Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-28 / 150. szám

f984 június 2XL, csütörtök ESZAC-MAGYARORSZAG 9 fammmfc postájából SE KÉP, SE PÉNZ... Segítséget szeretnék kérni » szerkesztőségtől, mert saj­nos én sehogyan sem boldo­gulok, s csak bosszankodom. A múlt év szeptember 18-án felkeresett lakásunkon egy férfi azzal, hogy csináltas­sunk fényképet gyermekünk­ről. Előleget is kért, 500 fo­rintot s közölte, hogy febru­árban jönnek felvételt készí­teni. El is jöttek, igaz csak márciusban, de elkészítették a felvételt és még 280 fo­rintot kértek. ígérték, hogy két hét múlva elhozzák a képek(et. Sajnos azonban még mindig nem jelentkeztek, s igy se kép, se pénz. Én már két ajánlott levélben is fel­VlGYÁZAT, FONYÍRÁS! Bérházunk előtt június 20- án délelőtt fél 11-kor a ker­tészeti vállalat dolgozója fü­vet nyírt. Én sajnos pont nem voltam akkor otthon, mert akkor nem hagyom szó nélkül „munkáját’’. Csalá­dommal és a lakókkal együtt ugyanis egy kis kertet ala­kítottunk ki a bérház előtt. Felásuk a földet, virágokat, bokrokat, két aranyosát és egy akácot ültettünk. Nagy bosszúságunkra, ezeket is fűnek nézte, bár hatvan-hct- ven centiméteresek, s szépen lenyírta. Nem értjük, hogj/an tehette ezt, hiszen észre kel­lett vennie, s kikerülhette volna. Mi szebbé altatjuk tenni környezetünket, növé­nyeket Hitetünk., gondozzuk nvoknt: »őt le rs sári ózzuk a füvet, ha „elfelejtik” le-niftr- wl, kete r éten karrierem tv­H.LETÉKES VÁLASZOL 1 sípunk 1984. június V4-1 mamában „Az érem másik oldala" címmel közöltük Koppány Béla miskolci lakos levelét, amelyre a megyei Kéményseprő és Tüzelés- technikai Szolgáltató Válla­lat főmérnöke, Viszokai Ti­bor válaszol: „A levélíró megkereste vállalatunk cse- répkályhás részlegvezetőjét abból a célból, hogy meg­levő cserépkályháját hogyan rakassa át. Részlegvezetőnk készségesen május végére ígérte, hogy elmegy a laká­sára és megadja a szükséges információt. Sajnos, ebben az időszakban — május 31. és június 3. között — .rész- legvezetőnknek Salgótarján­szólítoltam őket, hogy küld­jék el vagy a képeket, vagy a pénzt, de még csak válaszra sem méltattak. Gyes-en levő kismama vagyok, s nem ál­lok úgy anyagilag, hogy ki­dobjak 780 forintot. Szeret­ném végre megkapni a ké­peket, hiszen azért mentünk ,bele ebbe a rosszul sikerült „üzletbe”, ami úgy tűnik in­kább a fényképésznek üzlet. Előre is köszönöm a szer­kesztőségnek, ha segítenek. A fényképész címe: Color Riportfotó GMK, Miskolc 10. Pf.: 599. Balta Balázsné Cigánd, Kazinczy út 4. hát: érdemes szebbé tenni környezetünket, ha egy fia­talember — kényelmessége miatt — nem akarja kerül­getni ezeket a kis növénye­ket. Persze azt nem gondol­tuk volna, hogy pont a ker­tészeti vállalat egyik dolgo­zója teszi tönkre ezt a gon­dozott kis kertet, akinek fel­adata a környezet gondozá­sa, szépítése lenne. Szeret­nénk, ha figyelmeztetné vál­lalata ezt a fiatalembert. Le­gyen figyelmes, ne. tegye tönkre a mások munkáját. A lapban azért is kérjük a le­vél közlését, hogy felhívjuk a figyelmet, nehogy .mások is így járjanak, legyenek ré­sen, ha fűnyírás van a kör­nyékükön. Lmnch KruAné WhdWőc, Munkás u. 8. ban egy országos rendezvé­nyen kellett reszt vennie. Így ebijen az időpontban telefo­non hiába is kereste őt. Jú­nius 4-től visz.ont folyamato­san» a vállalat központjában tartózkodott, tehát újbóli te­lefonhívásra készségesen állt volna rendelkezésre. A tele­fonon nyújtott — ismeretlen személytől származó — in­formációtól elhatároljuk ma­gunkat, mert ez nem jellem­ző a vállalatunknál dolgo­zókra. Egyébként vállala­tunk nincs monopolhelyzet­be a cserépkályhás tevé­kenységet illetően, hiszen a Tüzép Vállalatoktól megvá­sárolható csempékből, kály­haanyagokból Miskolc vá­rosban és környéké» Wbb mint tíz cserépkályhás kis­iparos dolgozik, illetve vál­lal munkát. A levél megjelenése után felkerestük Koppány Béla panaszost, s a cserépkályhá­val kapcsolatban megadtuk á szükséges információt. Elné­zést kértünk ügyfelünktől, s ha megrendeli vállalatunk­tól a cserépkályha átrakását, úgy rendelkezésére állunk. * „Csak ígérni tudnak” cím­mel lapunk május 24-i szá­mában közülük Lázár Kata­lin Miskolc-Pereces, Erdősor utca 21. számú panaszos le­velét, amelyre, a Miskolci Köztisztasági Vállalat igaz­gatója, Farkas György vála­szol: „Vállalatunk dolgozói sajnálatos mulasztást követ­tek el Perecesen, amikor a meghirdetett időben nem szállították el a kikészített limlomot. A mulasztásról o Lázár Katalinnal történt te­lefonbeszélgetéskor értesül­tünk, a helyszínre siettünk, de a ház előtt már nem ta­láltuk. a lomokat. Érdeklő­désünkre a levélíró édesany­ja elmondta, hogy javították a járdát, és ezért átrakták azt a lakatlan domboldalra. ahol a fű között jelenleg is elszállításra vár. A mulasz­tásért szives elnézést kér­tünk, s a sürgős elszállítá­sáról gondoskodunk FEDETLEN GÖDRÖK Wem tudjuk melyik válla­lat, vagy szerv kell bogy in­tézkedjen, mert már telefo­náltunk * vízműveknek, a Városgazdálkodási Válla lat­nuk — de eredmény nélkűL Talán, ha panaszunk megje­lenik az. Észak-Magyaror- szagban, felfigyelnek és in­tézkednek, addig, amig sú­lyos baleset nem történik. A Zámenhof utcán levő játszó­tér mögött ugyanis két mély, fedetlen akna van, ahová csoda, hogy még nem esett be gyerek. A szülők nyugod­tan engedik le játszani, hi­szen itt labdázhatnak, sza­ladgálhatnak, nincs jármű- forgalom, arra senki nem gondol, hogy hosszú hónapok óta nyitott aknába zuhanhat bele. Kérjük, sürgősen in­tézkedjenek, fedjék be azo­kat. P. J.-né és társai Miskolc. Zámenhof utca Szép, színes, csak... Lapozgatom. Kitekintés a nemzetközi segélynyújtásba és betekintés a Magyar Vö­röskereszt történetébe, mun­kájába. Jó gondolat, hogy Munkácsy képe itt. is nevel, mondanivalóján kívül eszté­tikára, szépre. .Lapozgatom. Zenéről is van benne szó! Ritka az a magazin, amelyik a zenei kultúra bővítését, a muzsi­kára csoda lkoztatá.st meri be­tűvel is vállalni. Rajzoltat­nak is. Bíztatnak majdnem minden oldalon; csináld, pró­báld meg! Versek és fejtö­rők. Lapozgatom. Alapjában vé­ve tetszik. Persze, itt a csa­lafinta gondolat; jobb, vagy rosszabb lesz-e a Magyar Vöröskereszt „Véd+Vár” cí­mű gyermekmagazlnjának következő száma. Az utoTVi oldalra fordítok: ára 20 forint. Nem tetszik. Soknak tartom, és a véle­ményemmel nem vagyok egyedül. Sokallja a szülő, az osztályfőnök es a vörösike- resztes tanárelnök is. Lapozgatom. Alapjában vé­ve tetszene... (koperzi) Mégsem annyira, közönyö­sek a népek! Még a panel- házak rideg világában sem! Ez lehet az első megálla­pítás a fura helyzetben meg­álló Trabant Combi kiváltot­ta reakciósorozat kapcsán. A kocsi egyenes utca végén áll. mintha még tovább akarna menni. De nem me­het, mert előtte tornyosul a sokemeletes, szürke panel- ház. Jobbra is, balra is for­dulhatott volna, sót, szüksé­ges lett volna, de nem tette. Inkább megállt, sehogyan sem az utca képébe illően, és csendben maradt. Hosz- szabb idő elteltével valaki­nek feltűnt: ugyan minek áll itt ez n Trabicsck? Job­ban megnézi, látja, hogy a volánra