Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-25 / 173. szám
T1984. Július 25., szerda r ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Porlisdi gyszstt Az amszterdami sakkverseny fi. fordulójában Portiseh Lajos sötéttel győzött a vele holtversenyben addig az élen álló svéd Wedberg ellen. A sikerrel a magyar nagymester ismét egyedül vezeti a mezőnyt. A másik magyar sakkozó, Sax Gyula, a holland Rce ellen győzött. Az élcsoport: Portiseh 5, Boehm, Chandler, Nikoljes. Polugajcvsz- kij, Wedbcrg 4—1, Campora, Tiinman 3,5—3,3 (1—1), Bonn, Sax 3,5—3,5 pont. Lipiiiés Eierten Közös óhaj: sportszerű légkört! EGERBEN tegnap ülést tartott a területi labdarúgó bajnokság Mátra csoportjának versenybizottsága. Az értekezleten részt vettek a megyei tanácsok .sportosztályainak vezetői, a labdarúgó szövetségek irányítói és a szakosztályok képviselői, Dr. Csicsai József, a versenybizottság elnöke érlékelte az eimúlt évi bajnokságot, és bevezetőjében kiemelte, hogy a területi pontvadászat betöltötte funkcióját, „közvetítő szerepét” a megyei osztályok és az NB Ili között. A részt vevő csapatok általában az alacsonyabb osztályokból igazoltak és több sportolót adtak az élvonalbeli kluboknak. A mérkőzéseket kevesen, átlagosan 5—600-an látogatták, az ezüstérmet szerzett II. Papo SE összecsapásaira azonban rendszeresen csak mintegy 3—400-an váltottak jegyet. A SZÍNVONAL összességében nem emelkedett, annak ellenéin, hogy a Vád Izzó együttese kiemelkedett s mezőnyből. A versenybizottság úgy ítélte meg, hogy a hiár említett váciakon hívül elsősorban a H. Papp J. SE-nél és a Salgótarjáni Síküveggyárnál végeztek jó szakmai munkát. A- -Borsodi *j Vplán (azóta már Borsodi Építők Volán SC) vezetőit kérték, hogy játékosaik elé ősztől állítsanak magasabb követelményeket", az Edelé- nyi Bányásznál az elöregedés jelei mutatkoznak; Bor- sodnádasdon az edzőcserék és a szerkezeti gondok: Sa- jóbábonvban pedig a gólképtelen csatársor gátolta az ei-edménvesebb szereplést. A kiesett Borsodi Bányászt a széthúzás jellemezte. A VERSENYBIZOTTSÁG elnöke sajnálatos tényekről is számot adott. Tárgyilagosan beismerte, hogy egyes találkozók eredményét megpróbálták befolyásolni. Ezért nyomatékosan felkérte az ellenőrző bizottságot, a játékvezetőket és valamennyi jelenlévőt, hogy tegyenek meg mindent a rend. a fegvclem és a tisztesség megőrzése érdekében. A felszólalók ugyancsak a snort szerű légkör kialakítását sürgették és különböző javaslatokat tettek az erkölcstelen eszközökkel „harcolók” leleplezésére. Két találkozón, a Gyöngyös—Váci Izzó és a Borsodi Bányász —Gyöngyös meccsen a pályán és a nézőtéren egyaránt „forró hangulat” alakult ki, mindkét esetben a fegyelmi bizottság meghozta a szükséges intézkedéseket. Az őszi szezonban 2t>, a tavasziban pedig 14 labdarúgó jutott a kiállítás sorsára (az utóbbiból négy volt borsodi). A bírók kezében ősszel lílí). tavasszal pedig 175 esetben villant a sárga lap, a leg- sportszerűtlenebb csapatnak a BVSC bizonyult. A „füttyösök” általánosságban megfeleltek, persze akadtak jogos panaszok is ... A fekete ruhásokat a bajnoki év alatt 123-szor ellenőrizték, a szövetségi ellenőrzések száma pedig 95-re rúgott. ÖRVENDETES, hogy a sportszerűség! versenyben a borsodi csapatok