Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-22 / 145. szám
1984. június 22., péntek ES2AK-MAGYARORSZAG S Felső-Voll a fővárosában tartotta ülését a Legfelsőbb Afrikai Sporttanács. Az értekezlet résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben felhívják az afrikai államokat, hogy függesszék fel sportkapesolataikat Nagy- Britanniával, válaszként a brit rögbicsapat dél-afrikai útjára. A testület felhívta az afrikai országok sportszervezeteit, hogy ic vegyenek részt a Nagy-Bri- tnníában rendezendő versenyéten továbbá ne engedjenek országukba brit sportolókat, s ne vásároljanak szigetországbeli cégektől sporttermékeket. Egy év mérlege „KeEléyáÉiii sola! segítettek" Egy esztendővel ezelőtt őrömmel adtuk tudtul, hogy Borsodnak ismét van első osztályú fulballbírója, Karmai Zoltán személyében. Nos, azóta „lefutott” a próbaévnek is nevezhető bajnoki szezon. — Hány meccsel kapott? — Hatszor küldtek NB 1- es találkozóra és közülük egyik-másik elég rangosnak számított. — A Népsport osztályzatai szei-int közepes átlagot nyújtott ... — Még véletlenül sem akarom a tudósítókat megsérteni, de a mi testületünkben az ellenőrök szava dönt elsősorban. 'fölük a következő jegyeket kaptam: 4,5; 5; 5; 4,5; 4; .4. Ez annyit jelent, hogy a négyestől jobb átlagol produkáltam. A keretben újonc voltam, eléggé tapasztalatlan, ezért teljesítményemmel elégedett vagyok. —- Melyik Összecsapás állította a legnehezebb Jeladói ele? — A Bp. Honvéd—Volán SC találkozón kicsit idegesen fütyültem, talán azért sikerült, gyengébben. És megemlíthetem a Tatabánya —Csepel meccset is. Kétszer kellett felmutatnom a piros kártyát. — Apropó, kártya.! Hamar azt választja, ha Jcgyelinez- nie kell? — Nem. Igazán nem tartozónk a „notórius” színes- lap-osztogatók közé. A hat NB I-es mérkőzésemen emlékezetem szerint csak hat sárga lapot adtam. — Játékvezetői szempontból mi a különbség az elsö- és a másodosztályú találkozók között? — Lényegesen nehezebb az NB I-ben működni. A játékosok tudták, hogy újonc vagyok, ezért a szó szoros érteimében próbálgattak. Gyakran müeséseklsel akartak zavarba hozni, aztán sokszor megszólítottak: „...mester, mi volt ez ..„mester, ezt miért engedi...”, és még sorolhatnám. — Hogyan tudott úrrá lenni az indulatokon'! — Határozottsággal, de ugyanakkor tisztességgel. Megköveteltem a fegyelmet, egy bizonyos pontig megértő voltam, azt hiszem, helyesen tettem, a játék hevében ugyanis — különösen akkor, ha nagyobb tétek forognak kockán — a labdarúgók is idegesebbek az átlagostól. — Biztosnak érzi státuszát a legjobbak között? — Remélem, hogy továbbra is elvezni fogom, az országos testület bizalmát. Vezetői többször tanácsokkal láttak el, és sokat segítettek kollégáim is. — Munkahelyén támogattak törekvéseit? — Az Észak-magyarorszá- gi Állami Építőipari Vállalat dolgozója vagyok, legfőbb vezetőim mindig mellém álltak. Persze általában a közvetlen fónökömiöl függött minden. A hétközi meccseken saját szabadságom terhére vettem részt. Talán ősztől ez a kérdés is rendeződik ... — Nyáron láthatjuk a zöld gyepen? — Minden bizonnyal. Júliusban már edzömérkőzése- ket, előkészületi találkozókat játszanak az együttesek. Vagyis nincs holtszezon, készülni kell! K. T. Csak röviden... SAKK. Mezőkövesden rerv- dezték meg a Matyó Kupa villám versenyt, melyen 11 csapat 48 játékosa vett részt. Eredmények, csapatban: 1. Sajöszentpeten Üveggyár 32,5. 2*. Borsodi Ércelókészí- tő Mű 30,5, 3. Sátoraljaújhelyi TK 29,5. Egyénileg az 1—4. táblákon Simon (BEM), Nagy K. (SÜMSE). Vékony (Sátoraljaújhely) és Szűcs (SÜMSE) nyújtotta a s legjobb teljesítményt. TÖMEGSPORT. Tatán rendezték meg a szocialista városok fiataljainak harmadik sporttalálkozóját. Férfi kispályás labdarúgásban és női kézilabdában Kazincbarcika csapata egyaránt az első helyet szerezte meg. Jövőre Kazincbarcika ad otthont a fiatalok negyedik sporttalálkozójának. ODOT. A KISZ Központi Bizottsága es a Nógrád megyei KISZ-bizottság június 26—30. között Salgótarjánban rendezi meg az Országjáró Diákok Országos Találkozóját. Az évenként ismétlődő, immár hagyományos esemény keretében a résztvevők kulturális és sport- progra mok ka 1, v a ros nézéssel, természetjáró akadályversenyekkel tölthetik az ODOT öt napját. Művészeti alkotóközösség Képkocsival rendelkező főállású, szervezőt keres képzőművészeti alkotások értékesítéséhez. jelentkezni lehet a Miskolci Galériában, Déryné, u. 5., június 25- e* 24-án 10—18 óráig. A Hejőmenti Állami Gazdaság pályázatot hirdet építési ágazatvezetői munkakörre. »Feltétel: építőipari technikumi, vagy főiskolai végzettség. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gazdaság központjában Nyék- ládházan a közgazdasági igazgatóhelyettesnél. A Miskolci Büntetésvégrehajtá- Intézet felvesz érettségizett, büntetlen előéletű, miskolci lakással rendelkező férfiakat fegyveres szolgálatra, 35 eves korhatárig. Jelentkezés az intézet sze- **&yügyt előadójánál. A Futnoki Vegyesipari Szövetkezet felvesz tmk-ü/eim e/otot. Feltétel: gépész- vagy villamos- ipari technikusi végzettség és legalább 5 eves szakmai gyakorlat (előny, ha a gyakorlat Link-munkakörben történt), fizetés megegyezés szerint. A munkakör azonnal betölthető, jelentkezés: a szövetkezetnél, Putnok, vágóhíd u. A. t>z~, vagy Put nők 24 telefonon. •Felvételre keresünk szakképzett dekoratőrt, gyakorlattal, i fő szakképzett boltvezetőt, sajó- bábonyi 174. sz. boltunkba, bolti eladókat gyakorlattal, zöldség- es csemcgcboltjainkba. Jelentkezés: ZÖLD BRT Vállalat. Miskolc, Baross G. u. 15., munkaügyi, Illetve kiskereskedelmi •ssdáJjL Sportműsor Vasárnap délelőtt 11 órától bajnoki vízilabda-mérkőzésre kerül sor Miskolc-Tapolcán, ahoi a MEAFC gárdája a CSMSK együttesét fogadja. SZOMBAT Olimpiai ötpróba. Vízi túra. Tokaj—Sárospatak—Tokaj között, a Bodrogon. Jelentkezni a Tokaj-szálló parkolójában lehet, 7—9 óra között. Rajt: 9-től. Labdarúgás. MNK-mérkó- zés: Ormosbánya—Miskolci VSC. Ormosbánya, 17 óra. Atlétika. Borsod megyei serdülő A-kategóriás bajnokság. Miskolc, DVTK-sportte- lep, 9 óra. Területi serdülő B-kategóriás többpróba bajnokság. Miskolc, DVTKsporttelep, 14 óra. VASÄRNAP Atlétika. Borsod megyei serdülő, A-kategóriás bajnokság. Miskolc. DVTKsporttelep, 14 óra.. Területi serdülő B-kalegóriás többpróba bajnokság. Miskolc, DVTK-sporttelep, 9 óra. Vízilabda.. OB II. A.: Mí<?