Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-29 / 151. szám
Hibás karburátorból csepeg a benzin Á gépkocsitüzekrol Az elmúlt napokban értesítést kaptunk a Tűzoltóság Miskolc városi parancsnokságától, hogy megszaporodtak a gépkocsi tűzesetek. Ebben az évben eddig 8 új típusú Skoda személygépkocsi gyulladt ki, és szenvedett különböző mértékben károsodást. Szerencsére egyik esetben sem történt személyi sérülés, az anyagi kár mértéke 15 és 30 ezer forint között mozgott. A gépkocsikat szakértői vizsgálatnak vetették alá, abból a célból, hogy megtudják: mi okozta a tűzeseteket A szakértő megállapította, hogy a tűzeseteket a karburátor meghibásodása idézte elő azáltal, hogy abból üzemanyag jutott a fel- hevült kipufogócsőre, amely begyulladt, és a tűz forrásává vált. A hiba közelebbi behatárolására nem volt lehetőség, mert a motortér kiégése miatt nem lehetett pontosabban meghatározni a hiba okát. Ennél a típusnál a tűz észlelése is nehezebb, mert a hátul elhelyezett motor miatt a vezető később veszi észre a keletkező füstöt. Mindezek miatt szükségesnek látszik felhívni a gépkocsi-tulajdonosok és a szerelők figyelmét arra, hogy a porlasztó beállítását, karbantartását a lehető legnagyobb gondossággal végezzék el. Különösen legyenek figyelemmel a karburátor alatt elhelyezett terelőlemez épségére, mivel ennek a feladata a kicsepegő benzin felfogása, összegyűjtése. Fokozott odafigyeléssel, gondos karbantartással el lehet kerülni ezeket a kellemetlen és nagy anyagi kárral járó tűz- eseteketE. ZS. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének hatvani szervezetében folyamatosan foglalkoznak a négylábú barátaink képzésével. Képünk az idomítóiskolában készült Csütörtökre virradóan 0 óra 23 perckor tűzmegelőzési munkálatok közben sújtólégrobbanás történt a Mecseki Szénbányák Béta bányaüzemének VIII. szintjén. Megsérült a helyszínen dolgozó kilenc bányamentő, akiket a mentők kórházba szállítottak. Közülük hat bányászt rövid idő múltával hazaengedtek, három társukat még kórházban ápolják, sérüléseik azonban nem súlyosak. Szerdán, a délelőtti műszakban a tűzvédelmi megbízott ellenőrző körútja során észlelte, hogy az egyik fejtésre váró vágatban, ahol még nem dolgoznak a bányászok, emelkedett a levegő hőmérséklete — ami veszélyhelyzetre ' utal. Ezért azonnal elrendelte a vágat elzárását. A sújlólégrobba- nás megelőzésére, illetve az esetleges tűz továbbterjedésének megakadályozására a vágatott habbal töltötték fel. A délutános műszak tűzvédelmi felelőse azonban ennek ellenére azt tapasztalta, hogy emelkedett a levegő szénmonoxid-tartalma, elérte a 0,002 százalékot. Ekkor riasztotta a műszak felelős vezetőjét, aki haladéktalanul intézkedett a veszélyeztetett körzetben dolgozó hatvan bányász felszínre küldéséről és a további biztonsági intézkedések megtételéről. A bányamentők hozzálátlak a kritikus vágat teljes elzárását biztosító kőgát építéséhez, melynek munkálatai közben érte őket a robbanás. TSLEX ÍTÉLET A swinoujscie-i (Szczecin vajdaság)) kerületi bíróság szerdán tárgyalta annak a francra állampolgárnak ügyét, aki a Lengyel Népköztársaság érdekeit sértő 778 könyvet és röp- iratot próbált az országba csempészni. A vádlott bevallotta, hogy a küldeményt Krakkóban kellett volna átadnia egy másik francia állampolgárnak. A bíróság a francia férfit kétévi börtönbüntetésre és 500 ezer zloty pénzbírságra ítéltei. ÁRADÁS A heves monszuneKŐzé- sek nyomán keletkezett áradások miatt több tízezer ember vált hajléktalanná és tizenkilenc személy vesztette életét az indiai Nyugal-Bengál szövetségi államban az elmúlt napokban. LISZT ÍRÓASZTALA A burgenlandi tartományi múzeum egy hamburgi magánszemélytől felvásárolt egy íróasztal-garnitúrát Liszt Ferenc hagyatékából. Liszt a garnitúrát 1886- ban, néhány hónappal halála előtt ajándékozta életrajzírójának, August Göller ich nek. MotoiMpérral a toronyba Egy kanadai férfi nem mindennapi mutatvánnyal írta be nevét szerdán. a leg- képleienebb rekordokat nyilvántartó Guinness-könyvbe. Terry McGauran motorkerékpárjával hajtott fel a To- ronótbgn levő 553,33 méter magas toronyház tetejére. Majd egy órába telt, amíg az 1760 lépcsőn motorjával felkapaszkodott. A férfi ezzel az elképesztő mutatvánnyal kívánta megünnepelni a torony felavatásának nyolcadik évfordulóját. Kefinti? faiért! Bővíti műszaki-kereskedelmi kapcsolatait a Budaflax Lenfonó és Szövőipari Vállalat az angol Lee Cooper céggel. A farmeréhoz hasonló mennyiségű márkás kord- bársony nadrág hazai gyártásáról írt alá szerződést. A kordbársony nadrágokat Csehszlovákiából importált szövetből, a Lee Cooper szabásmintája alapján a Ruhaipari Szövetkezet karcagi, valamint az EKISZ ózdi üzemében készítik. Az első 32 ezer darab nadrág, férfi és női változatban augusztusban már a hazai boltokba kerül. Razzia Miskolcon és kérnyékén A szeszélyes időjárás ellenére is főként, ha egy-két órára a nap is kisüt, a tapolcai sétányok és padok nem árválkodnak. Akad, aki a napsütötte pádon egy izgalmas regényt olvas, vagy éppen a délutáni fényben Tapolca virágai közt a parkban sétál. Fajtán László felvétele Él-e még vagy halott? Testvérháború A végállomás: detóxikáló Majdnem háromszáz rendőr- — a rendőrség valamennyi szolgálati ágának képviselői, a Forradalmi Rendőri Zászlóalj tagjai — átfogó, teljes ellenőrzést, közbiztonsági, közrendvédelmi akciót tartott szerdán délutántól csütörtök hajnalig Miskolcon és környékén. A nagy erőkkel végrehajtott akció több célt szolgáit. a miskolciak biztonság- érzetének további fokozását, valamint a veszélyes és különösen veszélyes 'bűnözők, a rendőrségi felügyelet alatt állóit ellenőrzését, a munkakerülők, csavargók búvóhelyeinek átvizsgálását, e személyek elszámoltatását. A Kovács Sándor főhadnagy vezette csoport a miskolci kapitányság illetékességi területéhez tartozó községeket vette szemügyre. Nyékládháza és Önöd között egy, az úttesten fekvő fiatalembert térítettek magához, s lelkére kötötték: ne üljön újra kerékpárjára. Ónod és Sajópetri között egy pótkocsis ZIL sofőrje hívta fel a rendőrök figyelmét az árokban fekvő kerékpárosra, akiről „nem tudni, él-e még, vagy halott”. Ö maga nem győződött meg róla. Ez is egy álláspont... Az édesde- den alvó férfi — szemmel láthatóan ittas volt — többször megköszönte a rendőrök segítségét, s határozottan megígérte, nem használja, egészen hazáig tolja a biciklijét. Rádión érkezett a hír: testvérek verekedtek össze Ilernád németi ben. Az Erdélyi János százados és Gáspár ülés vezette csoport percek alatt a helyszínen volt. A feldúlt lakás, a betört ablak jelezte a testvérháború nyomait — mindkét fiatalembert a detóxikáló állomásra szállították. Az akció mérlegét annak egyik irányítója, Tóth Károly alezredes a következőképpen vonta meg. — Örömmel tapasztaltuk, hogy az állampolgárok döntő többsége elismeréssel figyelte a rendőrök munkáját, tevékenységét. Az akciócsoportok — különböző okok miatt — mintegy másfélezer állampolgárt igazoltattak. 71 főt bekísértek, illetve előállítottak a rendőrkapitányságra. Ilyen nagy erővel régen hajtottunk végre akciót, amelynek eredménye bizonyítja. hogy szükség van a rendőrség ilyen jellegű tevékenységere is. (udvardy) A Bodrog harmincéves.. Három évtizedes múltjára emlékeztetnek majd Sárospatakon a köszöntők, az ünnepi megemlékezések; arról szólván, hogy harminc évvel ezelőtt alakult meg a Bodrog Néptáneégyüttes. Ünnep lesz I ma este a város Művelődési Házában, s természetesen soK tánc. A jubileumi műsorban # mai táncegyüttes tagjai ":ne! lett színpadra lépnek az „öreg Bodrogosok” is. Kétszíves asszony A negyvenhárom éves Anna Pois alsó-ausztriai asszony a* első osztrák, akinek két szív dobog a mellében. Az új szíve* a bét végén Innsbruckban ültette be a dr. Kranz Geschnil/.cf és dr. Raimund Margreiter vezette orvoscsoport. Mint széf' dán a kórház közölte, a „kétszíves” állapota kielégítő. Az cl' múlt négy hét alatt ez volt egyébként a harmadik sikere* szívátültetés Ausztriában. A két másik kilétét homály fedi' mert Tirolban törvény tiltja, hogy az újszívesek és a ilo' norok nevét és egyéb adatait közöljék. Anna Pois esetébe!* sem a kórháztól tudta meg az újszíves nevét égy napilap. Csillogás Fotó: Laczó József ESZAK-MAGYARORSZÄG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: TVIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út is _ 3527. P ostacím: Miskolc, PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067, sport.rovat: 16-049. levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, PL 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Terjeszti" * Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Áz előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 400 Ft. Index: 25’655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomda miskolci üzemeben. Felelős vezető: KILIAN BÉLA Igazgató. I I