Észak-Magyarország, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-29 / 124. szám

1964. május 29., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Vásári dijat nyert, az EMU—MEZÖGEP bú­val szivattyú-család. Hat telephely, kétezer ember, évente több mint egymilliárd forint termelési ér­ték. Ez, néhány szobán a miskolci MEZŐ­GÉP Vállalat. Ténylegesen azonban sokkal 1öbb: igaz, ennyi embernek ad megélhetést, de termékeit nemcsak itthon, hanem kül­honban is ismerik, sőt elismerik. Ebben a lényben nem kis szelepet játszik az, hogy néhány évvel ezelőtt kooperációs kapcso­latba léptek az egyik legnagyobb nyugat- európai szivattyúgyártó céggel, az EMU- val, s ma már ezek a tisztavíz-szállításra használható szivattyúk igencsak közked­veltek. A miskolci MEZŐGÉP Vállalat, — teljes nevén Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat — most hetedik alkalommal jelentkezik a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron, a beruházási javak seregszemle jen. EMU-SZIV ATTYÜK TÖBB CÉLRA Maradjunk még a szivattyúknál, s első­sorban a nyugatnémet licenc alapján ké­szülteknél. Az úgynevezett EMU—MEZŐ­GÉP búvárszivattyúból tavaly 466 darab készült a fel-sözsolcai gyáregységben. Vala­mennyi típus kiválóan alkalmas a 25 Cel- sius-foknál népi magasabb hőmérsékletü, tiszta, édesvíz szállítására, mind függőle­ges, mind pedig vízszintes beépítés mellett. A szivattyú hasznosítására szinte korlát­lan lehetőség nyílik. Lehet vele ivóvizet és üzemi vizet szállítani, de ha tűzoltásra, lo­csolásra. szórásra, árasztásra, mosásra, vagy víztarolásra használják, akkor is ki­válóan alkalmas. Természetesen a vízház­tartás és a vízszintszabályozás területén is lehet alkalmazni, legyen az a bányászat­ban, vagy az építőiparban. Meghibásodás a' g. illetve elvétve fordul elő. Biztosíték a hibátlan működésre a magas fokú ellenőr­zés, amit nemcsak magyar, hanem NSZK- beli szakemberek is figyelemmel kísérnek. A gyártócég mindenesetre a megvételtől számított tizennyolc hónapon belül, az üzembe helyezéstől számított egy éven be­lül garanciát vállal gyártmányaiért, a bú­várszivattyúkért. Ebben az évben az EMU-szivattyúk gyár­tását a miskolci MEZŐGÉP Vállalat meg­háromszorozza. A kereskedők, s a felhasz­nálók kitűnő minősítésé alapján egyre töb­ben kérik és rendelik meg az EMU—ME­ZŐGÉP szivattyucsalád valamelyik tagját, bízva benne — s ezt bátran állíthatjuk —, hogy csalódásban nem lesz részük. Idén ebből a szivattyúkból mintegy másfél ezer darab készül, de a. saját kifejlesztésű H- típusú szivattyúkkal egyetemben a felsó- zsolcai gyár összességében 3300—3400 da­rab' gyárt. A termek elnyerte az 1984. évi BNV vásárdíját. MUNKAHENGEREK A STANDON A szivattyúcsalád mellett természetesen égj eb termékeket is kiállít a miskolci ME­ZŐGÉP. A teleszkópos es kettős működésű műn ka hengerek úgyszintén1 nagy érdeklő­désre tarthatnak számot a szakemberek kö­reben. Ezeket a cikkeket a miskolci törzs­gyár gyártja, s hidraulikus munkahenge- rei a modern kutatási eredmények figye­lembevételével készültek, s minden tekin­tetben megfelelnek a nemzetközi színvo­nalnak. A minőséget a korszerű gyártás­technológia es a nev es szakcégektől beszer­zett tömítések szavatoljak, no meg az is, hogy a munkások a legmesszebbmenőkig figyelembe veszik a műszaki paramétereket. A 25 millimétertől 180 milliméter átmé­rőig terjedő munka hengerek bő! perselyes, gömbcsuklós, peremes és lengőcsapos vál­tozat készül. Idén több. mint tizenhatezer darabot készítenek belőlük. Ezek a termékek evek óta nagy kerestet­nek örvendenek, s a gyártó bízik benne, hogy a tavaszi BNV-n meg több felhasz­nálónak tetszik meg, s vásárol belőle HÜTÖK, EMELŐK. RTJGÖK A miskolci vállalat encsi gyáregysége gyártja azokat a különféle járműhűtőket, amelyek szintén szerepelnek a kiállításon. Több típust láthatnak az. érdeklődök a víz-levegő, az olaj-levegő, s az olaj-víz hű­tőkből. A vízhűtőknél a lapos vörösréz csö­veket alsó és felső víztér köti össze, ezek alkotnak úgynevezett hűtőtömböket. Az olajhútőket az különbözteti meg tőlük, hogy a hósugárzó lemezeket ritkábban fűzik. Ezekből a hűtőkből több. mint tízezer darab készül Encsen. A Rába Steiger trak­torokba ugyanúgy beépítik, mint az MTZ-k- be, vagy a különböző tehergépkocsikba. Úgyszintén a miskolci MEZŐGÉP stand­ján láthatók a különböző típusú hajóeme­lők és autóemelők. A már ismert. Mezőcsá- ton készülő emelőcsaládot a tavalyi BNV óta továbbfejlesztették, s most már 2-től 12 tonna teherbírásig gyártják. Ezeket hasz­nálja az Ikarus Vállalat is, az autóbuszok tartozéka ként. A miskolci MEZŐGÉP Vállalat sátoralja­újhelyi gyáregysége húzó-, nyomó- és lap­rugókat hozott el Budapestre. Az ötvözet­len. patentírozott acélokból készült rugók iránt is nagy a kereslet. A nagy' tavaszi seregszemlén mindig si­keresen szerepelt a Miskolci Mezögazdasagi Gépgyártó Vállalat. A vállalat ez alkalom­mal a BNV területén az F 2-es pavilon 77-es standján állít ki. Minden érdeklődőt — akár a hagyományos, akár az új termé­kekkel szeretnének' megismerkedni — sze­retettel várunk. <X> A tetszetős kiállítási stand Vásárlátogatóban Vásárdíjat kapott a SATOKLOR R 500 EC gyomirtó permetező szer Talán mondanunk sem kell. hogy Borsod vegyipa­rának legpatinásabb válla­lata, az Északmagyaror- szagi Vegyiművek állandó résztvevője a hazai és a nemzetközi kiállításoknak, vásároknak. Termékeire nemcsak a továbbfeldolgo­zó ipar. hanem a fogyasz­tók. a nagyközönség is min­dig kíváncsi. A vállalat szakembereinek tevékeny­ségét a fokozatos megúju­lás és a piachoz való gyors alkalmazkodás. gyártmá­nyaikat pedig ennek meg­felelően a korszerűség jel­lemzi. Ezt kívánja szem­léltetni az idei tavaszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron rendezett bemutató is. A 33 éves sajobábonyi gyár igyekszik megfelelni a nép­gazdasági elvárasoknak. Az évenkénti számvetés min­dig is dinamikus fejlődé­süket tükrözte. Stratégiai termékeik a növényvédő szerek. Míg 1976-ban e készítmények részesedése az éves terme­lésből 48 százalék volt. 1978-ban mar 53. 1980-ban 75, az elmúlt évben pedig 76 százalékot ért el. A gyár azonban nem elége­dett meg a mennyiségi fej­lődéssel. arra törekedett, hogy termékeinek feldol­gozási szintjét tovább emel­je. A termelés hatékonysá­gára jellemző, hogy bruttó termelési értékét 1968 óta az ötszörösére növelte a gyár, s célja, hogy 1990-re ez az összeg megközelítse az 5 milliárd forintot. Az idei májusi kereske­delmi seregszemlén a sa- jóbábonyi vállalat tevé­kenységének három terüle­tével kívánja megismertet­ni a vásárlátogatókat. A növényvédő szerek né­pes csaladjából huszonöt közismert es kísérleti gyárt­mányuk mellett elsősorban a három új, BNV-díjra is pályázó termekére es egy közismert, kitűnő hatásfo­kú kombinált levéltrsgvá- ra szeretnék felhívni az ér­deklődök figyelmét. A Savirox** 82 EC emul- zi óképző permetezőszer egyaránt alkalmas ag. áru- és a silókukorica gyomir­tására. Vetés előtt kell a talajba bedolgozni, hektá­ronként 5—7 literes dózis­ban. hatástartama pedig 5—6 hét. Kiváló eredmény­nyel alkalmazható Panicum sp-vel fertőzött területeken. A SatoklórP 480 EC emul- ziokepző permetezöszer a kukorica (áru-siló-hibrid vetőmag), a napraforgó és a szója gyomirtására alkal­mazható. preemergensen (ve­tés után. kelés előtt), 4—6 liter dózisban. Herbicid halasa tartós, az acetoklor hatástartamával megegyező, de szelektivitasi faktora nagyobb az acetoklórénál. Az AneliroxR 80 EC emulzióképző permetezö­szer kiválóan