi meg arra gondolunk: nekünk tegnap se volt.», Szép, hangulatos ez a nyugati kisvárosunk. Amilyen az elbeszélésekben. A Fő téren akkor is sokan álldogálnak, nézelődnek, ha nincs szervezett esemény. Most pedig van. Középiskolás diákok „hancúroz- nak” a szabadtéri színpadon. Fiatalok, szépek, vidámak, tehetségesek. Rengetegen vagyunk a téren. Szerencsém van, egy „állványon” helyet szorítanak. Innen már lehet jól látni. Most a „mi diákjaink” következnek. A színpad előtt •— „a technikával” — alacsony, szikár férfi buzgoló- dik. Innen messziröl- fentről jól látszik minden mozdulata. Sürget, biztat, nyugtat, rendelkezik. Maga a megtestesült izgalom ... ... igen, erre a férfiúra, a kémia-biológia tanárára jól emlékezem a két évtizeddel ezelőtti időkből. Gimnáziumi színházi előadásainkon ő volt a díszlet- és a maszkmester, ő tudta szakköröseivel megcsinálni a fegyverropogóst és ágyűdörgést... Sugározta belénk a lelkesedést. Húsz év?! — most itt vagyunk, s ő mit se változott. Bevallhalom: ott, a messzi dunántúli város főterén diákjai előadása idején sokszor öt néztem, figyeltem. tekintetem az ő mozdulatait figyelte. Három napig voltunk együtt ezzel a diákcsapattal. Száz kilométereket ösz- szezárva a buszban, szabadjára engedve a szálláshelyen, a máshonnan érkezett több száz diák nagy forgatagában. Szivem örül, hogy ott lehettem. Büszke lehettem végig, hogy ezzel a társasággal vagyok. Ilyen szerény, fegyelmezett diák- csoporttal régen találkoztam. Jó ezt elmondani, így tanévkezdet után. Jó tudni, hogy van még Tanár űr is . „ * Valóban kifogtuk az időt. Rosszul esik a búcsüzás, az utolsó nap. „Még egy pohárral búcsúzóra ...”. Ismerősöm kérdezi, mit gondolok: János bácsi elfogadna egy italt? Remélem, mondom, láttam, hogy délelőtt egy német házaspár már rá tudta beszélni. Szólunk „az öregnek”. Vonakodik, tereli inkább másfelé a szót. Hogy ne menjünk még sehová, itt még lesz néhány jó nap. Ö már csak tudja, itt született, ezen az akkor még pusztán, az elmúlt század legvégén. Ismeri ő itt „a dörgést”. Sűrű kefehaját megdörzsöli. belehunyorít a napba. És ezzfel el is indulunk messze a múltba, a történelembe. A hőségből a fagyokba. — No. látta-e, délelőtt is elment már az a házaspár, a németek. Ók is elbúcsúztak, elbeszélgettünk sokszor, még itt voltak. Németül? Hát igen keveset tudok, pedig megjártam Berlint is. A háborúval. Maguk azt nem tudják elképzelni se. Amit én megéltem. Amikor én Berlint láttam, ügy sírtam, mint a sebes eső. A háborús években sokszor sírhatott az ember, már ha tudott. De a Donnál még sírni sem mertünk. Egy pajtásom ott fagyott meg a hófal előtt, őrségben. A bal kezem, hogy meg van es tudom használni. sí orvosé?: sveri ni Is csoda. Olaszországban egy dum-dum golyó szétron- csolta. Hát az szomorít csak manapság, hogy milyen fegyverkezésről beszélnek. Tudják, én szívesen ennék eletem hátralevő részében kukoricakását — csak béke legyen. Mert az a legborzasztóbb, a legfájdalmasabb, ha átlyukad az ember bőre. Elhiszik-e?! Hallgatunk egy sort. János bácsi elbúcsúzik, megy összeszedni az elhajigált papírokat, a szemetet. Ismerősömmel még egyszer, utoljára beballagunk a nagy vízbe. Maga a megtestesült nyugalom ez a víz. Ismerősöm hosszú hallgatását egy dühös vizbecsapással robbantja. Mi a baj? Csúnya szavakkal illeti a bisztró kiszolgálóját. Azt mondta. amikor az öregnek kért egy fél decit: „Kár abba...” Hogy lehet valaki ilyen? Miért lövöldözzük egymást békében — bántó, sértő szavakkal? Igen. ez éppen, véletlenül szeptember első napján történt. Az antifasiszta bé- ‘ kenapon. A lapokban megjelent a békefelhivás. Kőből való a gondolat: „Tegyük szeptember 1-ét. az idén is a háborűellenes mozgalom olyan demonstrációjává. amely mindenki számára világossá teszi, hogy félelem cs szorongás nélkül, békében akarunk élni.” Jó lenne, ha e szellemet a mindennapi-hétköznapi kapcsolatainkban is gyakorolnánk. Ha nem lődöz- nénk egymásra szavaink és cselekedeteink mérges hegyű nyilait Ténagy József ...mis tei emlÉim
