Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

ESZAK-MAGYARORSZAö llj 1 $§4, június 30., szombat mSTETEÜK FALUNAK, vagy váróénak azt a helyet, ahol az Emberek kisebb-na- gyobb csoportja együtt él, es foglalkozzanak azok földmű­veléssel vagy ipari terme­léssel, a település és lakói nem vonhatják ki magukat a szűkebb es tágabb kör­nyezet befolyása alól. Ezt a tényt sohasem vonták két­ségbe a föld pnmér hasz­nosításán munkálkodók. A technika bűvkörében élők azonban hajlanak arra, hogy munkájukat függetlennek érezzék az anyaiöldlől, sőt az alkotások adta öl öm időn­ként a természet fölötti ura­lom büszke érzését is fel­kelti bennük. A természet azonban nemegyszer ráéb­reszt minket arra, hogy — bár a társadalmi munka- megosztás, a technika fej­lődése növeli a kapcsolat át­tételeit, összetettségét, von­zása és hatása valamilyen formában azért mindig meg­jelenik életünk mindennap­jaiban. A kapcsolat formája vál­tozó es sokrétű. Egyaránt függ a település és környe­zete jellegétől. Befolyásolja a lakosság foglalkozás, kor, jövedelem szerinti megoszlá­sa, illetve a természeti kör­nyezet változatossága. Azé a természeti környezeté, amely­hez való kötődés tudatosán vagy tudat alatt minden em­berben él, ha akarja, ha nem "és akár tagadja ezt, akár el­ismeri. A miskolci emberek­ben éppúgy él az Avas, a Bükk látványa, mint a fő­város lakosaiban a Budai hegyek képe, vagy a veszp­rémiekben a Séd völgye és a föléje magasodó Várhegy. BÜNDEN EMBERI kapcsod latban igényeljük a szmessé- get, a változatosságot. A ter­mészettel való kapcsolatunk­ba*! is magától értetődő, bogy a hegykoszorú-látvány él­ményétől a szobanövényünk gondozásáig sokféle formá­ban kötődünk az élő termé­szethez. A városlakók szem­pontjából szerencsésnek mondhatók árok a települé­sek, amelyek a természeti környezet adta. lehetőség­gel jól éltek.. A városi em­ber komfortérzését ugyanis nem adja meg teljes érték­ben az a lehetőség, hogy lát­ja a hegyeket és időnként kirándul oda. Az sem elé­gíti ki minden ez irányú igényét, ha a hétvégi tel­ken végzett munka után jól­eső fáradtsággal nyugtázza magában arz aktív pihenés eredményét. Szükség van ezek mellett a város épített környezetébe beillesztett, a természeti éfenényeket a te­rületen mindenekelőtt a hely lakóterületi értéke, amely kö­rülmény meghatározó a la­kó-, forgalmi és zöldfelület területarányaiban. Az e cél­ra kijelölt zöldterületeken is differenciálni kell a kialakí­tást a használat közvetlen igénye, lehetősége és a hasz­nálati intenzitáshoz mért fenntartási keretekhez mér­ten. A terület paraméterei, a használat, a munkaerő, a gépellátottság és anyagi ke­retek mellett egyik legfonto­sabb fenntartási tényező, a víz. Városi parkot ugyanis a természetes csapadék nem képes egész évben zölden tartani. A nyári hőségben felüdülést nyújtó kerthez ép­pen abban az időszakban kell tetemes mennyiségű öntöző­vizet. biztosítani, amikor a felsőbb emeleteken a közel­ben lakók éppen vízhiány miatt esetleg mosdani sem tudnak az összkomfortos la­kásokban. Meg kell tehát ta­lálni azt az arányt, amely­ben a parkok rendszere ezen objektív tényezők állal meg - szabottan képes kielégíteni a lakosok igényeit. Az itt ős­honos fajok előtérbe helye­zése, a megfelelő módon végzett telepítés sokban nö­velheti a városi, kertek nö­vényállományénak virulen- ciáját úgy. hogy a kelleme­sebb látvány és a komfort- érzést javító klíma kevesebb beruházási és fenntartási költséggel jár együtt. Végső fokon az így végzett gazda­ságosabb és eredményesebb munka a város minden la­kójának javára szolgál. Dr, Bartws Elemér Fotók; Fajtán László kó- és munkahelyen nyújtó parkokra is. Azokra a zöld­területekre, amelyek meg­bontják az épített környezet néha monoton látványát. A sokrétű igényt sokféle zöld­felület képes kielégítem. A változatosságra az igények kielégítésének magától érte­tődő követelményein túl gaz­dálkodóin meggondolások is késztetnek. Jó néhány ezer miskolci lakos a saját bő­rén tapasztalja, hogy a hét­végi kert előrelátó betele­pítése jelentős pénz- és munkaráfordítást takaríthat meg ugyanolyan, vagy még jobb eredmény elérése mel­lett. így van ez a városi parkoknál, zöldfelületeknél is. A KÖZPARKOK és hie­rarchiájuk kialakítását is sok tényező befolyásolja. Belte­A Kilián lakótelep a Bükk lábánál won, mégis sok n zöld, a fa... Fösvény Szoki és Böki (Uzbég népmese) Talaha rég élt két harat: Fösvény Szoki és Fösvény Böki. Külsőre cseppet sem hasonlítottak egymásra. Az egyik magas, sovány, a má­sik zömök, kövér volt. Am a kapzsiság torén hajszálnyi különbség se volt köztük. Bár stilve-főve együtt vol­tak, egymásnak soha sem­mi ben nem segítettek. Jól­lehet. az klók folyamán mindketten egy agyag- edényre való rézgarast ku- porgattak össze, mégis ron­gyokban jártak, sovány koszton éltek. Szóval, nem hiába hívták őket fösvény­nek ... Egyszer Fos venT 5Vokt otthon a pénzét számlálgat- ta. és azon töprengett, ho­vá dughatná a garasokat, hogy se a felesége, se a gye­rekei ne találják meg. Közben megéhezett. Ki­kiáltott hát az ödvarT« a feleségének: — Hé, TM n»­rád az ebéd ? — Adtál tán péarzt. hogy a bazárba menjek? Hát rrmez ebéd! Pú itatott. wröszftrgflfefc Fösvény Szóld, végül meg­békélt.: „Igaz. csak nem fogjuk értelmetlen dolgok­ra herdálni a pénzt!”. — Hát jó! — mondta. —; Elmegyek vendégségbe Fösvény Bokfhoz. Fösvény Bold feSeségs épp lepényt- sütött A piroe- ló, illatos lepenyek nagyo© kívánatosak voltak. Ám mikor Fösvény Szoki nyúlt volna értük, az asz- saony fürgén fölkapta a iá- lat, s bevitte a lepényeket a szobába. Fos vény Szokj ezt nem vette a lelkére, hisz hozzá­szokott mar ahhoz, hogy a barátja soha semmivel sem kínálja meg. Így egész este Alig kezdett s^enderegní Fösvény Szoki, mikor sut­togást hall: — Ha elalszik a vendég, ébressz föl, hogy egyek egy kis lepényt! — pusmogta Fösvény Böki a feleségé­nek, aztán hamarosan el­nyomta az álom. Fösvény Szoktt sem kel­lett volna ringatni, csak­hogy egy ív az evésen járt az esze. Csendben fölkelt, fogta a takaróját, s a ve­randa szélére feküdt. Kis idő múltán az sjsz- szonv, gondolván, hogy a vendég véges-rég al&gik. ment fölkelteni a férjét. A verandán olyan sötét volt. hogy még az ujja hegyét sem látta. Ezért férje he­lyett, a vendéget kezdte piszkálni: •— Siess, keli föl! — súg- ha. — A vendég álcázik. Me­hetsz enni. Fösvény Szoki meg csak épp erre várt. Takaróba burkolva az arcát, hogy az asszony ne ismerje föl, besi­etett, a lakásba. A konyhá­ban aztán, nosza., tómködm kezdte magába a lepénye­ket amit az asszony hónapra sütött. Föl m falta mmd egy szálig egy tdto helyében. Az asszony m&s csak bü- ledezett, soha nem látta még ennyit eord a férjét. Miután belakott Fösvény vSaoká, kialudta magát, es hír/arneni. Reggel Fösvény Böki ebe­sen és dühösen ébredt: — Hé. asszony, miért nem kettet tel föl? — Hogy-hogy, hisz