- kolei KARC—CSMSK. Miskolc-Tapolca, 11 óra. Labdarúgás. Magyar Népköztársasági Kupa-találkozók: Hídvégardó—Szuhavöl- gyi Bányász. Hídvégardó, 17 óra. Mád—Prügy. Mád, 17 óra. Rátka—Borsodi Bányász. Rátka, 17 óra. Méra—Gönc. Méra, 17 óra. Szikszó—Honvéd Papp József SE. Szikszó, 17 óra. Alsózsolca—Miskolci Üveggyár. Alsózsolca, 17 óra. Forró—Mákvölgyi Bányász, Forró, 17 óra. Fel- sózsoica—SÜMSE. Felsőzsol- ea, 17 óra. Tiszapalkonva— Borsodi Volán. Tiszapalko- nya, 17 bra. Sály—Hejőcsa- ba. Sály, 17 óra. Cserépfalu —Borsodnádasd. Cserépfalu, 17 óra. Borsodszirák—Mezőkövesd. Borsodszirók, 17 óra. Sajóvelezd—Edéién yi Bányász. Sajóvelezd, 17 óra. Pácin—Hollóháza. Pacin, 17 óra. Karcsa—Sajóbábony. Karosa, 17 óra. Rudabanya —Putnok, Rudabánva. 17 óra. Ernőd—MezöcsáL Ernőd, 17 óra. Keizer keményei! bírál Lezárultak a csoport mérkőzések a labdarúgó Európa- bajnokság döntőjében, s olyan négyes mezőny alakult ki .a folytatásra, amelyre nem sokan számítottak. Nem került az elődöntőbe a legutóbbi EB-győztes NSZK es döntöbeli ellenfele, Belgium sem. Ugyanakkor az esélytelennek vélt portugálok, s a nem sokra tartott spanyolok is továbbjutottak. Dánia már megmutatta erejét az elmúlt év találkozóin, ettől függetlenül a szakértők többsége úgy vélte, hogy Belgium még túl nagy falat lehet a számára. A szerdai fordulót követően elsősorban az NSZK kiesése a beszédtéma. Sokan feltették a kérdést: ezzel valóban leáldozott-e a nyugatnémet labdarúgás csillaga, és elérkezett-e a sokat bírált szakvezető, Jupp Derwall búcsújának az ideje. Günter Netzer, az 1972. évi Európa- bajnok NSZK válogatott híres játékosa első nyilatkozatában már hangsúlyozta, hogy ezek után az NSZK labdarúgó-szövetségének nagyon alapos vizsgálatot, kell lefolytatni a válogatottal kapcsolatban. s le kell vonni a rosszul sikerült EB valamennyi tanulságát. A szerdai találkozók ntán nyilatkoztak az érdekelt szakvezetők. MIGUEL MUNOZ (Spanyolország): — Az utolsó pillanatig nagy volt n feszültség a mérkőzésen. Együttesem rászolgált arra, hogy kiüsse az NSZK-t, mert a kihagyott ll-es után nem roppant össze, s a szünet után at tudta venni az irányítást. A hajrában szerintem egyértelműen felülmúltuk ellenfelünket. A további küzdelmek elé nagy várakozással tekintete. JUPP DERWALL (NSZK): ■— A helyzeteink ismét megvoltak a spanyolok biztos legyőzéséhez, de miként az egész EB-n, ezúttal is baj volt azok kihasználásával. Játékosaim nagyon idegesek voltak, ez rányomta bélyeget teljesítményükre. Nem igaz, hogy gól nélküli döntetlenre játszottunk, győzni akartunk. FERNANDO C ABRITA (Portugália): — Elődöntőbe jutásunk a támadójáték diadala. Szerintem ebben múltuk felül vetélytársunkat, még akkor is, ha felfogásunk adott góljainkban nem