végeztek az élen. Szoros küzdelemben a Honvéd Panp József SE gárdája vitte el a prímet, kapta meg azt a díszes serleget, melyet a szakosztály képviseletében Verebélyi Gyula elnök vett át dr. Csicsai Józseftől. A honvédekről a területi válogatott játékának, el',ed ipényejnek értékelésekor is szó volt, hiszen az együttes gerincét csapatuk tagjai alkották. A TARTALMAS tanácskozáson a versenybizottság még sok témát érintett. Ezekről címszavakban: az edző- változásokhoz az alacsony hatásfokú egyesületi munka is hozzájárult; ősztől továbbra is kötelező egy junior korú (1963. július 31. ulán született) .labdarúgó szerepeltetése (lecserélni ugyancsak junior korú sportolóval lehet): megyénk bírói a 120 mérkőzésből 45-öt irányítanak majd, a keretben Bozsik, Juhász I., Kovács S., Lenárt, Lója II., Molnár II., Mozgó, Peeze és ZVolenszky kapott helyet; a versenybizottság a jövőben is tart maid kihelyezett üléseket, hogv jobban megismerje az egyesületek munkáját. A soron következő bajnokság augusztus 18—19-én kezdődik. K. T. „Száraz” sílöráí, ériéi íuíóverseny Edöcs Tamás (képünkön) a felnőtt silövészek 12 km-es, 4x5 lö- véscs versenyében a liaimadik helyet szerezte meg. Jól sikerült nyári, úgynevezett száraz silövész (biatlon) és erdei futóversenyt rendezett a Honvéd Papp .1. SE a Köpüs-völgyben, amelyen a válogatott kerettagok is rajthoz álltak. Eredmények, biatlon, felnőttek (12 km, 4x5 lövés): 1. Kovács (Bp. Honvéd) 55,48 (1 lóhiba), 2. Palácsik (HPJSE) 00,43 (1), 3. Edöcs (HPJSE) 02,29 (5). Ifjúságiak (H km. 3x5 lövés) : 1. Kolyvek (HPJSE) 30,32 (4), 2. Fodor (Bp. Honvéd) 32.47 (5), 3. Corbadzog- losz (HPJSE) 33,20 (4). Serdülők I. kcs.: (5 km, 3x3 lövés): 1 Kis (HPJSE) 30,02 (3), 2. Panvik (H. Zalka SE) 31,00 (3), 3. Bráz (HPJSE) 31,04. Serdülők II. kcs.;.-i. Serfőző. (HPJSE) 29,30 (3). Erdei futóverseny, férfiak, felnőttek (5 km): 1. Szöllősá (HPJSE) 59,35, 2. Béres (DVTK) 60.22, 3. Szabiár (Bp. Honvéd) 61,23. Ifjúságiak I, kos. (10 km): 1. Leho- tai (Gyöngyösi VSC) 41.10, 2. Szabó (GYVSC) 45.06, 3, Je- resieh (Salgótarján) 45,30. Ifjúságiak II. kcs. (5 km): 1. Németh (DVTK) 22.02, 2. Rankasz (DVTK) 22,55, 3. Tóth (GYVSC) 22,59. Serdülök (5 km): 1. Frigyik (DVTK) 21,21. 2. Halász (GYVSC) 23,45, 3. Morvái (GYVSC) 24.20. Seniorok (10 km): 1. Mák (DVTK) 41.42, 2. Vin- cze (Salgótarján) 43,27, 3. Hrabeez (Salgótarján) 45.58. Nők, felnőttek (5 km): 1. Fehér (Gyöngyösi Zalka HSE) 21,30, 2. Kalo M. (DVTK) 24,06, 3. Galbács (Salgótarján) 24,16, Juniorok (5 km): 1. Bozsik (BKV Előre) 24.08. 2. Bereczky (Salgótarján) 25,57, 3. Tóth (DVTK) 27,33. Ifjúságiak I. kcs. (5 km); 1. Kalo E. (DVTK) 24.19, ■2. Szentirmai. (GYVSC) >26.25, 3. Gönczi (BKV "Előre)’'27v5«.' Ifjúságiak II. kcs. (3'krrv): 1." Garai (Vasas) 16.19, 2. Palás (GYZHSE) 20,10, 3. Tóth (GYZHSE) 20,10. Serdülők (3 km): 1, Hiber (Vasas) 16.50, 2. Dankovics (Vasas) 17.05, 3. Zságmond (DVTK) l^.O?. Ezerctszáz Éppingvizsgálal olimpián Sajtóértekezletet tartottak Los Angelesben, amelyen Anthony Daly, az olimpiai egészségügyi szolgálat vezetője ismertette a nyári játékok orvosi szolgálatának, illetve doppingellenőrzö hálózatának tevékenységét. Az olimpia legzsúfoltabb napjaiban 35 különleges felszerelésű mentökocsi és három mentő-helikopter lesz ügyeleti szolgálatban. Dalv részletesen foglalkozott a doppingvizsgálatokkal, s tagadta, hogy a caracasi. pánamerikai játékokon kitört doppingbotrány ulán a Los Angeles-i szervező bizottság szeretne elkerülni mindenféle, az ajzószerekkel kapcsolatos ügyet. Los Angelesben szúrópróba-szerűen 1500 dopmngvizsgálatot végeznek el. s emellett „tesztelik” a döntők első négy helyezettjét is. Eladó Golop, Kossuth u. 58. sz. alatt 2 szobás. 