Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-18 / 194. szám

*% 1984. augusztus 18., szombat É5ZAK-MAGYARORSZAG 9 Verseny a megrendelőkért Kedvezmények a fuvaroztatóknak ’ A/, év első telében keve­sebb terméket szállítottak a fuvarozó vállalatok, mint a múlt év hasonló időszaká­ban. A csökkenés, ha nem is nagymértékben, már évek óta tart a belföldi szállítás­ban, főként a beruházások visszafogása miatt. Kevesebb építőanyagot kel! például szállítani, így á kínálat meg­haladja a keresletet. ami arra készteti a vállalatokat, hogy különféle módszerek­kel — kedvezményekkel, új szolgáltatásokkal — nyerjék meg a megrendelőket. Az áruk -valamivel több mint a tele a nagy szállító válla­latok — a MÁV. a Volán, a MAHART és a Hungaro- eainion — közvetítésével ke­rül a termelőktől a felhasz­nálókig. A MÁV az év első felé­ben 57.8 millió tonna árut fuvarozott. 3 millió tonná­val kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában, pe­riig az év első négy hónap­jában tonnánként 15—.'10 fo­rint árengedményt is adtak a fuvardíjból a vállalatok­nak. Ilyen esetben a fuvaroz­ta lókon kívül a MÁV is nyer a dolgon, 'mert az elő­Befejezőit az Pénteken, a résztvevők fórumával befejeződött Mis­kolcon, a megyei pártbizott­ság székhazában megtartóit háromnapos anyagtakarékos­sági konferencia. A tanács­kozást a két éve megjelent, az anyaglukarékossággal kap­csolatos kormányprogram ed­digi tapasztalatainak össze­gezésére szervezte meg a KISZ Központi Bizottsága, az Ipari Minisztérium és az Oi'szágos Anyag- és Árhiva­tal. A konferencián az or­szág valamennyi tájegységé­ről érkezeti küldöttek kép­viselték az üzemek, intéz­mények és szövetkezetek KISZ-tagságát, akik megkü­lönböztetett figyelmet fordí­tanak a hosszú távú kor­mányprogram végrehajtásá­nak segítésére. A szerdán megkezdődött eszmecserén gondolatébresz­tőnek, előadás hangzottéi, A gazdaságos anyagfelhasználás és a technológiák korszerű­sítése, valamint a KISZ le­hetőségei és feladatai a gaz­daságos anyagfelhasználás és a technológiák korszerűsíté­sét szolgáló kormányprogra­mok végrehajtásában címmel. Ezt követve a résztvevők öt különböző vállalatnál szek­cióüléseken vitatták meg a tennivalókat, majd pénteken, a konferencia zárónapján, fórum keretében beszámol­tak a végzett munkáról, és kialakították a 'közös elkép­zelést az elvégzendő felada­tok végrehajtása érdekében. A pénteki fórumon első­ként a szekcióvezetők ismer­tették azokat a témaköröket, amelyek a résztvevőket leg­jobban foglalkoztatták. Így eavebek közölt szó esett ar­ról. hogy a korszerűbb, ver­si nykeoesebb és anyagtaka- rakosabb termékek kialakítá­sa nemcsak a gyártóüzem 'tíladala. hanem a tervezőtől kezdve a felhasználóig, olyan ii- és érdekeltségi rendszert ke'.i kialakítani, amely se­gít*. egvengeti az új termék ltját. Példaként: az Özdi Kohászati Üzemek új. nagy szilárdságú betonacélját ed­dig' azért nem használták szívesen az építők, mert túl­ságosan drágának találták. A szekcióüléseken részt revők egyetértettek abban Jd, hogy az anyagtakarékos­szállítások tehermentesítik az őszi időszakot. Üjabb kedvezményi az ipar­vágány-építőknek, hogy a MÁV szakemberei ingyene­sen elkészítik a terveket. A vasút használt — de még jól alkalmazható — anyago­kat, váltókat, síneket ad ked­vezményes áron az építők­nek. Főként a rakodógépek­kel jól felszerelt fuvarozta­tók körében vált be a MÁV rakodási kedvezménye. Ha a megrendelő szombat reggel 6 óra után vállalja a rako­dást, s hétfő reggel 6 órá­ig befejezi, nem kelj kocsi­állást fizetnie, amit egyébként általában már 5 órán túl felszámol a vasút. A kocsiálláspénzből azok a megrendelők is