Észak-Magyarország, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-07 / 56. szám
(X '<x Ez év januárjától nagyarányú felújítási munkák kezdődtek az avasi kilátótoronynál. Az építmény rekonstrukcióját az ÉÁÉV 14-cs számú épités- »ezetöségének dolgozói végzik, s várhatóan a jövő év közepén befejezik. A presszó több Ízben beázott, ezért a tetőszerkezetet ki kell cserélni: ezenkívül az összes nyílászárók, a mellvédfal, a teraszra vezető lépcsők, valamint a kilátó világítása is, cserére szorul. A munkák során bővítik a televízió adóállomást is. A vasbetonszerelők a fal szerelési munkáit végzik. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK.! légkalapács hangja messzire elhollatszik. kemény beton nehezen adja meg magát, kell hely a tetőt tartó gerendáknak. AJT MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLPN MTGTCI BIZOTTSÁGÁNAR LAPJA XL. évfolyam, 5(i. szám Ara: 1.40 Ft Szerda, 1984. március 7. Kádár János Jugoszláviába utazik Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének meghívására ma, szerdán hivatalos baráti látogatásra Jugoszláviába utazik. A Varsói Szerződés tagállamai javaslatának nyugati visszhangja A brit külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a többi NATO-szővétségéihez hasonlóan tanulmányozza a Varsói Szerződésnek a katonai kiadások befagyasztására és csökkentésére vonatkozó legutóbbi javaslatait. A brit külügyminisztérium szóvivőjének szavai szerint „Náty-Britannia a biztonság minél alacsonyabb költségszinten történő fenntartása mellett van”, de — tette hozzá — ezt „kiegyensúlyozott és ellenőrizhető egyezmények alapján keíl megvalósítani”. A kprmányzó nyugathé-. | met. uniópártok gondosan meg fogják vizsgálni a Varsói Szerződés legújabb javaslatát. s amennyiben az (Folytatás a 2. oldalon) Boltok, telefonok, várók Sajátos, más városi tanácsok állal nem ismert feladatokat is el kell látnia Sárospatak tanácsának: a külterületeken adódó feladatokat, tennivalókat, csakhogy Patak külterületet főként a szétszórt tanyák, vagy a valamelyest tömörebb tanya- központok alkotják. Méghozzá nagy területen. Miskolc után éppen Sárospatak mondhatja magáénak a legnagyobb közigazgatási területet, ennek minden gondjá- val-bajával. Sárospatak tanácsa utoljára 1981 végén mérte fel alaposan a tanyák helyzetét, megállapítva, hogy a lakosság száma tovább csökken, több tanya megszűnt, sok az üres épület, több - helyütt nincs egészséges ivóvíz. Vegyesbolt valamennyi tanyaközpontban működik, a háztáji termelés fellendülőben, annak ellenére is, hogy az állattartás csökken. A tanács akkor 24 porítból álló határozatot hagyott jóvá, mely határozatok a tanyákon élők helyzetének javítását szolgálják. A pár nappal ezelőtt megtartott tanácsülés pedig éppen ezeknek a határozatoknak végrehajtását vizsgálta meg. Mindenekelőtt: hosszasan lehetne sorolni a határozatok végrehajtásával elért eredményeket. Ha nem is látványosakat, mutatósakat, mindenesetre eredményeket, .melyek érezhetően javították a tanyákon, külterületeken élők helyzetét. A népesség száma a külterületeken továbbra is csökken ugyan, de a csökkenés üteme las- súbbodott. Ügyannyira, hogy némely tanyaközpontban, I például Apróhomokon inkább gyarapszik a népesség, j Sokat mond a legutóbbi ta- i nácsülés újabb határozata, j illetve a szakigazgatási szervek számára megfogalmazott | utasítása, mely szerint Ap- í róhomok, Halászhomok, Dór- ! kó központi részét egyéb I belterületté kell nyilvánita- j ni, majd ezt követően szükséges az olcsóbb építési telkek kialakítása. Elsősorban a Kossuth Tsz segítségével, | hiszen ez a mezőgazdasági nagyüzem már eddig is sokat lett és tesz is a ta-1 nyákért. A belterületté nyíl- | vánítás határideje: ez évvége. A már végleg elhagyott, romos épületeket lebontot-1 ták, a területet nagyüzemi ] (Folytatás az 5. oldalon) Hazai események A Magyar Nők Országos Tanácsa tegnap ülést tartott a Parlament Vadásztermében. A közeli nemzetközi nőnap alkalmából Rév Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az OKISZ elnöke a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében köszöntötte a Magyar Nők Országos Tanácsát. hazánk leányait, asszonyait, a magyar nőtársadalmal. Ezután sp: ipari szövetkezetekben dolgozó nők helyzetéről, élet- es munkakörülményeiről tájékoztatta az ülés résztvevőit az OKISZ elnöke. Az ülésen Du- schek Lajosné, az MNOT elnöke értékelte a Nőtanács 1983. évi munkáját. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége áttekintette az Oroszlányi Szénbányák dolgozóinak biztonságtechnikai, munkavédelmi helyzetét, és a Márkus-hegyi sújtólégrobbanás óta tett intézkedéseket. A. szénporrobbanás veszélyének elhárítására vízpermettel kötik le a levegőben szálló szénport, eredményes kísérleteket folytatnak vegyszeres porelhárítással is. A Márkus-hegyi bányában a diszpécserközponthoz csatlakoztatva automatikus metánvédelmi hálózatot építettek ki a fejtésekhez, a biztonsági benzinlámpákat metánmérő műszerekkel váltották fel, ,és minden dolgozó oxigénes menekülőkészüléket kapott, a korábbi gázszűrő készülék helyeit. A győzelem napja 40. évfordulója tiszteleté-! re — Emlékezés magyar antifasisztákra címmel — 1985 májusáig tartó új sorozat indult kedden Budapesten a Szovjet Kultúra és Tu-i domány Házában. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége a Budapesti KÍSZ-bi-i zoltsággal közös rendezvényére magyar anti-i fasiszta harcosok nevét viselő intézmények^ iskolák, ifjúsági brigádok képviselőit hívták: és hívják meg. Az .első találkozón Rónai Sándornak. a munkás- és antifasiszta mozgalom» harcosának életútjára emlékeztek a részt-» vevők. A textilipari gépek, technológiák fejlesz-} tésenek legújabb nemzetközi tapasztalatai-) ról tegnap kétnapos konferencia kezdődött «I Duna Intercontinental Szállóban. A tanácsú kozáson — amelyet a Textilipari Műszaki es Tudományos Egyesület rendezett — 14 rte-j vés külföldi textilgépgyártó vállalat képvisel lói, és hazai szakemberek tartottak elöadáú sokat. Mint a találkozón elmondták, a szak-4 ma gépgyártásának műszaki fejlesztése as* elmúlt években is változatlan lendülettel folytatódott. Ugrásszerűen nőtt a gyárióge-t pék termelékenysége, ebben az ágazatban is» feltűnt a robottechnika, és egyre nagyobb* szerephez jut az elektronika. A Magyar Televízió és a Ljubljana: TeleJ vízió képviselői két évre szóló munkatervei, fogadtak el kedden Budapesten. A megállapodás. amelyet Kornidesz Mihály, a Magyar Televízió elnöke és Siane Grab, a Ljubljanai Televízió igazgatója, a jugoszláv rádió-telc- vizió igazgató tanácsának soros elnöke látót# el kézjegyével, együttműködést irányoz el® közös műsorok készítése, a müsorcsere, valamint a két ország nemzetiségeinek szól® programok területén. Ötvenötezer pohár tel Megnyugtotóan alakul ai iskolatcj sok vihart kavart ügye, és ei közös érdem, mert a tejipar, a kereskedelem és az iskolák nagy többsége közös nevezőre jutott: valahogyan el kell juttatni a kisiskolásoknak a napi 1-2 deci tejet. A Borsod megyei Tejipari Vállalat naponta 55 000 pohár iskolatejet hoz forgalomba. Sok iskolában gyakorlat, főleg a legkisebbek körében, hogy megosztják a két decit, tehát ennél is több gyerek kap délelőttönként néhány korty tejet. A tejipari vállalat egyébként mindenkor tn igényeknek megfelelő mennyiségben csomagol iskolatejet. Enereialalarétos acéinvárlás f3 Otdr.” encsi gyárt (3. oldal) Kiirliáz és \mk fíalmin I* oldal) (S. oldal) A vaskohói par energia költségé az összes költségráfordításoknak 20—25 százaléka. A nagy energiaforgalomban gyakorlatilag valamennyi energiahordozó részt vesz. Világtendencia, hogy a vases acélipar fajlagos energia- igényét közvetlen vagy közvetett módszerekkel csökkenteni igyekszenek. Közvetlen módszernek számit a minél nagyobb termelöbei'endezések üzembe állítása, amelyeknek kisebb a fajlagos energiafogyasztásuk. A közvetett módszerre jó példa az oxigénalkalmazása az acélgyártásban, amikor is az oxigén előállítására fordított energia kisebb, mint amennyivel több kellene az oxigén használata nélküli acélgyártáshoz. Az acél oxigénes előállítása konverterbep — nagy befogadóképességű, felül nyitott, billenthetóvé kiképzett, tűzálló falazattal ellátott acélüstben — történik. Először a szilárd állapotú hideg ócsá ka vasat, majd a körülbelül 1300 Celsius-fok hőmérsékletű folyékony nyersvasat rakják be a ferdére billenteti üstbe (az adagolás kieje alig néhány perc). A függőleges helyzetébe viesza- tet 1 lentett konverterbe, annak felső nyilasán keresztül egy vízzel hűtött acélcsövet (úgynevezett lándzsát) vezetnek be, olyan mélyre, hogy a vége 1,5—2 méternyire legyen a fehéren izzó fémfelület fölött. A lándzsával nagy nyomással oxigént fúvatnak be az olvadékba. A keletkező oxidáció, amely a szén egy részét, a szilíciumot, a mangánt és a foszfort kiégeti,' nagy hőfejlődéssel jár. A befervatott oxigén ezerrkm® erőteljesen és gyorsan átkeveri a betétet. A szén szén- monoxid alakjában távozita az üstből, és a konvei-terszájánál levegővel találkozva, széndioxiddá ég el. Antikor a szén kiégett, az égés megszűnik. Ekkor visszahúzzák a lándzsát, és a konverter ferdére buktatásával következő bet annak ki ürítése, a csapó* lás. Képünkön egy 130 lonnós siovjet konverter sterelési munkálatait láthatjuk. Ebben egy-egy termelési ciklus 30-35 percig tart. A „frissítési” folyamot során percenként 500 köbméter oxigént «etetnek be a konverterbe. E2 Sárospatak kültériiének helyzete