Észak-Magyarország, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-17 / 90. szám
1984. április T7., kedd ESZAK-MAGYARORSZÁG 5 Kényelmetlen pihenő a meredek sziklafalon Az egyik biztosit, a másik mászik II. bükki boulder-találkozó A boulder, az akrobatikus sziklamászás nem öncélú szórakozás. A miskolci Hegymászó Technikával Szolgáltató Gazdasági Munkaközösség például az avast tévétoronynál, a Lenin Kohászati Müvek 150 méter magas hőerőműi kéményén, a Hejöcsabai Cement- és Mészművek 80 méter magas vaskéményén és a 30 méter magas, 16 méter átmérőjű silójában végzett fontos munkát. A másik miskolci Magasepü- leteket Karbantartó Gazdasági Munkaközösség pedig a házgyári lakások külső felújításából, festéséből, szigeteléséből vette ki részét. Népgazdaságilag hasznos tevékenységet folytatnak anélkül, hogy előzőleg állványzatokat kellene készíteniük. Így a hagyományos módszerekhez viszonyítva gyorsabban és sokkal olcsóbban teljesíthetik vállalt feladataikat, A múlt hét szombatján és vasárnapján Felső-Hámorban megrendezett II. nemzetközi boulder-talal- kozón és -versenyen mindkét miskolci gazdasági munkaközösség tagjai is részt vettek. Hat országból közel 200 sziklamászó érkezett a találkozóra. A magyar sziklamászókat a miskolciak, a budapestiek, a dorogiak és a nyíregyháziak képviselték. A versenynek 35 résztvevője volt, a hazaiakon kívül Csehszlovákiából, a Német Demokratikus Köztársaságból, Lengyelországból, Ausztriából és Angliából. A látványos versenynek több száz nézője volt. Minden sikeres utat megtevő sziklamászót megtapsoltak. Nem csoda, hiszen a több mint hatvan, illetve a negyven méter magas sziklafalon összesen hét, egyenként 150—200 méter hosz- szú utat kellett megtenni. Misiden útra tíz percet kaptak a versenyzők. Minden útvonalnak más- es más volt a pontértéke; maximálisan 160 pontot lehetett elérni. Jellemző a verseny nehézségi fokára, hogy az osztrák Miehal Wolf, aki megnyerte a versenyt és Thomas Cada csehszlovák versenyző szintén 00—09 pontot szierez- tek. Második a miskolci Fngyik Attila lett 08 ponttal, a harmadik helyen Ervin Velic, csehszlovák versenyző végzett. O. J. Filatelislák megyei tanácskozása Vasárnap délelőtt megtartották ’küldöttgyűlésüket megyénk bélyeggyűjtő köreinek küldöttei. Az ÉÁÉV kultúrtermében a 151 felnőtt kör képviselői tájékoztatást kaptak területünk filatéilai mozgalmának helyzetéről, alakulásáról. Rábai László, a MABÉOSZ Észak-magyarországi Területi Bizottságának titkára a többi között elmondotta, hogy 1981 és 1983 között csökkent ugyan a tagok száma, de az aktív gyűjtők továbbra is lelkes hívei a filatéliai kultúra terjesztésének, a fiatalok ez irányú bevonásának, nevelésének. Borsodban 1983 végén a 151 felnőtt körnek 7052. és a 118 ifjúsági körnek 2904 tagja volt. A beszámolót — amely két vezetőségválasztó küldött gyűlés közötti munkáról adott tiszta képet — hozzászólások követték. Több javaslat, észrevétel hangzott el a Magyar Posta bélyegkibocsátási munkájának javulásáról, a színvonal további növeléséről, a szervezett gyűjtés helyi és országos feladatairól. a közönség érdeklődésével mindig találkozó, de több akadályba ütköző kiállítások megrendezéséről. Bejelentések intézése A közérdekű bejelentések intézésével foglalkozott Sárospatak városi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A bizottság megállapította, hogy a korábbi időszakhoz viszonyítva a közérdekű bejelentések intézésének fegyelme javult, pedig most mór a bejelentők túlnyomó többsége a tanácshoz fordul észrevételével. Kézi gyógyszertárak Borsodban IMUnbi park nyílik Kazipcliarran Az úgynevezett kézi gyógyszertárákká! kapcsolatosan ez év februárjában új rendeletet adott ki az Egészségügyi Minisztérium. A rendelet értelmében a megyei gyógyszertári központoknak március 31-ig kellett megkötniük a szerződéseket azokkal a vidéki körzeti orvosokkal, akik orvosi feladataik mellett vállalják betegeik gyógyszerekkel való ellátását is. ■ Nagyszerű kezdeményezésről van szó. hiszen a kézi gyógyszertárak létesítése azt jelenti, hogy a betegek helyben megkapják a szükséges gyógyszereket azokban a községekben is, ahol egyébként nincs gyógyszertár. Pesti Vincétől. a Megyei Gyógyszertári Központ igazgatójától meg. tudtuk: összesen 76 ilyen szerződést kötöttek a körzeti orvosokkal. Ezzel valójában 85—90 településen oldódik meg a gyors gyógyszerellátás, mert a 70 orvos közül többen vállalták, hogy ahol rendelnek. mindenütt. így a csatolt községekben is gondoskodnak a szükséges gyógyszerekről. Egy-egv kézi gvógv- szertárban körülbelül másfél hóna óra elegendő gyógyszert tárolhatnak az orvosok, akik a készletet az igények szerint alakíthatják ki. de nem tarthatnak tőkés importból származó gyógyszereket. Tulaídonképpen nem egészen úi dologról van szó. hiszen kézi gyógyszertárak már sok év óta léteznek. Borsodban például tavaly 60 ilyen kézi gyógyszertár működött, de nem elég hatékonyan, mert megyénk összes gyógyszerforgalmának csak az egy százalékát bonyolították. A dolognak kerékkötője voit a rendkívül szerény tiszteletdíj — havonta 250 forint —, amit a kői orvosok kaphattak, ha az orvosi munka mellett a község gyógyszerellátásának gondjait is felvállalták. Az egészségügyi ellátás javítását szolgálja az új rendelet, amely módosította, és ténylegesen ösztönzővé tette a tiszteletdíjakat. Így a körzet nagyságától függően 500-tól 1500 forintig terjed a kézi gyógyszertárak úté \ járó honorárium havonta, és ahol indokolt. 100— 200 Forint útiköltség-térítési is nyújtanak az orvosoknak. I). II. A közelmúltban elkészült Kazincbarcikán, a főiskola udvarán az a haditechnikai park, amely a jövőben a fiatalok honvédelmi nevelését lesz hivatva segíteni. A haditechnikai park ünnepélyes átadására április 27- cn kerül sor, az Irinyi JáK érzeti orvosi rendelő építését kezdik meg az idén. Ózd Újváros nevű részén. A Vörös Hadsereg úton rendelő cs ügyeleti egység épilénos Vegyipari Szakközépiskola által rendezemdó honvédelmi napok eseményeként. Az ezt követő időszakban a tanulók az iskolák áltál szervezett látogatásokon ismerkedhetnek a parkban elhelyezett harci eszközökkel. sének megkezdesd ugyancsak ebben az évben, az egészségügyi létesítmények átadását pedig a jövő évre tervezik. Válasz cikkünkre Az Eszak-Magyarországban „Újdonság" címmel