Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-06 / 209. szám
ESZAX-MAŰYMU&SZAC 4 T984. szeptember 6., csütörtök Filmievéí Mária-nap Ketten a főszereplők közül: Fodor Tomás (Horváth Árpád) és Handel Edit (Szendrey Júlia). Aligha volt a magyar kultúrának, irodalomnak s — tegyük hozzá —, a közéletnek nagyobb nemzedéke, mint amelyet a századforduló évei hoztak: József Attila, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc korosztálya. És ezt a nemzedéket nemcsak az alkotás, hanem a szerep is naggyá tette, lett légyen ez a szerep művészi, kritikusi, irodalompolitikái vagy éppenséggel művelődésügyi. Korunk megkövetelte a helytállást meg a sokoldalúságot: a legjobbaknak az ozorai példát követve kellett sereget mutatniok, éspedig sokféle fronton. Ehhez persze tehetség és fölkészültség kellett, de még inkább elszántság, hit és következetesség. Mindezt elmondhatjuk a föntebb említettekről, de elmondhattuk a nemrégiben ünnepelt, irodalompolitikai tényezőként is oly fontos Illés Endréről, most pedig arról a Keresztury Dezsőről, aki — alig hisz- szük el, de az évszámok nem tévednek — szintén nyolcvanéves lett. Mint annyi lehetséges, nyitott és kulturált magyar ifjú: ő is költőnek indült. Csakhogy erős kritikai érzéke lévén, alig múlt húszéves, mikor ígéretes zsengéit megsemmisítette. Tudóssá lett tehát, de a tények gazdagságának ismeretében, kritikai kiadások .mestereként, összefoglaló antológiák, tudományos képeskönyveik készítőjeként sem volt száraz pozitivista: értelmes munkáját mindig érzelem dúsította. S egypár évtizeddel ezelőtt, már mint egy gazdag pólya új állomására tért vissza ifjúkora költői útjára. Közhely lenne örök fiatalságát emlegetnünk — hanem a közhely is lehet Kertsziiry Dezső nvslcvanéves igaz. Közhely pannóniai volta, a klasszikus hagyományhoz, a lankás dunántúli tájhoz való kapcsolódása. Közhelyeket kell mondanunk, ha rendkívüli műveltségét emlegetjük. Ha utalunk tudós voltára, arra, hogy mily kiváló germanista, vagy hogy Arany Jánosnak, Batsányinak, Babitsnak nincs különb ismerője, értője, értelmezője. Ha fölidézzük, mily nehéz posztokon tevékenykedett, így Berlinben, a náci fővárosban is a független magyar szellem képviseletében, a németség kultúrájának kettős arcából pedig mindig az örök humánumot megvilágítva. Emlékezhetünk arra, hogy mit tett mint a magyarság európai helyének; megvitatását kezdeményező, problémafölvető, gondolatébresztő hazafi. Hogy mily nagy nevelő volt: az egyetemen vagy az Eötvös Kollégiumban éppúgy, mint később miniszterként, amikor a demokratikus iskolaügy, a tudománypolitika és közművelődés alapjait rakta le — amiért aztán egy demokratikus szólamokat szajkózó, ám annál antidemokratikusabb időszakban hosszú évek mellőzöttségével fizettek neki. Zokszó nélkül dolgozott akikor is, -könyvtáros volt, színházzal, zenévei foglalkozott, népszerű gyűjteményeket tett közzé, s végét mind nagyobb hatással szólalt meg, mint költő. Hatással, de nem hangerővel. Versei mind a dunántúli klasszikus hagyományhoz kapcsolódtak, s ilyenek ma is: humánum, magyarság, mélyen átélt közösségi érzés és őszinte személyesség jellemzi verseinek vonulatát, amelyekre épp e hagyománynak megfelelően a formai készség, finom ízlés, visszafogott kifejezésmód a jellemző. És még nem szóltunk a közvetítőről, az esszéíróról, á fordítóról. Folytassuk? Lehet méltatni Keresztury sokféle tevékenységet, mennyiségre is meghökkentő, amit különböző területeken véghezvitt, de mindarra, amit kultúránk közös asztalára letelt: az emberség és minőség a jellemző. Krisló Nagy István Keresztury Dezső portréja KJERESZTURY DEZSŐ: Hagyjátok! Jön mór a kutyaidő: fukaron fogamhoz verném minden percemet, hogy leckém bevégezzem, míg lehet; így illenék, különben romhalom marad csak: talentumom elveszett. De új útra kísért a vadon, s bár lelkifurdalásban reszketek, test, lélek árja mint a förgeteg sodor, leszíjjazván se nyughatom, elcsábítnak apró s nagy istenek. „Kerítsd be végre kertedT: hallgatom a biztató pörlekedéseket, zavar is a keserű élvezet tudni, hogy mindig nyitott házamon tolvajként forognak kalóz szelek. Érzem: itt az utolsó alkalom, de átnézek tolvaj kezek felett: fakad forrás a kimerült helyett. Hagyjátok hát szétszórnom szabadon, amitől mindig gazdagabb leszek. Szakmunkásképzés és érdekeltség 77mam ' Ilyenkor, szeptemberben mindig sokakban íelidézödik Petőfi Sándor halhatatlan remeke, a Szeptember végén, s él szoktunk ilyenkor azon is gondolkodni, milyen hamar is eldobta Szendrey Júlia az özvegyi fátyolt, amely nem lenghetett az elhunyt költő fejfáján, lévén, hogy a csatatéren erre lehetőség sem adódhatott. Szendrey Júlia utóélete, amikor már Horváth Árpádnénak hívták, sokakat foglalkoztatott és most filmalkotásra serkentette Elek Judit rendezőt is. A Mária-nap című, mától látható új- magyar film ugyanis Szendrey Júlia körül bonyolódik, noha a címben jelzett Mária-nap éppen húgának, Szendrey Máriának, Gyulai Pál feleségének neve napja, amely alkalomból az öreg Szendrey Ignác budai, rózsahegyi házában összejönnek a család tagjai névnapot ülni, köszöntem. Ez az 1866. szeptember 8-i Mária-nap szolgált keret gyanánt Elek Judit filmjéhez, amelyben egyetlen nap huszonnégy órájába sűrítve jelentkezik igen sok minden, amit Szendrey Júlia Petőfi utáni életéről tudni kell, vagy lehet. Eljön erre a névnapra az öreg Szendreyn kívül a kisebbik lány, Mária és a férje, Gyulai Pál, ott van Petőfi István, a za- bolázhatatlan Petőfi Zoltán nevelője, ott van természetesen Horváth Árpád, Júlia férje, akitől éppen válni készül, meg a két Szendrey-lány féltucatnyi kisgyermeke, hogy az egész napon át tartó egymást és önmarcangoló beszélgetésekben — dialógusokban és tágabb körű diskurzusokban — elbeszéljék nekünk, a kései nézőknek, milyen is volt a jelenlevők és a távollevő Petőfi Zoltán élete 1849-től 1866-ig, milyen kapcsolatok vannak a jelenlevők között, miiyen indulatok munkálnak bennük. Elbeszélik, hosszan, részle- tezgetve, helyenként ismételgetve mindazt, amit valami módon bemutatni, ábrázolni kellene, mivelhogy ez a Mária-nap film és nem hangjáték. Már az első képsorban, amikor a két nővér hajmosás közben és egyre feszültebb légkörben beszélget, megtudjuk, hogy azok egymásra féltékenyek, s talán nem is minden ok nélkül; majd megtudjuk, hogy Júliának súlyos méhrákja van, amit persze ő nem tud, s hogy Horváth Árpáddal való házassága teljesen kátyúba került; megtudjuk, hogy a két sógor, Horváth és Gyulai nagyon rossz viszonyban van egymással, s itt is alapos sértéseket vagdalnak egymás fejéhez, s úgy tűnik, már akkor úgy beszéltek, hogy mondataik a későbbi irodalomtörténészeknek szolgálhassanak fogódzóul. A rettenetesen nyomott hangulatú nappalt követő éjszakán Szendrey Mária rosszul lesz, elérte a kolera, s pár óra alatt — roppant hörgések után — kiszenved. Ha nem L yaüük volna észre, ezt az egyik kis unokaöcs egy Petőfi Zoltánhoz címzett levél fogalmazványaként szavalja el a nézőnek az utolsó filmkockákon. Történelmileg mennyire hiteles ez a mű, nem tudom. A rendező egy lolyóiratbeli nyilatkozatában a forgató- könyvet író Felhő György kutatásaira hivatkozik. Talán nem is a részletek hitele a lényeg, hanem az, amit e film felmutat: a családon belüli gyűlölködés, féltékenység, az egykori szabadságharc eszményeinek teljes elenyészése. Egyedül Petőfi István fakad ki egy félmondat erejéig a közelgő kiegyezés ellen. így ez a családi dráma magánüggyé válik. Szendrey Júlia már nem a forradalmár költőhöz tartozik, már semmi sincs benne egykori férje lobogásából, tüzéből, az ő körülményei, egyéni bajai és környezetének gondjai már > nem jelenthetnek nemzeti ügyet, a filmbeli időszakban való életvitele már régen megfosztotta korábbi nimbuszától. A filmnek roppant hibája a téma közérdekének csökkenésén túl, hogy oktalanul hosszú, hihetetlenül lassú a sodra, alig-alig akad cselekménye. Bizonyára nem véletlenül tűzött bele a rendező egy teljesen indokolatlan és a szexfilmeket is felülmúló szerelmi epizódot, amit a beteg Júlia messziről megles a közeli erdőben. Ennek semmi funkciója sincs azon kívül, hogy az ilyesmi mostanában divat, meg felcsillant egyes nézőkben valami reményt, hátha itt látnivaló is adódik, nemcsak egy családi asztal köré szerkesztett, dramatizált esszótöredé- ket hallgathatnak. Nem vált javára, a filmnek az sem, hogy a környezetből teljesen kiszakítva játszódik. Az említett családtagokon kívül csak a szolgálólány, meg a vele szerelmeskedő ismeretlen legény tűnik fel pillanatokra, továbbá egy gazt égető öregember és egy — bizonyára kolerás — halottat elfuvarozó három ember. A rendező az egyes szerepekre színészeket és a színházhoz közel álló, de nem színész művészeket hívott meg. Az öreg Szendreyt Szabó Sándor formálja, Júlia szerepét Handel Edit balettművészre, Gyulai Pálét Csiszár Imrére, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjére, Horváth Árpádét Fodor Tamás szinkronrendezőre és amatőrcsoport-vezetőre, Máriáét Igó Évára, Petőfi Istvánét Kovács Lajosra osztotta. E beszélgető szerepek nem adtak elég lehetőséget színészi feladatok megoldására, de mindegyikük igen jól megfelelt a szerepkívánalmaknak. Ettől azonban a film nem vált a néző számára érdekesebbé. S ez nem jó. Mert ha sem feszült izgalmas játékot nem lát a néző, sem új adalékokkal nem gazdagszik kellő mértékben, úgy miért érdeklődjék e film iránt? ... Benedek MSUAa Érdemes kiragadnunk egy szenvedélyes hangvételű felszólalásból (a Miskolci városi Tanács egy korábbi ülésén hangzott el) néhány gondolatot. A felszólaló Hidasi Károlyné mérnök-tanár, aki hosszú ideig tevékenykedett szakmunkásképzőben és szak- középiskolában egyaránt, s jelenleg a 100-as Szakmunkásképző Intézetben tanft. .. Nálunk gépmatuzsálemek találhatók nagy számban mind a forgácsoló, mind a kovácsoló tanműhelyünkben. Szükségünk lenne új és korszerűbb gépekre. Nem rendelkezünk egyetlen revolveresztergával sem, nem beszélve a számjegyvezérléső NC-gépekről... Hogyan lehet az ipar számára ilyen feltételek mellett olyan szakmunkásokat nevelni, akiket a meglevő ismereteik alkalmassá tesznek arra, hogy vállalati igény szerint, egyik munkaterületről a másikra átállíthatok legyenek? Olyan ez... mintha kőbaltával akarnánk holdkompot építeni... Javaslatom, egyben kérdésem is lenne: miért nem lehet az eredmény-érdekeltséget minden szakiskolára egységesen kiterjeszteni? Ismeretes ugyanis, hogy a korábban MüM-höz tartozó szakmunkásképző intézetek az oktatási-termelési tervükkel megtermelt árbevétel töredékével sem rendelkeznek. Ugyanakkor a korábban KGM-hea tartozó szakiskolák a tervükből származó jövedelem alakításában anyagilag érdekeltek. Fontos volna tehát e különbséget megszüntetni, oly módon, hogy a szakiskolák árbevételük mintegy 