borulva ott a veze­tője is. egy férfiú. Hű! in­farktus! Érgörcs! Meg min­den! Valami nagy baj van, gyorsan intézkedni! Szukái Hamarosan megérkeznek a mentők is, a rendőrök is. Nem kell mindjárt a leg­rosszabbra gondolni! Ez le­helne a második megállapí­tás. Rövid vizsgálódás után ugyanis a mentők és a rend­őrök között bosszankodóíssal elegyes derű keletkezik. A volánnál levő férfiút min­denesetre kiemelik a Tra­bantból és üggyel-bajjal át­viszik az egyik hivatalos ko­csiba. A Trabantot pedig rendőr viszi, kábé 30—40 mé­ternyire, a nagy ház előtt le­im parkolóba. Tulajdonkép­pen ez volt úticélja vezető­jének is, de ő — mint hire kelt —, többet ivott a kel­leténél, az utca végéhez ér­ve már nem tartótra érde­mesnek a kanyarvélelt, in­kább elaludt. Szundikált ki­csiny eg. Minden jó, ha jó a vége, akár derülhetnénk is vala­micskét. Ha nem ötlene fel az újabb megállapítás: ezzel az emberrel és hasonló tár­saival sajnos mind gyakrab­ban találkozunk az utakon. Bizony! Ilyen állapotú egyé­nek tapadják a sok lóerős járgány gázpedálját, jönnek szembe velünk, előznek kon­vojokat, vágtatnak a gyalo­gosok közé, nem ismernek se istent, se embert, hát még bizonyos közlekedési szabá­lyokat, de hiszen nem is tudnak magukról! Vajon a békésen szundi­káló, kocsiból kiemelt férfi­úval legközelebb mikor ta­lálkozhatunk az országúton? Iprisks) Gépkocsivezetőt vizsgáló kocsi Egy brémai autógyár ku­tatási célokra szolgáló autó- modellt tervez, amelynek se­gítségével meg akarják vizs­gálni a gépkocsivezetők tes­ti-lelki igénybevételét. En­nek megfelelően olyan kö­zépkategóriájú gépkocsit szerkesztenek, amelynek mérőműszerei nemcsak a se­bességet, a gyorsulást és pél­dául a gázpedál mindenkori állását regisztrálják, hanem többek között a vezető szív­működését is. A menet köz­ben felvett EKG-diagram a legmegbízhatóbb stressz- jelző. A kísérleti utakon — nagyvárosokban, csúcsforga­lom idején —r nyert mérési adatokat mágnesszalagon rögzítik, majd számítógéppel kiértékelik. Mindezek alap­ján értékes felvilágosításokat várnak az autóvezetők testi és szellemi megerőltetéséről, valamint az ember és az au­tó közötti kölcsönhatásokról. Házhelyek kialakítása Belterületté minősítették az ózdi búzásvölgyi területet. Ezen a részen házhelyeket alakítottak ki, melyek hasz­nálatba adása már folya­matban van, valószínű, hogy a magánerős építkezéseket a Búzásvölgyben még ebben az évben megkezdik­A nyári gyemekbaleselekril Az általános és középisko­lákban június 15-én végre felkerült a táblára a teljes szó: VAKÁCIÓ. A napi fel­adatoktól vidáman szabaduló gyermeksereg már alig vár­ta, hogy élvezhesse a nyár örömeit. Sokan a következő napon már beutalójukat szo­rongatva tolongtak a vona­tok körül, mások edzőtábor­ba készülnek, vagy nagyma­ma, nagyapa várja őket kel­lemes vidéki nyaralásra. A gyerekeket ez idő alatt a felnőttek féltő gondoskodása veszi körül és pontosan tud­ják, hol szabad fürödniök, merre tanácsos kirándulni, a biciklitúrák alkalmával mi­lyen szabályokat kell betar­tani a közúton, merre veszé­lyes és merre biztonságos. Igen kis számban, de gyer­mek baleset sajnos akkor is előfordulhat, ha felnőtt tár­saságában vonnak a gyere­kek, de a legtöbb baleset akkor következik be, ha a gyerekek egyedül töltik el a vakációt. Évről évre visszatérő prob­lémát jelent a felelőtlen für­dőzés, a mély és igen hideg vizű kavicsbánya tavakbon. Szintén veszélyes a táblával tiltott helyen való fürdés, vagy a jelző viharrakéta fi­gyelmen kívül hagyása. Leg­jobb baleset-megelőzési mód, ha a gyerekek már tudnak biztonságosan úszni, s amel­lett betartják az óvatosság szabályait: befelé a vízben csak olyan távolságra szabad úszni, hogy vissza is tudja­nak jönni, hogy tilos felhe- vütt testtel o hívogató, hús habokba ugróm, mert tüdő gyulladást okozhat, súlyosabb esetbe« ■ tzfcr nem mhtefig birjo ki ezt a megpróbálta­tást ... Mindereken kWüL komoly gondot jelent az otthoni bal­esetek megelőzése «. Az egyedül hagyott gyermek sokszor olyan dolgokhoz nyúl, amelyről tudja ugyan Hogy veszélyes, de unaloműzésként ezzel üti el az időt: játszik a tűzzel, vegyészkedik és kí­sérletezik, elektromos beren­dezéseket piszkál meg és szed szét. Ezek megelőzésére cél­szerű o szülőknek előzetes na­pi programot csinálni a gyer­mek bevonásával: mivel tölt­se el hasznosan az idejét: most jobba« bele lehet őket vonni a háztartási munkába, gyakrabban mehetnek mozi­ba, meglátogathatják bará­taikat. többet olvashatnak, naplót vezethetnek élménye­ikről, rendezhetik gyűjtemé­nyeiket, spórolhatnak. Amint kilép o házbál e gyermek, tudnia kell, hogy a közúti szabályokat mindig és mindenütt be keR tartani. A vakáció alatt Is ügyelni kelt arra, hogy ne rohem jón figyelmetlenül oz úttestre a kocsik közé pattanó labda után, vagy ne játsszon o pör­kölő járművek között, mert az orra haladó járművezetők vagy egyáltalán nem, vagy csak későn veszik észre őket, s ennek is komoly következ­ményei lehetnek. Minden gyermeknek szüksége van or­ra, hogy számára a nyár p»- hentetöen szép és élmények­ben gazdag legyen, hogy erőt gyújthessen egy új tam- év sikereihez, t mindebbe» a fe+uóttekuek a vem Wado- twk. Féljünk-e a kullancstól? A mostam csapadékos idő- . járás különösen kedvezett a kullancsok elterjedésének. Kerülnünk kell ezért az er­dőt? — kérdeztük dr. Mun­kácsy Magdolnától, a megyei KÖJÁL járványügyi osztályá­nak vezetőjétől? — Szó sincs róla A tiszta, erdei legelőn való mozgás az emberi szervezet alapvető szükséglet e. Megyénk terüle­te nem tartozik a fertőzött gócok közé: az elmúlt öt esz­tendőben csupán szórványos megbetegedések fordultak elő Borsodban. — Hogyan fertőz er rrr. élősködő? — A kullancs a fák. bok­rok leveleiről ejti rá magát az alatta elhaladó, vagy 3* aljnövényzetről mászik at a fűben ülő emberre. A lágy részeket: a hónaljat, térdhaj­latot, köldököt és az ágyéki környéket kedveli leginkább. Befúrja fejét a bőr alá és el­kezdi szívni a vért. A vírus — ha esetleg fertőzött az ál­lat —, ekkor kerül át az em­ber szervezetébe. — Mi a teendő, hogy en­nek a minimális fertőzési le­hetőségnek se adjunk esélyt? — Nyaltnál, bokánál, csuk­lónál zárt ruházatban és könnyű sapkában járjuk az erdőt. Hazaérve alaposan néz­zük át magunkat, a szülők pe­dig minden erdei-mezei ki­rándulás után tüzetesen vizs­gálják át gyermekeiket! Ha találunk kullancsot. * levegőd elzáiva tőle, még könnyen ki-L szedhetjük. Üljünk sokáig ^ fürdőkádban vagy kenjük bei vastagon valamilyen zsfroa krémmel és mutatóujjunkkal sodrómozdulatokat végezvej erősen nyomjuk. A tortúrái hatására magától is kibújik, illetve csipesszel könnyen el­távolítható. Ha mégis be le­szakadna a feje, vagy már bőrpír van körülötte, — amit viszketés is jelez — fordul­junk sebészhez. Az erdei tar­tózkodást követő 14. napon belül fellépő lázas, megbete­gedés esetén említsük meg aa orvosnak, ha volt kullan-' esünk. Virágzik a mák Jó móktermés ígérkezik Juhász Sándor kertiében Tiszocsermelyen. Egy-egy száron nem rit­ka az Öt, hat gumó. P>»tó: laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents