Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-26 / 148. szám
1984. június 26., kedd ui Befejeződön a női kosárlabda-válogatottak Balti Kupa nemzetközi tornája. A győzelmei Jugoszlávia válogatottja zerezte meg, Magyarország együttese a második helyen végzett. XX. nyári iffiri-aiitayia Rakusz Éva Duisburgban egyes hajóban ismét kikapott Kőbán Ritától, de kettesben Povázsánnal vigasztalódott. Eredményekről - SOTOSfbiíl ESZAK^MAGYARORSZAG 7 Naptár_ _____ 1 984. június 26., kedd A. np kelte 4.48, nyttgt» SO.M órakor A hold kelte 2.3!). nyugta 18.12 ó rakor Névnap: János, PálÉvforduló Százhatvan évvel ezelőtt, 1824. június 26-án született, és 83 éves korában, 1907-ben hunyt el William Thompson (Lord Kelvin) neves angol fizikus, az abszolút hőmérsékleti skála meghatározója. időjárás _____ Várható időjárás ma estig: többnyire erősen feíhős le« az ég, és futó zápor, illetve hajnalban eső várható. Ar időnként erős északnyugati szél éjszaka mérséklődik. A hőmérséklet 12 fok körül várhotó. Zánkán rendezték meg a XX. nyári úttörő-olimpia döntőjét. A, borsodi sportolók eredményei, leányok, atlétika, ötpróba, egyéniben: 4. Stanev (Miskolc, 21-es iskola). Kajak-kenu, EK I. 500 ni: 1. Kende Zsuzsa (Leninváros, 5-ös iskola, testnevelő tanár: Ku- ik József), 2. Szonda (Lcninvá- ros, (»-os iskola). K I. 500 m: l. Csákváry Judit (Leninváros, 5- ös iskola, edző: Janesár László). K II. 500 m: 2. Bíró, Csákváry (Leninváros, 4-es és 5-ös iskola). Üszás, 50 m, gyors: 5. Cse- ma (Miskolc, 3-as iskola). Fiúk, tollaslabda: 4. Mester (Miskolc, 42-es iskola). Kajak-kenu, MK 1. 2000 m: 2. Borbély (Leninvá- í'os, fi-os iskola), ... 4. Rontó (Miskolc, 20-as iskola). K I. tooo ni: 2. Dézsi (Leninváros, 4-es iskola). Atlétika, ötpróba, csapatban: 5. Miskolc, 21-es iskola. Egyéniben: 2. Tóth (Miskolc, 21- es iskola), 3. Deme (Kazincbarcika, Újvárosi ált. isk.). — Kis csalódást jelentett számunkra, hogy az idén a Drámai és hamis csapatsporiágakban megyénk fiataljai nem szerezlek jogot az országos döntőbe kerülésre — értékelte a versenyt Fazekas Miklósáé, a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztályának főelőadója. — Ez a nehéz területi beosztás miatt alakult így. Ettől függetlenül kis szerencsével kedvezőbben is szerepelhetlek volna sportolóink. Maradéktalanul elégedettek lehetünk a leninváro- si kajakosokkal, s az atlétákra sem panaszkodhatunk. Üszásban Csema Enikő túl sokat vállalt magára, s ezért maradt el a várakozástól. A legtöbb sportágban egyébként helyezést szereztek fiataljaink, jelzi ezt az összesített pontversenyben elfoglalt 3. hely. csatád felhangok VÍZILABDA. MEAFC—CSMSK 14-7 (2-2, 4-1, 4-0, 4-4). MiskOlC- Tapolca, OB II/A. Miskolcon rendezték meg az Egyetemi Kupa tornáját, melyen hat együttes vett részt. A MEAFC gárdája a harmadik helyet szerezte meg. TÁJFUTÁS. A DVTK rendezé- ' sében került sor a Lillafüred Kupa versenyére, melyen csaknem kétszázan vettek részt. (A nagy érdeklődés annak tudható be. hogy az eredmények már beszámítanak a jövőre bevezetésre kerülő, számítógépes rendszer alaprangsorába.) A győztesek, férfiak: Bokros (MEAFC). Kovács (H. Bottyán SE). Szabó fies Szakközépiskola), Szalay (DUSE), Csekk (Nyíregyházi Konzerv SE), Jacsó. Rankasz. Bobok (DVTK). N»5k: Váradv (MEAFC). Máté. Vavrik (Nyíregyházi MGFSE). Kalo E., Zlacky, Zam- bó (DVTK). RÁDIÓZÁS. A megye rádió- lránvmérői Tiszavalk környékén, a Matyó Rádióklub versenyén mérték össze tudásukat. A győztesek, felnőtt férfiak: Dékánv. KIALAKULT a Borsod megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksag mezőnye. (Mint ismeretes, az Északi és a Keleti csoportból az plső nyolc-nyolc gárda került be a 16 csapatos most szervezett új bajnokságba.) A mezőny a következő: Borsodi Bányász (kiesett a területi bajnokság Mátra csoportjából). Miskolci Üveggyár, Putnok, Hejőcsaba. SÜMSE. MEAFC. Szuhavölgyi Bányász. Mákvölgyi Bányász, Prügyi Tsz í~E, Mezőkövesdi Munkás SE. Encs, Gönc, Mezöcsát, Bodroghalom, Alsózsolca, Felsözsolca. A ni egyel serdülő bajnokságok győztesei, I. csoport: Olefin SC. II. csoport: Borsodszirák. ITT. csoport: Mezőkövesd. IV. csoport : Sátoraljaújhely. V. csoport: Encs. MISKOLCON július 4—fi. között rendezik meg a megyei tehetségkutató labdarúgó-válogatottak területi tornáját. A IV. csoport mérkőzésein Heves, Szabolcs. Hajdú és Borsod. 1970. augusztus 1. után született játékosai vehetnek részt. A program. július 4-én. az MVSC-sport- telepen. 15 óra 30: Hajdú—HeA Megyei Atlétikai Szövetség rendezésében került sor a hét végén Diósgyőrött a serdülő A korcsoportbeli atléták megyei bajnokságára a DVTK új műanyagpályáján. A 2 napos versenyre ideális körülmények között került sor, ennek ellenére nagyon gyér volt az érdeklődés a bajnokság iránt. Egykét kiemelkedő eredmény így is született, f el tét lenül idesorolandó a lányok közül a diósgyőri Kovács 12,2 másodperces eredménye a 100 méteres síkfutásban és a kazincbarcikai Z abari 0:02,9 másodperces eredménye a fiúk .'1000 méteres síkfutásában. Mindkét produkció serdülő , aranyjelvényes minősítést jelent. A megyei bajnokság győztesei, lányok: 100 m síkfutás: Kovács (DVTK) 12,2 rnp. 100 m gátfutás: Kovács (DVTK) 15,6 mp. 200 m síkfutás: Kasza (Olefin SC) 26 mp. 600 m gátfutás: Kasza (Olefin SC) 45,4 mp. 400 m síkfutás: Kasza (Olefin SC) 59,5 mp. 800 m síkfutás: Szabó (DVTK) 2:18,3 mp. 1500 na (rfkfutásn Szabó Nők: Nagymáté. Ifjúsági férfiak: Koncz (mindhárom I.K M). Fiú úttörők: Szántó (DIGBP). ÖKÖLVÍVÁS. Debrecenben rendezték meg a Bocskai-emW-i:versenyt. Eredmények, 63.5 kg: 1. Bara. 81 kg: 1. Csépányi. 91 kg: 3. Bodnár (valamennyi Borsodi Bányász). KAJAK-KENU. A dnisburgi regattán a nők K I. 500 méteres Versenyében Rakusz (Olefin SC) a 2. helyet szerezte meg. K II. 500 méteren pedig Povázsánnal az oldalán elsőnek érkezett a célba. K IV. 500-on ugyancsak tagja volt. az első helyezett magyar csapatnak. ATLÉTIKA. A Budapest-bajnokságon a következő helyezéseket érték el megyénk sportolói. Férfiak, too m: 4. Lindák (DVTK), 10,84. 800 m: 1. Bereczki (MVSC) 1 :48.83. 10 000 m: • L Szász (MVSC) 29:38.1. 3000 m, akadály: i Szénégető (KVSE) 8:49.97. 2. Orosz (KVSE) 8:50.55, 3. Papp (DVTK) 8:52.03. Nők. 100 m; 3. Mádai (MVSC) 12.03. Súly: 2, Pallayné (DVTK) 15.42. Diszkosz: 2. Pallayné 57.44. Július 5-en, a Hejocsabai Cement SE pályán, 15 óra 30: Szabolcs— Hajdú. 17 óra: Borsod.—Heves. Julius 6-an. a Miskolci Üveggyár pályáján, 9 óra: Szabolcs—Heves. 10 óra 45: Borsod—Hajdú, A BORSOD megyei Természet- barát Szövetség megbízása alapján az OKSE szakosztálya rendezi meg az idei minősítő tábort. Az eseményre július 5-tol 8-ig Bogácson kerül sor. Jelentkezni június 30-ig lehet, az OKSE természetjáró-szakosztályánál. (Bővebb felvilágosítást a megyei szövetség, illetve az OK- SF. szakosztálya ad az érdeklődőknek.) Tönap elnevezéssel, a KISZ Miskolc városi Bizottsága és á BAÉV KISZ-bizottsága tömeg- sportnapot rendez Mulyiban. június 30-án. A programban többek között szerepei horgászverseny, női labdarúgás, lábteniszverseny, tőátúszás. futóverseny, vízi-sportbemutató, vízi akadály- verseny, aerobic- és karatebemutató. Az eseményeken bárki részt vehet. (DVTK) 4:42.8 mp. Magasugrás: Hacsi (KVSE). 150 cm. Távolugrás, Kovács (DVTK) 538 cm. Súlylökés: Livják (DVTK) 980 cm. Diszkoszvetés: Livják (DVTK) 30,72 m. Gerelvhajítás: Kalán (DVTK) 34.42 m. Fiúk, 100 m síkfutás: Gá- lik (KVSE) 11,6 mp. 110 m gátfutás: Keresztúri (DVTK) 15,8 mp. 200 m síkfutás: Gá- lik (KVSE) 23,7 mp. 300 m gátfutás: Keresztúri (DVTK) 41,5 mp. 400 m síkfutás: Kárpáti (DVTK) 51.7 mp. 800 m síkfutás: Kárpáti (DVTK) 2:02,2 mp. 1500 m akadályfutás: Pálfalvi (DVTK) 4:37,5 mp. 1500 m síkfutás: Zabari (KVSE) 4 :30,5 mp. 3000 in síkfutás: Zabari (KVSE) 9:02,9 mp Magasugrás: Zelena (MVSC) 180 cm. Távolugrás: Vince (KVSE) 572 cm. Hármasugrás: Jónás (DVTK) 12,09 m. Rúdugrás: Gris (KVSE) 270 cm. Súlylökés: Visnek (DVTK) 11.87 m. Diszkosz- vetés. Visnek (DVTK) 35,6 m. Gerelyhajítás' Dpák (KVSE) 45.28 cm Kalapács- vetés: Deák (KVSE) 26,72 m. K. M. Lakatos József, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1938-tól volt tagja a pártnak, 67 éves korában elhunyt. Temetése 1984. június 28-án, csütörtökön 17 órakor lesz a vasgyári temetőben. MSZMP Miskolc városi Bizottsága Diósgyőri Gépgyár Bizottsága — AZ IDÉN VÉGLEGESEN eltűnik a tiszalúci cigánytelep : az utolsó négy család is egészséges lakásba költözhet szeptemberben. Jelenleg a házak tetőszerkezetének készítésén dolgoznak. A második és harmadik generációs cigánylakosok közül egyre többen kapcsolódtak be a magánlakás-építési akcióba. Az önerőből építkező 14 családból hatan vásároltak csökkentett értékű telket — JAVARÉSZT PANASZOKBÓL állt annak a 17 beadványnak a tartalma, amelyet az elmúlt évben kapott a Leninvárosi Népi Ellenőrzési Bizottság. Az írások — közöttük öt névtelen! — 72 százaléka bizonyult részben vagy egészében meg- alaoozottnak, s az érintett területek főleg a gazdasági szolgáltatás, a beosztással való visszaélés és a jogtalan haszonszerzés voltak. — A NÉPVISELETEK iránt érdeklődök figyelmébe ajánljuk a miskolci Herman Ottó Múzeum csütörtöki, június 28-i meghívását. A Papszer utcai kiállitóteremben a Déri György gyűjteményéből való népviseleti anyagot mutatják be az érdeklődőknek. A kiállítást csütörtökön délután 5 órakor dr. Varga Gyula, a debreceni Déri Múzeum tudományos főmunkatársa nyitja meg. — ÉNEK-ZENEI szakfelügyelők országos tanácskozása kezdődött meg tegnap, június 25-én Sárospatakon a Coménius Tanítóképző Főiskola és az Országos Pedagógiai Intézet rendezésében. A szakemberek az általános iskolai ének-zene oktatás időszerű feladatairól tanácskoznak. — A TOTO 25. héti eredményei: 2, 1, x, 1, 1, 2, 1, 2. 1, 2, 2, 1, 1 és a + l-es 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nyeremények az illeték levonása után a következők: a 13+1 találós szelvények száma 3 darab. Nyereményük egyenként 882 ezer 5 forint. A 13 találatos szelvények száma 2 darab. Nyereményük egyenként 567 ezer 3 forint. A 12 találatos szelvények száma 115 darab. Nyereményük egyenként 16 ezer 435 forint. A 11 találatos szelvények száma 1633 darab. Nyereményük egyenként 1157 forint. A in talá- latos szelvények száma 14 ezer 211 darab. Nyereményük egyenként 199 forint. — GYERMEKFILM forgatását kezdte meg a Magyar Televízió szegedi stúdiója. A Simái Mihály: A világ legszebb lovai című regénye alapján készülő kalandfilm felvételeit R adó Gyula rendező irányításával a Csongrád megyei ásott halmi erdőben és a szegedi ge- dói általános iskolában készítik. A néhány felnőtt mellett 25 gyermekszereplője van. A története arról szól, hogy a gyermekek elrejtenek, gondoznak és ezzel megmentenek egy let)®-' gásra ítélt lovat— MADRIDBAN vasárnap ötnapos konferencia kezdő-' dött Ernest Hemingway ame-’ rikai író munkásságáról,' amelyet az egyesült államokbeli Hemingway Társaság szervezett. A hét or-' szagból érkezett résztvevők elsősorban az író spanyolországi ihletésű műveit tanulmányozzák. — A VADRÓZSÁK című székely népballada-gyűjte- ményböl összeállított előadóestjét tartja a Miskolci Galériában június 26-án 18 órai kezdettel Adám Erzsébet marosvásárhelyi előadóművész. Közlemény Miskolci, sárospataki, málvi és kistokaji méhészek, figyelem! REPÜLŐGÉPES SZÚNYOGIRTÁS. Repülőgépről permetezett vegyszer segítségével irtják a szúnyogokat junius 28-án. tehát csütörtökön Miskolcon, Sárospatakon. Mályiban es Kistokajban. A munkát a Miskolci Köztisztasági Vállalat végzi el s ezúton is felhívja a méhészek figyelmét. hogy ííz ilyen esetekben szükséges imezkedeseket a méhek védelme érdekeben tegyek meg. Miskolcon az Irtást hajnalban, illetve reggel, vagy késő délután. kora este végzik el. Az irtásba bevont területek a következők: Tapolca, valamint a Hejő patak medre. Tapolcától a déli terelőútig. Az Egyetemvaros, az Avas területe, Nádasret. Népkert és Semmelweis Kórház, Lódi-telep és Vasgyári Kórház, diósgyőri vár és strand környéke. Csanyikban a KISZ-tábor ess sétányok. Perecesen az iskolai nyári tábor területe, Csorba-tó és Sajó-part. valamint a Megyei Kórház és környezete területen. Sárospatakon a kora reggeli, vagy kora esti órákban lesz a szúnyogirtás. A BÖdrog-part mindkét oldalán valamint a Berek területen, az iskolákéin és a fürdő területén a református és katolikus temető területe, az újtelepi családi házak területe, a téglagyár. a várkert és a Radvany patak környéke. Mályiban és Kisfokaiban az irtás a hajnali, kora reggeli, vaey késő délutáni, kora esti órákban várható az alábbi területeken. Mályiban: a tópart, hétvégi házak területén. Kisfokaiban: a tópart, horgászt an vak területe. Kedvezőtlen — szeles, csapadékos — időjárás esetén a fent leírt napszakokban június 29- én. vagy június 30-án kísérlik moc inból az irtást A Miskolci Köztisztasági Vállalat tehát ezeken a napokon 1# kért a méhészek figyelmét, h* az időjárási okok miatt elmarad a szúnyogirtás. S ofcáfg felejthetetlon lesz a franciaországi labdarúgó Európa- bajnokság két elődöntője? a focibarátok számára. A négy együttes lenyűgöző produkcióval örvendeztette meg nemcsak híveit, de mindenkit, aki szereti ezt a csodálatos sportágat. Michel Hidalgo azt nyilatkozta, hogy igencsak nehéz perceket élt át, különösen akkor, amikor a portugálok megszerezték a vezetést. Bizony, 1-2-es állásnál összeomlóm látszott az a sok gonddal alakított építmény, amely a nagyszerű szakember tevékenységét dicséri. Jó kis csapatot kovácsolt össze, s noha érzésünk szerint az 1982-es világbajnoki együttese ütőképesebb volt, ez a •bostoni kapaszkodott magasabbra. Igaz, ezen az EB-n nem panaszkodhattak a franciák Fortunára. A dánok elleni nyitómérkőzésen valósággal szenvedtek, egy halszerencsés öngól eredményezte számukra a sikert. A portugálok elleni elődöntőben pedig az olasz Bergamo játékvezető rendkívül „hatékony” közreműködése szükségeltetett a döntőbe jutáshoz. Ennyire részrehajló bíráskodást régen láttunk ilyen szinten (talán az 1978-as világbajnokság Argentína—Hollandia fináléján sipolp Gonellát említhetjük — érdekes: ő is olasz...) és semmiképpen nem mehetünk el mellette szó nélkül. A dolog azért érdeméi néhány gondolatot, mert ezen az EB-n mintha a csapatok sokkal felkészültebben jelentek volna meg, mint a sípos emberek. Növekvő hitetlenkedéssel néztük például a spanyol—dán találkozón bíráskodó angol Courtney tevékenységét. Már a küldést sem nagyon értettük (köztudott, hogy a dánok ütötték el a továbbkerüléstől Anglia nemzeti tizenegyét), ettől függetlenül vetethette volna jól is Courtney az összecsapást. Nem ezt tette. Rögtön a találkozó elején teljesen jogos 11 -estöl fosztotta meg a dánokat, aztán pedig kicsúszott a kezéből a mérkőzés. Nevetségesen hatott a sárga lapok sorozatos alkalmazása, egy idő Után maguk a labdarúgók sem vették komolyan . . . Nem is jó híró » z, aki nem képes a fellépésével parancsolni! Ezért emelkedett ki a többiek közül a magyar Palotai Károly, aki talán bánja már, hogy legalább ezt az EB-1 nem várta meg. A másik végletet is láthattuk, ez az NDK-beli Prokopp nevéhez fűződik, aki a csaknem pankráció-jellegű dán-belga összecsapáson bíráskodott. Ö aztán nem kapkodta elő a színes kártyákat, hagyta tétlenül, hadd rúgdossák egymást a futballisták. Sokszor bíráltuk meg az itthoni mérkőzések játékvezetőit. Most, a felevízió jóvoltából, azt tapasztalhattuk, hogy cseppet sem különbek Európa legjobbjai - tisztelet a kivételnek. Ha ez a folya. •nat változatlan marad, nos, akkor alighanem igaza lesz az egykori futballkirálynak. Pelé ugyanis félti a játék jövőjét, s neki Qztán van mihez hasonlítania. Visszatérve ft mellékzöngéktől a főszereplőkhöz. Piatini hiába •úgott eddig nyolc (köztük néhány nagyon fontos) gólt, valahogy ^ern tudott beférkőzni a magyar focirajongók szívébe. Igen, őt ünnepli egész Franciaország, ő ér a kapu elé a döntő pillanatokban, de azért hálátlanság lenne megfeledkezni a „hórukk- munkát" elvégző Tigana, Giresse és a többiek teljesítményéről. Akik nélkül esetleg Piatini sem tartana ott, ahol pillanatnyilag. Mondják néhányon, hogy vége a dán csodának. Nem osztjuk ezt'a vélekedést, mert a vikingek leszármazottai emelt fővel mondtak alul az elődöntőben, ők játszották a korszerű, céltudatos, Ugyanakkor roppant látványos labdarúgást. Csakhogy esetükben 's igazolódott, hogy a sikerhez jó adag szerencse is kell, s vasárnap este éppenséggel haraqvó kedvében lehetett Fortuna istenasszony. Seop Piontek leqénysége maradandó emléket hagyott maga után Franciaorszóqban, s az 1983-as esztendő LEGJOBB CSAPATA az idén is iqazolta kivételes kvalilásait. Velük együtt sajnáltuk a portugálokat, akiknek szinte már a kezükben folt a döntő kulcsa, néqy perc alatt mégis elbuktak az Ígéret földje előtt. Cabrita mester csodálatos együttest formált, a KEK- áöntős Portóra alapozva qárdáját, s Eusebióék óla ilyen remek Aemzeti válogatottat bizony még nem tudtak kiállítani. S zerdán este tehál francia-spanyol finálé következik az Eu- rópa-bajnokságon. Nem szokásunk jóslásokba bocsátkozni, de nagyon meg lennénk lepve, ha nem Hidalgo legénysége érne a csúcsra. Talán így van mcaüva ez a sors köny. vében is. n. t. Csak röviden..... vés. 17 óra: Borsod—Szabolcs. Atlétika