Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-07 / 210. szám

Gázpalackra várva... Ötletes, szép „vendég-köszöntő" fogadja az érkezőt a 9 tarcali Tokaj-Hegyalja Tsz központjának főbejáratánál. Egy újjávarázsolt, régi parasztszekérben több színben pompázó, valóságos muskátlierdő. Jó ötlet, s talán más válto­zatokban utánozható is ez a muskátlis „térplasztika”, amit gyak- ron fotóznak az erre járó turisták, különösen a külföldiek. (Szabados György felvétele) Gyorshajtás - balosét Kedden délután Gél ej bel­területén Révész. Jozsefné fii eves helyi lakos kerékpárjá­val irányjelzés és hátratekin- tes nélkül kanyarodott és emiatt nekiütközött az őt szabályosan előző személy- gépkocsinak. A baleset kö­vetkeztében Révész József- né nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Ugyanezen a napon Sze­rencs és Prügy között Bokor János prügyi lakos kerék­párral haladva nem biztosí­tott elsőbbséget a védett úton haladó Lengyel István moto­rosnak. és összeütköztek. Mindketten nyolc napon be- lül'gyógyuió könnyű sérülést szenvedtek. A mentők Bo­kor Jánost a Szentpéteri ka­pui sebészetre szállították, Lengyel Istvánt a. helyszínen részesítették elsősegélyben. Az anyagi kár 5 ezer forint. . Szeptember 4-én reggel Tokajban, a Münnieh Ferenc utca és a Hegyalja út keresz­teződésében Bef-náth József 27 éves tarcali lakos, autó­busszal nem tartotta meg a szükséges követési távolsá­got, és nekiütközött az elölte forgalmi okból megálló te­hergépkocsinak. A tehergép­kocsi vezetője, Üveges Ferenc tokaji lakos könnyű, míg utasa Siku Albert szintén to­kaji lakos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A mentők mind­kettőjüket a Szentpéteri ka­pui kórház baleseti sebésze­tére szállították. Az anyagi kár IS ezer forint. Kedden este Miskolc és Harsány között Krabák Péter 17 éves tanuló, miskolci lakos Lada típusú gépkocsival gyorshajtás miatt egy ka­nyarban áttért az út bal ol­dalára, majd jármüvével az árokba csúszott és felborult. A gépkocsi vezetője és utasa, Neuman Erika 17 éves tanu­ló nyolc napon belül gyógyu­ló könnyű sérülést szenve­dett. A mentők mindkettőjü­ket a 'Semmelweis Kórház se­bészetére szállították. A gép­kocsiban mintegy 35 ezer forint kár keletkezett. Szerdán, a délutáni órád­ban telefonált szerkesztősé­günkbe a Szirmabesenyöi nagyközségi Közös Tanács el­nöke, Fedor Vince, és megle­hetősen keserű szavakkal to­vábbította a helybeliek pa­naszát . .. Arról van szó — mondta —, hogy vasárnap búcsú lesz a faluban. És a búcsú — tud­juk — vidéken még ma is nagy eseményszámba megy, mert, ha gyakrabban nem is. de legalább ilyenkor haza­jönnek a szülőkhöz a gyere­kek, jön a rokonság apraja- nagyja, és a vendéget ugye illik tisztességgel vendégül látni, megetetni, megitatni. A háziasszonyok sütnek, főz­nek, mái' a hét eleje óta ké­szülődnek a nagy napra. A legtöbb háztartást már mo­dernizálták, a legtöbb kony­hában pb-palackos gáztűz­hely van. És most éppen ez okozza a gondot, mert hetek óta nincs mód a palackcse­rére. A község lakói minden­nap, már hajnalban megkez­dik a sorakozást a gázpalack- cseretelepen. A hangulat meglehetősen paprikás — kétszáznál többen sorakoztak szerdán is palackért — hiá­ba ... Megígértük, hogy utána já­runk a dolognak és megpró­bálunk segíteni az asszonyok gondján. Elsőként a TIGÁZ főmérnökéhez, Molnár Atti­lához továbbítottuk a pa­naszt. A probléma ismeretes a vállalat előtt is — mondja —, mert az utóbbi időben rendkívül megnövekedett az igény a gázpalackok iránt. Sokan várnak cserére. Ezért a TIGÁZ egy hónappal ez­előtt megszervezte a harma­dik műszakot is, a horti töl­tőállomáson, de úgy tűnik. Tarlalékcsok versenye Tartalékosok honvédelmi versenyének megyei döntőjét rendezi az MHSZ Borsod me­gyei vezetősége szeptember 8-án Rudabányácskán. A versenyen részt vesznek a Szabolcs-Szatmár megyei versenyzők is. Országos, meghívásos va­sas emlékversenyt rendez lövészeknek az MHSZ Diós­győri Vasas Lövészklubja szeptember 8—9-én a mis­kolci Nyírfa utcai lőtéren. A megyei lövészklubok ver­senyzőin kívül Szabolcs-Szat­már. Nógrád, Heves és Haj- dú-Bihar megyék lövészkiub- jai neveztek, összesen mint­egy százhúsz versenyzőt vár- I nak. este a képernyőn Meghízható úriember A nemrégen elhunyt Szobotka Tibor oronos című regényéből készült Málnay Levente rendezésében a Megbízható úriember cimü tévéfilm, amely ma este 20.00 órakor látha­tó az első műsorban. A film közvetlenül a második világháború kitörése előtti időben játszódik. Főszereplője egy bártáncos és se­lyemfiú foglalkozású, kétes egzisztenciá jú, ám igen jó megjelenésű férfiú, aki kalan­dos és kétes életútja során az érvényesülés­nek és megélhetésnek — közte a bűnözésnek is - igen sok lehetőségét kipróbálja, mig végül eljut oda, hogy a fasizmus felé sod­ródó országban alkalmasnak találják — mint megbízható úriembert - a „megtisztelő" fel­adatra, hogy az „új rend” törvényeit képvi­selje. Ez a megbízható úriember Lukács Sán­dor alakításában kel életre. Ö látható a ké­pen a másik legfőbb szereplő, Darvas Iván társaságában. További szereplők: Tímár Éva, Viola Schweitzer, Lontay Margit, Tyll Attila. Ma bogy a kapacitás még így Is kevés. A főmérnök hallott a szir- mabesenyöiek gondjáról, és tájékoztatásul közölte, hogy a községben a palackok cseré­jéről a Sajószentpéteri Ve­gyesipari Szövetkezet gon­doskodik. Sajószentpéterre pedig tegnap négy konténer teli palackot szállítottak Hortról.. . Felhívtuk tehát a Sajó­szentpéteri Vegyesipari Szö­vetkezet elnökét, Tőzsér Já­nost, aki a kérdésre kérdéssel válaszolt. — Tudja hány palackot tartalmaz egy konténer? Nem. Akkor megmondom: 24 darabot. A 15 ezer lakosú Sa- jószentpéteren — ahol szintén régóta várnak az emberek palackcserére — félóra alatt az összes elfogyott. Nem tudtunk már mit elszállítani Szirmabesenyőre. Igazságos elosztás... A múlt héten, amikor megérkezett a szál­lítmány, az emberek betör­ték a telep kapuját. Tegnap, telefonon beszéltem a horti üzem vezetőjével, és extra szállítmányt kértem. Száz- százalékos ígéretet erre ugyan nem kaptam, de azt meg­ígérhetem, hogy — ha érke­zik palack — azonnal továb­bítjuk Szirmabesenyőre ... Fedor Vince tanácselnök­kel tegnap délben beszéltünk ismét. Ez ideig a várva-várt szállítmány nem érkezett meg, az idős emberek viszont — merthogy dologidőben őket tudják leginkább nélkülözni — továbbra is kitartóan so­rakoznak a gázpalack-csere­telep előtt, és bíznak abban, hogy mielőbb megérkeznek a teli palackok. — dévaiéi — Kiélem az ablakén A A tvel az időjárásra min­tyI dip kiváncsi vagyolc, különösen reggel sze­relem tudni, mi várható, ho­gyan kell öltözködni, vigyelc-e esernyőt stb., felfokozott kí­váncsisággal figyelem a rá­dióbati a Jó reggelt! című krónikaműsor időjárást, tag­laló adásait. Csütörtökön reggel is információra szom­jas fülekkel tagadtam a rá­dióra. és örömmel ittam ma­gamba Rékai Gábor műsor­vezető szavait: „Ha már In­pillantottak az ablakon, lát­hatták, hogy az égbolt az egész ország felett derült.’’ Nemcsak kiváncsi, hanem szófogadó ember is vagyok, így azonnal az ablakhoz siet­tem. hogy kipillantsak és meglássam az égboltot az egész ország felelt. Am csak o szemközti betonház abla­kok kockázta komor falát láttam., meg az egyik félre­húzott függöny mögött. egy hozzám hasonlóan szó foga­dó-kíváncsi lakótársat, aki borzasán próbálta áttekin­teni az országot. Hal óra múlt egy-két perccel. Hét óra után újra elhangzott a biztatás a rádióban, újra ki­pillantottam, de csak az avast kilátó betontüskéjének a párából kibontakozó kon­túrjait pillantottam meg az egész ország égboltja helyett. B udapestről persze „az egész ország látszik”, de azóta is töprengek, hogy nekem itthon, Miskol­con vajon milyen ablakon kellene kipillantanom, hogy meglássam: „az égbolt, az egész ország felelt derült”...? A forró nyári délutánon, frissítő fagylalttal sokkal jobb nézni o táncosokat, a forgatagot... K. E.-F. L< Pezseg az élet a diákfogadóban. Boccaccio novelláját játszották el a Földes Ferenc Gimnázium diákjai Dallal, tánccal, ünnepélyes komoly percekkel kezdődött az öt nap Kicsik és nagyok vették birtokukba, zsúfolásig megtelt a nősz talgiavillumos ÉSZAK-MAGYAR ORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Z emplén megyei Bizottságának lapra. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc. Eaiesv-Zs. út. 15. — 3527. Postacím- Miskolc Pf 351 Telefonok: központ: 38-941, tit kárság: 16-886. ipari rovat: 1B-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-04!) levelezési rovat: 16-046 Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon 36-131 Hirdetés­felvétel: Miskolc Széchenyi u. 15—17.. 3525, Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél: Az előfizetés dija egy hónapra: 34 Ft, negyedévre- 102 Ft egy évre 400 Ft. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomda miskolci üze méláén. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA igazgató. A 3. számú Általános Iskola táncosainak vidám jelenete

Next

/
Thumbnails
Contents