30 százalékáig érdekeltté váljanak a termelésben. Ez lehetőséget adna a fejlesztési-beruházási alap képzésére, mert .pillanatnyilag csak a szín tente rtásra van módunk, és diákszociális alap létrehozására is...” Röviden ennyit a felszólalás egyébként végig izgalmas és aktuális kérdéseket feszegető gondolatairól, amelyek egy iskola példáján keresztül is közös és általános gondokra irányította a figyelmet. A sok között is a legégetőbb azonban — és maradjunk ennél — a két intézménytípus, a szakközépiskola és. a szakmunkásképző intézet gazdálkodása között fennálló, feszültséget okozó különbség. — Végül is mi ennek a különbségnek a lényege? — kérdeztük dr. Pázmándi Ká- rolyné főelőadótól, a városi tanács vb művelődésügyi osztályán. — Nem hagyom a beszélgetés végére a jó hírt, hogy ez a kérés már nyitott kapukat döngetett. De előbb megválaszolom a kérdést. Egy 1970-ben hozott utasítás szerint a szakközépiskolákban a bérmunkából származó nettó bevétel 10 százalékát kapjak az alkalmazottak, 20 százalékát a tanulók, 20 százalékot a fenntartó szervnek, vagyis a városi tanácsnak fizetnek be, és az összeg 50 százalékát használhatják fel fejlesztésre, eszközállományuk gyarapítására. Igen ám, csakhogy ez az utasítás a szakmunkásképző intézetekre nem vonatkozik. Az intézetek ugyanis a bérmunkából származó nettó bevételt kötelesek teljes egészében a saját költségvetési számlájukra a tanácsnak befizetni. — Termelni tehát önállóim termelnek, nem is keveset, hiszen a 100-asban például 12 millió forintra tehető ebben az évben a tanulói tevékenységből származó bruttó bevétel. Költeni, gazdálkodni, önmagukat gyarapítani azonban nincs önálló lehetőségük. Miért? — A jogszabályokat nem mi alkotjuk, a miértre tehát nem tudok választ adni, csak arra, hogy mióta erősödtek fel a panaszok. 1979- től, amikor is tanácsi irányítás és fenntartás alá kerültek az iskolák, vagyis mindkét intézmény-típus. Az okok egyértelműek. Egyrészt önállóbbá vált a termelés a saját tanműhelyekben A 100-asnak például ismert profilja az EAN 1000 esztergagép. amely darabonként 180 ezer forintot ér. Ahol termelés van, ott értékesíteni és fejlesztem kett ... egyre több lett a megkötöttség, a gátló jogszabály... Másrészt egyre érzékenyebben érintette a szakmunkásképző intézeteket, hogy a tanácsnak beszűkültek a beruházási forrásai. Csak egy példa erre: 1984-ben 3 millió 800 ezer forint áll rendelkezésre fejlesztésre. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy bolgár gyártmányú esztergagép ára 350 ezer forint: mert a 100-asban például saját terméküket paradox módon nem vásárolhatják meg, és hozzávesz- szük azt is, hogy ezt az ősz- szeget 211 intézmény között kell elosztani ... Hát azt hiszem, ehhez nem keli kommentár. — Nos, akkor visszatérhetünk a nyitott kapuk dön- getésére ... — Ez a tanárokat és diákokat is egyaránt hátrányos helyzetbe hozó megkülönböztetés olyannyira megszapo- rítóttá a panaszok számát, hogy eljutottak az illetékes minisztériumba is. ' S mivel az úgy országos érvényű, országos szintű látogatások is követték az iskoláknál, többek között itt Miskolcon is. A látogatások nem voltak hiábavalóak: ezt a hozzánk érkező biztató jelzések bizonyítják. Egyelőre még csak tervezet szinten ugyan, de készen áll a 110/1970-es utasítás módosítása, amely egységes elbírálás alá venné a két intézménytípust, megszüntetve ezzel a feszültséget okozó különbséget. Reménykedünk tehát abban, hogy a közeljövőben új miniszteri utasítás lát napvilágot — a szakmunkásképző intézetek tanárainak, diákjainak nagy örömére. Keresztény Gabriella