mutatkozik meg. A folytatás rendkívül nehéz less számunkra ■— de a franciáknak is. ' Hihetetlenül izgalmas küzdelem várható a két csapat erős középpályás sorai között, itt dói el minden. MIRCEA LUCESCU (Romania) : — Együttesem előtt nagy lehetőség kínálkozott, az utolsó tíz percig esélyünk volt a győzelemre is. Amikor erőltettük n góllövést, akkor nyíltak portugál lehetőségek. Ebben a kritikus időszakban kiütközött, hogy csapatom az ilyen rangos küzdelmekre még kevés tapasztalattal rendelkezik. Túrák DVTK : A rfüSs győri természetjárók vasárnap veretik soron következő túrójukat. Találkozás reggel háromnegyed nyolckor Lillafüreden, az 5-ös számú autóbusz végállomásán. Az útvonal: Hollóstető — Nagy-Dél — Kurta- hegy — KŐzépbeiT — Nagy hars — Kühne Andor út — Svédfenyves — Jávorkút. Bolhás vet — CVmassa. Túra vezető: Foster Ja-* KkOA. MISKOLCI WBLYTTPAK: A szakosztály tag.iai ezekben a napokban már az NDK-ban tartózkodnak. ahol június so-ig maradnak. Közben Drezda, Meissen. Pilniz. Hohstrin. Königstein. Bastei és Badschandau nevezetességeivel ismerkednek. Házalóié rövid kiöl eltöltenek Prágában w. A programot FercncrJ UkK wezeáL Naptár _________ 1 984 június 22., péntek A nap kelte 4.47 — nyugta 20.45 órakor A hold kelte 1.21 — nyugta 13.37 orakor Névnap: Paulina Évforduló_________ K étszáz évvel ezelőtt, 1784. június 22-én született Erdőhegyen, és 66 éves korában, 1850 júliusában halt meg Ba-latonfiireden Kerekes Ferenc professzor, a debreceni református kollégium neves tanára, akadémikus. Időjárás.________ V árható időjárás ma estig: délnyugat-nyugat felől időnként erős felhösödésre és előbb a Dunántúlon, majd másutt is záporokra, zivatarokra kell számítani. Helyenként jégeső is előfordul. Többfelé megélénkül, főleg zivatarok idején viharossá fokozódik o délnyugati szél. A délutáni hőmérséklet nyugaton még 20-25 fok között, keleten már kevéssel 25 fok fölött valószínű. — SÁROSPATAKON hiba- elhárítási csoportot hozott létre a városgazdálkodási költségvetési üzem. Ezzel jelentősen javult és meggyorsult a lakók által bejelentett ügyek intézése, a lakásfelújítási, karbantartási munkák elvégzése. — MAGYAR DIAKOK is részt vesznek a XV. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián, amelyet a svédországbeli Siktunában rendeznek június 24. és július 1. között. Az olimpián 18 ország öl-öt középiskolása vetélkedik egymással. A rangos nemzetközi eseményt itthon válogatóverseny előzte meg. — A 17. MONTREALI nemzetközi zenei versenyen Mocsári Károly zongoraművész 4. díjat nyert. A fiatal pianista a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendéke, tanára Nádor György. — JUBILEUMI ünnepséget tartottak csütörtökön a száz evvel ezelőtt alapított Győri Szeszgyárban. A Minisztertanács ebből az alkalomból adományozott oklevelét Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes adta át Négyessy László igazgatónak. Az ünnepségen a gyár dolgozói közül több mint húszán kaptak különböző kitüntetéseket, elismeréseket. A jubileum tiszteletére az üzemben