Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-25 / 225. szám

ÉSZAK.MAGYAROSSZAG 2 1984. szeptember 25, kedd Negyven éve történt islák Katonai Bizottsá Az ellenforradalmi Horthy-rendsaer az úgynevezett nemzeti hadsereg szuronyain jött léire 1919-ben, s a hadsereg a re­zsim leghívebb támasza maradt egészen a csúfos végig. A tisztek, tábornokok a társadalomban kiváltságos helyzetet él­veztek, s nagy részük a jobboldali esz­mék hordozója volt. A harmincas évek. végétől — báj- a politikai tevékenység ti­los volt számukra — sokukat a fasiszta eszmék is megfertőzték. Neveltetésük, ki­képzésük a német hagyományokat követ­te, s a háború alatti náci sikerek több­ségüket el vakították. A kommunistáknak jó okuk volt rá, hogy kerüljék ezt a hadsereget. Elutasí­tották a militarista szellemet, az ott ural­kodó nacionalista, soviniszta politikát. A hadsereg zárt testületi jellege, a gondo­san kiépített elhárítás, az úgynevezett nemzetvédelmi szolgálat különben is meg­nehezítette a behatolást, kommunista sej­tek, szervezetek kiépítését. A hadbírósági iratok mégis számos ilyen felfedett, elti­port szervezkedési kísérlet emlékét őrzik. A II. világháború menetében beállott változás, a nácik hanyatló szerencsecsil­laga már előrevetette annak árnyékát, hogy elérkezhet majd az az óra, amikor az országinak szakítania kell a tengely­hatalmakkal. Számoltak ezzel a kommu­nista párt vezetői is. Már 1943-tól nyoma van annak, hogy a Békepárt néven sze­replő kommunisták propagandát fejtettek ki a honvédség soraiban. A vezérkar fő­nöke például tiszti parancsban próbált fellépni e jelenség ellen. MEGINDUL A SZERVEZÉS a A párt úgy vélte: nem mindegy, hogy a leendő antifasiszta fordulat a hadsereg, a tisztikai’, az államapparátus bevonásá­val, cselekvő közreműködésével, vagy an­nak ellenében megy végbe. A román és a bolgár fordulat, a szlovák nemzeti felkelés eseményei később egyértelműen bizonyították, hogy a munkásság és a hadsereg együttes fellépése a siker zálo­ga lehet, hiszen kétes sikerű, puccs-jeLLe- gű megmozdulás helyett így népi-nemzeti ellenállás, antifasiszta felkelés bontakoz­hat ki. (Ellenpéldának ott van a csúfo­san megbukott, palotaforradalom jellegű, szomorú magyar., október 15-e.j A hadseieg megváltozott szerepének felismeréséből fakadt, hogy a Békepárt már 1944 áprilisában kísérletet tett Kato­nai Bizottság létrehozására. Ezt először Kádár János délre történt utazását köve­tő elfogása, majd Sógvái'i Endre halála akadályozta meg. Orbán László emlékező szavai szerint Pálffy György, egykori vezérkari száza­dos — elekor már a kommunista párt tagja — 1944 nyarán kapott megbízást katonai jellegű pártmunkára. Novak Ká­roly, Décsi Gyula, Ravasz Károly segít­ségével kisebb csoportot szervezett, amely 1000—2000 példányban stenciles röplapok sokaságát küldte szét postai úton, „cím­jegyzék és megszerzett hivatalos elosztók alapján” — írja Pálffy. Így érték el, hogy az anyag valóban azokhoz került, akiknek szánták: a honvédség tisztikará­hoz. Az első röplap 1944 júliusában, az utolsó október 20-án íródott. Az eddig ismert röplapok közül háromról biztosan megállapítható, hogy azokat Pálffy György írt a. Ezek az írások mél yenszántó elemzést adnak a háború menetéről, bizonyítják a nácik vereségét, s meghatározzák a had­sereg, a tisztikar teendőit az antifasiszta harcban. Az augusztus 15-i felhívásban például ez áll: „Honvédtisztek! Szabotál­jatok minden intézkedést, ami a néme­teket segíti. Ne siessetek az állomány feltöltésével, a menetkészség elérésével, a parancsok, jelentések továbbításával. Akadályozzátok meg, hogy még több magyar egységet vigyenek arcvonalba. A fronton ne harcoljatok! Menjetek át egy­ségeitekkel az oroszokhoz.” A Katonai Bizottság 1944 szeptember végén, október elején kezdte el tevékeny­ségét. Pálffy mellett tagja volt még Fe­hér Lajos, Sólyom László .vezérkari szá­zados, és a tartalékos tiszt; Novak Ká­roly. Több forrás szerint katonai jellegű munkát végzett Somogyi Miklós is, Rajk és Pálffy közvetlen irányítása alatt. A bizottság testületi jellegű központi vezető szervezet volt, amelyet a púit titkárai, központi bizottsági tagjai: Hor­váth Márton, Rajk László, majd az utób­bi eliogása után Kádár János irányí­tott. FEGYVERES AKCIÓK Fehér Lajos szervezte meg azokat az akciógárdákat (Szir, Laci, Marót csopor­tokat es másokat, több mint tízet), ame­lyek sikeres vasúti robbantásokat, kézi­gránátos támadásokat intéztek a fasisz­ták ellen. Fel robbantották a Gömbös- szobrot, a nyilas könyvesboltot, a váiosi színházi hungarista gyűlést. A tervezett fegyveres felkelés céljából tömegszervezést is folytattak. Ennek cél­ja az volt, hogy munkásokat, ellenállási csoportokat, katonai és kisegítő karha­talmi (KISKA) egységeket, honvédségi intézményeket vonjanak be az ellenállás­ba. A beszervezés a tisztek, parancsno­kok megnyerésével történt. Ezt főleg Só­lyom László végezte. Pálffy mindenek­előtt az ellenállás másik politikai vezető szervezetével, a november 9-én megala­kult Magyar Nemzeti Felkelés Felszaba­dító Bizottságával tartotta a kapcsolatot. A Katonai Bizottság egész sor alakula­tot, nagyszámú tisztet vont be hatáskö­rébe. A Budapest VII. kerületi KISKA század, az 1. gépkocsizó vonatosztály, a Görgey és Táncsics zászlóaljak, a 207/2-es légvédelmi üteg, a 11. számú helyőrségi kórház és még több más katonai egység, intézmény beszervezése bizonyítja tevé­kenységét. A bizottság kezdeményezte a Felszabadító Bizottság katonai vezérkará­nak (Kiss János altábornagy, Nagy Jenő alezredes, Tartsay Vilmos százados) lét­rehozását. Kölcsönösen egyeztették a ter­veket, a szervezés irányait, a bizottsági kérdéseket. Pálffy a Katonai Bizottságot képviselve tárgyalt a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János altábornagy köré tömörült hazafias tisztekkel. A közös ak­ciók céljaira felajánlotta az általuk be­vont és beszervezett erőket is. Vállalta a munkásmilíciák felállítását, a gyárak, üzemek bevonását, a tervezeti; felkelésbe. E téren főleg a vasas és az építők szak- szervezetére kívánt támaszkodni. A mun­kásság mozgósításában jelentős szerep jutott Apró Antalnak és Bartha Berta­lannak. Pálffy és Sólyom kitűnően képzett, külföldön is tanult honvédtisztek voltaik. Tanácsaik, szervezési útmutatásaik min­dig konkrétak, a honvédség keretei kö­zött megvalósíthatóak voltak. „Adjatok fegyvert, robbanóanyagot a munkások­nak, szabotáljátok a mozgósítást, ne töltsétek fel a pótkeretéket, ne körözzé­tek a szökevényeket” — ilyen és hasonló tanácsokat adtak katona bajtársaiknak. A Felszabadító Bizottság 1944. novem­ber 22-én árulás nyomán lebukott. Veze­tőit, katona tagjait elfogták, kivégezték, bebörtönözték. Sólyom I,ászlót égy illegá­lis összejövetelen már 19-én elfogták, de neki sikerült megszöknie. A Margit kör­úti börtönbe, majd a sopronkőhidai fegy- házba került. Novak Károly is. A nagy­arányú lebukás után Pálffy eev hét pi­henőre küldte a párt katonai vonalán dolee/ó elvtá-rsakat. hogv eleiét vegye a további tragédiának. Az akciógárdáik egyébként jól szervezettek voltak, iói! konspirál t>a:k, veszteségük így minimális volt. Utolsó akcióik k^zé tartozott' ami­kor rtocember 2-án a Szir-csooort felrob­bantotta a Városi Színház bejáratát, maid másnap -a Marót-csooort robbantás-soro­zata zavarta meg az ott megrendezett nvilas nagygyűlést. A Katonai Bizottságnak a magyar el­lenállás történetében fontos szerep