engedményt kapnak, akik tíznaponta leg­alább 50 kocsit indítanak, vagy fogadnak, s ezek 85 százalékát az előirt határidőn belül meg-, illetve kirakják. A fennmaradó 15 százalék rakodásánál akkor is lénye­gesen kevesebb álláspén/.t számolnak fel. ha ennek ha­táridejét túllépi a megrende­lő. Az anyagmozgatás korsze­rűsítésére, az egységrakomá­nyok képzésére a MÁV úgy­sági kormányprogram meg­valósításában részt vevők körét tovább kell szélesíteni. Több szekcióban is szót ej­tettek a háttéripar és a szol­gáltatási színvonal ’‘elmara­dottságáról. A hozzászólók hangsúlyozták: nem fogad­ható el az az állapot, hogy olyan egyszerű gépelemek, mint például a hazai gyár­tású csavar, vagy a szegecs, ne feleljenek meg a követel­mények nek. A legfontosabb gazdasági célkitűzések közé tartozik az importanyagok és -alkat­részek hazaival történő he­lyettesítése. Ezen a térem fi­gyelemre méltó eredménye­ket értek el az építőanyag- ipari üzemek, amelyek már az év első felében csaknem 45 millió forintot •takarítot­tak meg azzal, hogy saját erőből, valamint hazai és más szocialista országokbeü vállalatok segítségével meg­szervezték az eddig tőkés ál­lamokból behozott, termékek és alkatrészek gyártását. A Cement- és Mészművek segédüzemei 1,2 millió forint értékű importbeszerzéstől kímélték meg a vállalatot azzal, hogy maguk gyártják a Kernen cehőtároló.-egységek több alkatrészét. Kihasznál­ták a magyar—csehszlovák határmenti cementgyárak együttműködésében rejlő le­hetőségeket is. A kölcsönösen előnyös alkatrészgyártást kooperációban 1.8 millió fo­rint értékben takarítottak meg konvertibilis valutát. Az Üvegipari Művek a nemes- vámosi mezőgazdasági ter­melőszövetkezet inéi lék üzem­ágával kötöd szerződést az üveggyártáshoz szükséges esonlliszt előállítására, s így évente 440 tonna hazai nevezett .belföldi konténer- társulást hozott létre. Ha a fuvaroztató belép, soronkí­vüliséget élvez a konténer­szállításban. Egyre többen élnek ezzel a' lehetőséggel, a társulásnak jelenleg 13 tag­ja van. A •/. újabb kedvezmények közül figyelmet érdemel.az a lehetőség is. hogy a MÁV a fuvaroztatókkal megálla­podást köt, miszerint az egy. hétre előre megrendelt va­gonokat visszaigazolja, s eze­ket garantáltan előállítja. Jogszabály ugyanis nem kö­telezi a vasutat arra, hogy maradéktalanul teljesítse' a megrendelők igényeit. A megállapodás alapján azon­ban azt is vállalja, hogy amennyiben nem tartja be ígéretét, kártérítést fizet a vállalatoknak. A január 1-töl önállósult Volán-vállalatok szolgáltatá­saik bővítésével igyekeznek javítani versenyképességü­ket a piacon. Az 1. számú Volán Vállalat nemcsak fu­varozást vállal, hanem se­gítve a magánépítkezők mun­káját, elvégzi a családi há­zak alapozása előtti terep- rendezést. az alapozásnál a föld kiemelését és elszállí­tását is. A konténeres szál­lítás bővítésével — együtt­működve a MÁV-val — a fuvarozási időt kívánják csökkenteni. A vállalat sza­bad gépjárműjavító kapaci­tását is kihasználja, ennek érdekében hozzáláttak a ma­gán-teherautók javításának megszervezéséhez. Két szekcióban is kedve­zően értékelték a TIFO anyag- és energiatakarékos­sági törekvéseit. Elhangzott, hogy a leninvárosi vállalat­nál az üzem hatékonyságá­nak mércéjeként az egyik legnagyobb világcég, a Shell gazdasági eredményeit te­kintették alapnak. Az üzem­ben két év takarékossági munkájával sikerült elérni a külföldi cég 1972-es.gazdasá­gi mulatóit adalékanyaghoz jut az Ipar­ág. Az épftóan vog-rpari érj ter­mékek közül az épületek, alagutak, tetőszerkezetek szi­geteléséhez szükséges üveg­szövet gyártására a Magyar Selyemipar, más különleges szigetelőlemez termelésére