felfal- ted az összes lei>ényt, amit egy hónapra sütöttem! Rájött Fösvény Szoki, hogy alaposan elbánt vele a halát ja. De hiaba bánt eH A KofeásEatö AJapat»yi»g~<»*őfcé- mitö Közös Vállalat, Miskolc Repülőtéri Gyáregységébe pá­lyakezdő közép- és felsőfokú műszaki végzettségűek jelcntke- sését várjuk, akiket középtávon vezető* feladatok ellátására is Alkalmassá szeretnénk tenni, Termeíöbcrendezesek kezelése, karbantartási, szállítást, rakodá­si feladatok ellátása közül az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő tevékenységet a je­lentkezők maguk választhatják ki. Kereseti lehetőség: 4—6006 Ft. cím: Kohászati Alapanyag- előkészítő Közös Vállalat Mis­kolci Gyáregység, Miskolc-Repü- lőtér, Nógrádi S. út 5. Érdek­lődni lehet: a személyzeti ve­zetőnél a 36-051-es telefonon. Múszaki egyetemet, vagy fő­iskolát végzett fiatalt keresünk műszaki előadói beosztásba. A munkakörön belül termelés­programozási, elemzői, szervezői és újításokkal kapcsolatos fel­adatokat kell ellátnia. Fejlődési ée elörclépési feltétele középtá­von biztosított. Fizetési feltétel: besorolás és megegyezés szerint. Címünk: Kohászati Alapanyag- előkészítő Közös Vállalat Miskol­ci Gyáregysége, Miskoic-Rcpülö- tér, Nógrádi S. út 5. Érdeklődni lehet a személyzeti vezetőnél a 16-051-cs telefonon. Női munkavállalók, figyelem? A „Szárazvölgy” Mgtsz, Bakta- kék „Elektron’» Ipari Szolgál­tató Füágazata könnyű fizikai munkára, egy műszakra keres női dolgozókat es bedolgozókat. Gyesen levő kismamák jelent­kezését is várjuk. Jelentkezni le­het a főágazat központ jában : Miskolc, József A. R. EL. az­alatt, 7—11 óráig. A Miskolci Köztisztasági Vál­lalat felvételre keres közgazda- ságiban cs gimnáziumban most végző fiatal munkavállalókat ad­minisztratív és fizikai munka­körbe; felmérőkéi, autószerelő­ket, lakatosokat. Jelentkezni le. h*t: Miskolc, József A. n. 65. mnam alatt a munkaügyön. Az odelcnyi Tud ökör ház felvé­telt hirdet lökertészi állásra. Az alias betöltéséhez főiskolai vagy technikumi végzettség szükséges. A bérezés iskolai végzettségtől es szakmai gyakorlattól függő­en történik. Lakást nem tudunk biztosítani. Az állás azonnal el­foglalható. Jelentkezés személye­sen a Tüdökórházban, a gazda- sági csoport vezetőnek Ax edelcnyi Tüdőkórház felvé­tett hirdet beteghordozói állás betöltésére. Illetmény kulcsszám szerint. Jelentkezés személyesen a Tüdökorhazban. Felveszünk anyagi-technikás es pénzügyi előadónak közgazdasá­gi szakközépiskolát végzett bün­tetlen előéletű, sorkatonai szol­gálatot teljesített személyt, je­lentkezés: Városi Túzoltóparancs- noksag. Kazincbarcika, Ifjúsági körtér 4. sz. Felveszünk hivatásos tűzoltónak 24/48 órás szolgálati idörendszer- ben dolgozó, 8 altalános iskolai végzettséggel rendelkező, büntet­len előéletű, sorkatonai szolgála­tot teljesített fiatalokat 30 éves korig. Várjuk „F” járműkategó­riára érvényes vezetői engedély­ivel rendelkező fiatalok jelentke­zését is. Havi jövedelem: 4000— 4300 Ft. Utazási hozzájárulást biz­tosítunk. Jelentkezés: Városi Tüz- oltóparancsnokság. Miskolc, Dó­zsa György u. 15. A Miskolci Vendéglátói pari Vál­lalat felvételt hirdet az alabbi munkakörökben: SZTK-ügyintc- zö, bérelszámoló, könyvelési nyilvántartó es adminisztrátor munkakörökben. Jeícntkezcs he­lye: Miskolci Vendcglátóipari Vállalat, Miskolc, Baross Gábor n. 13—15. sz. alatt a vállalat munkaügyi osztályán. Kilián-ricli kenyérgyárunkba felvételié keresünk gyakorlattal rendelkező karbantartó lakatost, villanyszerelőt es műszerészt. Je­lentkezni a gyár vezetőjénél: Miskolc. Lorantffy Zs. u. 34. sz. Alatt tehet. PALT AZ ATT FELHÍVÁS A Borsod-Abauj-ZcmpJcn megyei Tanács V. B. közlekedési osz­tálya pályázatot hirdet főelőadói munkakör betöltésére. Feltétel: építőmérnöki, vagy közlekedés­építő üzemmérnöki végzettség. Kérjük a pályázókat, hogy ön­életrajzukat eddigi tevékenysé­gük részletes ismertetésével 1084. július 30-ig nmünkre küld­jék meg; B.-A.-Z. megyei Ta­nács V. B, közlekedési osztálya, 3541 Miskolc, Tanácshoz tér 1. szám. Éjjeliőrt időszaki munkára, ta­karítókat, kertészt és asztalos szakmunkást karba ni árion ak azonnali belépéssel alkalmaz a 114. sz. ipari Szakmunkásképző Intézel, Miskolc Hl.* Gagarin u. 54. sz. (Kilián-dcl.) Szírmabesenyő nagyközségi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága pá­lyázatot hirdet egy fo igazgatási előadói álláshelyre. Felvételi kö­vetelmény: államigazgatási főis­kolai végzettség. Az állás azon­nal betölthető. Bérezés a 11/1383. (XII. 17.) ABMH-rendelet alap­ján. Jelentkezni lehet személye­sen a nagyközségi tanács elnö­kénél, Szirmabcsenyő, Kossuth u. 5.. vagy telefonon, a 38-751 szá­mon. A KÖZPONTI STATISZTIKA I HIVATAL Borsod megyei Igazga­tósága felvételre keres elemző közgazdászt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban, v^gy telefonon. Cím; Miskolc, Katalin ii. Telefon: 87-411, Lükáesnc dr. Az Eszak-magyarországi Víz­ügyi • Igazgatóság Műszaki Bizton­sági Szolgálata felvételre keres általános gépszerelőket, autósze­relőket, forgácsoló szakmunká­sokat, autódaru-vezetőt (A DK— 70), takarítókat. Feltétel: legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Bé­rezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: a Műszaki Biztonsági Szolgalat biztonsági csoportjánál. Tel.: l7-üí)8. Mis­kolc, Besenyői u. 3fl. Vásártér mellett. AZ OSZT CUROKREr A-ÁTVÉ­TELHEZ jól számoló cukorrépa- átvevőket keresünk. Jelentkezést írásban a Szerencsi Cukorgyár repaosztaiyar* kérjük küldeni. Eteftktaaácsadoi munkaköriben agrármérnököt és gyümölcster­mesztő mérnököt (szlovák nyelv­tudással) alkalmaz a Borsod— Heves megyei Állami Gazdasá­gok Szakszolgálati Állomása (Gyöngyös, Vármegyeház ter 1 Tel. 11-134.) A.r Országos Mentőtneolgálat 5 éves gyakorlattal rendelkező autószerelőket felvesz. Miskolc, Petőfi u. 18. körgó gyomorrai ücsörgött a vendégségben.­Mikor beesteledett, Fös­vény Szoki a barátjánál tért nyugovóra. Az asszony a verandán vetett neki ágyai. vele, mert ő maga meg be­lebetegedett a lakrnározás- ba. így büntette meg egymást a két fösvény. Fordította: Grabt»;;- Gábor Rejtvény: írjátok' be arz Üres négy­zetekbe a hiányzó számo­kat, és végezzétek el a számtani műveleteket úgy, hogy a már előre beirt ered­mények helyesek legyenek! Beküldési határidő: július hó 5. nap. Kérünk bennete­ket, hogy megfejtéseiteket levelezőlapon küldjétek be szerkesztőségünk címére. A hibátlanul megfejtők kö­zött könyveket sorsolunk ki. ’ A korábban közölt rejt­vény helyes megfejtése: 3 M W 17 8 12 S Ifi 9 13 4 fi 11 7 13 Könyveket nyertek: Ve­zér Viktória. Miskolc, Suba Norbert, Miskolc, Braun Anna, Rátka, Bakondi Já­nos, Mezőcsát, Gregócki Já­nos, Bánhorváti, Kormos Ildikó. Eger. A könyveket postán küld­jük el. Számoljunk Art Avos-defi tefcetefep a teecteei nelgy tefoí. Háwsngetea, kő- sengeleg

Next

/
Thumbnails
Contents