72 négyzetméteres lakóba*. H00 négyszögöl telekkel, továbbá ugyanott 600 négyszögöl szőlő, érdeklődni lebet: 78-u44. DrapCvSik. 17 óra után. Eladó Szikszó. Kas- Kai út 88. sz. alatt, összkozmüves. 84 negyzetméteres, kertes családi ház. Kt'd.: naponta a helyszínen. ♦00 négyszögöl, szép fe.icvésű hétvégi telek építési engedéllyel, eladó. oinee kész. érdeklődni: naponta 17 órától. 17-758 telefonon. Hajdúszoboszlón, a Csatorna-kertben 800 négyszögöl telek eladó. Asfárdlné. Szamuely 36. 60-418, vagy Bp. 206-282. Eladó Mezőkövesden, kétszobás, telefonos. OTP-lakús, garázzsal, érd.: lehet a 448-as telefonon. Kétszobás, szövetkezeti. lakás eladó. Kp. 4- OTP-átvállalással. Középszer 74. VT 3. Telefon: 61-209. 17 óra után. Búza tér közelében, alápincézett. családi ház. 3 szobás, beköltözhető lakassal eladó, július 2R-án. Telefon: 37-320 vagy ..Hagyaték 148 R45” jeligére a kiadóba. Eladó 1 4- 2 félszobás. szövetkezeti lakás a Tízes honvéd u. 14. sz. alatt, érdeklődni: Martin Károly út 3. (Martintclop.) l lét köz- nap iü órától, szombat, vasárnap egész nap. Nyíregyházi, kétszobás OTP-s lakást cserélek, miskolci garzonra. Nyíregyháza, Toldi U. 68. IV/36. Kopási László. Komfortos családi ház eladó. 390 négyszögöles telken, gyümölcsöskerttel, garázs, zsal. pincével, kél családnak is alkalmas.. Szuhakálló, Dózsa Gy. u. 46. _____ H árom- és fél szobás. teljes, összkomfortos. kertes családi ház. 200 négyszögöl telekkel eladó, vagy csere esetleg lehetséges Tiszalúcon. A 61- 460-as telefonon lehet érdeklődni: l4_.30-tól. Tapolcán. a Júnó háta mögött. 150 négy- k z. 0 « ö 1 es. beépíthető víkendielek eladó. Víz. villany van! érdeklődni: a helyszínen. Thaly Kálmán u. 20.. vagy 20 óra után a 71-994-es telefonon. Eladó, Síkfőkúton. 3 szoba, konyhás. hétvégi ház. érdeklődni: Andornaktálya. Rákóczi út HL Edolcnyben, Tóth Árpád u. 15. sz. alatti, családi ház eladó. Eladó, másfél szobás, szövetkezeti lakás, a Dankó Pista utcában. Irányár: 330 000 Ft 4- OTP-átvóllalással. Levélcím : Trombitásné, Százhalombatta, Tél u. 15. 2440. _______________ E ladó 2 szobás. 75 négyzetméteres, komfortos. tehermentes. 200 négvszögöl kertes, családi ház. Megtekinthető mindennap. Parasznya, Szabadság Út 40. SZ.____________ E lcserélném, miskolci. 2 szoba, összkomfortos. tanácsi lakásomat. mezőkövesdi tanácsira. érdeklődni: Me/ókövesd. Szóebenyi u. 63. sz. alatt, vagy Miskolcon. ÍR óra után. a 76-942-ew telefonon. Varból víztározónál, telek, építési anyaggal eladó, érdeklődni napközben a 16-861 '46- OK melléken. vagy egésr. nap. Miskolc. Hornok u. 14. nr.. alatt lehet. Nyékládházi domboldalon, a falu felett. 