pedig a győri Graboplast vállalkozott. Ennek révén az első fél évben 12 millió fo- /rint értékű valutát takarí­tottak meg. Az importkölt­séget csökkentették azzal is, hogy késztermék helyett esak alapanyagot hoztak be kül­földről, s ezt a magyar ter­melő dolgozza fel. A hor­ganyzott kerítésdrótfonatot például egy tsz-mellékiizemág gyártja külföldi huzalból. A nagy építőanyag-ipari üzemek szakemberei továb­bi vállalkozókat keresnek az importált gépalkatrészek, se­gédanyagok hazai gyártásá­nak megszervezésére. Többek között tárgyalásokat folytat­nak a szögbelövő pisztolyok patrontárainak hazai betölté­séről, különleges vakolathoz szükséges homok előállításá­ról, és más új termékek gyártásáról. Így várható, hogy az év végéig számított 56 helyett közel 80 millió forint értékű importmegta­karítást érnek el a hazai ter­meléssel. Importot kiváltó intézkedések az építőanyag-iparban Megnyílt a X. jubileumi wmmmmmmmmmmmmmmmHmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammmmmmmmmrnmmmmmm miskolci ipari kiállítás és vásár Dr. Juhár Zoltán belkereskedelmi minisiter Grósz Károly átadja a nagydíjat az Ózdi K® megnyitó beszédét mondja. hászati üzemek képviselőjének, dr. Kovács Ka< • roly igazgatónak. (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Juhár Zoltán belkeres­kedelmi miniszter lepett a mikrofon elé. — Engedjék meg, hogy köszöntsem Önö­ket, a Magyar Népköztársa­ság Kormánya nevében, a X. jubileumi miskolci ipari kiállítás és vásár megnyitása alkalmából. Ismert, hogy Miskolc városában igen nagy hagyománya van az ipari termékek kiállításának, már 1871-ben is rendeztek vásárt, az Avas alján. Az idei jubi­leumi kiállítás alapvető cél­ja, hogy tájékoztatást adjon a megye és a régió termelé­sének, termékeinek színvona­láról. A mostani kiállítás iránt minden eddiginél na­gyobb érdeklődés nyilvánult meg: közel 4 ezer négyzet- méter területen, több mint 170 kiállító jelentkezik. A vásár látogatói, a kereskedel­mi és ipari szakemberek, számos új terméket láthat­nak. Az új árucikkek közül felhívom a figyelmet a Me­dicor Művek, a Lenin Ko­hászati Művek, a Borsodi .Vegyi Kombinát, a Debrece­ni Ruhagyár, a Magyar Hű-’ tőipar kiállított termékeire, újdonságaira. A kiállításon először jelentek meg a szá­mítástechnikai gépek, beren­dezések, bizonyítva, hogy a megye ipara e téren is mi­lyen sokat fejlődött. Üdvö­zölhetjük a vásáron a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara képviseletét is, általa képet kaphatunk a termelés-szer- , rezés, az export árualap biz­tosításának eredményeiről, valamint a koordinációs és információs szolgáltatásokról. — Engedjék meg, hogy szóljak a vásár célkitűzései­ről. Kiemelem, hogy a kiál­lítás alkalmat, lehetőséget ad arra, hogy a vásárlók megis­merjék az ipar kínálatát, és arról véleményt nyilvánítsa­nak. Fontos, hogy azok az árucikkek, amelyek a köz­vélemény tetszését megnyer­ték a vásár alatt, kaphatók legyenek az üzletekben. A kiállítás jó alkalom a ter­melők, a kereskedők és a fo­gyasztók találkozásához, és e találkozás elősegítheti a vál­tozó tényleges kereskedelem­hez való jobb igazodást is. Megemlítem továbbá, hogy a kiállítás kedvező feltétele­ket teremi a gazdaságos ex­port ösztönzéséhez, új ex­porttermék ek felkutatásához. Ez a VI. ötéves tervidőszak­ban — és hosszú távon i* — egyes számú népgazdasági prioritás. Örülök, hogy a megnyitó ünnepség közönsé­gének soraiban külföldieket is látok, részvételük a határ­menti gazdasági és kereske­delmi kapcsolatainkat is reprezentálja. A kiállítás és vásár jelentőségét növeli a helyi árualapok és termelői kapacitások feltárására való törekvés. A vállalatok, szö­vetkezetek kiállítási anyagu­kat úgy állították össze, hogy azokban tükröződjék a la­kossági ellátás színvonala, továbbá az importot helyet­tesítő gyártmányok fejlődése, a termékszerkezet átalakítá­sának és az ipari kooperá­ciónak eddig elért eredmé­nye is. — A kormány nevében megköszönöm a szervezői), a kiállítók anyagi-szellemi ál­dozatait. Kívánom, hogy a kiállítók kössenek jó üzlete­ket, kooperációs megállapo­dásokat, a látogató közönség pedig találja meg az ízlésé­nek legjobban megfelelő árucikkeket és érezze jól magát ezen az ünnepi ren­dezvénysorozaton. Ezen gon­dolatok jegyében az 1984. évi X. jubileumi miskolci ipari kiállítást és vásárt ezennel megnyílom. A belkereskedelmi minisz­ter megnyitó beszéde után kiosztották a bíráló bizottság és szakmai zsűri által oda­ítélt díjakat. A nagydíjakat Grósz Káról#, *z MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára nyújtotta át. Nagydijat kapott, menet­bordás betonacéljaiért, az Ózdi Kohászati Üzemek; szabadidő-ruháiért, a Debre­ceni Ruhagyár; lézerkészülék­családjáért, a Medicor Orel; gastrofol termékcsaládjáért, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat; és a Szász Endre Stúdió termékeiért, a Holló.- házi Porcelángyár. Vásári dijat kapott, a ki­állítási terület esztétikus ren­dezéséért,. és kiállított ter­mékeiért, a Miskolci Házi­ipari Szövetkezet; és szelle­mi alkotómunkájáért, a KSH Számítástechnikai és Ügyvi­telszervező Vállalat. A Borsod megyei Tanács elnökének különdíját kapta, kiállított termékeiért, a bor- sodsziráki Bariók Béla Tsz. Miskolc megyei város Taná­csa elnökének különdíját kapta, Colorádó szekrényso­ráért, az Avas Bútorgyár. Az SZMT vezető titkárának k: löndíját nyerte el, a Diós­győri Gépgyár, a rugaln-fe vasúti ütközőkért, es a W TEX tengelykapcsoló-csali, dért. A Magyar Reklám­szövetség különdíját kapta­kiállítási standjáért az ED­ZETT Müvek Sátoraljaújhe­lyi Gyára. A Vásári Ren­dező Bizottság, a Magyar Kereskedelmi Kamara Észak-magyarországi Bizot t- ságának ítélte oda kúiöndí- ját, a kiállítás szervező mun­kájáért. A Kereskedelmi Ka­mara különdíját, a Párád: Üveggyár érdemelte ki. A KISZÖV elnökségének kü­löndíját, a Matyó Népművé­szeti és Háziipari Szövetke­zet kapta, kiállított termé­keiért. A TESZÖV elnöksé­gének különdíját. a tareali Tokaj-Hegyalja Tsz kapta, termékeiért. A MÉSZÖV el­nökségének különdíját. a Mezőkövesd és Vidéke Áfész nyerte el, húskészítményei­ért. A HVDSZ diját, a Bor­sod megyei Építőanyag-ipari Vállalat kapta, kerámiáiért A KIOSZ díját, Petrenkc János kisiparos érdemelte ki kopásálló görgő-termékcsa ládjáért. A bíráló bizottság és ; szakmai zsűri által odaítél* termékdíjakat a megnyit!' előestéjén adta át Faragé Károly, a megyei tanacs el­nökhelyettese, a vásár opera­tív bizottságának elnöke Kilenc első dijat, ugyanennyi második és harmadik dijat osztottak ki a legújszerűbb, legkiválóbb termékek gyártói között. A megnyitó ünnepséget követően bemutató előadást tartott az Avas Néptánc- együttes, valamint divatbe­mutatót a Hajdú—Borsod megyei Ruhaipari Gazdasági Társaság, majd birtokba vet­te a sportcsarnokot a nagy­közönség. Már az első napon nagy sikere volt a vásárlók utcájának, és sokan vették igénybe a különféle vásári szolgáltatásokat. Esténként fél 9 órai kezdéssel kulturá­lis program várja a látoga­tókat. A kiállítás és vásár időtartama alatt a MÁV 33 százalékos utazási kedvez­ményi ad. melyet 200 kilo­méteres körzetben lehet igénybe venni. A. vásár ren­dezői értékes jutalmakban részesítik a X. jubileumi miskolci ipari kiállítás és vásár 25. 50. 75 es 100 ezredik látogatóját. i

Next

/
Thumbnails
Contents