emléktáblát avattak éa gyártörténeti kiállítást rendeztek. — A TÉGLA- és Cserepi pari Tröszt gyárai az utóbbi hónapokban csaknem valamennyi szombaton és vasárnap dolgoztak, hogy a magánlakás-építőit részére növelhessék szállításaikat. Minden alkalmat megragadtak arra. hogy bővítsék a termelést. — KÖZÉRDEKLODESRE számot tartó filmek forgatásáról adott hírt a Mafilm Népszerű Tudományos Film Stúdiója. „Hazánk” címmel készül Kis József egesz estét betöltő produkciója a felszabadulás 40 évfordulója alkalmából. Vitéz Gábor rendező Rák József operatőrrel forgatja a „Bem” című filmjét. A Mezőkövesd és Vidéke ÁFÉSZ alábbi lenyomató bélyegzője elveszett: AGROKER ÁFÉSZ 266. sí. Mezőgazdasági Szoküzlet, Mezőkövesd A bélyegzőt 1984. június 12-től érvénytelenítjük. — KÉSZÜL KAZINCBARCIKA általános rendezési terve, mely a városkörnyékre is vonatkozik. A nagy terület általános rendezései felölelő terv várhatóan az ev őszére készül el. — A MAGÁNKERESKEDES iránt továbbra is nagy az érdeklődés Mezőkövesden. A divatos szakmákon kívül jelenleg halkereskedés és zenebolt megnyitása iránt is érdeklődnek vállalkozók. — SZERVEZETT gyermekétkeztetésben a most véget ért iskolai tanév idején Kazincbarcika általános iskolásainak 64 százaléka részesült, összességében ily módon több, mint 3000 gyermek megfelelő ellátásáról gondoskodtak. — PÁL TAMAS VEZÉNYLI a Miskolci Szimfonikus Zenekart június 22-én este 18 órától a diósgyőri várban tartandó várkoncerten. A műsoron Schubert VIII. (Befejezetlen) és Beethoven V.1 szimfóniája szerepet — KELETI VACSORAEST címmel színes, látványos műsort rendez június 22-én 18 órai kezdettel a Miskolc városi Művelődési Központ a Gárdonyi Ifjúsági Parkban, amelynek műsorában — többek között — japán harci játékok, a Gayan szitárduó,' Karel fakir, az Öld meg a Sogunt! című film szerepelnek, meg persze a keleti konyha specialitásai. — MISKOLCI díjazottja ás van a Debrecenben, június 24-én 11 órakor nyíló, az országos népi hangszerkészítő pályázat legjobb darabjaiból készült kiállításnak: Szondv, Sándor nyerte a második dijat hegedűjével és dudája-' val. A kiállításon két további miskolci szerepel: Kiss György citerájával, Kormos Győző okarinájával, valamint Lenin városba! Balogh Sándor tekerővei. Közlemény Az BMASZ Miskolci üremig««* pálosát?« értesíti az alábbi területen lakó fogyasztókat hogy as áramszolgáltat ást fenntartási munkák végzésé miatt szünetei« telni fogja: 1$84. június 25-tíH 31-ig, 7 órától 1« óráig: Domb u., Nagyváthy u., Füzes u.. Nagy S. u.. Ruzsin u., Musz- kás-telep, Gyár u., Bán T. u.t Wesselényi u.. Hides sor, Tóth sor. Teleki sor. Lövet sor, Avasalja u.. Muszkás-Oldal, Nagy- Avas, Felsó sor, Damjanich u.. Hutás u.. Salétrom u.. Bercsényi Kalló u.. Dobo n.. Bársony J. «teákban. r Állatorvosi ügyelet Miskolc város területen if*4. június 22-én (péntek) íb.SO-iól IPR4. június 23-ón (hétfő) 7.30-ig ügyeletes or. Gönczi Károly körzeti állatorvos. Lakás.*: Miskolc, Szebeni u. R. sz.. telefon: flfi-Róf. Bejelentés: 8—9 éti IS—14 óra zott*