2rto négyszögöl szőlő- gyümölcsös. kis fa- házzal. kúttal eladó. Dajka ne. Miskolc. Szabó L. u. *0. Felsözsolca, Rákóczi u. 15. sz. alatti, nagykertes. családi ház eladó. Ugyanott nagy rézüst, 5 ágú bronzcsillár eladó. Debreceni, 2,5 szobás. központban levő, első emeleti, OTP-la- kásomat eladom. ,.85- ős beköltözés 110 876” jeligére a debreceni hirdetőbe. _ Eladom kazincbarcikai. 1 4- 2 félszobás, szövetkezeti lakásomat kp. 4* OTP-, vagy miskolci 2 szobásra cserélem. érdeklődni: 8—16 óráig. Budapest, 692-228 teL Eladó: kert, Lvukó- völgyben, kombinált szekrény, tábori ágy. kaptár keretekkel, kéri termén.vdaráló. villanymotoros kerti kapa. vasvázas kézikocsi. Érdeklődni munkanapokon: a 7S-S41-es telefon««. M órátóL 1000 négyzetméter hétvégi zártkert, a harsánvi út mellett eladó. Víz. villany, kis ház van. érdeklődni: Miskolc. Hoffmann^ O. 21. TI'4. Eladó a Kis-A vas 2. szám alatt lakhatóvá tehető, emeletes bor- haz. kétágú pincével, érdeklődni: Kisfaludy u. 76. sz. alatt, 17 óra utón. _______________ E ladó, Szikszón, kétlakásos társasházban levő. 2 szobás, komfortos. családi ház. Irányár: 300 000 Ft. érdeklődni: 1NKÖZ Iroda. Miskolc, Széchenyi u. 56._sz. ______ B elvárosban, 53 négvzefméteres. összkomfortos lakás eladó. vagy elcserélhető érdeklődni: I.. Dózsa Gv. 28. fszt. 1. Egész nap.__________ L yukóban és Perecesen. gyümölcsös, közművesített kőházzal, értékén alul eladó. Külön 220 négyszög- öles parcellák Is. Vologda u. 12. V/l. Schu- manné. Naptár_________ 1 984 fúHus 25., szerda A nap kelte 5.13, nyugta 20.27 óra kor, A hold kelte 1.41, nyugta 18.13 óra kor. Névnap: Kristóf, Jakab Évforduló__________ N yolcvanöt évvel ezelőtt, 1899. június 25-én született, és 60 éves korában, 1959-ben halt meg Leitner Sarolta tisztviselő, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harcosa. időjárás Várható időjárás ma estig: Időnkénti felhösödésböl, iáién és keleten kell számítani elszórtan záporra. Az északi szél többfelé megélénkül, átmenetileg erős széllökések is lehetnek. Több órás napsütés várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-27 fok között valószínű. • • t • • T • • • T • í — EMÖDÖN A NAGYKÖZSÉGI tanács költségvetésében a fejlesztésekre előirányzott-összeg-9 millió 125 ezer forint. Ebből cél csoportos beruházásként 3 lakást építenek és megkezdődött egy mintalakótelep kialakítása is. A központi iskolánál jelenleg fűtésszerelési munkákat végeznek. — A HÁZTÁJI és kistermelőkkel 730 darab sértés hizlalására kötött szerződést az első fél évben a leninvárosi Szőke Tisza Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. A .sertésekből június végéig mintegy 450 darabot adtak át a hizlalók a szövetkezetnél!. — EGY HORGÁSZ es egy harcsa másfél óráig küzdött egymással a pécsi tavon, végül is az ember kerekedett felül. A zsákmányolt harcsa 78 kilós és 219 centiméter hosszú. Ekkora harcsát még jnem fogtak tóban Magvaror- ■S7.ágon. Horváth János, a pécsi Ist'ván-akna vájára régi, szenvedélyes ..harcsavadász”. A mecseki tavon csónakból piócacsokorral pecázott és éppen napkeltekor akadt horgára a hatalmas hal. Minden erejét és ügyességét össze kellett szednie, hogy elbírjon az ember nagyságú és súlyú ragadozóval. — ABC-ÁRUHÁZ épül He- jöesabán. A közös beruházással készülő létesitmeny- ,hez, a területkialakítést es ennek közművesítés! költségeit a városi tanács, az építkezés anyagi terheit pedig a Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat vállalta. \ múlt évben megkezdett, s mintegy 10 millió forint értékű munkálatok teljes befejezése 1985 középén várható. — TANDORITlPIÁK címmel nyílik kiállítás Miskolcon július 26-án. csütörtök kön délután 5 órakor. A József Attila Könyvtár kiállítótermében szeptember 15-ig látogatható tárlat anyagának alkotója Tandori Dezső költő. — ÖTEZER KÖBMÉTERES víztároló medence épül G6- röghegyen Miskolc nyugati városrészeinek biztonságon sabb vízellátása érdekében. A tároló és vezetékének építési költségeit, mintegy 65 millió forintot, a városi tanács biztosítja a beruházó Észak-magyarországi Regionális Vízműnek. A munkák befejezese 1985 végére várható. Közlemény — VISZONYLAG éjien maradtak a Gorsiumot nyugat felől határoló városfalak: a székesfehérvári István király Múzeum régészeinek az elmúlt hetekben 70 méter hosz- szan sikerült kibontaniuk a Tác melletti római város nyugati falait. Az óriás kövekből épített városfal csak ezen az oldalon maradt meg, a várost észak, déi es kelet felöl határoló fal építőanyagát ugyanis a középkorban a székesfehérvári palotákhoz. templomokhoz használták fel. — A MARGITSZIGETI Szabadtéri Színpadon augusztusban két hangversenyt rendeznek Ferencs ik János, a magyar zenei élet kiemelkedő személyisége emlékére: 14-én és 15-én Verdi Requiem je csendül fel a MÁV Szimfonikusok, a KISZ Központi• Művészegyüttes Egyetemi énekkara, valamint Tokody Ilona, Takács Tamara. B. Nagy János és Begányi Ferenc előadásában. .4 hanaversenyeket Kulka János. Ferenesik János tanítványa vezényli. Termelőszövetkezetünk egyéni értékesítésre is felkínál 3 db üzemképes MTZ-50 TRAKTORT eladásra. Érdeklődni lehet: Dózsa Mgtsz, Kenézlö, Géczi Ernő műszaki ágazatve- zetönél, telefon: 7. firlesftjítk * „SIESTA“ rí*. készüléket vásárolt. illetve vásárolni szándékozó pb.-saz-lo. Riasztókat. bORy a készülékhez tarto/o eázpalack csak az alábbi cseretelepeken vehető át: Miskolc. Űzd. Sárospatak. A palack - átvételkor Ir kell adni a palack befizetést icazolé csekk feladóvevényét, illetve be kell mutatni a „SIESTA“ készülék vásárlási számláját. Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat Autóra várók, figyelem! AUTÓ-SOR SZAMOK 1984. JULIUS 24. Trabant Trabant Trabant Trabant Trabant Trabant Trabant Wartburg Wartburg Wartburg Wartburg Wartburg Lim. Hycomat Bp. Hyc. Combi Bp. Lim. Bp. Lim. Debrecen Lim- Győr Combi Bp. Combi Győr Lim. Bp. Lim. Győr de Luxe Bp. de Luxe Győr de Lüxe tolótetős 711 69 24 -HiR 15 2o6 20 904 8 209 3 965 12 071 7 287 16 662 9 868 Budapest 3 684 Wartburg Tourist Bp. 7 135 Wartburg Tourist Győr 2 ól5 Skoda 105 S Budapest 6 658 Skoda 105 S Debrecen 6 737 Skoda 105 S Gyek 6 849 Skoda 120 L Budapest 15 957 Skoda 120 L Debrecen 9 960 Skoda 120 L Győr 11 490 Skoda 120 GLS Bp. 920 Lada 1200 Budapest ' 31 172 Lada 1200 Debreoen 19 178 Lada 1200 Győr 10 47‘i Lada 1300 S Bp. 12 370 Lada 1300 S Debrecen 9 313 Lada 1300 S Győr 4 481 Lada 1500 Budapest 12 117 Lada 1500 Debrecen 8 230 Lada 1500 Győr 3 937 Lada Combi Budapest 5 *48 Lada Combi Debrecen 3 Moszkvics Budapest 13 439 Polski Fiat 126 P Bp. ÍR 158 Polski Fiat 126 P Győr 6 184 Polski Fiat 1300 — 4 5» Dacia Budapest 20 984 Dacia Debrecen 12 138 Zasztava Budapest a m