megjelent, sertéscsülökkel foglalkozó cikk valódiságát —sajnos — bizonyítani tudom. Mas húsokkal kapcsolatosan is ez a helyzet. Személyesen tapasztaltam, hogy lapockának titulálva olcsóbb húst adnak el, például dagadó darabokat. Meg merem kockáztatni. hogy előre megfontolt szándékról van szó, mivel az árut már előkészítették eladásra. Baj az is. hogy mi, fogyasztók nem minden esetben tudjuk megállapítani, hogy vajon a kért árut kapjuk-e és azért fizetünk, vagy olcsóbbért. Bizony ez is lehetőséget nyújt a burkolt. vagy nem is burkolt áremelésre. A vásárlók könyvét illető megjegyzéssel szintén egyetértek. Egyik alkalommal negatív bejegyzést tettem, mire az egység vezetője — ismerősével — a neki kedvező. ellenkező előjelű bejegyzést íratta a könyvbe. Véleményem szerint mindenképpen szükség van a fokozott ellenőrzésre, hogy megfelelő eredmény születhessen. F. A. Miskolc, III., Erdélyi u. 10. Az Eszak-Magyarország Újdonság című jegyzetében foglaltakkal kapcsolatosan az alábbiakat kívánom közölni. A Kereskedelmi Felügyelőség egyéb irányú fogyasztói érdekvédelmi tevékenysége mellett fontos feladatának tekinti a tőkehúsok, hentesáruk értékesítésének ellenőrzését. Tisztában vagyunk azzal, hogy kis súlyeltérés is, vagy a hússzéki darabolás, bontás — de a tőkehúsok vágóhídi megmunkálása is — jelentős vásárlói megkárosítást okozhat. A füstölt csülök kialakításánál felelősség terheli az előállító ipart, vagy üzemet is, a nem szabvány szerinti termék miatt. A kereskedelem mulasztása ugyancsak fennáll, mivel nem biztosította az áru minőségi átvételét. A friss tőkehúsból a hússzéki bontás során megformált sertéscsülök szabványtól való eltéréséért egyértelműen a húselőkészítőben dolgozók a felelősek, szabálytalan munkavégzésükkel. A felügyelőség vizsgálatai során minden esetben elmarasztalja a mulasztásért felelősöket. Ismerve a lakosság hangulatát, fokozottabban ellenőrizzük a hús árusításának körülményeit és szigorúan eljárunk a Vásárlók megkárosítóival szemben. Stefan Mihály a Kereskedelmi Felügyelőség vezetője Orvosi rendelő SPORT SPORT Külföldi sikerek A miskolci egyetemi csarnokban rendezték meg a Pepsi Kupa nemzetközi meghívásos női' serdülő és ifjúsági tőrversenyt. A viadalon 14 csapatban több mint ötvenen vetlek részt. Érdékesség, hogy a szatmáriak férfisportolókkal is képviseltették magukat, és barátságos találkozókon a DVTK—Ózd vegyes ellen 9-2, valamint 9-3 arányú győzelmet arattak. A Pepsi Kupán a ..kiskorcsoportban” elsősorban a román Satu Mare, a 69—71-es születésűek csoportjában pétiig az NSZK-beli Treibach és a DVTK II. teljesítménye emelkedett az átlagos fölé. Eredmények, 65—68-as korcsoport: 1. Satu Maré, 2. DVTK. 3. Eger SE, 4. Sutzbach (osztrák), 5. Bratislava, 6. Ózdi Kohász. ’69—71-es korcsoport: 1. Treibach I., 2. DVTK 1., 3. DVTK II., 4. Treibach 11., 5. Eger SE, 6. Ózdi Kohász. Képünk a diósgyőri Varga és az egri Kisfalvi mérkőzésén készült. Fotó: Mák József Kosárlabda MTK-VM—DVTK 100-56 (41-23). Budapest. Felszabadulási Kupa, női. Vezette: Varga J., Prenker. Ld.: Madaras (15), Tóthné (14). Miskolci E AFC—Vaskót 79-75 (37-35). Vaskút, NB II. férfi. Házi (19), Féderer, Ló- rincz (18—18), Bamóczki (14). Békés—Miskolci Postás 6S-53 (30-25). Békés. NB II. férfi. Ld.: Kakas (14), Dna- hos (10), Tisza (8). Szarvas—Miskolci Persian • 77-57 (31-30). Szarvas, NB II. férfi. Ld.: Fülöp (18), Dra- hos (10), Kakas (10). Röplabda Miskolci EMTE—Nyír bál or 3-1 (10, 6. —11, 12). Miskolc, NB II. férfi. Jók: Almási, Ko- lozsváry, Répási. Miskolci VSC—Nyíregyházi VSSC 3-0 (3, 6, 9). Miskolc, NB IT. női. Jók: Bobák, Ig- nácz. Rózsahegyi. Debreceni Kinizsi—Hejöcsa- bai Cement SE 3-0 (6. 12. 8). Debrecen, NB II. férfi: Jók: Bors, Pádár, Szabó. Sátoraljaújhelyi TK—Miskolci Spartacus 3-2 (—7, 14, —11, 7. 9). Miskolc, NB II. női. Átlagon felüli teljesítményt egyik sportoló sem nyújtott. Kazincbarcikai Vegyész— Sátoraljaújhelyi TK 3-0 (12, 9, 4). Kazincbarcika, NB II. férfi. Jók: Gyemes, Kiss Zs„ illetve a vendégcsapatból senki. Salgótarjáni Róna—Kazincbarcikai FSC 3-0 (14, 14; 10). Salgótarján, NB II. női. A vendégcsapatból senkit sem lehet kiemelni. . Borsodi Bányász—Nyíregyházi MGFSE' 3-0 (1, 11, 7). Ózd, NB II. férfi. Jók: Pap- liczky. Szaniszló. Mezőkövesdi Munkás SE— Nyírbátor 3-2. Mezőkövesd, NB II. női. A hazaiak két óra 15 perces nagy küzdelemben szerezték meg a győzelmet. Kézilabda Úzdi Kohász—Dunaújvárost Kohász 30-25 (17-10). Ózd, 1200 néző. Vezette: Keme- csei. Koutny. NB I. férfi. ÓKSE: Tóth A. — Gráf 4, Kovács 1, Huszti 3, Pribék 10. Cseri 7, Réti 2. Csere: Gábor, Fekete 2, Jakab l, Üveges, Benei. Edző: Zá- vodszky István. Sportszerű és helyenként színvonalas mérkőzést. vívtak a csapatok. A Kohász végig vezelett és győzelme akár még nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Gráf, Pribék. Vasas—Borsodi Bányász 26-21 (12-9). Budapest. NB I. női. Vezette: Nyári. Veszter. B. Bányász: Kemecsei — Engine 4. Verebélyi 8. Feketé- né 1 Bencs, Kondiné 5. Ke- rékjártóné 1. Csere: Demeter. Egerszeginé, .Teddi 2, Dobainé, Muha. Edző: Pecsenye András. Az első félidőben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A sokszoros bajnok ellen a sa.ió- szentpéteriek meglepően bátran és hetvenként iöl játszottak. A szünet után is „partiban” voltak a vendégek és a várttól kisebb arányú vereséget szenvedtek. A Bányász valamennyi játékosa dicséretet érdemel. Dunakeszi—Borsodi Bányász 22-22 (13-11). Dunakeszi, NB II. férfi. Ld.: Matu- sek (6), Németh (5), Monto- vai (4). A Bányász vesztett helyzetből fordított, valamennyi játékosa dicséretet érdemel lelkesedéséért. Ózdi Kohász—Goldberger 14-13 (10-9). Budapest, NB I/B női. A vendégek jó. teljesítményt nyújtva meglepctes- szerű győzelmet arattak. Kinizsi Húsos—Somsáig 37-16 (15-5). Budapest, NB II. férfi. Ld.: Szürdoki (3), Hizsnyik (4). Átlagon felüli teljesítmény nem akadt. Somsáig—Nyíregyházi VSSC 15-15 (S-5). Somxály, NB II. férfi. Ld.: Selmeczy. Lezák, Révai (4—4). Jók: Bikki. Révai. Miskolci Spartacus—Sírok i Vasas 18-16 (9-11). Sírok. NB II. női. Ld.: Nagy Á. (7). Ze- leni (4). Szünet utáni egvséges játékával rászolgált a győzelemre a Spartacus. Jó: a vendégcsapat valamennyi tagja. Miskolci ÉMT E—Kinizsi Húsos (22-19 (11-10). Miskolc, NB II. férfi. Ld.: Szabó, Dörgő (5—5). Jó: Dör^ő.