jutott. A bizottság egészen a felszabadulásig mű­ködött, szervezte és irányította a hazafi­ak, a partizánok, az antifasiszta ellenál­lók harcát. G. 3. Véradonap Tállyán Véradónapot tartottak a apókban Tállyán, ahol 130- n 40 liter vért adtak. A özségben rendszeresen meg- zervezik az önkéntes vér- dást, amelyre minden al- atommal szép számmal je- mtkeznek a helybeliek. Telekellátás Ernődön Akik családi házat akar­nak építeni Ernődön, több­ségükben hozzájuthatnak közművesített telekhez. Ez évben például 35, építésre alkalmas házhelyet alakítot­tak ki. amit a lakosság már meg is vásárolt. Az egyik új utcában most újabb 15 ott­hon építésére alkalmas te­rület kialakításával foglal­koznak. A telkek ára meg­lehetősen változó, 350 és 600 forint között van. Az Emődi nagyközségi Tanács Végre­hajtó Bizottságának a na­pokban megtartott ülésén megállapították: a település változatlanul dinamikusan fejlődik, ezt mutatja a í.e- lekigénylés, és az építési kedv n. Havasi Ferenc hazaérkezel! Bulgáriából , Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. a Központi Bizottság tit­kára, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására szeptember 23—24-én látogatást tett Bulgáriában. Megbeszélést folytatott Ognjan Dojnovval, a BKP KB Politikai Bizott­sága tagjával, a KB titká­rával, gépgyártási és elekt­ronikai miniszterrel. Tájé­koztatták egymást a két párt előtt álló időszerű feladatok­ról, áttekintették a magyar —bolgár gazdasági együtt­működés kérdéseit, különös figyelmet fordítva a fejlesz­tés távlati lehetőségeire. A KGST felső szintű tanácsko­zásának szellemében rámu­tattak arra, hogy a jelen­legi világgazdasági helyzet­ben nagy fontosságú a -szo­cialista országok gazdasági együttműködésének javítása, mechanizmusának tökéletesí­tése. Hangsúlyozták, hogy törekedni kell ; a szakosítás és kooperáció körének bő­vítésére, a párhuzamos gaz­dasági tevékenységek csök­kentésére, egymás tapaszta­latainak hasznosítására. Havasi Ferenc részt vett a plovdivi nemzetközi vásár megnyitásán. A magyar pa­vilonban köszöntötte a kiál­lítást megtekintő Todor Zsivkovot, a BKP Központi Bizottságának főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnökét, va­lamint a bolgár párt- és ál­lami vezetés több más kép­viselőjét. A megbeszéléseken részt vett Kiss István, ha­zánk szófiai nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivője. Eíleníorradalmi támadás Nicaragua ellen Az amerikai támogatással tevékenykedő, 1 Nicaraguái Demokratikus Erő (FDN) el­nevezésű ellenforradalmi szervezet ezerötszáz tagja Honduras felöl a közelmúlt­ban behatolt Nicaraguába. Célja az, hogy a november elejére tervezett választások előtt szabotázsakciókat hajt­son végre a közép-amerikai országban. Christian Pichardo, a ma- naguai belügyminisztérium igazgatója vasárnap közölte: az ellenforradalmárok hat­van embert elraboltak, hogy a szervezethez való csatla­kozásra kényszerítsék őket. Pichardo közölte, hogy a ni- caraguai biztonsági szolgá­lat emberei az ország északi részében, a hondurasi határ­tól ötven kilométerre rob­banóanyagokat és -szerkeze­teket találtak. Az ellenfor­radalmárok hidakat, erőmű­veket, elektromos távvezeté­keket és telefonvonalakat akartak velük felrobbanta­ni. Az FDN a CIA-től eddig több mint 55 millió dollár értékű segélyt kapott. Putnoki kisiparosok 'Putnokon a Vegyesipari és az Építő- és Szakipari Szö­vetkezet mellett a lakossági szolgáltatások kielégítésében egyre jelentősebb szerepet töltenek be a kisiparosok. Három év alatt a számuk 36-tal emelkedett, és jelen­leg 38 szakmában dolgoz­nak. Különösen megnőttek az igények á lakásépítések­nél ' végzendő kisipari mun­kák iránt. Putnokon jelenleg 129 kisiparos dolgozik, és közülük egyre többen látnak el építőipari tevékenységet. (Folytatás az 1. oldalról) hógáz-elégető fáklya üzem­be helyezése. További javu­lást eredményez a most épülő V. számú Elex ter­melésbe állítása, amely ez év augusztusában készült el. Igen jelentős poi'szennye- zés-,csökkentést ért el a vál­lalat az acélműnél . is. Az acélgyártás fejlesztése során 1977—78-ban bevezették az in tenai fikáit acéltermelést az oxigénmennyiség növelésé­vel. Ezzel párhuzamosan a kazánok mögé hárommezős automatikus Lurgi típusú száraz elektrofiltert telepí­tettek. A filterek üzembe helyezésével a termelés nö­vekedése ellenére a por- szennyeződés az évi 5540 tonnáról 223 tonnára csök­kent. Ez a beruházás közel 600 millió forintba került. A kéndioxid szennyezésének csökkentését a szénfelhasz­nálás redukálásával és több kohógáz felhasználásával ér­te el az üzem. További levegőszennyezés- csökkentést érnek majd el a nagyolvasztóknál a folya­matban lévő 1100 Celsius- fokos fúvószél-hőmérséklet elérését célzó beruházással, amellyel a felesleges, a je­lenleg „fá'klyázott” kohógáz mennyisége mintegy 30 szá­zalékkal csökken. A kohó­gáz hasznos felhasználásának fokozására további technoló­giai változtatásokat tervez a vállalat, amelyekkel még 20 százalékos részarányban csökkenthető a jelenleg hasznosítatlan kohógáz meny- nylsége. O. J. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Sarlós Ist­ván, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Apró An­tal, az országgyűlés elnöke fogadta Domokos Mátyást, hazánknak Nagy-Britannia és Észak-lrország Egyesült Királyságába akkreditált rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki a kö­zeljövőben utazik állomás­helyére. McLennan Az SZKP Központi Bizott­ságának meghívására vasár­nap Moszkvába érkezeit Nagy-Britannia Kommunista Pártja Végrehajtó Bizottsá­gának küldöttsége, Gordon McLennannak, a párt főtit­kárának vezetésével. A de­legációt a repülőtéren Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta. Fórum a pedagógusokról A pedagógusokról van szó címmel íóruminűsor hang­zott el tegnap a Magyar Rá­dió Miskolc körzeti Stúdió­jának adásában. Több mint félszáz kérdést tettek fel a hallgatók G. Tóth Ferenc műsorvezető vendégeinek, Porkoláb Albertnek, a Bor­sod megyei Tanács elnökhe­lyettesének; dr. Kovács Fe­rencnek, az NME oktatási rektorhelyettesének, Horváth Istvánnak, a Nógrád me­gyei, Lövei Gyulának, a He­ves megyei Tanács művelő­dési osztályvezetőjének, va­lamint Mayer Józsefnének, a miskolci Vologda lakóte­lepi általános iskola igazga­tójának. Csaknem harminc kérdésre kaptak -választ a műsor hallgatói. A pedagó­gusok rendkívüli béremelé­sétől, a jelenlegi egyetemi felvételi rendszer tapaszta­latáig, a képesítés nélküli pedagógusok alkalmazásától az óvónőképző szakközépis­kolai képzésig igen széles skálán mozogtak a kérdé­sek, amelyeknek nagy szá­ma és azok tartalma is mu­tatja: az iskola, az oktató- nevelő munka kérdései iránt fogékonyak az emberek. A korábbi gyakorlathoz hason­lóan lapunk egy közeli szá­mában a megválaszolatlanul maradt kérdésekre mi to­vábbítjuk a válaszokat. VÁLLALATI, SZÖVETKEZETI DOLGOZÓK, KISIPAROSOK, FIGYELEM! A KIOSZ Borsod megyei titkárság Miskolc, Széchenyi út 70. mestervizsga-előkészítő tanfolyamot szervez az alábbi szakmákból: autószerelő, ács-állványozó, bádogos, bútorasztalos, esztergályos, géplakatos, vas- és fémszerkezet-lakatos, víz-, gázvezeték- és készülékszerelő, fényező és mázoló, villanyszerelő, kádár, szobafestő és mázoló (tapétázó), férfi- és női szabó, fodrász, fényképész, kőműves, épületasztalos, cukrász. Jelentkezés: személyesen a fenti címen, továbbá a 36-973-as és a 36-925-ös telefonon

Next

/
Thumbnails
Contents