alkalmazható áru- és silókukorica gyom­irtására. vetés előtt hektá­ronként 5—9 liter dózisban bedolgozva. A készítmény egyesíti az EPTC és a" bu- lilalt hatóanyagok kedvező tulajdonságait. A két ható­anyag kombinációja követ­keztében szinergizmus jön létre a herbicid halasban. Butiláttartalmánál. fogva no a szelektivitás és a ha­lastartam. EPTC-tartalmá- nal fogva pedig megmarad a kezdeti radikális herbicid hatás. A VoligopR nitrogén ala­pit. egyes mikroelemeket tartalmazó levéltrágyák új­fajta csomagolásban jelen­nek meg a vásáron Az 1 literes változat a kisterme­lők és a hobbikertészek sza­mara készül. Kiváló hatá­sú. javítja a növények koridicioját és a termés minőségét, növeli a menv- nyiséget. A VoligopR levél­trágya a nitrogénén kívül mangánt, magnéziumot., re­zet. bőrt, cinket, vasat, molibdént és kobaltot is tartalmaz. A készítmény elősegíti a szántóföldi, a kiskeni. valamint a szoba- növények egészséges fejló- desét­A poliuretán termékcsa- lád kizárólagos hazai elő­állítója a borsodi vegyi­üzem, amely ellátja a bú­tor-. az épílö-, a jármű- és a textilipart e nélkülözhe­tetlen műanyaggal. A poli­uretán kiváló hőszigetelő, így — különösen az építő­iparban — szerepe van az energiatakarékossági prog - ramban is. A gyár kutató­gárdája arra törekedett, hogv bővítse a termek fel­használási körét. Az idei tavaszi vásáron először mu­tatkoznak be a za.i csök­kentesére, a csővezetékek tisztítására és a korszerűbb hőszigetelésre alkalmas műanyag termékek. Az akusztikai zajcsök­kentő a levegőbefúvók hangtompitására szolgál, s feladatát jó hatásfokkal látja el. A kifejlesztett mű­anyag az ÉMV és az Autó­kul sikeres együttműködé­sének eredménye. Az energiatakarékosság és a jó vízellátás érdeké­ben fejlesztette ki a válla­lat. a Heves megyei Víz­művel közösen, a csőtisztí­tó idomokat, azaz csögöré- nyeket. Jelenleg vágott formában 50—1000 mm át­mérőjű, f orma habosítással 50—300 mm átmérőjű csö­vekhez készülnek. A vá­sárlátogató videotechnika segítségével tájékozódhat a termék gyakorlati felhasz.- nálásáróL A hőszigetelő anyagok fejleszteseben elért ered­mény az. Isotén nyílt cellás fenolgvantahab vágott es natronpapírral burkolt, for­mája. Magas (500 °C) gyul­ladási hőmérséklete alkal­massá teszi film- és tele­víziós stúdiók, műtermek burkolására is. Működés közben látható a MÜKI. az ÉTI és az EMV együttműködésének eredményeként létrejött Mini habosítóberendezés, amely az 1983-ban bemu­tatott alapgép korszerűsí­tett formája. A berendezés egyaránt alkalmas a lakó­házak különféle helyisége szigetelésére szolgáló poli­uretán és fenolgyantahab előállítására. Az Északmagyarországi Vegyiművek tevékenységé­ben jelentős szerepet tölt be az innov áció és az ipar- jogvédelem. A síi jóbábonyi szellemi termékek hasznos­ságát az országhatáron túl is elismerik. A vállalat kedvező körülményeket te­remt az alkotó munkához. Erről tanúskodnak a kiállí­táson látható fénvképek. tablók és táblázatok is. A feltalálók, újítók eredmé­nyességét bizonyt í ja. hogv amíg 1969-ben a hasznosí­tásra elfogadott 28 úiitas vállalati haszna alig több mint 17 millió forint volt, addig 1982-ben ez az ösz- s/.eg mar 172 millió forint fölé emelkedett. Szabadal­maik között szerepel a propaklór. a KHMÉ nagy­üzemi gyártása, a lágyhab feldolgozása során keletke­ző hulladékok teljes értékű hasznosítása. továbbá a szántóföldi növénytermesz­tők körében népszerű Anel- daR 80 EC gyomirtó szer. A május 23-a és 31-e kö­zötti hagyományos sereg­szemle egvik érdekes sz.ín- foltja az idén is az E^zak- magyarors/agi Vegyi mii vek bemutatója. A sokat ígérő kiállítás minden bizony­nyal vonzza maid a láto­gatókat. szakembereket és laikusokat egyaránt. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents